2012. február 13., hétfő

Gyomaendrődi olvasókönyv


Fehér József: GYOMAENDRŐDI OLVASÓKÖNYV

Ez a könyv nem valósulhatott volna meg, ha nincs Kutas Árpád, a balatonfüredi Kutas Kft. tulajdonosa és vezetője. Külön köszönet a szentesi Szabó Károlynak.
© Fehér József
Szerkesztette: a szerző
Korrektor: Gubucz Zsuzsa
ISBN 963 5501501
Szedés, tördelés: Várhegyi János
Nyomdai munkák: Fett Print Bt.
© 06 66/386-503, 06 60/305-076
Felelős kiadó: Fehér József

 

Az ártalmatlanító ártatlansága

Környezetvédelmi botrány: Bős-Nagymarosra, vörös higanyra, uráncsempészésre, balatoni halpusztulásra gondolunk. Pedig a baj itt van a nyakunkban: szakemberek szerint a vállalkozások elindulásával e téren elszabadult a pokol - jó pénzért mindenki mindenre képes és hajlandó. Egy gyomaendrődi magánvállalkozót, Bernáth Lászlót is személyes és hivatalos támadások sora éri. Nem kevesebbet állítanak róla, mint hogy „ismeretlen helyről bizonytalan eredetű és fajtájú veszélyes hulladékok ártalmatlanításával és szállításával foglalkozik". Az érintett szerint erről szó sincs, irigylik a sikeres vállalkozását, és Magyarország különben is - a történelem kezdete óta - a feljelentgetők Mekkája.
Mindenesetre a Körösvidéki Környezetvédelmi Felügyelőség a gyomai vállalkozó tevékenységét bizonytalan időre felfüggesztette. Miért? - kérdeztük a hatóság képviselőjét, de általánosságokon túl nincs válasz. Sejtelmes homály fedi a tényeket - akár a föld az elásott veszélyes hulladékot.
Bernáth László egy hivatalos papírt vesz elő, rajta előírásszerűen pecsét, aláírás. A szöveg: „Kötelezem Bernáth László gyomaendrődi lakost, hogy növényvédőszeres műanyag göngyöleg (veszélyes hulladék) ártalmatlanítására vonatkozó rendelkezések megszegése miatt 250 ezer forint bírságot fizessen. Indoklás: a szeghalmi szakaszmérnök tett bejelentést, amely szerint Nagylaposon, az azóta megszűnt Lenin Termelőszövetkezet II. sz. üzemegysége területén műanyag göngyöleget – vélhetően növényvédő szerekkel együtt - elföldelt. A szakaszmérnök bejelentését követően a polgármesteri hivatal közterület-felügyelősége szólt telefonon, hogy Bernáth László fentieken túl említett területen nagy mennyiségű vegyszert tárol és éget."
Bernáth László magánvállalkozó a hulladékszállítási engedélyét mutatja, amelyet a Körösvidéki Környezetvédelmi Felügyelőség állított ki. Szállíthat galvániszapot, sav- és sótartalmú hulladékot, szárazelemeket és akkumulátorokat, ragasztót, gittet, gyantát - egyszóval majdnem minden anyagot, amelyet hátán hord a föld. Sikeres vállalkozónak tartja magát, akit üzleti partnerei milliókat érő magánmegrendeléssel látnának el. Úgy érzi, ez lehet a baj, sok az irigye. Tud róla, hogy a polgármesteri hivatalban gyakran feljelentik, ha füst jön ki a kéményén, haragosa rögtön szalad a műszaki osztályra. A környék veszélyes anyagait a Hajdú-Bihar megyei HAJDUCOMM névre hallgató hulladéktárolóba hordja - bevallása szerint engedélyekkel megfelelően körülbástyázva. Munkáját hasznosnak tartja, hiszen a HAJDUCOMM az arra alkalmas hulladékból termőföldet állít elő. Mentesít és szállít az önkormányzat területén, KAMAZ teherautóval megmozgat bármit. Engedélye legfontosabb pontja szerint a veszélyes hulladék előkezelését a termelő telephelyén engedélyezték számára.
