A feloldott bűbáj

FEHÉR JÓZSEF: A FELOLDOTT BŰBÁJ

Fehér József vagyok, 1959. október 13-án születtem Dévaványán. Nevem elé azért biggyesztettem egy szót, mert szeretném magam megkülönböztetni a magyar közéletben ismert névrokonaimtól, másrészt ezzel hovatartozásomat is jelzem.

Jelenleg is Békés megyében, Gyomaendrődön élek családommal. Őstermelő vagyok és szellemi szabadfoglalkozású, újságírással és írással foglalkozom. Másfél évtizede dolgozom Békés megyei lapoknak, a kilencvenes években öt évig külsőztem a Szabad Földnek. Más országos lapok közül legtöbb írásom a Tallózóban és az Új Időkben jelent meg, de közöltek már a Magyar Nemzetben is.

A nyolcvanas évek vége óta szerepelek folyóiratokban. Irodalmi publikációim sora, némelyik orgánumban több alkalommal is: Új Aurora, Napóra, Napjaink, Magyar Napló, Tekintet, Polisz. Szakmai elismeréseim: a Magyar Napló szociográfiai pályázatának és a Polisz Csengey-pályázatának díjazottja vagyok.

© Ványai Fehér József, 2007
© Kráter Műhely Egyesület, 2007

Felelős kiadó Turcsány Péter
Szöveggondozó Néráth Mónika
Felelős szerkesztő Kovács Attila Zoltán

Műszaki vezető Stark Gergely
Könyvtervező tipográfus Burány Tamás
Borítófotó Kállai-Tóth Anett

ISBN 978-963-9735-18-7

Kiadja a Kráter Műhely Egyesület
2013 Pomáz, Búzavirág u. 2.
Tel/fax: 06-26-328-491
E-mail: info@krater.hu
www.krater.hu

Készítette a 3 BT műhelyea Saluton Bt. közreműködésével

Győzhetetlen hömpely

ŐSZI HÍVÁS

méhek lepik a barna hegedűt
búcsúbeli legyek zümzümöznek
a lenyisszantásra ítélt fürtökön

kenyér és bor nélkül állunk
e vénasszonyok bacchanáliáján
aranypor szitál a körmenetre

levélvarjak hullnak a szántóföldre
a csősz öreg pipás csavargó
elfújja a gyertyákat a sírokon

bújj ide ne várj békazenére

a sötétség paplanát leteríti

eső csöppen az óralapra bújj ide

A KERÍTÉS HIÁNYAI

nagyapó a kerítés hiányait majd én
kitöltöm mert csókák röpítik világgá
ezeket a rögöket ezeket a fűcsomókat

gyalogbékák kupolás akácok között
jártatom bokrétás szemem mint te hajdan

intek a menekülő gomolyáknak Isten hátán
araszolnak az örökkévalóságba
harangtalan szélben toronyiránt

innen a bolygóütközés is szívdobbanásnyi
alkonyi vásznon fémtányér lóg
muraközi táltos akad az estbe

koronás fülemülék csattognak fenekedve
kondenzcsík köztem és közted
lassan oszlik messzeséged eltakar

CSOBBANATLAN FELSZÍN

Ő még vödörrel esett dugóhúzó-ködbe:

nem játszadozott elektromos babákkal,

s nem jojózott számrendszerekkel kedvét töltve -

üzent dicső, tábori ratatatákkal.

Ő még inas szarvasmarhával tilinkózott,
időzített naptárait teleírta.
Öreg tutajára tengerfeneket foldott -
de mi feküdtünk jeltelen hullámsírba.

Fordított távcsövén látta a Napot
elolvadozni. „Sebaj!” - sercintett egy nagyot,
s a bizonytalan csillagrendszerébe dőlt.

Apó, kavard meg karoddal a csobbanatlan
felszínt! Változz szörnyeteg-szigetté, ahol van
még kolduló moha is, mi szívedre nőtt!

SÁRGARÉZ DALLAM

Sárgaréz dallammal nem fonják a kaput át,
tortanyaló puli tűnik el a ködben.
Selyemfáty takarja be a tegnap faluját,
bolond ballagjon ilyenkor gazdakörbe.

A vadásztársaság kerít bugyuta nyulat:
kis vadat adminisztrátor-dianának -
a szaftot már remegő kézzel törli mulat-
ságos vendégművésze „e szép hazának”.

Kupakot találhatsz itt, vendég, szerteszórva
üresedő terem alján - mulatókra
sápatag lampion hullatja vészjeleit.

Ó, függönybe burkolózik meleg illat!

Remegő éjjeliőrnek nincs helye itt,

ha hajnalban a vaku, mint mosoly, bevillant.

KINCSES KALENDÁRIUM

A Kincses Kalendárium felhőtlen malachízlalást ígért,
pénzmosoly, cukormosoly, szeletmosoly, melaszmosoly
egy csipkerózsikás filmhíradóban
meg Lollobrigitta csigacsokros frizurája.

Mi, Bőrharisnya fiái, klottgatyában lestük
a gépállomásra bicikliző tizenöt éves lányokat
(súrlódó combok, púpocskák a has fölött,
lihegős nyolcas, olajos hímzés és ígéretek).

Az első kóla, az első rágógumi, az első cigi
elérhetőbbnek tűnt paradicsomi keréknyomuknál,

--------...............- ki-tudja-hol-a-vége

fellendülés lopózott a kertek alá, zsíros tekin-
tetében kondérnyi meleg „bár-már-itt-lenne" ígéretével

Most zöldalma-korunk utolsó szeplőit retusálja
a remegő fotós - cukormosolyában
beépített vakuvillanás, káprázat.

TIHANNYAL SZEMBEN

Tihannyal

szemben

ha

kiállsz
fejedhez
vágják
a

kecske-
körmöket

ÜZENET A LÉDINEK

Lédi!

Hágé monstre buliján sarokba szorítottál -
nálad már tojást ettem zellerkrémmel
plakátod oroszlánjai a hasamra ültek

hajnalra csupán kicserzett bőröd zavart
meg a szárnyak verdesése a függöny mögött

Lédi!

pongyolád fácánillata azóta is orromban van
diszkrét hörgésed visszajátszható

Lédi!

ágyadba piros léggömböket küldök
és csókolom a tengerimalacaidat

FÉLEK, HOGY MEGINT...

Félek, hogy megint kitavaszodik,

és nem ismerek többé erre a tájra,

szalonnázgató cinkéinket egy kéz

leparittyázza az esőcsatornáról,

az akácok hideg irigybe

öltöztetik majd a vaspályákat,

és újra árleszállítás lesz:

szőke-lila pamutingben

vihognak a mennyboltra tokás loliták.

Félek, hogy március sortűzzel lövi le

érzéstelenített szádról a jégcsapokat,

zacskót zörget a megrokkant szél,

ha lobos hajaddal átvágsz

a sarkos kavicsokkal kirakott parkon.

Szán-tépte arcom a hóesésnek

odatartom: hadd járja át

kőbaltás zuham a fedetlen pórusokat,

ónos vesszözés a bőrbevarrt csontot.

KÍSÉRJ KAPUDIG

tested karsztvizeit ( ) kézzel

kutatom       künt ordas szél
lapozgat ( ) kerítésdeszkát

(     ) szavatossági ideje lejáróban
miért? utolsó       nekibuzdulás

---------szalag boszorkánysötétnélküli

hagyd a téli legyeket meghalni!

szavahihető tanúk...........múlásában

A perc elakadt hintó

( ) kerékagyig sár

hasad hófújta fennsíkja
rajt szárnyonlőtt        ugrabugrál

.............olvadó eresztékeit lesem

kísérj ( ) kapudig

VARIÁCIÓK

porszem min örülünk
birtok melyen ürülünk
te kedves kedves zápfog
légies pókháló gyökérfonala

hordónyi terepen vétkezünk
kies tilalomfán kezünk
veled kényúrnőnk Diana
halálig trallala trallala

letakart szán vigyen
hóroskadásig - követünk ígyen
szóla - át a vágyon
: csilinges mulandó ágyon

CUHÁRÉ

cuháré bogyiszlói kormeneter
hispántja édesget vetetleníti
smár káró-közönlik
eltűnődve páros-pártatlanul
sódar-vissza hetetlenekhez
s így ráordítva s nem befordítva
subba-sublárum: házon
elősort még int viszontva
legyetlen faláng térítőnek
ispisis comtalan lóátla
félnyereg ketúra továig
szájöldök bevája hasátokho
fija fijáho pepe pápáho
vacúra nemta menyere

a KOR nem ESB-e?

HAGYD A MESÉT

ami ehető   az benned
rakódik le
időszámítások óta
fejvadász hurik téblábolnak
vaspántod mögött
te nyavalyás helóta
fagyökérzetmegkapaszkodásom

szapora legyek a baldachinon
egy szélütött kakukk ki-be

hagyd a mesét alkalmi Homér
stílusod elsietett pacnija
csak a vitorlavásznon üt sebet
hát hagyd

nézd a naponta összeesküvőket
mesterük orrában aranykarika
csípőforma lanton pönögnek
és már templomi karzat a tér.

TOLLASLABDA, TINTA

tollaslabda tinta parittyafa
a milói vénusz megint ráhúzta
malomkő-redőnyeit virágosunkra

itt maradt böngésed kakukkfióka
ürességem hallójáratait   ^v
pörgeti napveszejtőn
szellemporontyunk csupán szokásaiban
lelenc siketfajd

közeled misztikus körülhatárolhatatlan
távolod szájbalehelő megérkezés
émelygő őszirózsa gomb-orrlikamban

őrizd meg elpacnizott lehetőségeinket
óvatlan foltok selyempapíron
a vágy lehetetlenülő rekvizitumai

és damasztos ígéret földjére nehezülök
nézd a zsibárus megalkuvás-mütyürkéit
tollaslabda tinta parittyafa

GAZDA DALA

a tékozló bárányokat persze bezárom
hajnalban a harang félreverhet
ha múltad agyagrögeit hozod
bolygóm csillagfürtjét zsákodba lököm
jövevény

a járatlan csapásra még visszatérhetsz
kopré nyárfákon képeslapok
páncélautós ugrómókusok jönnek
jelenlétünk szégyenfoltját transzponálni
barátságtalanul

a holnapi pálfordulások letaglóznak
esernyőt húznak a hasba és fáznak
two dozen are enough enough
kié a huzam és ki lehet isten
le-föl ugrál

ÍGÉRETEID BOLTOZATOS KAPUJÁBAN

ígéreteid boltozatos kapujában
bestia-árnyék csüggedez
kopogjon?     ne kopogjon?
dugd be lisztfehér mellső
lábad  Lady Macbeth
énekem átvágott torok
nyitva felejtett szám kémlelőnyílásán
súlyos pillangók áramolnak
(Vezess) nyarad lépcsőházán
világtalan postások ki-be

ez-a-te-időd hangyajáratok
csöndességem gazdátlan bernáthegyi
sudár küszöböt kapar
ez-a-te boltozatos időd
itt csüggedek lisztfehéren

ALKOTÁS TÉR 16.

nem Dürer négyszögletes zsebkendőjé-
vel! barátom! itt       torony
sem rummal felpántlikázott asztalon
kicsontozott rókákon pincérkabát
sohasem-volt orra-való valuable
(12:4)! sőt! még 6:(12:4) sem!
sem-mint lassú készülődgetés / a
számlázó halála bizony nem-várt
inkább ma egy leporelló zsinatolása
mint tegnap után zsinatok leporolása!
HI-HI

így: esküszöm a danaidákat bemetszi
így: Heuréka latoljon tovább -
zsírpacnit sistergő poétikán(k)
gyolcstüzére! hétorvú vigyázz
pengjen (s) ne: gyásztüzérek sa-
rokvasa

7-4

1-4

ki tudja kőben víz vagyok
s te eldobsz átevezel
ki tudja csillagban illa
ki-mi ki-miben vesz el.

2-4

mondd azt: nadragulya
mondd azt: vasajtajaja
mondd azt: bekikerics
mondd azt: lókukorék

3-4

Fúdír  Cserepes
Kősziget Szartos
Ködmönös őzedmajor
Kéthalom Varsánhát

4-4

hajód zubog bevárlak
ez nem Amszterdam se
Trója hajadon halszag
még viviszekció sem

5-4

nikkel-szívverés elindul
5 óra múlt 13 perccel
árnyak hószín köpenyben
infúzió-: Hamlet el

6-4

Liba Lába Déva-Ványa
Kebled-Halma Ecseg-Falva
Vízben a lány Körös-Ladány
Szökkenés Nyoma Endrőd-Gyoma

7-4

gátőrre misztikák ah! ömlenek
örvényes körkörözéssel:
vízen karok evickélnek
parton hálók hámlanak

Forgatáson

megkerülve lángszavú szpíkerek
merevedő jelrögzítőit
objektív őzikénk
árnyas etetőbe szippant -
kedvenc fogása ez

a széles homlokú Nagy Elrendezőnek

így világvégén innen

üvegbúrán túl -

széthajtva rejtőszín díszleteit

alultáplált oroszlán bődül

a kivirágzott kamerába -

(ez később szinkronizált)

aztán

együtt ülünk a nézőtéren
Statiszták Áldozatok Nagy Elrendező
a Pillanat illúzió-cukorzacskóival zörögve
vászonleples arcunkra meredten -

utolsót pisszeg a jegyszedőnő
s megmerevedünk
volt-őzikék  volt-oroszlánok
minden.

KÉRÉS

(elmúlás körülírása)

az út közepéig  ráereszkedett
kása  vitaminhiányos hó
gyékénykosár benne tudnivaló -
K Őszapó parainesisei
rengeteg csodaszarvas kilőtt
nyíl suhan makulátlan -
találkánk átszúrt gerle
búzaszemeket csipegetett gyanútlan
zuhanó turbékolása dárdajaj -
(déja vu) detto Piroska
komplexus bokrok lapulnak -
hozz lengébb elmúlást
csodafarkas ínyenc elgyengülést
rezgését virradati lombnak
ájulását tobzódó ösztönöknek

ne zúzmarás lihegést
ne nagymamát kiterítve

HOVA FUTSZ...

hova futsz nyugtalan mezsgyén
a kőtáblákat lefátylazták
kitépett nyelvvel harangok
haldokolnak égi szántóföldeken

mondják: óbort ittunk térdroskadásig
mondják: Daidalosz legyen vezérünk

alattunk a lég égő sövényhíd
szarupikkelyes hasunkat perzseli
ne ordíts álmatlan hold kondul
hazatántorgó fiai meteoritok

homogén nincs pereg szakállából
bolygókat borzol rakétákat pöccint
diadalmas megnyugvással cinikusan
egy fantáziátlan öregember

VÉNUSZ

karodban selyemhernyó ez én vagyok
zsörtölődöm begubózom zöld
levet eresztek

ó meleg barlang anyakirályNőcské-
Nőcském magzatom
sarokban kuporgó gyerek ez te vagy
nyakig érő fürdővízben locsogsz
élősködőid kiutáltathattatnak
maid körkörösen kerin

velemtől MINKig szorul
gyaid hiszekegyet nak
testáló testápoló szerek
gériák ériák ák hasadon
kövérsejtek és zöld lé

KÖSÖNTYŰK

1.1

kösöntyűin átbújt köldöke
o-ját halak tátogták
vizet!
1.2

halántékomon letarolt sereg
simogatást rekvirál
ujjvégek cirógatását besöpri
1.3

kéne már az átlényegülés
holdrózsára szembogárral tapadni
vagy egyszerűen nem felébredni
1.4

recésszárnyúaknak ki ad esélyt?
hendikepet oroszlánoknak
1.5

magabiztos eső a kapillárisokban
fennsíkon ismerős marslakók nyoma
1.6

Ne krákogj! Sőt! Homoríts!
Mellényzsebedben a torok kéményseprője!
1.7

Vigyél körhintázni, Mamóka,
én úgyis meghalok! (egyszer)

1.8

Bretagne-ban citeráznak
Prágában cidriznek
Andalúziában andalúziáznak
Soltvadkerten vadkörtéznek
1.9

széljárta dünék
1.10

Uram, Ön itt beskatulyázva is lehetne,

ám elégedjen meg egy szerény sublótfiókkal.

1.11

4.10-kor egy csokor cickafarokkal
1.12

A nimfomán kerítőnő sokáig stírolta a cuk-
rosbácsi buzi unokáját, aztán csak ennyit kér-
dezett: te.............?

1.14

legszebb gyöngysorait csiszolgatja Néró
a füst nem azt ordítja ami
bevérzett rügyekkel a narancsfák
metszőollók csattogásáért...
1.15

Hercegovinában hercegek laknak?
1.16

Kicsi Kroki gyorsan hazazakatol
már a kis asztal megterítve volt
1.17

Böfögj hármat, megmondom, ki vagy
1.18

Készült: 1 példányban
1 példány 1 lap
Kapják: ?