- Előkezelés alatt azt értem, hogy az anyag kémiai-fizikai tulajdonságait nem változtatom meg, de dolgozom vele - kezdi. - Az értelmezésből ezidáig rengeteg vita támadt. Például mi a teendő abban az esetben, ha az autóra rakott hordó vészesen folyni kezd, mert kilyukadt. Az élet gyakran produkál olyan helyzeteket, amelyekről nem szól a szabálvzat. Ha bejelentés után, a munka megkezdése előtt két nappal nem jelez vissza a hatóság, a feladatot elvégezhetem.
- Az igazsághoz tartozik, hogy a feljelentők egyike szerette volna megszerezni felszámolás után a beszennyezett földet - fűzi hozzá az előzőekhez a vállalkozó. - Ez az illető személy szerint nem merte vállalni a bejelentést, ezért kérte föl a szakaszmérnököt. Szinte senki sem tud róla, de ugyanezen a napon telefaxon bejelentettem a hatóságnak, hogy munka közben havária-esemény, magyarul veszélyhelyzet következett be. A helvszínen tárolt és dugdosott vegyszerek elöregedtek, tönkrementek a hordók. A havária-program előírásai alapján cselekedtünk, a kifolyt anyagot felitattuk és elástuk. Zoelittel, perlittcl. budai földdel kezeltük a növényvédő szert, ebben nem lehet kivetnivaló. Az égetésről annyit, hogy raklapokat, munkaruhákat gyújtottunk meg. Azt elismerem, hogy két íiövényvédőszeres göngyöleget is égettünk, ez szabálytalan volt. Az anyag tömege nem haladta meg a 3 és fél kilogrammot, ezért a büntetést túlzásnak tartom. A hatóság intézkedése nyomán azonnal megkezdtük a veszélyes hulladék kitermelését, ártalmatlanítását, elszállítását, az égetést beszüntettem. Bevallom, az utóbbira nem adtak engedélyt, ezzel mintegy magam is veszélyes hulladék termelőjévé váltam. Kérdezték, miért nem adtam át az anyagot ártalmatlanításra feljogosított személyeknek vagy szervezetnek? Ez az előbb elmon­dottak szellemében értelmetlen és lehetetlen lett volna. A havária-állapot ilyesmit nem tesz lehetővé. Máig nem bizonyították be, hogy nem védekeztem.
- Bernáth úr! Önről azt terjesztik, hogy ismeretlen helyről származó, bizonytalan eredetű anyagok megsemmisítésével és szállításával foglalkozik. Igaz ez ?
- Nem. Konkrétan a hatóság sem állított rólam ilyesmit, legalábbis hozzám nem jutott el a hír. Minden munkámról bevizsgálási jegyzőkönyvet készítek, nincsenek titkaim. Ha például átveszek egy vegyszerraktárát, készletkimutatást kapok, tévedésről szó sem lehet. Olajos föld szállításánál a HAJDUCOMM átvételnél bevizsgálja a veszélyes hulladékot, az eredményről nyilatkozatot adnak. Kérem, hogyan lehetne így rossz úton járni?
- Elképzelhető, hogy a felügyelőség a következő ellenőrzésen teríti ki kártyáit, ahol hivatalosan is megfogalmazzák az önről szóbeszéd szintjén elterjedt vádakat?
- Lehetséges, de igazából nem számítok rá. Normális helyen, lett légyen az téesz, szövetkezet vagy vállalkozás, nincs ismeretlen vegyszer. Azért vásároltam hetvenezer forintért egy műszert, hogy az idegmérgeket felismerjem és külön kezeljem. Az egyik helyen húsz liter nikotint találtam, pedig évtizedek óta tiltott szer a növényvédelemben. Ebben a szakaszban a nincs és a lehetetlen szavakat nem ismerjük, íróasztal mellől nem szabad megítélni minket.
- Azért az nem lehet a véletlen műve, hogy a környezetvédelmi felügyelőség hosszabb ideje megkülönböztetett figyelemmel kíséri munkálkodását. 250 ezer forint bírságot nem szabnak ki akárkire.