A NAGY GATSBY

kagylószedők és lazachalászok

estükben szétnyílnak

a „Hajnali háromkor" kezdetű valcer

golfütővel kiszakított pázsitdarab

virágzó prunuszfa

négy gines szódát hoz

a finn bejárónő

álmos hölgy a West Egg-i golfpályán
budoárok biliárdtermek
egy nörsz Daisy kislányával
frissen vasaitan

világa orchideák illatától terhes
Kant templomtornyot bámul
az Ötvenkilencedik utcában
ezüstszürke mozisztár
csészék és tortaszeletek zűrzavara
mólóvégi zöld fény üzenete
Daisy hangja tele pénzzel

JELENÉSEK ÉS LÁTOMÁSOK

én itt kérem már harcoltam is

ezek ab........s tanyák ismerősök

öltem is

„ezt az eszelős lányt láttam a mozgólépcsőn?'

lagúnák paloták sugárutak
helyett

kiszögellések beugrók lépcsőházak
parkok csodateremtményei
párzó kőgalambok

az ABC-ből kéne jönnöd
hálóval párizsival kiflivel sörrel
körömlakkod repedezne arcod
menstruációs zavarodról árulkodna
az SZTK-ból kéne jönnöd
az OFOTÉRT-től kéne jönnöd
az OTP-ből kéne jönnöd
az IBUSZ-ból kéne jönnöd

mielőtt

meg sem született gyermekünk
gennyes agyhártyagyulladást kapna
mielőtt

betörnének és kifosztanának
mielőtt

cigarettámtól ágyam begyulladna

„ezt az eszelős lányt láttam a mozgólépcsőn

TENGERFENÉK VONULATAIN ÁT

vihogó halak a ciszternában
ó kobaltfejes áramütés
ó a szervek mint rajzszöges
ó naptárak lifegnek ah
tengerfenék vonulatain át ó
kéne jönnöd óh
ezüstkopoltyús miriám aóh

fagyöngyhalászok halásszák
hallomásainkat

a vadúzák időtlenül

celofános közlekedőedényekben

lebegnek

csak a pillanat oRÁKulum

kedves a percápák
létünk irmait szaggatják haha
nedves folyosókon jönnek
virágainkért és vétkeinkért

ez már a szabad prrrrrrrrrrrrrr

a szabad prd

mondom a szabad préda

és/vagy a prrrrrrrrrrrrrrr

aprgtrm

a purgatórium

ELVESZETT VERSEK

Szinte lényegtelen.

Ömlengések a 70-es évek stílusában.

J. biztos olyan megszokottan
vette a leveleket magához este,
mint a bugyiját megszagolni.

Egy világfájdalmas kamasz önsajnáltatása,
aki válságos éveit otthontól távol élte meg
alkoholista nevelőkkel és irigyelt másokkal
körülzárva;

vécépapírra írt elvágyódások

egy ismeretlen helyre az orosztanárnővel;

fecnikkel kivert út

a mostani nagy Semmihez.

Szinte lényegtelen.

három

ESÉLYEK

fű fa virág

a vegetáció lehetőségei

fűfavirág

a vegetáció bizonytalansága

Az almafa mondja

én úgy vagyok évelő
ahogy a bolygók távolodnak

ASZÁLY

se béka nincs se gondola
lesoványodott a Visztula

REALISTA VERS NAGYAPÁMRÓL

tenyerébe köp a talicskát tolja

bort iszik kipirul

suhog a kaszája

vályogot vet ólat épít

nagyanyámmal táncol

rágyújt egy „Hölgy" cigarettára

karéj kenyeret szel

bajuszát pődri

lapot küld Bukovinából

JÓ STATISZTÁK

kiadta lelkét a négylábú tragacs
a napi hírekben feltámadásunk sem
szerepel égi tülkölésre várunk
a hold feldobott fillér
sosem csörren e vidék tányérjában
ellustuló vadak cikáznak
kifeszített erdők ritkuló rengetegében
jó statiszták kerítünk meg nem állva
de mi pendülünk boldog-akaratlan

túzok zuhan szélvédőnek - hátha

MINDEN MÁSSÁG

minden másság felszínre tör
megcsillan ördögi üstben
világod pesztonkánk Mária
mákgubó álarcos bolygó
pergamenre tülekedik meg-
számlálhatatlan vízesésed
kukacos örömök garmadái
kibelezett tárgyak kicsavart
ízek atomizálhatatlan sejtések -
az örök hulladék újraépülése
vásznadon többé-kevésbé folyamatos

GYERE HÁT

gyere hát, Kenderkötő Julcsa,
harántcsíkos miegyebeddel:
éjszakánk réztorkú bagoly,
perceket kuvikol

ne félj (a) paplan alatti
paradicsommadártól: szánalmas
törekvő, tengerillatú lepedőn
verdes dísztollas evezővel,

kapaszkodj formás hidroplán
propellerébe, kenderkötők lánya,
átlengünk éjszakánkon, mely
harántcsíkos, paradicsommadaras.

MOROTVA ( )

- mese 1 zászlófelvonásban -

Morotva mami (        ) Vidék Dzsörziből
: mondén csikkeiteket arcomba énekelhetitek
nem taposom éti csigává------------

ha klottvarjak hullanak a neonszoknyás
házfelügyelőre

Zsebibaba őrt áll egy öngyújtóval

míg szépapák pornóképeket ( )

a sokadik klimax kandallótüzére-------

:vesszen a végkielégülés ( )

Morotva mami       a TV-től elmászik
oldhatatlan fogínyvérzés a hajópadlón
széklábakon rágások nyoma-------

:ki engedte szabadon a japánkokast
az előszobában már a kiscserkészek
utóvédjei (              ) dajdajoznak
ami becsönget az repeszizom-----------

------az álom csak olaj a tejre

megnyugszik (       ) Zsebibaba is

LOVAKAT ÉS TOMPOROKAT

Lovakat és tomporokat e
fürészporos karneválra! (?)
A viaszos dobhártyákat
kaparják sarki szirének,
nadrágot hegyező csöcsök
préselődnek kamaszos tejüveghez.

Libasorban (a) templomi kofák
is elkelnek szépen csontgyűrűstől...
Komédiások! így a fizetett kikiáltó,
a többi már csupán arcidegrángás.

(A) királylány kezét lutrin nyerik el.
Agarak vágtatnak (a) báltermen át,
konfetti tapad vendéghajra.
Kicsorbult topánkák óceánján
lovak és tomporok...

A FALON INNEN

A nörsz egy tálban cinkepörkölttel
nem is látni, hogy nyombélfekélye van.
Megfoghatnád és elvezethetnéd árnyékosabb
helyre - nyálad kifakult kézelőre csöppen.

A tálban a nagy lakoma maradványai,
örök barátok tunkolni maradnak. A
nörsz a zongoránál, megsárgult ujjai
porclágy billentyűkre tapadoznak. Ő így
elérhetetlen.

Viszont

másnap délelőtt az olvasólámpán ismeretlen
selyemmicsodák, áttört izék pislákolnak.
Már ma szeretném megváltani magam, de
ilyen lehetetlen nyombélfekélyes nörszöket kell
megmentenem éjjelente.

A kisablakon át dereng valami. Helyreigazítás:
a kisablak dereng, azon túl merő homály.
A keret a legijesztőbb!

HA AZ AJTÓKAT BEFALAZNÁM?

Az a kis szende csönget, aki végig csak bámulta
a színes rongyokfit, kokárdás ürességet. Nem
evett a cinkepöriből sem. Régi húzás ez
giccsparádékon, az ártatlanság - így utoljára -
bepillant macskakék szemmel.

Beengedjem? Kipofozzam?

Figurák sorsfordító pillanatai I.

iszamos sürgősség  jelek
bocsánat  nem ezt jobbulásra
sürgősség   hullák  kvázizgatnak
függőleges dróton marionett-
(még mindig jelek)
figurák lefelé   oldalvást
egy huszárvágással  hemperegnek
lábuk az égnek

KŐ-létem, utolsó dombjaim

Ah! kedvenc dombjaim az aszfaltcsíkon túlnan
már nincs semmi bizseregtető abban, hogy láttok
mélyüreg-alagút-csipkebokornyákos szemmel:
már a méla Pubi sem cipőzsinórt penget, s
én is csalfa csibét kulcsolok drótszálas ke-
zemmel: íme a hústest örök befogadása -
nincs hát, már nincs semmi bizseregtető abban,
hogy láttok. Ez: amannak csupán földközeli
Mása. Vágtat farok levágva a vesztes -
„Langy eső ájult földedet elönti", ki
ömölhetne inkább lábadhoz szinte megérkezetten?

Át rajtad ezüstjaguárok, wartburg-lányok futnak,
s ha tarkódon szélvédő szilánkja esetten,
fenyvespilláid meg-megremegtetik a hártyázó alkonyt.
Kő-létem utolsó darabkái feneketlen mélybe hullnak.

A sík birtokfoglalói

Nem ez a beépített domboldal! Éjente
a sváb borosgazdák szőlőkacsokon
kúsznak le a gerincről, az örökké
ürülő, aranycsengésű korsót telespriccelni.

Fejem mohás öledbe hajtom. Akarom
azt a másik penészfoltos földet látni,
de csak autópálya csomópontjáig jutok,
szemem Tompa Tülkölésre összerándul.

Később Húznak aszfalton Hízott kamionok,
gyorsuló érverésem, kedves, most ne tapintsd ki.
A reggel behorpadt párnádra még visszaájul,

s én, ahogy a sík első birtokfoglalói,

kezem Hasad Horizontjáig kinyújtom,

és mondom: Vígasz, Veszíthetetlen, Vágyakozás.

JÚNIUS 13.

Fuvallat: az utca átleng.

Macskahúgy
szárad

a kőburkolaton.

Szárítókötél: kiteregetett

alsó-

gatyák.

Lovak
húzzák
a napokat.

Olyan

kiszámítható
minden.

és nyom

csörtetés   még nem az én hangom
apróvadak bőrcsizmák alatt  pihegnek
kimetszett szem kísér

s mert a levélzörgés is visszafojtott
halántékodon izmosodó nyomás
kopírozva       hóról-hóra

kásamezőbe csont-arccal belefekszel
vaktöltényhiány vég-kép: föléd tornyosul
a kimetszett szem hazáig kísér

apróvadak bőrcsizmák alatt
halántékodon visszafojtott nyomás
izmosodó        levélzörgés
csörtetés: felborzolt tisztás bozóttüze

Rostock felől

mejnikefrau

lihegtük Warnemündében a csaposlánynak
kezünkbe 1 pfenniget dobott -
mi hajunkat a szélbe

komceltfihte
így a silány

kivált argóból álló szókincs

do you speak hungarian?
röhögtük és Rostock felől
esőfelhők gyűltek

Kolduló Őszherceg

látod-e még borral-locsolt
árny- éjszakánkat

rókák settenkedtek a pince-
fal mögött   s mint neszező
tolvajok szeptember homokján
lopóztak i|zánkra rőzsedalok

ne bámulj a gyöngülő
kutatják zsar(át)nokra

az olvadó földet izgága-vakok
még mindig emberi átlényegülés
csak a szúnyogok halhatatlanok

utolsó mondat kicsattant szádból
fürtlágy tekerőzik

kérők ködülte fatörzsre hánynak
jeltelen homlokod holdra ásít
kolduló őszherceg

felszálló bánat

MI várhat még?

szóval: mi várhat még?

kabátvásár és játéküldözés letudva

kikalapált mondatok bonganak

a zöld fénnyel ellobbanó csarnokban -

üvegházi gombócok szorítják
felböfögött megsemmisülésünket
pillanatról pillanatra fáradhatatlanul -

szökevény-ujjaid riasztják
szemöldököm levágott nádasát
keresztbe-kasul   át meg át

mi várhat még?

árnyak boróka kirakatüvegen
behavazott szentek jelenései -

másnapos mikulások lopkodják
a kisuvickolt kiscsizmákat -

de: mi jöhet még?

Kerti zuhany

Kerti zuhany s nem Niagara.
Ezt hozta hát águsztusnak hava,
drótkötélen ágyneműk belengenek.
Ide majd pisla rózsák kellenek
még, tűnő látványt csiholni.

Kicsi házikóba praktikus holmi:
ülőgarnitúra megfáradt fenéknek.
Villanygyujtás őket még ébren
találja: légy hull levesestálba.
Ünnep ez, bízók álarcosbálja.

A félhomályt lepke kerülgeti:
ki csapja le? valaki beengedi?

A sötétség sajtárai

ez az ágyláb most meg miért recseg

jópofa halál lenne istenecském

innen seprűnyélen kilovagolni

a sötétség sajtárai ezek

vagy mi a fenék

közvetlen bfclépés után

cipőtalpra rágógumi   ajkad

fülcimpámra tapad  édes

ne élesítsd tarkómon macskakörmeid

inkább odáig ölben vigyél

s onnan vissza lehet-e

szilárd lepedőre zuhanni

mondd! és vidd! mondd! és vidd! mo

ajtóban ötven liliputi

Sirályt dob

Vízselymek és hóarcú babák -
túlzó teremtményei lefödve -
átkötve, mintha itt se lennék
lennék, a színen csónakok
köröznek, keringve az emésztő
emésztő szél áramában -
sosem fürödhetsz torkolatánál,
kedves hódfarkú, fura tanú
tanú a mában, sírig lecsöndesült!
Ihatnád örvényét haspukkadásig,
csak simítana és betekerne.

Sirályt dob a vésztorkú szél
iszaphoz nehezülő kezedbe.

Tevékeny csönd

Tevékeny csöndjét halk ketyegéssel
keresztezi: úri némaság ez,
csak két összecsippentett ujj lapoz,
egy cirmos ábra súrlódva köböz.

A felállított számlapokat a
játszi áram minduntalan lesöpri.
Konzervdoboz-hamutál, sótartó,
sósborszesz: múlásból elég ennyi.

Ha a tűzből nem pattan ki semmi,
hevét radiátor szórja rátok
Fal mögül leskelő hívatlanok,
vörös nyelvű kutya a zsarátnok?

Varjú a havat

Néha a távolságiról leszállok,
s harmonikaajtó köpenyem uszályát
levágja. Már nem lehetek kalucsnis
bolond, bekötött szemmel tájékozatlan.
Varjú a havat csőrrel kotorja, a
fordított jégpálya meg csak
reszel, reszel elévülhetetlen.
Ám a krumplifejű kicsik fagyos
csodára várnak: már reszel (rajzol) is le-
helletre bajuszt V. V. G. mutatóujja.
„Ki űzött téged, vajh, Betlehembe?"
Hónapok múltán őt idézi majd
leveles szikra, szárba szökkenő biztos.
Csutkaszár-verembe petárdát dugnak,
s ki emlékezik ekkor már
a vészjóslóan merev idegenre?

Nyári hófelhők lába

válla sötét ívébe imént

Válla sötét ívébe imént
a Holdat láttam beletörülközni.
Vászon feszült nemtelen, óriás
kövekre, böhöm testük kidudorodott:
dunyhába csillagot így kéne kötni.

Azért az álmokat felszántja
majd egy kérges kéz. Durván tapad
ekeszarvra. A megtalált kiscsikó
ismeretlen madárijesztő arcába nyerít -
Kisúrolt teknő az ég. Csupa lajtorja.

A test pillantása

A Test pillantását odarántja.
Óh! Kezelne örömmel jegyet.
De sok út viszi hidakon át,
a házak sziklák: tovapörögnek.
Bámész macskákat terem az aszfalt,
kiskölykeit nyalja-falja.
Utcahuzat legyint pofon postást,
kihűlt tejesasszony csordanyomra -

ők a tér ráérő kitöltői,
szívem! Nedvük csatorna issza.
Kusza hírlap fog egy balogot.
Papírpénzét fennen lapozza.

Felenged a szív

Ha kacérkodnám kicsit a halállal,
két legyet ütnék egyetlen csapással.
De a halállal nem kacérkodom:
füttyel a számon csak úgy ingujjkodom.
Felenged a szív Koreában is a téllel -
az özvegyek és az árvák kivételével.
Habcsók könnyül a szájamra végül:
csak belülről kékül a hús, egyre kékül.

AZ a gondolat

Az a gondolat átszűrt arany lesz.
Csak nem mondta ki még senki, pe-
dig hányan áztak, hej, alkonyi vi-
rágesőben eleddig!
A habozás még klasszicizált...
„Nem lelé kétkedéseire áfiumot, s
így - felkent papja a kutatásnak -
átnyúla makacs másíthatatlanon”.
Csak törjétek magatok, szent testvéreim,
így kintebb a hátrány, bentebb a Barkas!

A Túlzó

igyekvőt egy ujj úgyis odainti, s
nem olajág-babérlevél kerül ösz-
szeszorított-feltüzesedett ma-
rokba-kobakra! Csak legyint a Fér-
fi, tudta már jó előre, ott volt, mi-
kor a plecsniket osztogatták.
Hívő szarváig rézgyűrű tétetik, a
rögzítendőt feljegyzik sehová:
fel a dombra, egymásra mutatók, a
harmadik oszlop megüresedett!

Figurák sorsfordító pillanataiból II.

iszamos sürgősség  jelek
bocsánat  nemezt jobbulásra
sürgősség  hullák  kvázizgatnak
függőleges dróton   marionett-
(még mindig jelek)
figurák   lefelé   oldalvást
egy huszárvágással   hemperegnek
lábuk az égnek  ki válthat
örökké bérletet  unalmas
lenne  sietős elköszönés
figyeld fickázásukat  intenek
iszamos hempergés   a porban
az egész eltolva  érvénytelen
jegy beforgatva 90 fokkal
még mindig figurák

csak függőlegesen

párnára hajtott fejjel

ó   gyönyör kutyái megkötözve
a holnap lezárt fekete láda
s míg a nyugdíjas teremőr hazaballag
ékszeres ujjak csillagdús
takaródon matatnak idegesen
így érsz a beüvegezett forrásokhoz
lazuló kapcsok ezek hisz
mondhatni vakfülekbe duruzsolnak
eszmékbe árkot vágtak
keresetlen borbély réztálba eret
már a télnyüvő sakálokat kutatják
lapos nádason  zajos kertben
hajtóvadászat  megpörkölt remény

pirkadat rakjon felmentő tüzet

j-vel a parkban

1978. július 2-án kivont bizonytalansággal
feküdtem orrod elé - Vagy bevallják habozásaikat
az évek, vagy gyöngykavicsos
szánalom patakzik fékezhetetlen folyam-
mal diadémos bokádhoz - A Négy Út bármelyikéről
vonatfütty jöhet, de a rigózaj
a berakásos dobhártyákat is elérheti -

Barna potméteredet felcsavartam, így jól
hallhattam a perifériára ültetett jege-
nyék zajlását is - Egy fékezhetetlen or-
dítás esélyét latolgatták a cédrusok
ám hitüket vesztve bólogattak a naple-
mentre - Ki számított ekkor a törpefe-
nyők bevonulására? És már csak tompán
fájt a sercegés

Visszapillantás a félemeletr ől

1.,

álmok suhajda-szépen
kiborulnak lábod elé:
semmi gond áteresztve
bekerít valódi rács
kívül a lomha vadak

2.,

ímé, idáig értünk már:
amott levedlett kőkorok
föld alatt halványuló pacnik
elő- és utójáték kísér
létünk lepréselt teremtményihez

3.,

sehol sincs finom áthozat
rétegek lefolyói eltömődve
s az általunk fúrt kutak
sem oly mélyek, magasak:
lassan visszhangtalanodnak

4.,

és mégis önmagában csoda:
valamit újítani képes -
azok a pacnik mi vagyunk
hitekkel körülszegezetten
kicsit rácstalan - alig reménytelen

A megérkezés pillanatai

zöldes falak  szurdokmély lépcsőház
oly mindegy   kiteregettek-e
avagy a pelenkát vérhúgy eszi
évek hörögve salétromot

nem ezt a visszalépegetős
kézfogást tudod
te megbízhatatlan vendég
szőnyegen heverésző ködmönkorok
hazaszelídített leporolója

sas látta gyógyfüvek hozója
csikordulás-e tán már köszörülés
befelé nyitott bizonyosodás
hályogos parkettán-megpendülése

messzejárt sorsrontó viaszfénye
besárgul az előszoba-főhajóba
uszálya ajtónállót biztat
a huzat tollsöprűjét megsimogatni

Ahogy a vidéken elterülök

Ahogy a vidéken elterülök:
harangzúgás és vakondtúrás
ütközik gránitba: mire felülök
pipacsvér homokra ontva,

kőgyíkocstöák vonulnak sorban
földcsizmámhoz, s dagadoz
távol nehéz súlyú vitorla:
csupán énekük Óperenciás.

Horgonyukra hordár vigyáz,
kormányoznak hosszú kötélen,
s míg kavart szelemmel csatáznak:
kikötőjük befagyott régen.

S bezárul

mivel ezen a kereten kibámul
kint nem trópusi ellágyulás oldódó
közöny az örökös vörösfenyőn
tűzfalak ómeleg pasztelljei
csapódó pontok: madársereg

hívja akár ablaknak is

azon túl merevedő moccanat tömör

lobbanás feloldhatatlan fákon

s a beármaló fuvola-szín

röpke együttlét: suham

szárnyakkal-szabdalt amott
józan ígéret megszilárdul biztos
lombtalan kitárulkozás
dobidő lágy ceruzarajza
szárnyak tovatűntek: bezárul

a tegnap harangjai

Míg felemelkedsz fejed a
párnát szuszogni hagyja,
mi kinyitott volt az most
hétpecsétes titkok kapuja,
neked nem őriz, s nem enged.

Elrongyolt ököllel zöröghetnél
bévül húsvéti ördögök nyom-
ják lehelletükkel vissza
a bejutás tölgyfakapuját -
érzed-e veszteglésed súlyát?

Lemondó kopogtatás az ujjban
csalárd-hitegető retesz-világ
bent lakmár évődők poroszkálnak,
itt lelencek porig sújtanak -
legjobb annak ki vak?

Sötét szárnyaddal ne kerítsd
hattyúnyakú ajtónyitogató
a rostokoló topor jelenét!
Már a földet kaparja valaki,
és zúgnak-zengnek a tegnap
harangjai.

Áll a bál

sörét még megfürdeti csöndben

s ahogy tétova járkálások szaporáznak

egy fogyó jelzés is kicseng

(A) betonoszlophoz lapuló bordban

vágómarhák éjszakai platón

mialatt ÁÉL A BÁL zötykölődnek

Zöld és Kamupipőke topánkája

gyalogátkelő szurdokába ragad

(A) barmok el sem bődülik

maguk  nincs maradásuk

sem híguló bőrpecsét házsorokon

akadozva - megindulás festett vonaltól

trombitás a csendesülő közön

zavartalan botor lélekjelenléte

a fűrészporrá lényegülő padlaton

festett gőgicsek búgó farok

erkélybolond hegedős aprófillérei

Kicsi dianák dala

hallom reszeli torkát a madár

nem csoda ez hisz lényege

az erdőkerülő órája lejár

nem csörgetnek vaddisznóknak se

makkot se csíkos celo-fánt
leölt vágya már magaslesen
s mert töltény porhüvelyét lesem
üres tisztás magához leránt

ott kerítő kutyákat belez
téli nap süt 77 ágra
szögeit csizmaoldalhoz veri

csak zengve maradni ennyi ez
vállszíjat kiereszteni tágra
csak tölteni-lőni-tölteni

Na jó hát bujdokoltál

na jó hát bujdokoltál te is
fejeden virágos lámpaernyő
volt mikor ki-becsöngettek
s nem tudtad a szer szertelen
igéit mormolod magad elé
vagy a kor kortalan szemrán-
cait púderozod arc-lesütve—

—biz felmelegítenélek bizisten
összeragadt rongyaid kiráznám
égre nyitott ablakokon
és felhővé fésülném hajad
hajnali huzat majd kibogozná -
akkor mindvégre kiderülne
és bánatod örökre beborulna

Ledérített múzsa felhozatala

előre babám nyikhaj uzsgorodni
vitézlő okozat keringővé
pulpitus paracelzus
kihányt krizantém lepedőre
portalan macska rúgjon
sikátor kellős kövezetére
vezénylő akcentus lógóbárdok
pösze tévébemondónő
ingatag szemöldökére szarka száll
a pogácsa libabőrös
pohárnyakon végigsimít
megrepedezett  üljünk ágyhoz
teríts magadra rózsaszín szalvétát
egyedem-begyeden hengertánc
tejfölöd már lefölözték sebaj
curikk összeérő tomporodhoz
te kis ledérített
nagynarancsajkú      '

écolé lupus

écolé lupus  écolé festenegger
az intézet előtt balettos loliták
facérkodnak lendülettel

estém  habpörköltem eszem
elvágott cigaretták fényrekláma sodor
rezesbanda tömegszorító csínytányérihoz

megint egy farkatlan irdas

tricolor-zsákba kötve

(B.B. elsiratta  T.Á. kiköhögte)

sie na futur sumátra home
testetlen lajtoskocsi döccen
traverzeihez oda s vissza

ír úr ír  dala delej
néha élére pattan

a madame pillantása gyóntatószékről

sie la message  ecce theatre

bizonyos pontból  fonákját foncsorozva

akartam mondani   s

Miért nyújtana oltalmat

Miért nyújtana neked oltalmat a szomorúfűz,
a játékvödrök koppanásait így is hallod
összevegyülni déli harangszóval. Gipszjézusok
intenek a sírásó szamarának, semmi
kedvük sehová bevonulni, s bár ragyogó
nap süt, az öregasszony Londonból
arra az esős évszakra emlékezik, amikor
kilépett medréből a vágáson túli kanális,
átázott káposztafejek úsztak a vízen.
Semmi sem ömölhetne inkább azokra
a távoli kandeláberekre, mint ez a májusi verő-
fény. Semmi sem zöröghetne most evilágibban
ott a bokrok közt, mint ez a segédmotor.
Egy kisfiú kezében játékvödörrel sétálni
indul, érvényes tavasz van. Bár nem is tudom,
miért nyújtana neked oltalmat a szomorúfűz.

Verebek a fán

hogy gyülekeznek áhítatra várva!
apró barna fejük kisdiákosan
forog mozdulatlan kézre -
a pillanat kihúzott csúzli
gömbölyded kavicsot rejt

lombot rezegtet az alkony
odabent biztató kályhameleg
odvában didergő bohóc
suttogása üvegen hagy nyomot -
még együtt fölröppenhetnek.

I. GY. ladikján

napjai borulat-alkonyatához

földre tapadt homloka

kélt először mozdulattal

Ő látta  merre is?

hogy a hó olyan

esett meg végtelen

ameddig vontatta az

erdős fényességet gyönyörűséget

dombok vagy dombok

üde zöld hegyek alacsonyabban

temető és temető

tekintete elhord gyémánttündöklőre

sehol csak törvény
most egy alku
visz mutatták előre
fához dőlt életkörülményeit
csak emelkedő eső
alkudta  de présház
és tetőszerkezetével úgy
mintha volna hátország
amely cet hasában
nem az égkék tűz-
ből egy visszafelé
volt lehet lehet még

Ha esik gondjait kitárja

Ha esik, gondjait kitárja,
ablakot napnyugatra zár.

Függönyt a reteszelt világra,
szemre illatos takarót húz.

Ám a kinti cseperész lárma
komisz eresztéken szivárog.

Rézdróton függ a szoba,
és mocsarat csöpög a vályog.

Ünnep

Ma az ünnep

ritka, szokott csodái

bújtak a tárgyak testébe,

lapulnak a bőrön.

Egy csipet teremtés.

A férfi mqgáll az udvaron,

háttal a mélységesen mély kútnak,

arcát a Napnak odatartja.

Végérvényesen megbizonyosodik

bármiről

ebben a kikezdhetetlen pillanatban.

Ki kérte

ki kérte ezt a mosogatólé ízű kávét
ki kérte a döglött madarat zsebébe
ki kérte kikérte

ki kérte a hajnal hülye újrakezdéseit
ki kérte fel táncra a trafikosnőt
ki kérte
ki kérte hogy

ki kérte hogy április harmincadika legyen
ki kérte hogy essen és szívja magába a föld
ki kérte
ki kérte hisz

ki kérte hisz visszavitték a kölcsönkönyveket

ki kérte hisz a házimacska szájából dől a vér

ki kérte

ki kérte mert

ki kérte mert különben

ki kérte

A távolsági járaton

Minden reggel egy nagy szenzáció
a távolsági járaton.

Míg szemem az egyenruhákon jártatom,
a busz tompán a tájba lökődik.
Az ember csak ül, kibámul, ásít.
Mehetnénk akár a végállomásig.
Sötét derengés. Ellopott álom.
A dugattyúk hajnali fémzenéje.
Mehetnénk akár a végállomásig.

1964

Menetelés lobogó klottgatyában.
A filmhíradó szerint ellenben
pattanásig feszült. A helyzet.
Visszautasítom a cukros-zsírosat,
de a szilvalekvárosra sem enyhülök.
Engem ti nem kentek szét!
- bufogom -,

és határaim mögé vonulok.
Arcomon gyors dac, hideg fintor:
később csak jáspissal kivert szégyen.

táj, durva ecsettel

Itt a házak templomcsöndje,
meg a bokrok megalomániája,
ahogy Naphoz bújva fákra kúsznak

.

Most a szamártövis kirekesztettsége
sem kirívó a sziklakertekből.

Halványzöld kaktuszok körül
kardvirágok strázsálnak.

Följebb embernyi gombák,
törzsük ölelhetetlen.

Esni kezd.

J. JOPLIN A HAPPENING SZÜNETÉBEN

AZ ALMABOROS ÜVEGHEZ LÉP ÉS ÖNT
MAGÁNAK EGY POHÁRRAL. MEGISSZA.

A hamuszemcse talán oszthatatlan.

már ez a nap is

Már ez a nap is
megváltatlan marad.
A tévében lepörög majd
a legújabb lebilincselő sorozat
ötvenkilencedik folytatása,
amely ötvenkilencedik hete
hazudja az életünket.

A boldogság rökamién heverészik:
nagydarab konzumnő,
aki ha szikrázó hajtincseit
meglengeti a kékesszürke fényben,
csak úgy nyöszörögnek
a felajzott rugók
százkilós hústömbje alatt.

AZ öregember HÁZA

Családom telket vett a Körösöknél.

Egy öregember lakott ott kunyhójában

azelőtt, környékbeli alkoholista,

aki csak a galambjainak élt már -

háza homlokzatára szögezte ki

kiállításokon nyert okleveleit.

„Ne menj be, szerintem fertőzött lehet még

- figyelmeztettek -, az utolsó napokban beszékelt,

sok véres rongyot égettem el”.

A gurdinnal felvert kertben gyalogoltam,

s láttam sok nemes gyümölcsfát gyomok

közt senyvedni. Egy pillanatra fölrémlett

bennem az egykor takaros porta képe

kémény körül röpdöső strasszerokkal,

de leintettem magam. Rokonom tervét

figyeltem inkább sóderszállításról,

tetőteraszról, nem fogytak ötletei.

De belülről haboztam mégis: miért

szögezte az öregember kívülre

azokat a rohadt okleveleket?!

AZ öreg mondja

Isten kapuját bereteszelték, s én
magam is már csak úgy-ahogy.
Gondolat-rögeimbe még magot szórok,
de elfagynak metszegetésre, zajtalanok.
Fejemben inkább harangzúgás, kongassál
elegy. Egyre megy. Belehasítanék fába,
fejszém visszapattan. Nótázhattam
régente padláson hanyatt fekve,
a hónapos galambok körém gyűltek.

Bólogass még egy ideig. Azok a kőrisfák
kidőltek, lombjukat eltüzeltem.
Eltemettük a bábát, mikor elrobogtál.
Most hoztál konyhameleget, parázson
fácánt látok pirulni. Azt a betyáros
kalaprázogatósat, azt kéne eldanolni.

A teknősbékák

A teknősbékák éjfélkor
világgá mennek,
csupán páncélos terek őrzik
hajnalig a nyálcsíkokat.
A városszéli gömbakácok
még felütik fejüket
a mócsárszagú surrogásra,'
ám megértő zizzenésekkel
tovább lombosodnak.

A diófa

A diófa múlhatatlan.

Hiába pusztán

robbantott törzsmaradványa

éktelenkedik

a tobzódó kert alján,

káposzták között.

Oldalát csigák nyálazzák,
harkályok törik,
testét lóbogarak lakják.

Ha est lopózik,

agg csonkja teremtő csöndben

pókhálót kötöz.

Széljegyzet Eminescuhoz

Bízni balga? Félni minek.
Hitelezhető a hit.
Feltétel nélküli a bizalom.
Nem éri meg?
Megmagyarázhatatlan fél-
elem.

Egy indokolatlan ok keresi
kifejezési lehetőségeit,
merész szándékkal megverten
vág újra és újra neki
a megismerés gyalogösvényének.

Csokonaihoz

Vitéz Mihály, magát a denevér babona
holta után is mely soká láncolta!
Azóta, bár a bagoly világ tűztaligán haladt,
mennyi még a nép, melyet visz
csak egy parancsolat!

Majd talán a boldogabb időben
a természet bölcs értelemmel lecsendesedik?
Most máglyapiros lángon megint hány eszme,
s a setét kárpitok újra ropognak!

Holnaptól

Akkor Pali bá szólt hogy ne menjek
többé edzésre mit mondjak nem esett
jól már láttam magamat címeres mez-
ben vagdalkozni az egész nemzet büsz-
keségére és megelégedésére
hazafelé bosszúból bementen a Pipába
ott helyben elkrémeseztem egyhavi
kosztpénzemet  ez a Pali bá nem egy
pedagógus alkat gondoltam de közben za-
báltam két pofára nem kell többé a
versenysúlyomra sem vigyáznom amúgy
sem vagyok hízásra hajlamos típus
egye fene holnaptól átmegyek a vasu-
tasba ott nincs annyi önjelölt
szupertehetség de az is lehet hogy
holnaptól rendesebben tanulok és*
programozó leszek vagy költő a sze-
relésemet pedig egyszerűen nem vi-
szem vissza

Here vagyok

here vagyok

sápadt mézeteken elolvadozom
here vagyok

lakmározni kaptárotokba szállok

here vagyok

embert sohasem'csípek

here vagyok

lusta rózsákon élek

Nagyapám a Fiume kávéházban

1914. július 27-én délelőtt 9-kor
nagyapám Ficzerénél vett egy cilindert,
aztán beült a Fiume kávéházba.
Sohasem járt ott azelőtt.
Elkápráztatta a szecessziós csillárból
kiömlő fény, zavarta a tükör a falon.
Rendelt egy deci valódi kubai rumot,
egy habos kávét, majd megint rumot.
Délutánra nagyapám izmai megacélosodtak,
estére a nagyterem v i 1 ág g á tágult,
a földrészek lassan elúsztak asztala előtt.
Másnap, 1914. július 28-án
az osztrák-magyar csapatok gyalogosaként
maga is elindult Szerbia felé.