- Két kifogást valóban felhozhatnak ellenem. Egy-egy esetben a bejelentési kötelezettség elmulasztását, vagy időn túli bejelentést. Egyébként a bejelentéssel kapcsolatban a hatóság is hibázhat, nem csupán én. Említhetem az egyik kacsatelep ártalmatlanítási munkáinak megkezdését. A megrendelő a telepről kikerülő hígtrágyát a szomszédos termőföldön szeretné elhelyezni, de az egyszerű művelet kivitelezése lehetetlen a paragrafusok dzsungelében. A hatóság viszont a következő tájékosztatást adta: „A vonatkozó törvény szerint a felhasználó köteles az illetékes növény- és talajvédelmi hatóság engedélyét beszerezni. Felhívjuk figyelmét, hogy a fenti engedélyek nélkül a tevékenységet nem kezdheti el." Az én figyelmemet hívják fel! Nosza, nem voltam rest, kikerestem a betűk tengeréből az előírásokat, szabályokat. Szinte hihetetlen, ez a bürokrácia magasiskolája! A hígtrágyáié termőföldre kerüléséhez vízügyi-, közegészségügyi-, állategészségügyi hatóságok engedélyei szükségeltetnek, fentieken túl. Kinek van erre energiája? Egyetlen talajtani mintavétel ára 8500 forint, majdnem megfizethetetlen. A kacsatelep magánkézbe kerül, de az új helyzet láttán a tulajdonos fontolgatja, hogy abbahagyja az egészet. A kacsatenyésztés hasznát elveszik a hatóságok, így támogatják manapság a vállalkozókat.
Bernáth László, veszélyes hulladékokkal dolgozó gyomaendrődi magánvállalkozó „ügyleteiről" véleményt kértem a legilletékesebbtől, a sokat emlegetett hatóságtól. Nadobán János, a Körösvidéki Környezetvédelmi Felügyelőség igazgatója tájékoztatást ígért, de a telefax elmaradt. Az igazgató szóban elmondta, hogy különben is csak általánosságokat tudna mondani, nem áll módjában meghatározott esetek leírásába bocsátkozni. Újbóli megkeresésünkre Vágó Julianna, a környezetvédelmi felügyelőség osztályvezetője így válaszolt: Bernáth László „esetén" hatóságuk intenzíven dolgozik, az ügyet rövidesen lezárják, de a „dolgok" jelenlegi állásakor nem kíván bővebb felvilágosítást adni. Az osztályvezetőnő megerősítette, hogy a vállalkozó tevékenységét valóban felfüggesztették, az ellenőrök rövidesen a gyomai telephelyre utaznak, hogy vizsgálódjanak, és ítéletet hirdessenek. Addig? Addig marad a vállalkozó „vegyész", a rossz hírbe keveredett ártalmatlanító vélt vagy valós ártatlansága, a bűnösség vagy feloldozás kétes és kényes egyensúlya. Az ördög boszorkánykonyháját üzemelteti Bernáth László, vagy a társadalom hasznos tagja, aki mint vállalkozó megtette a magáét a „környezetvédelem mint állami monopólium" gondolat lebontásában? Mikor derülhet ez ki?
A gyomaendrődi polgármesteri hivatal, a szomszéd, a hatóság másként ítéli meg a magánvállalkozó ténykedését, mint maga az érintett. A környezetvédelmi felügyelőség többször meglátogatta Bernáth Lászlót, kifogásaikat elsorolták. Büntetésként nem kevés pénzt, negyedmillió forint bírságot szabtak ki rá - de mindeddig nem fizetett. A vállalkozó minisztériumok soránál fellebbezett a döntés ellen, iratai között kitöltetlen és feladatlan csekkek sorakoznak. A felügyelőség ettől azonban nem hatódott meg: értesülésem szerint Bernáth úr engedélyét bizonytalan időre felfüggesztették, hamarosan újabb ellenőrzére kerül sor a telephelyén. A szomszéd sem békül: rendre panaszt tesz az önkormányzatnál, hogv a vállalkozó kéményének füstje több mint gyanús. „Fűrészporral tüzelek" - válaszolja a kifogásra a megvádolt.

 

AZ ENCI tündöklése és...

AZ ENCI (Endrődi Cipész Szövetkezett) valaha tündökölt, utóbb bukás, nyomorúság jutott számára osztályrészül. Az üzem felszámolása napjainkra sem fejeződött be, ám a telep inkább kísértetkastélyhoz, mint termelő céghez hasonlatos. Ugyanakkor Gyomaendrődön a cipőgyártás nem veszett ki, csak átalakult: a szocialista nagyüzem romjain egyre izmosodó vállalkozók űzik és űzetik az ipart. Az újdonsült cégtulajdonosok nevei csak a helybelieknek mondanak valamit, ám vállalkozásaik - Turul, Corvo Bianco, Raichle stb. - egyre szélesebb körben ismertek. Ismerős mese ez, az elmúlt évek politikai és gazdasági változásai éppen erről szóltak. Azonban a cipőipar „elmaszekosodása" számtalan ellentmondást hordoz magában. Az ENCI-ben például néhány éve 1500-an naponta 4-5 ezer pár cipőt készítettek - ma a vállalkozások legfeljebb ötödüket foglalkoztatják. A szomszédos szakképző iskola pedig változatlanul osztályokat képez ki a tisztes ipar gyakorlására...
Nem kaptak 300 milliót a túléléshez
A rendszerváltás dzsungelében az ENCI nem találta meg saját útját. Az akkori vezetők nem tudták kiharcolni a önálló külkereskedelemhez való jogot, nem akadtak önálló partnereik. Termelésük 70 százaléka külföldre, a volt szocialista országokba irányult, az üzletet a Tanimpex, Magyarország legnagyobb cipőexportőre bonyolította. A hazai piac nem tudta eltartani a honi cipőipart, a kevés bérmunkából a dolgozók fizetését alig fedezhették. A csőd, felszámolás bevált trükkjeit ebben az üzemben nem alkalmazták, vezetőik nem bizonyultak elég fineszesnek az átmentés és kimentés (vagyon, hatalom) máshol bevált módszereihez. Egyes szakemberek szerint a cég megmentéséhez, 1500 dolgozója további foglalkoztatásához 300 millió forint elegendő lett volna - de nem akadt bank a szükséges összeg folyósítására. A felszámolás jelenleg is tart, nem sejteni, mi lesz a központi iroda, értékes épületek, maradék géppark sorsa. Néhány éve a szövetkezet ezeken a gépsorokon napi 4500-5000 pár lábbelit gyártott - de hol van már a tavalyi hó? A hajdani négy szalagból, két műszakból egy-egy maradt, a csökkentett termelés végtermékei sem állták ki a piac próbáját. A történet eddig tipikus, számtalan változatát produkálta a gazdasági élet az 1990-es esztendő Utáni Magyarországon. Igen ám, csakhogy az ENCI romjain valami felépült, cipőipari vállalkozások kaptak lábra, s teremtettek – ha nem is virágzó, de prosperáló - káeftéket, betéti társaságokat. Gyomaendrődön 6-7 „maszek" cipész-vállalkozó bontogatja szárnyait, szakmai berkekben ismerősen cseng Hunya István, Kovács Lajos, Dinya Zoltán, Dinya László, Lutz Tibor neve, s cégeiké - a teljesség igénye nélkül: Turul, Corvo Bianco, Raichle.
- Igaz-e, hogy a gyár tönkretételét azok okozták, akik saját vállalkozásaik felfuttatásában érdekeltek? - tettem fel a kérdést egy ízben Kovács Lajosnak, akit egyre többen endrődi Stadlernak hívnak, hiszen a helyi fociklub, a Barátság SE elnöke.