Vegyünk egy embert

Vegyünk pl. egy embert: akár a többi.

Felér bármelyikünkkel,

felér vele bármelyikünk.

Eszik, alszik, párzik:

a rászabott ürt ki- és betölti.

Mielőtt elvegyülne, kiválna -

húsát az idő ledarálja.

Épp csak körbenéz, akár a többi.

Befelé kiáltja: hiába, hiába!

Madarak nyelve

Sötétedik

Ablakomból az autóscsárdára látni,
amit a helybéliek
hagyományosan csak Fapipának
neveznek. Kerékpárok hada.
Gazdáikra várnak. A friss csapolás
hírét úgy vitték a faluban szét, mint
jó halálhírt, a vidéket szorongató sár-
kány elestét. Kicsit arrébb a távol-
sági autóbuszjárat feltételes meg-
állóhelye, pár kamasz dacol a menet-
renddel, a körzetközpontban diszkó
lesz nyolckor. Lassan befonja
őket is a sötétség. Befelé néznek
még, s már semmit sem látnak.
A hold fényszórója is vakít.

Vonatfütty. Régi, letűnt árnyak e
jelre előlépnek, s birtokba veszik,
ami amúgy is övék. Föld, víz,
harangszó lábukhoz kúszik,
és távoli citera hangja

ömlik a csöndbe. Ki tudja
honnan, ki tudja merre.

Fejlődéstörténet

Kamaszkoromban a Parnasszusra akartam hágni

ugródeszka és kötélhágcsó nélkül -

pedig az Alföld legmélyebb pontján születtem.

„Te vagy az Isten, te bor mellett gunnyasztó Ladányi!”
- feszült trikómon lázadás idején -
mások Ladányit söpörték a Parnasszusról.

Ó, vacak álmodozás kora, hát a sutba véled!

Imígyen szóla egy hang odabentről -

s fáradt kölyökként a tényekhez menekültem.

Persze a valóság gondarany igáját sem tűrtem
magamon oly soká - meguntam éppen,
... és mihamar hihetőbb mese után néztem.

Egy autóshoz

Autós, ki fönn a sztrádán robogsz,
ne ítélkezz hamar e vidék fölött.
Sós földjét míg öntözi híg eső,
amott villámot lát és setét ködöt.

Lásd a fűzfást, elhagyott tanyát,
a piciny nyulat kerekeid alatt,
s míg a szivargyújtót beizzítod,
áldd meg az utad, bármerre is haladt.

A nincs előtt

Nyugtalanság, kielégítetlenség
a gondolat alkimista templomában.
A háttér kozmikus freskóin
nyomatlan, nyomtalan eredet.
A nincs előtt még egybetart
a racionális test fölötti
istenharag-dörgedelem.

ködmönös

Ragad a sár és lefed a szik,
s mi, fáradt páriák,
kik levetettük a robotot,
köldökön csókoljuk Máriát.

A nincstelenség előtt sem
volt itt semmi! - mondod.
Én azért riadót fújnék.
„Bár a műfaj itt a Teremtés óta
mindig a nekrológ volt".

Gyermeknap, 1966

Akkoriban még a Gyermeknap
és a Munka Ünnepe is
Május Elsejére esett.

A focipálya hangszórói
alatt

csapott össze a két
kibékíthetetlen csapat.

Az ingyenes uzsonna szünetében
(egyik kezükben csatos bambi,
a másikban sportszelet)
a pajtások ámulva fogadták
a hírt:

Áfész-Gépállomás 1:1.

Nem adom magam

Ilyen olcsón nem adom magam.
Fussatok véremért kicsit.
Ha szava nincs, ki rám parancsolna,
mért gyilkolna, ha bennem hite van.

A seholsincsben szélről
nyakamra taposhattok e helyütt.
Fölmagzik majd a százados átok
középen, meg mindenütt.

távoli metropolisz

Tükörsima csatlakozásra vártam,
halogének hajbókoló ostornyelére.
De a húsbolt lehúzott vasredőnye mögött
friss malacvért mér a segéd,
ételhordóba zárt, cseppfolyós sikolyt!
Csak szorongok sztrádáid idegcsomóinál,
Város,

távol hamburgeres babáid drága

mosolyától.
Nem tolongok a pokol-metró lejárataihoz,
nem kúszom a villamos kísértetek vaspályáin.
A sebváltón túlélést játszom,
mint tücsök a hegedűn.

Ne kérj fel!

Ne kérj fel hatalom!

Ne vigyél a táncba!

Hagyj engem csúnya lányként

a sarokban taktikázni.

Kövér ténsúr cilinderben,

pezsgő a vederben,

inkább a fürdőszobában várok.

Ha úgy is maradok, de állok.

Remegve nyújtja harapásra

Remegve nyújtja harapásra
kis zöld testét az őszibarack.
Gömbnyi magánya
metszőfog viga-
szára vár, indulna bátran
nyelőcső meredek sáncán.

Szakíts le! - kiáltja -,
ím, itt vagyok, egyél!

Bogár mászik

bogár mászik a mozgó óramutatón
a háttérben nagyhatalmak gubóznak
e pillanat képe egy másik pillanat
a szabályok benned szerepeiket keresik

NIKOLAUSZ

Mint visszahúzódó kanonokként,
tudatotok úgy őriz meg.
Pusztán számításaimnak éltem.

Pusztán,

holott erről szó sincs. (Pedig).

A reám bízott terület

fordított határtalanságom burka,

köröttem a kaviccsal felszórt
út csak látszatpálya, magába
zárul. Ha végigfekszem,
hátamon a vér kiserked.
Ártatlanul halok meg.

Snitt

Látod, ahogy a mély termekbe

beporzik a fény.
Megzavart poloskák futnak szét
a gerincvezetéken.
Homlokodra képzelt szálkereszttel
a legbensőbb szeglet felé indulsz,
végzetes árnyjáték arcodon,
nyelveden ragacsos sziromlevél.

Vissza a lehetetlenhez!

Többletjelentés

Kihüvelyezett szándék, lappangó lehetőségek.

Jégbe fagyott, elrejtett információ.

A többletjelentés pontosan annyi,

amennyit áttetszőségébe magyarázol.

Az találja telibe

gyémántcsákánnyal

a láthatatlan sűrítmény

kijegecesedési pontját,

akiben elevenen dühöng még

a hit szép metaforája.

MÚLT

Azonosítatlan kőpor a könyöklőkön,

az elsüllyedt idő gyorsfotóit

körömmel ki sérti fel.

Lépcsőházhomály,

kémlelő nyugtalanság.

Arcok megbocsátó madonnamosolya,

arany szemfogakon vacsoramaradék.

Valaki...

...valahonnan elment,
és valahová nem érkezett meg.
A gyepűn túli járóföldek
elsüllyedt, köztes mezője üzen.

Most hol van?
Lélekzet-lelke tűnik fel
a csapásokon, akár kísértet,
a nincs előtt kilovagolni.

tíz év múlva

Egy alak a mosókonyhából
- zsírfoltos ajtófüggönyön át -
kipattan a süppeteg sötétbe:
zászlót (bot vászon nélkül)
lobogtat, és ordítva énekel.

Parancs

Meg kell kötözni a szőlőtőkéket,
az ismeretlen rovarok útját
feltérképezni, megsemmisíteni.
A Természet nevű nagyhatalom
oszt majd bő áldást a győzteseknek.
Az élhetetlen élősködők már tobzódnak
is boldog, barbár zavarukban,
akkora gigászi ott a nyüzsgés!

Megfontoltan őrlődik

Megfontoltan őrlődik

a zöld növények ereje bennem.

Alattomosan létezem,

akár a húsevő virágok.

Csak a változás maradandó:
súlyos fegyelemre szólít.
Isten romlott lehelete
arcomba csapódik.

l. utolsó előtti vacsorája

Míg az öregisten a birkapörkölthöz
odakucorodik,

igyék egy savanyú kisfröccsöt
hátul a konyhában, Mihály.

Addig a dianák kicsiny szíve,
mint tubarózsa, kinyílik,
Prométheusz szabadon begyújthat,
s az üstön megfől a háj.

kukutyin messze van

Kukutyin messze van.
Irázd sincs közelebb.
A sánta kutya apám házából
idegen földre ment.

Magam huszonöt vagyok.
Szeretőm tizenkilenc.
Mégsem lopok tükröt a vásárból,
nem leszek bilincses fegyenc.

Bolond csörgőmet rázom.
Mókánkat ne feledd:
Kukutyin messze van,
Irázd sincs közelebb.

a legkisebb fiúról

Kölyökkoromban folyvást a legkisebb
fiúról meséltek nekem. A jóslat
tulajdonképpen beteljesült, mert
mi tagadás: alacsony maradtam.

(Szóval nem mennék el kosaras csajok
bulijára, ahol kétmázsás fickók
figyelik a gyanúsan ücsörgőket.)
Hogy ama mesebeli legkisebb
fiú fogta magát és győzni indult?
Ja, barátaim, ne kételkedjetek
szavamban: a kutya sem bízott benne.

A mester

A Mester kenyéren és vízen,
gyönge leveseken, lelki fűszeren
tartja kordában a tékozló testet,
növelgeti a zsírosodé eszmét.
Kitartóan formálja a sikamlós anyagot,
mutatóujjával az örök ötödik sebben
matat.

Már nem húshulladék az időkocsonyában.

hosszabbítás

Ím, a világ fája alatt gyülekeznek
a világfájdalmas túlérzékenyek.
Talán a bolond patikus cédrusa ez,
nem tudni pontosan, de körbejárják.
A világ fáj a fantáziadús

szerencsétleneknek,
de még makacsul hisznek

valamiféle feltámadásban:

hogy az Idő, a megközelíthetetlen bálanya
szemével int a láthatatlan zenekarnak,
és bármit eldönthetnek még
a hosszabbításban.

Alföldi vihar

A nyűtt-arany tarlót már
megülik márványszürke ködök.
Amilyen bolydult az ég, úgy dörög.
A bágergödrök felől forgószél görög.

A táj bezár, nem mozdulhatok -
az utakon megkel a sár.
A pihenő buszroncsához futok -
néhány perc, és halott a nyár.

A MEGALKUVÓ IMÁJA

Nem kéne nem tetszeni már,
a Lugas csak zöldell és vár,
hát ne hiába. A Remény is
járja be kimért salakútját.

A Hencegő dobja el baját-búját,
a Tévelygőnek utat mutasson.
Hogy nem vesztegzár az a labirintus,
szóval ne papoljon, inkább hasson.

VÁZLAT

A tapintható semmi bizsergető közelsége.

Édes kozma a tömítőgyűrűknél,

mélybarna, lezárt határtalanság.

Megnevezni miért is.

A Minden többnek akar látszani,

mint ami,

de bármely rögzülése

szakadatlan pontosításra szorul.

A TEST MÉG

A test még emlékszik
önmagára,

bár lényegét elhalványították

a szavak:

két csepp közöny

a metszett kristálykéken.

Fölszikrázik majd
halálod pengefényben.
A jövő   gyilkosaid
koponyájából lesz nektár,

a jelen  képmutató
istenek hatalma rajtad.

Keleti ének

Távolság és mélység, feltétlen

feltételszabadság.

Időhaladék, fénykút a semmiben,

fü-érdes, végtelen tájtér.

Tértáj. Lehetetlen

lehetőség.

Nagymedence

Ha ráengedik a meleg vizet,
megtelnek a zegzugok is,
élvezhetővé válnak a sarkok.
Már a lépcsőn állni is gyönyör.

Elöntetnek az összes vájatok,
mélységgel zsibbad a gyomor, a szív.
Az egész olyan lebegő elégedettség...
hát még, ha átmegyünk a gőőőz-be!

A költészet vágóhídja

Üvegcsont ropog a szellem bárdja alatt,
a nyers, lebegő pallókon: belsőség.
Nézz körül, édes, a tagló kivirágzott.
Bambák állnak az álom-bakónál:
kedves kis guillotine alapjában.
Tanúk vagyunk:
a megégett hús átlényegül.

nyitnikék

A kis zöld szakácsok sürögve

klorofillt etetnek a levelekkel.

Az ébredő hús kilép

a lepelsötét mészárszékből,

hogy csontig rágja magát a Feltámadásban.

A Fiú is felszáll a vágy villamosára,

kirügyezett matrózblúzokhoz préselődik,

az Atya szemöldökráncoló kukkolása kíséretében.

A Minden veszteseit irigység tölti el,

mint Teremtőt a végső felismerés.

változások

Minden bizonyosság nyomán
bodzahomály, mohamély.
A széteső jelenvalóság mögött
durván csiszolt tömb: a Lényeg.

A szavak szintjén értelemváltozás,
a forma szakadatlan pusztulása.
A meghasadt egész szilánkjaiból
ki változtatja majd meg éltét?

nyersfelvétel

Pillantásod előtt, némber, pőrén állok.
Talán hóhérom leszel, talán a lányom,
lépted alatt zöld gally ha reccsen.
Kívül csönd,'belülre magyarázok.

A Kígyóbőrcsizmás falépcsőre hág,
nyers pallóra lök. - Felvétel indul!
Égett hússzag terjeng, arcomba vág,
szívemben kegyetlen törvény dúl.

antizsoltár

1 Nincs nékem pásztorom
bizony szűkölködöm.

2 Ha homályos völgyben járok es,
rossztól es félek,

mert nem vagy velem:
pálcád és botod -
ezek oltalmaznak.

3 Olajat csak csepegtesz fejemre,
poharam levegő tölti ki.

4 Idegen hazában lakom
napjaim hosszán át.

Esti gondolatok

Ha végigvágtatnék
az esti falusi utcán,

kivel sem találkoznék, ki sem állna utamba.
Egy részeg ődöng magában beszélve
kocsmától az utolsó házig,
de ő legalább minden este.
Igaz, holnap korán kelnek,
s így ma korán feküsznek,

ki bírná különben a holnapi hajtást.

Megnézhetném még a híradó második kiadását,

cinikus megjegyzésekkel kísérhetném

a szpíker kommentárját,

de ez túl olcsó győzelem lenne,

s már nem is érdekel.

Egy régi rock and roll-t fütyülök inkább,

s vadromantikus horrort képzelek a csöndbe,

ám erre is csak dühödt kutyaugatás a válasz.

Azt gondolom, hogy

valahol valakik már elindultak,

s hajnalra biztosan itt lesznek értem.

átkozottak

Tekintetükben a nomád gőg

mint tonnás sóhaj a vízen.

A szétrebbenő mosoly egy dekadens hajtás

utolsó, hülye fintorarzenálja.

Valami eddig-nem-volt kéretőzik

a porcikájukba, a bajuszuk alá.

Érzem, hogy ellehetetlenülnek:

vaspor hull az irhájukra, szomorú

vágy fészkeli magát a zsigereikbe.

Beszédük korbács, a nyelv tapsa,

fehér csöndjük kifejezi kínom...

Isten, miért hagytad el őket?

Poszter

Megfertőzött tűnődés, sóhajmély a tájon.
Az elvadult kert be nem vallott kínt őriz
akácain, rég elporzott csigák nyálát.
Véresen álcázza őket a mindig-szabály.

Ez azonban se nem véletlen, se nem önkény.
Az Örök Metszegető lemondón legyint.
Miért botorkálnak hát mégis, vak lovak
a zúzalékkal felszórt csapások rejtekén?

Utánérzés

Hatévesen megállok a barackfa
előtt, szemem hosszan egy ponton tartom,
fakérgen átszivárgó macskacsipán.
Böjti idő: a kert érintetlenül

hever a túl korai üvegfényben.
Ó, kipányvázott föld, rettentő vasak
fenekednek nehéz esőhomályban,
hogy ölelve, sújtón rád zuhanjanak!

És egyszerre felnő az egek alatt,
mint ledorongolt, játszi feltámadás:
mákgubó zöld dala, a még-egy-esély,
ágzörgés, akáctüske, várakozás.

A realista bonbon

Unnék guberálni eszmék cafatjában -
ímé hát, egy realista bonbon.
Nyelvedre, mint ostyát helyezd:
a világ ízekre bomlik a szádban.

Esztétikusan hatolnék a valóságba,
és földemen is szétnéznék könnyedén -
de arcomba töreket fúj
egy mocskos, százados szél.

VILLAGE

A gyógyszerész Philadelphiában

akarna inkább élni,

a boltos lány meg Pasaréten -

de nem lát ide az Isten,

és késik a távolsági járat

is.

ÉLNI ANNYI

Élni annyi, mint gigantikusán inűlesiklani
két mindennapi halál között.
Amíg köreid köreiben rovod,
észrevétlen zár borostyánba az idő.

Egy lüktető gombostűfej leszel

az élő hús fogantatásának tablóján.

Elhullajtott nyomaid olyanok, mint

alvadt vérdarabok hófehér keretben.

INTELEM

Ne élj gyilkos mítoszokon!

Gyávaságodnál csak diktatórikus

közönyöd lehet merészebb.

Félelmed halála az a pillanat,

amikor feltárod majd

élted szenvedéstörténetét.