- Ilyesmit egy kívülálló állíthat, de nem ezt történt - válaszolta. - Először a keleti piac csúszott ki a kezünkből, később jöttek a politikai és a gazdasági élet változásai. Az utódom egy évig még elfogadható béreket fizetett az alkalmazottaknak, de később leszálló ágba kerültek. Néhányan előre láttuk, hogy a cipőipariak nagyon lemaradnak. A tőkés világban nincsenek ezreket foglalkoztató óriások, legfeljebb csak a sportcipőgyártás területén. Ahol nyereséges ez az ipar, ott mindenhol 50-100 közötti létszámmal termelnek. Ok tudják követni a gyorsan változó divatot, a vevők kényét-kedvét kiszolgálni. Százezres megrendeléseket a Szovjetuniótól kaptunk, ám felfordult a világ. Miután az utolsó mohikánok, a régi vezetők eljöttek a gyárból, nem volt megállás a lejtőn. Nem igaz, hogy belülről fúrtuk meg az elképzelést. A kis cégek olcsóbban termelnek, ráadásul jobb minőségű árut. Nálam nincs raktáron egyetlenegy pár cipő sem. Jön a vevő, kiválasztja a mintát, teljesítjük a megrendelést, szállítunk. Lessük a vásárló kívánságait, nem ismerünk teljesíthetetlen kérést. AZ ENCI utánunk következő vezetősége nem fogadta el az élet diktálta parancsokat, szükségszerűen buktak meg. Igaz, egy meglévő szerkezetet lebontani, a kialakult szokásokat megváltoztatni nem könnyű. Szerettük annyira az ENCI-t, hogy sohasem fordultunk volna ellene, bár az utóbbi időben számlálhatatlanul nyeltük a sértéseket. Mikor világossá tettem, hogy leépítés árán is csupán az endrődi üzem maradhat meg, azt mondták rám: „Kovács már ígérni sem tud!" Nem vigasz, hogy igazam lett. bár azóta sem akad, aki ezt beismerné. A múltkor azt kérdezte tőlem valaki, miért nem csináltam meg a szövetkezeten belül, amit később maszekként. Hát azért, feleltem, mert nem hagyták. Jöttek az ilyen-olyan testületek, ha akadt épkézláb ötletem, azt azonnal megfúrták.
Kié a tanműhely...
A tönkrement-megújuló cipőgyártás a vadkapitalizmus, az eredeti tőkefelhalmozás korát éli, amelynek kistőkései szocialista gyárak, szövetkezetek gépsorai mellett tanulták meg a szakmát. Kritikusaik azok közül kerülnek ki, akik vereséget szenvedtek a kenyérharcban, nem tudták felvenni a szükséges fordulatszámot, a nagyüzemi termelés hívekén partvonalon kívülre szorultak - pedig hajdanán együtt indultak. A csalódottak hangja messzire hallatszik, vádaskodnak, ám az idő kerekét nem forgathatják vissza. Hangadóik nincsenek meggyőződve arról, hogy a „maszekok" minden esetben klasszikus értelemben vett cipőgyártással foglalkoznak. Úgy vélik, ezek a vállalkozók a felvett hiteleket, kölcsönöket nem a termelés finanszírozására fordítják. Szerintük majd akkor jönnek a gondok, amikor a hiteleket vissza kell fizetni, a pazarlás nem vezet jóra. Nem értik, miért kell kerítést építeni milliós költséggekel, tízmilliókat érő autókkal furikázni, amikor alkalmazottaik bére alig haladja meg a megélhetéshez szükséges minimumot. Kifogásolják az új termékek minőségét, úgy értesültek, a vásárlók gyakran emelnek panaszt. A szövetkezet idejében a termékeket csak Kermi-engedéllyel lehetett forgalmazni, a vadkapitalizmus korában mintha felmentést kaptak volna mindenféle kötelezettség alól. Amelyik vállalkozó napi 100 pár alatti termelést jelent be, megkíméli magát a kínos számonkéréstől. Aki kapja, maija. Kevesen gondolnák, hogy megromlott a viszony a szakmát oktató 617. Számú Ipari Szakképző Iskola és az anyacég között is. Ellentéteik a felszámolás közeledtével csak erősödtek, nem véletlenül, hiszen vagyonról - például a tanműhely sorsáról - van szó. A tanárok állítják, az Endrődi Cipész Szövetkezet tanműhelye szakképzési alapból épült, csak az ezt igazoló dokumentumok „rejtélyes körülmények közepette" hozzáférhetetlenné váltak. Egyikőjük, Mészáros Gábor így vélekedik erről:
- Azért a nagy titkolózás, mert az össznemzeti kótyavetyélés egyik porszemeként a tanműhely is eladósorba került, és az érintetteknek nem másodlagos szempont, ki teszi zsebre a pénzt. Végül is megkerült az iratok egy példánya a 623. Sz. Kecskeméti Ipari Szakmunkásképző Intézet irattárából, az akkor éppen megszüntetett Munkaügyi Minisztérium ugyanis ide helyezte a szakképzési beruházásokkal foglalkozó anyagokat. Számunkra ez az ügy azért fontos, mert iskolánk új tanügyi épülete, a szakközépiskolai képzés a cipőiparra épült. Elnökválasztáskor azt hittük, a fagyos kapcsolatok enyhülnek. Reménykedtünk, de várakozásainkban kellemetlenül csalódtunk. A város önkormányzata és a szövetkezet adásvételi szerződést írt alá a tanműhely átvételéről. Az ENCI gondosan felértékeltette 8,8 millió forintra a vitatott vagyont, ebből leszámítandó 3,5 millió, a vételárat így 5 millió 445 ezer forintban, hisz áfában állapították meg. Ám a szövetkezet vezetői kieszeltek valamit... Mivel az adásvétel egyik pontja sem tartalmazza, hogy az objektumot működőképes állapotban kell átadni, arra gondoltak, mi lenne, ha kikapcsolnák a villanyt és a vizet, ami nélkül a tanműhely üzemképtelenné válik. A bölcsnek nem nevezhető elhatározást tett követte. Egy műhelyszemle után elzárták az éltető folyadék űtját, a világítás kapott egy kis esélyt, de nem sokáig. Kikapcsolták azt is, pedig az intézet jelezte, kész mérő- és villanyórát felszereltetni, az áram és a vízdíjat a utolsó fillérig megtéríteni. Elképzelhető, hogyan indulhatott 200 cipőipari tanuló gyakorlati oktatása áram és víz nélkül... A gépek nem üzemeltek, a kézmosást és a vécéhasználatot nem is említem. Végül az önkormányzat és az iskola mérőórák felszerelésével függetlenítette az áram- és a vízellátást a központi épülettől, így. ha nehezen is, de megindulhatott a gyakorlati oktatás. A történteket az önkormányzat és az iskola zsarolásának nevezném...
Kizsákmányolók és munkáspártiak
- A szakképzés és az elhelyezkedés lehetősége finoman szólva nincs összhangban - mondja Krezinger György, aki egykoron vezető beosztásban dolgozott az ENCI-ben, most nyugdíjas. - A jelenlegi támogatási rendszer nem teszi a vállalkozásokat érdekeltté abban, hogy jó szakemberek kerüljenek ki a képzésből. A kiváló cipész pénzért dolgozik, az induló kistőkés pedig szereti, ha az ő zsebében marad a haszon. Egy fiatal, végzett szakember hosszű idő alatt szerez gyakorlatot, a kapitalizmusban erre nincs idő és türelem. A szövetkezet idejében 2-3 órás túlórát is időben, előre kellet elrendelni, most egy alkalmazott orrvérzésig foglalkoztatható. Korunk űj tulajdonosai legelőször azt tanulták meg, hogyan tudják munkásaikat kizsákmányolni. Ez szocialista-ízű, szakszervezetis szövegnek hathat - de ez az igazság. Mindenki tisztában van vele, mi történik ebben az országban, a munkaügyi központok által kiközvetített, minimálbérrel foglalkoztatott munkások kiszolgáltatottak... Mégis, leginkább az ENCI nagy értékű ingatlanainak, ingóságainak elkótyavetyélését sajnálom. Ez össznépi baklövés. Medgyesegyházán, Kamuton, Gyomaendrődön még az utolsó időkben is beruháztak, az ENCI telephelyeinek épületei üresen tátonganak.