Vadak csituló fájdalma

Helyzetfelismerés

Előre futok az ellehetetlenülésig.
Kiszámíthatóan beszámítható: vagyogatok.
Konok az ember, inkább késik,
mint gyalogoljon a megismerésig.

A delelő korig már eljutottam,
de Istenem: még semmit sem tettem.
Szitkokból nőtt hit felettem,
madárvértől piros lomb alattam.

Rajzás

Kaszák sötétben, húsevő
lepkék bőrödhöz koccannak...
Hogy nem követhető rajzás,
ne bánd! Te utadon haladj!

Kihalt, átmenő közút

Kihalt, átmenő közút újholdfényben:
elgázolt sün vérét kutyák nyalják.
De ember, te ráérsz még haláloddal!
Levésedhez keress örök szabályt!

Sorsátültetés

Borbélykések közt
tisztára beretvált felület,
alatta (        ) hús -
karcosan élni!

Kiiktatódik a megmérhetetlen
homály. Rögzülhetsz itt,
mint görcs a fában?

(Megváltást csak csonttalan
záróizmod hozhat,
drágám).

Elfelejtett utazás

Éjszakai szerelvények

húznak el a lakótelep tövében, mint

vörös galambok az égen át.

Valaki áll az erkélyajtó fényében,

hamu a könyöklőn.

Egyedül a sötét kitüremkedéseiben.

Ha mozdulnának a mélyszürke falak,
visszatartható lenne-e
az örökre lefojtott lendület?
Akkor mit kezdene majd magával?
A sínpálya zeng, nem ragyog.

Kisvárosi anzix

Egy megrekedt sóhajt küldök
oh Nagyasszony, ím feléd!
A házak fölött itten kenyér-
illat száll meg pacsirtagőz,
s két szétlőtt szivacsbaba közt
én túlméreteidről - 97, 54, 76 -
álmodom. Van, hogy bőszít
a korom, a stukkóporcelánon
megülő, patinás lepedék...
De várlak. A céllövöldés előtt
sósmogyoróval teli szájjal
sírok teutánad. Velem
együtt üzen: a Keverőüzem.

A hold kegyeltje

Csak ülök a kertben, mint a franciák.
Talán a hold kegyeltje vagyok,
egy későromantikus díszlet első
tanúja, aki a hegy fölé lát.

Én nem gyűjtöm a sörösüvegeket,
hisz magában szít egy láng engem.
Akaratom ellenére a nők is
kigombolyítanak alsómból.

Reggeli ájtatosság

A Nap fogta magát és felkelt.
Milyen jó, ma nem csinálok semmit.
Csak heverjen ott a parizer a konyhaasztalon,
tőlem megbüdösödhet, macska felzabálhatja.
Nem vállalok felelősséget a parizerért.
Vannak fenntartásaim a felelősségvállalásról.
Ehhez nem szükséges magyarázat sem.
Megpróbálom szélesre tárni testnyílásaimat.
Kevéssé kézzelfogható már bennem az álom.
De jó, ma nem kell csinálnom semmit.
Nincs kedvem még magyarázkodni sem.

Elszánt

Bizonytalan hím vagyok,
szemlesütve ficerélek.
Képzelj el egy bárban ücsörögve,
üveg sör bástyája mögött
a mixernőről fantáziálok éppen.
Kafkai alaphelyzet: a Párt izmai
fölöttem duzzadtak hatalmassá.
No, de elég az önsajnáltatásból!
Még egy ilyen töltet, pajtás,
és annak a vörös pipinek amott
horgas ujjamat meglobogtatom.

Kibámulva a konyhaablakon

Valami időtlenség leng át a kerten:
az a kölyök oson macskacsipa után

- mi mást tehetne -,
aki tegnap, húsz éve voltam.
Hogy nem változik a semmi,
ezt tudja jól/s már én is tudom.
A hűtőszekrény ajtaját szélesre tárom:
másként nem tehetek.

Esténként lórumozik

Esténként lórumozik,
és a fénybe tartja ki
olcsón nyert húszasait.

Nem hiszi még bevehetőnek
a vizesárokkal körülvett
mellbástyás asszonyerődöket.

Vonatokat búcsúztat állomásokon,
s még sokáig integet feltartott kézzel
ütközőn potyázó kamaszálmainak.

AZ ÚT SZÉLÉN

Az út szélén

sóderhalom. Egy halom sóder,
tövében öröknyári birsalmafák.
Az a vágásszéli piros kút.

Négy bádogkanna a kormányon,
túlhajszolt pedál, ellustult idő.
Egy nyugdíjas húzza lajtját.
A zörgés, ahogy a kiszórt köveken
átkínlódja köteles terhét.
Szaggatott idő. Kósza harangszó.
Pihen. A csönd aztán beágyazódik,
tapintható lesz és félelmetes.

MI marad

Szellemrovancs:
emlékezetéből kihullt tárgyak
koppannak a világ alatt.
A ma kifáradt gének üzenete,
a sötét lyukak csillagmezein
jó, kövér füvektől bezabáltak.
Minden végtelen bejárt zsugor-
pont a folyondár időtlenségben.
Marad az ismeretlen, belső táj.

H. és a halál

Fényaknát fúr a tárnahomályba,
az éles fényben fölsejlik a keresett
kontúr. Bizonytalan félelem,
a süppeteg mélyben sárarany.
Kutatni a tudat hűvös hasadékaiban
megéri-e. A kincs nehéz borzalom,
s könnyű hozzá a halál.
A sehová nem vezető lépcső felől
orgonagyökér lebeg alá.

HIT, kora reggel

Még körbejárok, mielőtt

a szemétszállítók lehordják a szennyest.

Esélyes vagyok erre a napra.

Majd megírják ezt is a történelemkönyvek.

Egy megcsillagozott apróbetűs leszek

a nyolcvanas évekről szóló fejezetben.

A pirítós megégett szélét levágom,

és beszürcsölök egy csupor citrompótlós teát.

Még el sem indultam,

de már győztem.

Herderiáda

Livóniában éltek hajdan erős lívek,
akik aztán lettek lettek.
Kihalás szélén vannak a vótok,
csak húsz öreg tudja, hogy voltak.

Vakáció, 1968

Jappapa kezét a légycsapón nyugtatgatva
ücsörög a tornácon.
Befelé hallgat.

Leginkább a bögölyfélékre pikkel.
Cukros, moccanatlan dél van.
Én a barackot lopkodom rendületlenül.
Háttal a kertkapunak kisomfordálok,
szájamban összefut a nyál.

Ó, te hús bűne, megromlásom nyara!
Jappapa mit sem sejtve
le-lecsap: szaporodó vérpöttyök
a fehéren szikrázó falon.

Telihold

tarisznyába lopott telihold
Jézuskának árokjászol
tejút az otthontalanságig

csak karikás kráterszemek
csak csillag világította
kivakart sebek a Föld arcán

téglagyár-sóderbánya

Téglagyár-Sóderbánya:
feltételes, de nem megengedett megállóhely.
Végigjártam a kételkedés szakaszait:
álltam a pokol-metró lépcsőinél,
bámultam a gigantikus semmi rezdüléseit.
Még le sem szálltam, már megérkeztem,
ízlelőbimbóimon téglapor.

félszonett apámról

Apám hajnalonta a Rákóczi-indulóra
kel föl, megéteti a disznókat,
a munkásbusz beröpíti a körzetközpontba,
ahol egész nap traktort vezethet.

Este aztán megint az etetés,

két üveg kőbányai a Híradó alatt,

a Himnusz őt már ágyban találja.

Úgy érzi, szüksége van ezekre a szokásait
mederben tartó, lelkét fényező szimbólumokra,
úgymint: Rákóczi-induló, Himnusz stb.

Mintha

mintha nem lenne a múltnak súlya
vékony kendőt adjatok nyakamba
mintha magam helyébe
magam lépnék
mintha csak önmagamnak
lennék lépték

Szorongás 2.

Mocsár a semmire tárt ajtó mögött,
élesedő szürkület asarkok felől.
A tárgyak elszabadulásának ideje jön,
minden minden lehet.

Hasadozó háttér, kitörés-
kísérlet,

pótolhatatlanság-igény.

A bíborcsöndbe belevág a kígyó szeme.

Rögzülések

Zavarba ejtő fogalmiság,
a választás választhatósága.
Szabadsalak világárnyékban,
elviselhetetlenül könnyű lét.
Megfagyott porcelánsikoly,
kristályközöny,
az üres semmi alján
hit és félelem és bizakodás.
Ablak sötétben.

késő

Az élő lélekzetvétele
a föld nyirkos sóhajtása.
Sejtheted, mi lapul a ködök mögött,
minek csupaszra öltöztetni a fákat.
Megnevezni pazarlás, hiszen
szakadatlan pontosításra szorul.
Beteg csősz járja körül a világot,
öve alatt röhejes mogyorófavessző,
szemében a dúvadak kiszolgáltatottsága.

Posztmodern halál

Élni annyi, mint gigantikusan műlesiklani
két mindennapi halál között.
Amíg köreid köreiben rovod,
észrevétlen zár borostyánba az idő.

Egy lüktető gombostűfej leszel
az élő hús fogantatásának tablóján.
Elhullajtott nyomaid olyanok, mint
alvadt vérdarabok hófehér keretben.

HA

Ha titkon vadalmafa lennék,

nem vágynék a cserszömörcék közé,

és nem nőne szívemen a háj.

Megelégednék vadalmafoságommal,

a szárazságot is jól tűrném.

De bujtásomnak gyökere szakadt:

élvezhető vagyok és cefreszagú.

késő vátesz

Mit tudtok rólam

enyelgő sznobok?
Gátlásaim páncélzata mögött

nem láthatjátok
az isteni kölyköt, aki
a vágásszéli vályoggödrök közt
bogarak és békák halálura volt!

Fenségesen hallgatok

pancsolt likőrötökkel kezemben,
mialatt ti az örök örökkévalóságról
fecsegtek szobányi univerzumotokban.
Ükapám naptávolból kacsint,
ki nektek már halhatatlan halott!
De mi marad fürkész hitetlenségtekből,
ha pillantásommal odacsapok?

közép-keleti pályaudvar

Közép-keleti pályaudvar:
mennyi itt a költő!
A menetrendszerűen másat kiötlő
sok szellemi átutazó!
Hogy látják a hiányt!
De a peronra kihányt

vérnek
még szagát sem állják,
pláne, ha be-le-lép-nek!

A föld emlékei

Vad, tüzes semmiből kiszakítva
a pillanatnyi zárványcsönd után
a tér idegen sugárzással telik meg.
Világárnyék, szakadatlan reprodukció.
Valóságos anyaghiány,
létcsöpp a kiteríthetetlen abroszon.
Mint kölyök, kiben a képzelet mozdul,
úgy bámulja a kozmikus rügyek pattanását
a tehetetlen Mindenható.

Gyilkos-tó

Kis örvények, a víz-
tükör borzongása.
Egy-egy átbukó hul-
lám. De a mélyben
csönd és sötétség
honol.

A várakozás elfénytelenedik,
a pórus nyílt és éles,
minden félbehagyott mozdulat
itt önmagáért nincs.

Utóvéd

A reményteljes utóvéd minden bizonnyal
vasbordában, vasakarattal követ majd minket,
mint ahogy mi magunk is valakiknek
könnyen kivédhetetlen utóvédjei vagyunk.

A csata végkimenetele szempontjából persze
a fegyverletétel és -felvétel ideje
közömbös, sőt bosszantóan egybemosódik.
Ki tudja: volt-e csata egyáltalán?

És fegyver? A történelem bőkezűen kárpótolja
történészeit. Később ez az egész újra
és újra előkerül még, de ettől sem lesz
senki boldogabb, sem elégedettebb semmivel.

Napra nap

Napra nap, általános a k o p á s.
Télvég, szalámivég, a vég-
telen lábamhoz komondorodik.
A hó már nem áll össze,
mint ahogy ez a vers sem
akar. Nem ápol, de eltakar.
A sutban túlélést taktikázom,
hát kimérten fekvőoldalt váltok.
Mészcsigolyák finom roppanása hallik.

ÁTOKFÖLD

Botot vág szívemre. Rám
nehezülnek üres nincsek.
Méregtől fölvert átokfölbe
hitet minek hintsek?

Felejthetőn és iktathatóan
magamból kizárva: én.
Dühből duruzsol bennem
a szájba vágott remény.

négyszáz csapás

Tágítgatom határaimat.

Itt még nagy irodalom születhet!

Már a szoba is szűk.

Nép szava isten.....

Fut Metternich, a gyáva.
Hóna alatt a charta.

Rabok legyünk,......?!

Idő nincs. Soha, soha!

A Nagy Jelenésekből

1.

Elkaptam egy villanást a Nagy Jelenésekből:
rám vigyorgott az örök, egyetlen halál.
Idegen lettem enyéim közt, barbár ízű szavam
érthetetlen. Átkozott lesz, ki megtalál.

2.

Képzelt valóm képernyőn tükröződik:
havonta élek változó alakban.
A Nagy Jelenések Tévedhetetlen Médiája
ismétli halálom sorozatban.

3.

Fajankó, csilingelős bolond a promenádon,
nyomomban vihánc fattyú: aki voltam.
Ki hisz Hazug Jelenésnek, barátom?
Jobb lesz tán pihenni megtiportan.

4.

Itt van, kinek hiánya bűnért kiált!
A Jelenés titokzatos veszély.
Rövid botján hajam csomója,
száradt vérem. Nincs már esély.

Pasztell

Fényküllők a szigetsötét alján.

Üvegházi narancs: lassan a nap.

A pajtába képzelt oroszlánok

kitörni készülnek most,

hogy a vérszínű folyóban megmártózzanak.

A hajnalt már az orrában érzi,

mint vad a vas hideg szagát.

Veréb hegyezi

Veréb hegyezi csőrét az ágon.
Rügyek duruzsolása izmosul a fákban,
s én várom, hogy a feltámadás-sztorit
játssza le sokadszor a vidék.
Begördül a reggelizőasztal:
rajta bárányhúskonzerv gépsonkával,
meg pirosaranyban tunkolt tojásszeletek.
Még némi hálát is éreznék,
csak ne zúgna úgy a fejem!

A mágia illata

álmom álmában

Homlokcsók után hasamra fekszem.
Egyenletes szuszogásom csalhatatlan jelére
hajdan volt záporozsi kozákok vágtatnak gerincemre
vesémet tipró vad rohammal.

Saját hollócsőrnyúlványomról bámulok:
álmom álmában, hátam szabad gyakorlóterepén
közibük állok kifent karddal:
számon kunkor bajusz, fülemen göndör fürt!

Digitális nő

(i. m. Bódy Gábor)

riadtan a tükörhöz fut                      csinos mozgásban van része
halántéksávját ellenőrzi                 háttal a kék monitornak
egy jel halványodik                           halványodóban egy jel
távolodó narancscsillag                   régi születés pigmentképe
ráborítja a haját hajával                                takarja a sávot
vezérlő csillaga pulzál                      egy másik csillag feldereng

                arcán történeti alakok árnya fut át
                közben felismerhetetlen lénnyé változik.

AZ atléta hálája

Én nem a látványért futok:
most harminc az újság.
Testileg is el vagyok látva,
bár olykor szégyenlem a hasam:
benne nagyadag rántott szelet
van, hozzá savanyúság.
Mindig győz az igazság!
Istenkém, gondoskodás ez te-
tőled, picinyke jóság...
Nem a látványért futok:
most harminc az újság.
A címlapon a Szépség, kívül-
belül pedig: maga a Valóság.
Mialatt fellapozom: megdobban a
szívem, eláll a szavam:
no végre, egy kis haza-
i!

Paszternák

Vérnyomok fonalakban és pontokban

a hóban. Még meg-megvillan

a dragonyosok vörös tetejű sapkája.

Lentről lépésben néhány lovas.

Alkalmi szájtátók a kővilla kiszögellésénél,

a dragonyosok fürkészhetetlen messzeségben.

Ny. Nyikolájevics az ablaknál áll,
mikor az első futók feltűnnek.

Valahol

Ott kezed által formálódnak a dolgok,
a hangok is most indulnak el meghódítani
a szavakat: „Abesszínia, Besszarábia...” -
sorolják, de történelem tanító bácsi
régimódi nádpálcájával a levegőbe suhint.
Hol is?  Ott két folyó soha-
sem éri el egymást, a táj is
kicserélhető: hisz benne rejtőznek Mindenek,
s a Világban lapul maga is.

Mechanikus modell

Mechanikus modell - régi, bevált forma.
Dolgoznak a részek belül emberül,
szabályozni itt nem a csavar dolga,
legföljebb, ha maga a mozgás megistenül.
Az a jó, ha egy ilyen gépezetben
minden olajozottan működik.
Leül a zaj, halkul a fullmanátor,
sóhajtanak a részek belül.
Ugrásszerűen megemelkedik
az egységre jutó örömmámor.

téged, magamat

Téged, magamat rég elfeledtem,
de meg nem adom! Helyetted se.
Tudom: a mégis ezen a körön

- grinicstől akármerre -
talán fontosabb, mint az utolsó
nekilendülés, elrugaszkodás.
Bolond dudás a lagzin, bárha teme-
tésen: fújom, igaz, ritkuló lélek-
vételekkel, a semmiből
fakadó révült rémületben.

Nagy magyar kiskocsma

Jó nekik, akik még isznak itt!

A csapóajtót ki- és belengetik.