Az ENCI központja Endrődön valóban olyan elhagyatott vár, mint ahogy Krezinger György ábrázolja. A bejárat homlokzatán még sorjáznak a csillagos, kiváló címeket feltüntető táblák, a parkoló valamikor gondosan nyírt füvét felverte a gyom. A másik kaput, ahol a múltban több száz kerékpár várta műszak végeztével gazdáit, napjainkban őrző-védő kutyák védik. Tipikus felszámolás előtti hangulat jellemzi a környéket, az elnök nincs bent, a munkaügyis nem nyilatkozhat, a portás a sorompót sem emelheti fel. A kiválások után az üzem egyik része különböző káefték tulajdonába került, a másik részét eladták. A cipőgyár agya és lelke, a hatalmas irodaház és a termelő részleg gazdátlanul, kihasználatlanul várja sorsa jobbra fordulását. Az ENCI kimúlását nem csupán Krezinger György sajnálja, hanem mások is. Folytatható lenne a régi módon szervezett termelés? Nos, az élet erre a kérdésre kijózanító feleletet adott. Nemrégiben egy, a Munkáspárthoz közeli csoportosulás kibérelte az ENCI szabad területét, üzemcsarnokait. Gondolták, cipőt gyártanak, úgy, mint régen, az aranyidőkben. Keserű csalódást kellett megélnie annak a több száz dolgozónak, akik jelentkeztek toborzásukra. A tűzödei szalag működött, két hétig állták a sarat, de a hírek szerint hamar rájöttek: nem megy. Állítólag a bérleti dijat sem voltak képesek kifizetni...
- Egy-két évtizede alig volt család a városban és a környező falvakban, amely így vagy úgy ne kötődött volna az ENCI-hez - állapítja meg lehangoltan Krezinger úr. - A legügyesebb szakmunkások beálltak maszek mellé, becslésem szerint 3-400-nál nintsenek többen. Ezrek kallódhatnak, akik ugyan kitanulták a mesterséget, hosszab-rövidebb ideig dolgoztak a cipőgyárban, ám a vállalkozások óta nem találják helyüket.

 

Üres a Tele-Coop kasszája

Nyögvenyelősen halad a gyomaendrődi kábeltévés hálózat szervezése, az ötletgazdák legnagyobb bánatára. Érdekes, a környékbeli, kisebb településeken - Hunyán, Köröstarcsán - régen kábeltévéznek a polgárok, nem is szólva a nagyobbakról. Gyomaendrőd 17 ezer lakosa nem esik hasra az ötlettől, hogy ősztől kábeltévén élvezze az égi csatornákat. Az induláshoz szükséges 300 jelentkező helyett eddig alig 100-an jelezték csatlakozási szándékukat, amely szám édeskevés a szolnoki cég, a Tele-Coop boldogulásához. Egyesek helybéli vállalkozók aknamunkáját sejtik a háttérben, akik nem szeretnék, ha egy tőkeerős műszaki cég uralná a jövőben a Körös-parti piacot.
Tőke van
A cég egyik reklámjából megtudhatjuk: a kábeltelevízió-telepítéssel foglalkozó Tele-Coop Kft. Kelet-Magyarország 78 településén kíván hálózatot kiépíteni (köztük Gyomaendrődön,  Körösladányban). A kft. ügyvezető igazgatója. Borsos Árpád állítja: a beruházáshoz szükséges tőke - mintegy 2,5 milliárd forint - rendelkezésükre áll. Az indulás előtti utolsó munkálatokat végzik, melyben nagy szerepet kapott az amerikai kormányprogram (IESC) segítségével itt dolgozó amerikai szakértő, Hank Guzik is. A Tele-Coop eddig négy kábeltelevízió-rendszert helyezett üzembe, ám a mostani tervek szerint az ország egész keleti térségét lefedik. Mindössze néhány feltétel szükséges, hogy meginduljon az építés, ezek közül az egyik: településenként legalább 300 megrendelő pénzét váljak.
A beruházás 123 ezer lakást és egymillió embert érint. A tervek szerint az elképzelés hosszú távra szól, azonnali megtérülésre nem számítanak. Hank Guzik éppen azon fáradozik egy ideje, hogy a szolgáltatás megfelelő színvonalú legyen, a rendszerek hasznosítása során a vállalkozás megtérüljön. Guzik úr tehát a cég szekerét tolja, különösen számítanak rá az értékesítés, piacszerzés és -szervezés terén. Befektetőket kutat fel a rendszer továbbépítéséhez, pénzügyi tervet készít. A IESC sokat segített abban, hogy kapcsolatban állnak több amerikai kábeltelevíziós társasággal, emellett magyar beszállítókkal tárgyalnak. A szakember szerint az ötlet megvalósítása számtalan munkahelyet teremt, megalapozza egy új iparág elindulását. Hank Guzik szakmai hitvallása: „Magyarországon az emberek magyarul beszélnek. Az első eufória után, melyet a különböző idegen nyelvű műsorok megtekintése jelent, a magyarok többsége újra a magyar nyelvű adásokat nézi. Ezért alapvető, hogy bővíteni kell a magyar csatornák számát... A kábeltelevízió egy jelentkezőnek 20 ezer forintba kerül, amely összegért három hazai és 8 külföldi adó adásait élvezheti".