Persze, rendelésre várnak':

és hánynak és hánynak

hitelezhető a hiteltelenség!

S közben szipognak a szmognak,

és hoznak és hoznak

újabb és újabb köröket.

Itt magam is humánus főúrra várok,

hát jobb lesz, ha kereket oldok!

sade márki, avagy
az antifilozófia diadala

Uram, én semmiben sem hiszek.
Láttam a Semmit, és nem láttam semmit.
Közös benső tömlöcünk már nem érdekel.
Magammal még nagy terveim vannak.

A világtól csak saját testemig juthatok,
meg másokéig, testnyílástól testnyílásig,
ahogy vándorol gyönyörűen a kín.
Embervérben lubickol mindenik eszme.

Közelítés

Az embert keresd a Nagy Mészárlásban is
Teljességében kell megértened
az annyira áhított időt.
Fordulj tenmagadhoz: Istenedhez,

bár halálodat meg nem ismerheted.
Levéltárak porában hever az utolsó
sejt, vér zubog a pergamenre.
Láncnyomok az összegyűrt itatóson.

édentől keletre

Éden-élet, én terád várok itten!
S rám kacsint száz mozgólépcső-halál.
Gyáva lennék tán fölbukni az árból,
termékenyülni, kit sorsa megvár?

Ómeleg aklok, templomok, setétek
a kínok, mikkel testemet edzem.
Önkiszolgálók, kocsmai krisztusok
le-föl járnak mindegyik kereszten.

„A költészet hatalma"

A valóságos világra utal
minden részvét és félelem.
Hatásának határt szabhat
maga az idő, a század teste.

Kristálylencse módjára egyesíti
a kor édes borzalmait.
Korlátok, lehetőségek között
eltűnt, kit megfeszíteni kéne.

A közelítés nehézségei

A versek, mint éneklő máglyák.
Jobbról egy csöndre mért ütés.
Körül a tér ellenséges üressége,
születés, halál, elrendelés.

Sebezz jótékony borzalommal,
zárd ki az apokaliptikus időt.
Magam válok lassan ítéletté -
de ki áll a bal lator mögött?

Behívó

Kölyökkorom, e vakugrón estve,
jött a parancsolat.
Fölfalnak a kilométerek,
fekszem gyönyörű sín alatt.

Nem bírom már magamat
keretekben. Létem
szenvedéstörténete az ég alatt,
ki tudja, miért érdekes?

Zóna szálloda

Fogjuk hát a cókmókunkat,
míg a kert tombol és lángol.
Kéjnőm, hisztizésed untat.
Jobb volna nem lenni bárhol?

Ideges sebed még vérzik,
végül eláll majd magától.
Itt kettősünket kinézik.
Jobb volna nem lenni bárhol?

A tüzérség a fal előtt
áll és lő. Nincs maradásom,
már a vendégvíz is betört.
Jobb volna nem lenni bárhol?

Nem maga az ember

Nem maga az ember könyörtelen -
mondja a kertek alatt settenkedő.
Orrában fácánillat, a csizmaszárban
zár és kés szarvasagancs-nyéllel.

A mélybe vezető lépcsőlejáratokat
borosgazdák ellenőrzik, penész és
füst rágja a nedves, éji csapdákat.
Ott vannak egy tiltott ölelésben.

Mint závár, ha fénytelen kattan,
habozni még átgondolt tett.
Lövés, madárrikoltás, vagy csak egy seb
üszkösödése kéne, hogy fölriadjanak.

üzenet

Fénymáz vagy por?
Minden ebben van:
ez az egyetlen kérdés.
Elszikesedett csönd rág
a tájon, láthatatlan féreg.
Bár leírnám, megrajzolnám:
újabb kísérlet megértésre.
Ahogy körvonalazódik, meg is ül,
majd megriad, felröppen.
Miért, hogy néma marad, •
ha kimondatlan kín bántja?

Utca, délután

(Fodros utánérzés)

A télikert. A késő nyári fény
prése alól az orromig csapó
gyöngéd trágyaszag - igen, ugyanaz.
Rézsút, a túlsó oldalon
állnak a'cipőipari szakközepes lányok,
cigijüket két ujjal fogva
csippentik, mint mosott ruhát.
Napjuk virága lemenőben,
a távolsági járat feszült
zsinórján visszafordul.

A közúti híd előtt

magas drótkerítés mögött

a gumijavító udvarán

olajfoltos nyugágyon

ül Tamás bátyja, fejét hátraszegve.

Szeme fehérje épp csak idelátszik.

Rég bezárt a trafik,

a vegyesbolt, meg a kocsma.

Botját a kölyök után vágja:

- Az istenit, nem hoztál semmit?

ÉS

És semmi sem emlékezted Rád,
sem a vázád, sem a virágod.
Meg még van egy sör a hűtőben.
Rendezzük végre külön dolgainkat.

Tehát önálló hatáskörű személyek
leszünk ezentúl, jogilag az apparátus
képvisel minket, világítsuk át magunkat,
s legyünk gyöngék, a sátán kegyeltjei.

Buddha-variáció

Keresve a ház gazdáját
végigfutottam futásomat a megszámlál-
hatatlan születések örvényében,
a megszabadulás boldogságát ízlelgetve.
De sorsom csak sorsod mása lehet!
Emlékszem rád fájdalmas fiatalon.
Nem vethetsz nekem soha vályogot,
az épület lovaidra dőlt,
tetőd gerendázata szétforgácsolódott.
Falatlan horizonton, lobogó délben
magam megértem megértésedre.

Tablókép

Legszembetűnőbb a háttér hiánya
itt és most. Vagy majd, aki lehetsz.
A borotvált tekintet bája eltűnik,
a hámon negatív sebhely: szépségtoposz.
Az ajkak titkolt gyönyörgörcsben.
Voltál talán, aki maradsz.

A sínen túl

A sínen túl rosszkedvünk minden évszakán
haloványan átsüt a tündöklő nyár.
A mondhatatlanról jelekkel szóltunk,
ezért jussunk a hal(l)ható némaság.
Isten, ez a tönkrement úri szabó
mértéket venne - rólunk.

A titok kapujában

Próbababák, hintalovak, maszkok,

szertehagyott cédulák. A puszta

anyaggal akarok érintkezni,

érzékemmel megragadni a testeket.

A fekete gyémánt kegyetlen és

nemes szikrákat vet, mejyek

csak a törpe lelkeket sértik,

a többieket elkápráztatják.

Félelem és embertelenség nélkül

jelen lenni, meglapulni bennünk.
A görcsöt csak a koncentráció
oldhatná, de ez már nem látszik.
Egy lyuk támad a világ szövetén,
bántó, ostoba lyuk a gyönyörű mintán.

képességek

De ki tolja ki a határok határait?
Mettől-meddig ez a tökéletlenség?
Nincs egyetlen igazságunk
a bennünk elsüllyedt templomokból,

csak ráfogásaink vannak.

Csak röhejesen elszánt küzdelmünk

az erők szabad játékával,

a volt idő szégyenteljes ragyogása.

még mindig

Szakadatlan „elégia leng a tájon”,
ígértek, és nem ígértek.
Nincsen lugasom, a pinceszeren
nem lop(óz)ok elég zöld veltelínit.
Lent élek, de felfelé nézek.
Apáti(á)val kezdődik,
és Zalán futásával végződik
mindeni oantológia.

EZ, ennyi

Ennyi hát

a megkavart idő

hozadéka,

a szándék, mint

fölmagzó égi gyökér

árnyékboksz

kirakatban,

pénznyelés
hashajtóval,
ez hát

gyermekkorunk
vége.

Egy nő jön

Egy nő jön, gyantája illat,
kitöltetlen hozzászólási lap,
van munkahelye, foglalkozása,
sőt társadalmi funkciója is.

Egy nő jön, illatja gyanta
orromnak, mit bárki gyalázhat.
Tisztázatlan alapszervezete,
városa, vére, hovatartozása.

Adj mar csendességet

Simogató szavaid nyomán
burjánzó csöndbe burkolózom.
Lázadó bálványok alkonyán
adj már csendességet...

Szabad halálra kész
a csatakos, fáradt test.
Hívő hitetlen fajtából -
de nem kell a kereszt.

Felnőttem

Felnőttem, testembe ivódtak a mérgek.
Szívdobbanásom tengervízre mért ütés.
Mint kihunyt lángot kivet a mély. Életem
szigorúan ellenőrzött ellenvetés.

Meleg mocsokban nőttem holnapi máig,
de nem rejtezett el a parttalan álom.
Most üresség, félelem, elhagyatottság -
majd a szenny is megistenül. Még kivárom.

üres ködön

Vagyok pénzen megvehető,
húsom testemnek palotája -
gyorsan romló. Magam
semminek feszítem hiába.

Asszonyom, tekints reám!
Ne lengjek üres ködön.
Setét, megalvadt csönd,
veríték, vér: erőlködöm.

MI

Sohasem hatódunk meg egyazonképpen,
de egyformán vagyunk létjogosultak.
A türelem az egyedül erkölcsös
magatartás velünk szemben.

Mi már nem csodálkozunk semmin,

egyetemlegesen vagyunk viszonylagosak.

Annyi igazság létezik bennünk,

amennyit egy madárcsőr elbír,

vagy mint az Omelette a Woburn mondatai.

Bármely alapra zubog is vér,

a felszáradt orca lemosható,

mint két világ között a meleg vas.

És ennyi az egész. Isten velünk.

A feltámasztott mimézis

A megélt élet hiánya követ, sorsod
magából kiforduló tökéletlenség.
Szétnéztél könnyedén, de arcodba töreket
fújt egy mocskos, százados szél.
Szégyenteljesen hatolnál a valóságba, a
világ ízét érzed nyelved 'alatt.
Fölöttünk szeszélyes Isten, aki bármely
pillanatban a bukás örökkévalóságát éli át,
Ő a Nagy Hitető.

A barbár csodák bálványait mítoszok

erőltetik ránk, melyekkel rafinált félelmek

települnek a lelkünkre.

Köd és aranyfüst a történelem templomaiban,

a Legyőzhetetlen Média élőben tudósít

a szellem véráldozatainak oltáráról.

A tudat hiánya halál, jó lenne meleg akolban

várni a végső beteljesülést.

Bevezetés

Történeteim végén

vasvértes lovagok állnak a télikertben,
sisakrostélyaikon a hit fénye.

És történeteim végén
megérint újra a kezdet,
vagyis följegyeztetnek tetteim,
ezek a vérkapcsokkal átfogott
súlytalan, élő lapok.
De végül elsikkad a világ.

Emlékezetem mértéke tehát
az, hogy nincs értéke?

A kőfaragó álma

(Márai Sándornak)

Láttam a város katlanát és beleszédültem:
vértelen ujjaival, elefántcsontnyelű botján
várta az öreg hölgy, hogy hintóm üvegajtaját
halkan megkocogtathassa. Fehér hajnal hasadt.

A hold épp csak körbejárta megszokott útját a
sötét tartományban, szellemek utcája fölött.
Félelem van-e még lelkek kristályudvarában,
vagy a sátán égkék szeme, mint őrület, lobog?

Hisz homályból hamarabb hull fény apadó kútba,
és az oszlopcsarnok gnómja köpenyben menekül.
Téged, különös fajzat, oltalmaz idegen vér,
s két szenvedély kötöz: az orgona és a tenger.

Bizonyosság

Ahogy magamtól a világig haladok,
bár végig velem marad a kétely,
a tévedés egyre valószínűtlenebb,
s egy ponton túl el sem képzelhető.

Átjár minket az élhetetlen élet
undora. Szorongások, szakadékok.
E fülledt ezredvégi emberizzásban
ki óhajt könnyű vérfürdőt venni?

A prémvadász

A prémvadász puskáját leejti:
távolban hószín dögök.
Fáradt már, akár az üldözött,
s elfáradt, mint az üldözők.

Bekerítettek. Tarkómon ólom
árnya, elnehezült bajnok
csizmája horpadt mellemen,
fiatal szívemen vércsekarmok.

Idők

Átmeneti formák, a megfoghatatlan test
végérvényesen egyensúlyát veszti.
Még semmi sem történt,
de már minden lehet.

Egyre idegenebb gyűlölet árad
a Tökéletesen Hibátlan Médiából.
Tudod, hogy leples múlt követ,
és nem veszel részt az álmaidban?

pocosszél

A Pocosszél, a Világ - a kilátóból mozdulatlan.
A távoli, mattezüst dzsip sem izgatja föl
a föld gyönyörű, mélyen alvó húsát.

Sürgető kötelesség: festett dianák szedegetik
a hóra hullajtott őzikekörmöket.

Láthatatlan nyomok sohasem volt csapásokon.

az én kis falum

Egy tál dermedt krumplipaprikás:

az én kis falum.

Moj málenkij gyirévnya.

Úgy jövök vissza, hogy el se mentem.

Máj litl vilidzs.

A fővadászok letakarták a céltáblákat:
a ki sem lőtt nyíl be sem csapódott.
Penig nincs itt semmi szabályozatlan:
a tejet viszik, a sajtot hozzák.
A lányok meg cipőfelsőrészt készíthetnek.

Szalonnát sütögetve szelíden

A kihegyezett nyárs adott:
híd és húr,

kötél és kapocs,
kéz és tűz között.

Zsír tódul a kenyérkapillárisokba,
vörösbor loccsan a szalonnatestre...

Most a hagyma sem büdös.

Hamlet bolyong

Földöntúli vihar kavarja a fákat.
Hamlet bolyong az ősi parkban,
magát egyetlen mondatnak feszíti:
„Furcsa átalakulás foly itt:
ha beleláthatnánk..." (Meghal).

A környék tizenhét eszelőse jő -
a tetem fölött csutkaszárral vínak.
Ragadd ki, mennyei sár, lábuk
holnapi nyomát az iszapmederből,
s vezesd őket a vizeken túlra!

Forrasztófű

A Falakon belül

Nem várok kegyelmet sem.
Ez itt pozitív feltöltődés.
A folyamat végén jók leszünk,
örömmel bárgyú ártatlanok.

Én, a kollektív bűnös, igaz-
talanságokat szülök tömegesen.
Istennel koccintok, a bocsánat
módozatairól elvitatkozgatunk.

Gnosztikus kor

Lám, minket igazoltak az események.
A plakátok újra bevették a várost,
s nincsen kiút a kastélypark felé
sem. De megvan az átviteli lánc

összeállításának személyzete - a működ-
tetőkről ne essen szó. Ők: mihelyettünk.
Nyilvános szeretkezésünk bemutatója el-
marad, ezúttal is. (A vadaskerti szaporítás,

vérfrissítés, tekinthető meg nem történtnek.)
Miként más kalandunk, e törvénytelen kihágás
hadd legyen Média zárolt anyaga.

Őszi asszony, kihuny az avarlobogás! Mint
belső bizalmashoz illik: világítson át, de
meneküljön tőlem, mert vészteli hírt hozok!

SÁRHAJÓ

(Mircea Dinescunak)

Kik nőttek föl eddig laputökön?
Őket nem fogja most a kor szava.
Bürökpuska iszákban, meg lanyha
önérzet, s maradnak némaságban.

Bableves és feles, kereshetnek
maguknak újra biztosabb helyet?
Fölszívódtak sárban, akik helyett
mondják majd, hogy „vasárnap vízkereszt"?

Elfeledt mocsarak, szívószálak,
a túlélés újra kaland lehet.
Én egy vágásszéli gyerek vagyok,
hát ne mondjak nemre megint nemet?

HOL VAN GlNSBERG?

(M. D.-nak)

Hol van Ginsberg? A rendetlen
kövér s kopasz? Foltos, festett
trikók lengnek a villámhárítón
haszontalan, ki „hallgat" rájuk?

„Kenyér a zsákban, kurvák és szivar,
verejtékszag és cinkos némaság"
megint. Rábámulok, s megint
ellebbenő, alattomos évezredünk.

A Nagy Átverés

A becsomagolt oszlopromok mögött
e látszólagos statisztéria minket vár.
(Holnap már nincsen helyünk itt).
Porzó téglahiány, rejtélyes közök:

zavaros végzet díszletez, s rombol.
Lassan épül le a kolostorkert,
kövein kígyó sziszeg, pillantásában
a Nagy Átverés: a Valódi Élet.

Babák, ti fényes köldökű

Agyagbabák, s ti fényes köldökű
cserépedények, ki szaggatja ki
nemes csengésetekből az idő
rigmusát egy másik másvilágon?

Ma száz véres kéz tapadt
- összefogdosva e gyáva felbolydulás
tanúit is - a viaszpecsétre, mi szátokon
függ örökké, bárgyú ártatlanok!

Mert most bármi megtörténhet, jártok
lőtt ösvényen, hol nyomjelzők
követik utatok, fényes köldökű
babák, másvilági ártatlanok...

Nyilván meg kell tanulnom

Nyilván meg kell tanulnom
az egyértelmű versbeszédet itt.
Ebben ez a szecessziós resti
sem zavarhat. Hessentem zajait.

Miként egy bárlány önmagába,
pállott sörömhöz fordulok.
Vágányzáróra ideje közeleg -
majd segítnek örök ferdülök.

Ez állandó, időtlen várás.
Tilos most magamba hullnom.
Az egyértelmű versbeszédet itt
nyilván meg kell tanulnom.

súlyos rózsa hever

Súlyos rózsa hever kerti ágyon,
venyigék árnya mintha vérzene...
Növényi kacs saras lópatákon -
gyáván nem futhatsz el te se.

Bár szabadulnánk esők mocskától,
mit a csigák kavicsútra hordtak!
Füstöt fújnak üvegfalra,
akik önmagukból kilakoltak.

Nincsen hova, és fekszel üresen,
alant vér és hó és sötét.
Akit temetőbokrok takarnak,
nem fél emlékezve élni soha.

Ez a vidék

Ez a vidék tombolva tenyész,
mi azért őrizzük meg magunk,
húzódjunk be   fogjuk vissza,
hűlő kiáltás legyen jajunk.

A kastélykert útját csiganyál
járja, fáin érik a penész,
valaminek most jönni kell,
nyilatkozat vagy elrendelés.

Itt isten leragad a sárba,
részegen árokba zuhan,
képmását felsebzi egy fűszál,
futása zongorafutam.

éjféli meghallgatás

Itt, itt mindjárt a helység előtt
egy kút, mihez bűvölet köt.
Balról penetráns erdőszag, a temető-
kapunál a „holdfényes látogatás terasza".
Túlzottan egyszerű volt idejutnod -
az örömök útja vicinálison halad.
A többi közül kilóg egy halál
számodra, s mert átélted, túl vagy rajta.
És mitől van ez? Önmagától lobban
fel az örökláng, kísérteties öngyulladás.
Most, most e visszavonhatatlan pillanat
dob égő leplet tiltott dolgaidra -

mialatt ők

ott állnak még mind a kútnál.

Erődök homályából

Ahogy kilépsz a dermedt erődök
homályából, árnyad nedves tért
szel át. Nyugszol majd hűvös termek
mélyén, bár újra csak kifosztva.

Mögötted felégetett föld, de
arccal buknod a sárba nem szabad.
Szívedben koronaakác-tüske
vérzik, és fáj, mint egy lőtt seb: a múlt.

Egy monokinis vörösesszőkéhez

E terasz magánterület,
tested meghosszabbodása.
Én idegen lennék bele-
hatolni, jó bűne-vágya

visszahúzódásra késztet.
Műanyagszékes alakod
közel és távol megriaszt,
pedig nem taszít a szagod.

Lennék napernyőd, köpenyed,
nem lenne belőlem károd!
Bár a sövényen eminnen
megszoktam a zsúfoltságot.

ne keresd

Bennem meghaltak már a versek,
húsomba nem szerelmes egyik kés se.
Már pirkadatkor söprüt iszom,
és Kocsis Irmát várom estebédre.

Akartam lenni kanóc része,
de Istenem, rám gyújtották a házat!
Varjak gyűlnek a kenderföldön,
mint kisemmizettek keresnek hazát.

Ordas csönd ül a toronygombon,
de ezen a lapályon minden jól van.
Kopasz kutyának hull a vére -
kettőnket kaparnak el a gátoldalban.

A bátyám

A disznóólak felől,
hol trágyabűz kereng és
moslékszag, jön, jön kétrét
hajolva bátyám, kit meg
sem szült anyám, ő ott ma-
radt véletek helyettem,
nem bántja emberharc, és
létezni néki annyi, mint
maggal földet bevetni.
Vagyok ketrecben őrzött
bohóc a más portáján,
ki jussát tékozolja...
Még jó akolárnyék vár,
leszek nektek: a bátyám.

A szezon vége

Te biztosan nem sejted, hogy ez a
szezon mindannyiunk bőrére megy.
Egy strichelő lány a promenádon
esélyünket egy a tízhez adja.

A Szabadság hotel felől nehéz
szivarfüst lengi be a vidéket,
s a jóllakott verőlegények ránk
várnak. „Közülük bármelyik hármat”.

Hát jobb lesz szívem, ha elosonunk.
Itt vérünkre licitálnak. Ki hisz
hazug kis esélylatolgatásnak?...
Kétfelé szagolgathatják nyomunk.

Utánérzés-paródia

Könnyű boroktól elkábultan
ül a konyhában egy élőhalott.
Égő disznószemét a szódás-
üvegen tartja, de ott is én vagyok.

Mert én vagyok. Én vagyok minden.
Minden én vagyok: élő, halott,
a szódabikarbóna, az isten.
A gázrózsa picinyke lángja.

A rurális őrült

Fogható sötétben lakik bennem
egy rurális őrült, ki te vagy.
A lélek pinceodvában csücsül,
fröccsel teli a bádogpohár

játékszerén, a kecskelábakon.
Kanálisok isszák el vérét,
örök esélyét, hogy ő más legyen.
Ideje: bamba arcon mámor.

Magán mereng, de kettőnkre romlik,
mint zsák hús, halál a kanapén.
Álmodik, míg bepókhálózza
helybenmaradását az ordas éj.

Ferde olló

a kispénzű diplomatát bekaszlizzák
előbb-utóbb vérszegény patkány
futkorászik spárgakötélen
pity-pity-paty-pity-paty
homlokcsöpögés  kivájt hús
egy ferde olló cimpákat metsz -
odakünt pincsik palotaforradalma
részeg karalábak felugatnak
újabb követek jönnek-mennek
a kispénzű diplomata kiszabadul
arcbőre hiányos pergamen
rajt vezérelvek rovásírással
mögötte szapora kérdőjelek -
hazamentek a követek

Barátom

A sötétség lassan ritkul.
Az ébrenlét finom technikája
párnacsücsökben a tapintható
semmi: álmod rimája.

Ilyen fülig érő gyönyört
nem szenvedhetsz bárhol.
A hús bűne elillan,
s marad a mihaszna mámor

örök típus

Annyi bizonyos, hogy örök típus:
nézése az egyszervolt ember arca.
Megidézendő mosolya, verítéke, üvöltése
egy hősiesség vagy önvesztés színe-szaga.

A híreket hallgatom: róla szólnak,
de mégse érte. A kocsmával szemközt
távolsági járatok menetrendje.
Bár visszahívnám, hogy hamvai urnája
örökké háza alakját utánozhassa!

Csak legyint rám. Magát inkább
- élő konc - az Időnek adja.
Hogy hamvai urnája
háza alakját utánozhassa.

rontom-bontom

nem hallgatom meg ma reggel a híreket
hideg unalom költözött a bőröm alá
valakinek kezében kés vagyok
és hús vagytok ti az én szájamban
elmentél én itt maradtam na és
világok pusztulásán hiányod
mint egy kérdőjel abroszomon
kilopták a mazsolákat a közös kalácsból
megtördelem még ezt a verssort
kikezdem a parizert mint egy álmot
megmagyarázom és fázom és fázom

odavágtatok a történésnélküliség mezejére
hol haza terült el egy otthon
most megyek hogy elhagyjam a szobát
rontom-bontom a sorsom mert fázom

kútmély

Kútmély távolából a múlt

idevillantja okként magyarázatait.

Ki-tudja-honnan-is-odakerült

kavics a képzeletbeli zsebben.

Elszánt, csontkemény mag.

Élni most annyi, mint játszani

a hozzáférhetetlen, nyers anyaggal.

A konok kölyök arcán elégedetlenség,

a szabályok be nem tartásának naiv

kezdete. A gondolat, mint végső rendező

elv, világbiztos formát keresgél.

Mercedes Benz

Mint két paraszt a Champs-Élysées-n:
a lét és tudat.

Egy Garacziba ojtott Illyés:
nagy, nagy itt a huzat.

A sűrűn köpködő bakterokon kívül
vagyunk még egynehányan.
Beborozva, lehűtve - eb ura fakó!
omlunk le a kastélyparkban bátran.

A túli csönd nem a zajtól van.
Az élet egy végtelen mise.
Kartácsszög, kerubok, vándor...
Nem érinthet meg már semmi se.

Fedezz fel!

Arra gondolok, hogy nálad ülök
lakótelepi lakásodban, kimégy,
főzöl valami kínai teát,
vagy beindítod ismeretlen márkájú
kávédarálódat, majd meg is „kávézunk”,
illetve teázunk, vagyis azt, amit,
aztán életünkben először szeretkezünk.

Ezzel szemben kétszázhúsz kilométerre
élünk egymástól, évente (sem) találkozunk.
Általában laksz valakivel, ki körbeszimatolhat,
s ezért napi luxusaid lefedezi.
Pedig kegyetlenül szép sejtés, hogy
egyszer mi együtt valamiképpen...
Pillanatunkat borzas gyönyör árasztaná,
létünket kényelmes kín szabdalhatná.

kéthalom

Ül az ablaknál, belülről néz kifelé,
mint szél a havat, gondolatait söpri.
Mire vár?

Azt hitte, megérkezhetik valahová,
hogy a volt elmúlhat egyszer,
s az lehet minden, ami van.

Kint fölverhet csöndet fuvarosok

ordítozása,
széncinke csőre hattyúnyakon,
ő már csak megmarad így: belülről

kifelé.

Ki tudhatja útját a maradásnak?

ÉLJEN ENDRŐD!

(Trendi László fotóihoz)

Nyomok. Emberkert.
„Csak egy tánc volt".
Ül a kispadon, képzeletben,
ahonnan a futballkaput
békanézetből fogja föl,
mint azt még összetartják
lassan rothadó eresztékek.
A voltban, a nincsben:
emlékekkel benőtt fű.
Távol, kívüle, a seholsincsben:
ott, ott valami gyönyörű.

MARIO LETÖRLI HOMLOKÁT

A Műűűvészet itt, uraim,
cirkuszi műlovarnő riszálása
a vásártér libatopos gyepén,
aki nappal a lakókocsi gázrezsóján
tojásrántottát kavar, rumot melegít
a pénzbeszedőnek, hintáslegénynek,

este pedig flitteres ruhában kilép -
a felszórt homokon barmok vére,
a koszlott sátorponyva fölött pedig
semmibe vesző homály, a Minden.

AnselMUs az üvegpalackban

Mit se tudok, mit se állítok.
Mit se kétlek. Pillantásom,
mint hárfáslány ujja a húron,
siklik szilárd kontúrok híján.

Nincs értelme édes erőszaknak.
A tárgy néma merevsége nem old,
minket meghatároz, s ha felejtek,
talán enyém lesz az a kígyó.”

Barbár csodák őrizője

Kiteríthettek a földabroszon:
eljutottam a helyes nem-tudáshoz.
Vérrel-vassal hitet osztó,
behatoltam a való rejtelmeibe,
párducok nyála kézfejemen.
A szavakkal festés állapotából
kegyelmi helyzetemig értem.
Bőrömön kilúgozott kódok,
látástól megvakult szemem
barbár csodák őrizője.

égő híd

Hiszek a megálmodott múltban,
hogy mítoszaikat őrzik a tárgyak.
Égő hídon át fut az eszme,
túlnan, amott, megperzselt világok.

Te lemaradtál, vagy megváltoztam én -
mert mindig ugyanazok maradtunk.
Még bevárlak, hogy elvezethesselek
kiégett földek jövő kertjeibe.

dohányföld

Valaki szenvedett, így sikerül neked bármi.
Halt ötvenévesen, napsók szívták ki a vérét,
az új, különös vándorlás, hol közmegegyezés
akármelyik jel is, mert gyávák egyetértése.

Aztán horganyzott szigetösvényen, majorok
élve pusztulásán, a még-egy-se, ki-se várta.
Raboljátok, seholse játszók, megfutamodók,
egy még nem létező rend teremtett törvényeit!

Az ő árán győzedelmeskedhet a hars hús is,
feléled a vadszőlővel befuttatott terasz. -
Rókák kerengenék a lélekző kastélyparkban,
ha leásol, mítoszt öklend a sűrű dohányföld.

az eljövendő kikémlelése

Te, aki egy emelkedett teraszon
állva vizsgálod a madarak röptét,
vagy a feláldozott állatok belső
részeinek vonaglását, tudod, hogy

a kedély melege: zománc a bűnön.
Az eljövendő kikémlelése ma
véresen vicces kockavetés. Elő-
csarnokunk élőszínpadán korunk jó:

egy vén, hasmenéses politológus:
egyik kezével előre, másikkal
spontán végigfosott inára mutat.

Egy kábítóshoz

Te pacskolón sorsodra ütsz,
és rád ragad alvó átok.
Véredben testetlen vágyad
rohad gyöngéd-szemérmesen.
Nyugodt erőd elszáll, ivor
lombok halálig elfödnek.
Tűzlobbanásnyi virradat -
a többi már pokol s enyészet.

kékkút

Kék kútnál állok.

A múlt egy alvó vérdarab:

súlyos igézettel hozzánőttem.

A Napnak még nincs heve.

Látásom barmok szeme,

hát ne tarts tőlem.

Biztos csak az áramlás marad,

mit sárral dobálok.

Gonoszak gardíroznak

Téged a gonoszak gardíroznak,
nevedben gajdol egy leples, talmi,
ki még önmagáért is szégyell halni,
fütyit, fityiszt mutat a rossznak.

Időd, múltán gótikus nyomort szül,
folyton-folyvást csak magát mintázza.
Elrongyolt száj, makacs bambák gyáva
pillantása, mint tükrön hab feszül.

Ne légy óvatos, most robbants te is,
ez a kor alkalmas nyaktilóra,
taposs vérbe, de hallgass a szóra,
ne robbants még, légy óvatos te is.

Minden dolgok történése

Minden dolgok történése,
amit itt kötelező látnom,
sziktavi ebihalak és a part,
a közeli vihar, tükörképem.

Kékezüst, rozsda-arany: színes,
átlátszó foltok az ég alján.
A messzeség mezsgyehatára,
örök zsizsgés kaptármelegben.

Gótikus reneszánsz

Nem épp ezt a testnélküliséget
akartátok? Zúg a semmi bokra.
A nyájból egy rühös birka éget,
faggyúja csurog az örök torra.

Égő mellkasokon ül a varangy,
szél forgatja az autókereket.
Istenhez hasonlítnak, ha hajukat langy
eső mossa, de „felszáll a gyerek".

Bennetek dúlt az erősek vágya,
ami mindig újratámad Egy-ben.
Máma három leples, részeg, kába
marakszik az egyetlen kereszten.

Kastélyrom, megíratlan vers

Arra a pusztafási kastélyromra gondolok,
minek paréját képzeletemben harsogva
rágja egy új, ismeretlen falka.
Bedeszkázott ajtót ütöget a szél, a
rézkilincsen az utolsó ember ujjnyoma.

A történet megíratlan vers vadászkutyákról,

szélütött grófról, meggyfaszipkáról...

Már időtlen közhely minden csupán,

a színhelyről Isten is rég kivonult,

hogy sorsom, mint bürökpuskát, kihegyezze.

Hályogátok

a nagy túlélés titka

Férfi lennék, meghalni gyáva,
súlyos lepelként borít be korom.
Miért is ficánkolnék? Ami vár:
eper és festett vér. Nem torkoskodom.

Mit nekem életes, örök örökélet!
Sárkányfog-amulett nyakamban,
benne egyetlen, lüktető hússejt:
a Nagy, Megfejthetetlen Túlélés Titka.

félig vakolt ház

Mint kígyó a gyémántot, őriz a
sorsom: megfejthetetlen titkot
e félig vakolt házban, hol arcom,
világom, tőlem idegenül.

Talán magamnak vagyok teremtve.
Teremtve vagyok magamnak talán.
Nincs, ki érdemem bűnné kiáltsa,
ajtómban faragott Isten ül.

Szent együgyűség

Szent együgyűség az élet vágya:
gigádat szurkos bor permetezze,
szalmazsákodra barom heverjen
mocskolódón, gyöngéd-szemérmesen.

Kint dúljon csak sarkalatos erény,
a vidék is tobzódva tenyésszen...
Te húzódj csak be, van időd, mialatt
kerted a gyom gyönyörűn fölveri.

ázottan a kastélyparkban

Ki ázottan a kastélyparkban pihen,
kötelme nyomja: napja ápolása.
Átjárhatóvá lesz benső csapása,
a bolygó vándorlás belül leül.

Eltűnőben az égő híd, tévútra
vivő látszatpályán a semmi ődöng.
A holló ablakpárkányáról fel-
száll, távolban üszökszürke rom.

Világmagyarázat

Zsugorodó, pulzálva sikoltozó pont:
bomlásától rettegve szűkölő tudat.
A tökéletlen helyes aránya: szépség,
önbecslésed burkát a szükség repeszti.

Kipattanhat a rémületes kettősség:
kegyetlenség lapul a zsarátnokban is,
a gyűlölet szakadékaiba látunk.
Élni: mint győzni bűnösen, félelmesen.

jótékony homály

Beföd egy jótékony homály. Alkotni:
a lélek fölösleges fényűzése.
Rafinált izgalom kellene ide,
múló romlékonyság helyett szép látszat.

Milyen távol a gondolat és a tett!
Emberen túli hit kötöz hozzátok,
de elnémít a kimondhatatlan lényeg.
Vérembe fészkelte magát az átok.

Vedd magadra

Vedd magadra ezt a szokatlan fegyelmet -
szivárogjon bár száz hordó méreg a földből.
Betemetett poklainkból virágot vet
a lecsupaszított anyag rejtett lelke.

Ne higgy hát időtlen, kegyelmi csodákban!
A jóság barmaihoz te ne menekülj.
És bár kifogyhatatlan erőd széthullhat
semmivé - megmarad a legbensőbb lényeg.

Füst

A szavaknak nincsen külső támasztéka,
a sorok sötét, végtelen biztonsággal
hömpölyögnek végzetes céljaik felé.
A világot tartó oszlopok dörögnek.

Kezdetben vélte, akkor láthatatlanul
civódtak démonok - később megsürűdve
kivált a légből, és testetlen ütleggel
teljesíti be a föld ítéltetését.

A visszatartott ökölcsapás

Innentől misztikus kilépések jönnek,
hiszen minden lehetséges fertőződött.
A szabadság játékosa, sőt farkas vagy,
kíméletlen ítélet, ha megértenek.

Távlattalan önzéseink ápolása
nem szorulhat végtelen magyarázatra.
A megoldás kulcsa egy másik megoldás:
„helyzetkulcs”. Kitaszít s befogad a világ.

A szabályozott lendület

Visszafogott, feltérképezetlen erő.
A rettegés kényes egyensúlyát váltja
a termékeny kétkedés súlyosabb kénye.
Jusson eszedbe jelentéktelenséged.

Média mitológiája fogalmaz
meg minket, élted tükre horror vagy mese.
Arcod meztelenség, kifejezi poklom,
terhem nem veheti magára senki se.

AZ ítélkezés indulata

Az ítélkezés indulata túléli,
fölülmúlja a megértés szenvedélyét.
Halott lelkek savanykás barlangízeit
szíved véres rongyával fölkavarhatod.

Csak lenni nem élet, a be nem járt világ
apró Istene tágítja határait.
A kifejezhetetlen kimondhatatlant
unalmas, magasztos mítoszok hazudják.

A hosszú érlelés

Kinek kertjében menta és csalán terem,
tudja mi az: hosszú érlelés.
Az nem vág be követ a helytartó ablakán,
csak ül a kastélyparkban: kivár.

Mint gyilkos gyökér, föld alatt dühe,
aprózza lépteit gyöngykavicson.
Hanyatt mélyzöld füvek közé zuhan -
messzi birodalmak rezzennek össze.

Ujjgyakorlat

Isten bezúzott homloka -
jégcsákánnyal a karmos idő ellen.
Indokolatlan tevékenységtöbblet,
együttműködés-zavar
a visszhangtalan egyedüliségben.
Bonthatatlan szeretetkonzerv
korlátozott lehetőségei közt:
az Ember.

TÁN AZ ENYÉSZPONTON

Tán az enyészponton vár a nedves kolostor?
Mióta látszatokat teremtek, uram,
bálványköd nehezül vállaimra,
s a párkány által elmetszett figurák
alvó véremre együtt hajolnak.
S mert rád készülök szakadatlan,
a távoli erkély egyszer csak üzen -
valahol létrejöhet az a képtelenség,
hogy a sötéttel telt medencébe
együtt, egyszerre zuhanjunk.

FÜGGÖNYROJTON ÁT A VÁROS

A függönyrojton át a város
lélegezne már, ámde homályos
közforgalmak bírják, mint vitézek.

Erkélyemen gyanús eresztékek
a kilátást lopják, s nem fordulok
Lollim barna köldöke felé.
Térülök hát, meg ferdülök.

Elegendő ok, hogy kitessék:
kutyaláncon csillagok, esték.

KIVONHATOD-E KÖREIMBŐL

Éltedet nem szervezheted meg ciklusokban,
a barna bőr alatt sűrű vér lakik.
Jó, hát bujdokoltál te is,
magadból magadba - kilestelek.
Felismerhető a sejtek lélekvándorlása
mozdulataidban, amelyek azért mások,
hogy rád azért visszautaljanak.
Jelen léted egy határon túl merénylet
ellenem, ki csak azonos vagyok.
Ismerheted-e a titkos áramlást,
mely naponta testmelegedhez csap?
S kivonhatod-e végleg köreimből
azt, ami örökké tarthatatlan?

A PARTTALAN ÁLOM

Húsz éve agyam egy filmet pörgetett,
az út a Vágásszéltől az egyetemig
simának és befuthatónak tűnt,
esténként egy fényes, tükrös teremben
aludtam el, s nem éreztem

a kertek alatti disznószarszagot.
Aztán valamelyik távolsági járat
kiröpített a kertek alól, de úgy,
hogy szédültem belé, hát visszazuhantam.
Most egy vágásszéli házban ülök,
elnézegetem az aklok malacait.
Nem igézek szárnyat rájuk -
szeretek az udvar végiben ácsorogni,
híreket várok, és ültetek

magamnak világot.

Horror

A levágott szellem elvezet oda,

ahol a félelem lakik.

Ott semmi sem kizárt.

A betöltetlen űr a tisztaság.

Ott egyetlen, átváltozásra képes,

alaktalan lény vár rád:
kurvád, testvéred,
szeretőd, anyád.

VÁGÁS

Emlékezzünk: lajtoskocsi előtt muraközi ló
áll a bokáig érő porban. (De ne legyen ez
érzelgős kép, csak az „átizzadt trikó”
ragadhat). A kimerevített utcaképen
van Legyőzhetetlen Csapat, akácárnyék,

a labdában „elvett játék” lehetősége bújik.
Egy nem várt esemény: szállnak a darvak.
Követik azokat puskalesen, de már nem
bontakozhat ki a következő történet.
Repülő sem húz az égre vörös csíkot,
két hang mégis összeérhet a durranásban.
A vak csősz botjával felfelé int,
piszkos tolvajdk, ordítja, gazdátlan csórók,
mocskos kis lopósok, az anyátok úristenit.

Vadhús

A szabadság nem akar jönni, de már
nélküle is elvagyok, mint féreg
a dióban, őrizgetem magam   ,
polcon, mocsokban, mohos tekercseken.

Elszigetelten itt Kőszigeten
holló helyett varjú mondja: kár és kár.
Ötven a szalonna, s míg vonat suhan,
az olaszrizlinget szemelgetem.

Én, mint magamnak vadidegen elem
élő előítélet, hús- és szarzsák,
házam falán a bolondgomba,

kakasszék az őrület alján,

egyedüli pornográfia,

ha a csontokat meg kelletik adni.

Körömfájás

Sosem voltam a vagy-nak ura -
csak a műsorközlő nett és fitt.
Egy díszparaszt képében ülök
a zsöllyén, aki mások helyett

van itt, és szakadatlanul disznólkodik.
„Értetek vagyok mocsok!” - mondja,
de hűlt helye a kereszten.
Itt és most mindenféleképp árulja magát.

Hogy továbblendüljön, át meg át
hazudozik ismeretlen csöndben.
Kedves kurvák, szapulkodó szentek,
hát miféle hit, és milyen elrendezésben?

Közvetlen napi járat

Bátyámmal a business osztályon vagyunk,
nekünk ez közvetlen napi járat.
A csirkét a templomtérre visszük,
a kismalacokat meg a disznópiacra.

A falu leghosszabb hídját tervezzük,
a neve Budapest-New York-Kéthalom.
„Hozd már a gumikerekes kocsit, barom!"
szól amaz, hogy a pilléreken áthaladjunk.

Magyar nyelvű környezetben kitűnő
a vendéglátás, szabadjegy is van.
„Program indul!" - üvölt a tesó,
s a moslékot a propellerre önti.

Hallgatag ember a cs ősz

Hallgatag, pufajkás ember a csősz,
arcába rúgott a ló.
A széncinegék sem dideregnek -
szalonnához napraforgó való.

Jó ez a keltvégi köd is. Ágak
bogán a semmi motoz.
Bokrok tövén a cukorspárga
virradatig még megkötöz.

főtér

Hogy a múlt ne legyen darabban:
pálinkával agyonütöm magam.
Ha a Fő térre bolondnak visznek,
kalodámon majd galambok asznak.

Itt zsíros csönd, bundás indulatok,
akár hőségben kikötött barmok.
Csősz riad, tolvaj lábában zárkés,
hull a vasárnapi diózörgés.

Kora nyári áhítat a kosznak:
megint rorátéra harangoznak.

Kihuny a kurázsi

Kihuny a kurázsi, darling:
megrekedt sóhajt küldök, ím, feléd.
De ha félnék - többek közt tőled -,
hát viselném-e ügyünk jeleit?

Futásom ama „bajbajutott hölggyel”
önös érdekből történhetett.
Ketten maradtunk a pusztaságban,
én és a kerge kór: vagy-vagy.

A kegyről, mit tán gyakorolnál,
fájdalom, de készséggel le.
Mit ér a talmi választhatóság,
ha szügyig sárban a szimbólumok?

Szállnak a darvak

Titkos hatalom a múzsám:
szőre mentén fogalmazgatok.
Majd hivatkoznak rá, mint...
de zsebükből kinő a félelem.
Egy választásuk marad: a nem,
a többi közé, között besorolnék.
Magvaim dossziékban gyűlnek,
rajtuk kotlik Cenz ura.
Mahagóni versem még kiadatlan,
a jambusokban, mint ketrecekben
„puha állatként alszik négy elem”.

Készülődésem a vidéki udvarházban

Készülődésem a vidéki udvarházban,
„grófnő", túlzottan hosszúra sikerült.
Itt állok remegő térdekkel a város
díszletei előtt, s kissé bőszít a korom,
a bádogtornyon ülő patinás lepedék.
Perújrafelvételünk ideje még nincs itt,
bájos önmarcangolása már nem érdekel.
Csak húzódjon be lakótelepi manzárdjába,
szagolja Alaptag-férje - egykor jó szerető -
alkoholbűzös szuszogását. (Ó, a hiú állat!)
Lapozza csak fel sosemvolt történetünk:
élő sebbe karcol a lakkozott köröm.
Sajnálom Önt, sajnálom magunkat.
Tudom, mi tartja vissza, de legyen „úrrá".
Egy - de csak egy! - konyak majd segít.
Most bocsásson el. Isten vele. Isten velünk.

Re-Barbara

Nem volt kiszolgáltatottabb, mint az
egyedül ásítozók. Elvált, a fia
sűrűn az anyjánál aludt, ezt a fajtát
hívják kiéhezettnek (gondolni véljük).
Biztosan jártak hozzá kívülem is,
egy biciklis őrültről például tudok,
én Trabanton érkeztem, s gyakran gyalog.

De legszebb-szenvedőbbnek egy erdélyi
reggel tűnik, midőn lekurváztam,
mert egy álomittas latin éjjel
táncolni hívta, kétméteres hegyivadász,
a puskáját addig ajtófélfának támasztotta.
Kozmopolita pálinkázások következtek hát.
Aztán csak magam ődöngtem óriásfenyők,
vízcsobogás és medveszobrok közt, a barom.
Mint kisült, egész nap a faházban ült,
várt, lassan csomagolt olcsó konyakokat a
bőröndjébe, meg százlejes viaszbabákat.
Nem, később nem találkoztunk soha,
most sem a romantikus vágy
hívja elő, hisz nem kiszolgáltatottabb ő,
mint akárki az egyedül ásítozók közül.

múzsájához

„Van mit titkolni", így a
( ), hűvös zárójelek.

Bárki is vagy, ne kínálj verset.
Ha arra az egyre gondolok,
hogy fontos élni, a törpe
bódvaszítta csak fáraszt. Ez
felemelő leépülés, káromkodás
az eszme. Mélyre kell ásni,
ha közel akarom tudni a meg-
fogható lehetetlent. Egyik-másik.

S vagyok paraszt. Hölgyem, Ön
fárasztó gazda, már több
-talan -telen gyönyört ne adjon.
Hadd kényeztessék szelíd vitézek.
A keresésben addig jutok el,
míg nem föd végre szürke lepel.

A fiatal halász

Az udvaron vagyok és halászhálót
bontogatok. Bent esélyeimet latolgatják.
Te jó Isten, még hány méter damil?
Imént a Főnök, mint medúzafő
nézett le rám, ó, a kéjjel ármány!
Tartok tőle, hogy az eredményhirdetésnél
majd nyakamon szorul a hurok, no, szép
kis győzelem! Visszavonuló sebesült
leszek, mit ezek árnyaltan elhazudnak,
és körbehordják fejem a morzsazsúron.
A gubancok különben sem fogynak, sőt!
Feladom hát, s ha a setét beáll,
telihold előtt a kertek alatt elosonok.

Abrak

Nincs bennem filozófia, habár
elég ügyesen lopom a napot.
S a gondolat: sziken álombatár,
mivel a négy lovas vágtatott.

A terepem másnak tiltott zóna,
szél döngeti a kocsmaablakot.
Alvadt vért köpök: az élet sója
lesz, mint aki kiabrakoltatott.

csonttalan bakony

Végig sík és csonttalan Bakony:
halál oson, mint szellő bozótoson.

A sértett végül magára marad

ki kezdi végre el, s milyen rend alatt?

Mondhatod, ez szívbéli sátán,
alul esik még a tűrhető rátán.

Rosta

A válság és az álság között
még egy penetráns együttlét.
Nincs mód, hogy kirostáljalak,
hűvös, nedves zárójeléből
történetünk kikívánkozik.
Akár húsod feszítő pántok
alatt, imák szíjától szenvedek.
Mint ócska, érzelmes klipben,
összefüggéstelen képeket hívok elő,
de az emlék vászna beég,
és kis áldozati vértől ragad.

a tájról

Homokbánya, ritkás avar. Nyoma van
a kerékpárnak a temetői csapáson, hol
tombol a gyermeki horror: játékháború,
hasdukk, kiszámoljuk, ki hal meg utoljára.
Kép-test a táj, a fotók az elvonatkoztatás
sokféleképp próbálgatott útjai: összeérnek.
Kié minden felelősség a felelőtlenül
elkiáltott, egyetlen mondatért? Isten
megkérdezheti tőlem vagy tőled a hajnali
disznóölések jeges vértócsáit, a pálinka ízű
mosolyt egészen hirtelen kezű böllérek
szájaszegletén-

Valóság születik

Most mélyáramban születik a valóság,
mi meg egy lebegő teraszon ücsörgünk:
még egy kávé a kora nyári üvegfényben,
hamis áhítat, lassú harangszó.
,A háború messze, a szorongás közel" -
ilyen közhelyek kínálják magukat...

Üzletsoron, platánok alatt járkál
az ember, kocsmában múlatja magát.
„Felismeréseit, megbizonyosodásait" elhessenti,
mint zöld legyet a pohárszélről.
Nyugalmas átkelés kéne, a túloldal
mellvédje se távol, sé közel nincs már.

fénylovak

A csengéssel színültig megtelt a kút.
Kicsapott belőle, szétfolyt a gyalogúton.
Szét a mezőn, egészen a Sóshalom tövéig -
A grófnő ingválla közeledett a szemhez,
barna mellek paskolták a kamaszarcot.
Puskalövés, madárszárnyak verdesése. Sikoly.
Rekkenés tombolt a faluvégen. Nádbugazörgés.
Mező, ég, fák, távoli boglyák. Embervérszag.
A korsóba bugyborékolva tódult a víz.
Ekkor tűntek fel a kanyarban a fénylovak.
Égszín patájukon a Nap hevesen dobbant.

Az ÉJI parkon át

Paraszt vagyok, egy csapszékben kushadok.
Vörös pancs, mjuziktévé, mocsok fed el.
A tulajon vérmázas kötény s lepel,
de érthető: ez itt Nyizsnij-Novgorod.

Megfizet majd bűneinkért a halott,
ki amott a bűnös majorban hever
kifosztva. Ez az újabb kör csak lever
minket, menjünk hát, lassan kitiltatott.

Csapatunk az éji kastélyparkon át
kitart még, bár már korántsem fölényben.
Izzó, mohos, köd ülte terítéken
vérbajos Nagyasszony kínálja magát.

lőtt hattyúk tavon

Kikecmergünk majdan elvont
bajainkból, s ki kutakodni
léha, egy zöld aranypénzt
talál szemünkön, mintha feketedne.

Pedig volt más! Izzottak nemes
gőgök és rá rímelő tanok,
mik külön is egybetartanak,
mint szolid, véres akarnokok.

A külső világ robban s marad?
Ledől a báva harangtorony.
Ringunk, ringunk döglött holtágon:
érintetlen, lőtt hattyúk tavon.

L. Simon László, a Magyar írószövetség titkára azt írta, hogy ma is létezik avantgárd és népi gyökerű irodalom. Örülök ennek, mert magam is ehhez az irányzathoz sorolom. Pedig régóta azt hallom, hogy a népnemzeti felfogásnak vége. Ezek szerint mégsem így van?

Ezek a versek zömmel a múlt század nyolcvanas éveiben születtek. kisebbik részük a rendszerváltás idején. Háttérként tehát mindenképpen a Kádár-kor szolgál, a maga embertelenségével, bornírtságával. Talán éppen a tehetetlenség érzele adott annak idején tollat a kezembe?
Negyvenes éveimet taposva néha nevetek a romantikus Halálon, aki voltam, olykor viszont irigylem. Mindenesetre jó másfél évtizedig nem foglalkoztam lírával, az újságcsinálást kenyérkeresetként is űztem. Az utóbbi években viszont újra születeti pár tucat versem. Éppen e/ért gondoltam azt, hogy a régieket sem dobom a tűzbe, hanem megjelentetem a Kráternél. Választásom nem véletlen, hiszen ez az a kiadó, ahol felvállalják az „ilyesfajta” szellemiséget.

Ványai Fehér József