Minden nagyon szép, minden nagyon jó... - mondaná a letűnt kor uralkodója, de a gyakorlatban más a menyasszony fekvése. Gyomaendrődön például másodszori nekifutással sem akarnak a helybéliek a kábeltelevíziózás nagyszerűségéről meggyőződni, nyögvenyelősen szerveződik a csillagpontos rendszer. Első alkalommal endrődi városatyák és -anyák szervezték az ügyet, szépen haladtak, de az akkori pénzügyi és gazdasági lobbi erősebbnek bizonyaik. Az előző testület nem vállalt kezességet a Tele-Coop által felveendő hitelért - ugrott az üzlet. Úgy tűnik, ezúttal sem jut sok babér a  szervezőknek: háromnegyedéves előkészület után az induláshoz szükséges 300 jelentkező nem jött össze, százan sem perkálták le a húszezret. Mondják: helybéli gazgasági körök állnak a történtek hátterében, akik nem látnák szívesen, ha egy sikeresnek induló műszaki cég betenne a lábát a településre. A nyilvánosság forradalma sem kívánt mindenki szemében, másrészről pedig: kinek van mostanság húszezer forintja kábeltévére?
„Mire használják a pénzünket?"
A szolnoki székhelyű kft.-t a kudarc nem keseríti el: új ügyintézővel és szervezőkkel vág neki a város bevételének. Házról-hazra járják a települést, győzködnek, agitálnak. A városházán urna várja a kábeltévé után érdeklődőket, az egyik helyi lapban reklámozó cikk jelenik meg, amely a műszaki beruházás előnyeit hangsúlyozza. A Tele-Coop szerződést kínál a megrendelőknek , amelyben garantálja: a városban kiépíti a műholdas programok vételére alkalmas kábeltelevíziós hálózatot, amennyiben 300 lakás gazdája szerződést köt velük. A hálózat az alapkiépítésben a következő adások vételét biztosítja: MTV 1-2, három URH rádióadás, nyolc műholdprogram. (A rendszer további programokkal bővíthető.) A munkát idén novembertől kezdenék, közben a lakossági jelentkezéseket folyamatosan fogadják. Ha megvalósul a terv, a kábeltévétulajdonos havonta 270 forintot fizet - üzemeltetési díj címén - a vállalkozónak, a díjszabás idénre érvényes. A költségek növekedése, vagy a
szolgáltatás körének bővülése (stúdió bekapcsolása, filmvetítés, több vehető program) esetén a havi üzemeltetési díj arányosan növekszik.
Nem sejteni, fenti ajánlatok mennyire nyerik el a helybéli polgárok tetszését, mindenesetre a szervezési időszakot lezáró lakossági tájékoztatóra gyér számban szállingóznak. Az egyik szakmunkásképző iskolában tartott fórumon több a tamáskodó hang, mint az elkötelezett.
- Év elején befizettem a húszezret, azóta legalább 30 százalékos az infláció - mondja egy fiatalember. - Ki számított rá, hogy közben megbokrosodik a pénzügyminiszter? Úgy érzem, befürdünk a kábeltévével másodszor is, nem lesz ebből semmi. Azért remélem, legalább a pénzemet visszafizetik!
- Novemberig várunk, s ha meghiúsul a kábeltévé, tányért veszünk, vagyis parabolaantennát - magyarázza másvalaki. - Használják a pénzünket, közben nem fizetnek egyetlen fillér kamatot sem. Kevesebben jöttünk össze, mint előző alkalommal, kútba esett ez az egész!
- Azoknak is elmegy a kedvük, akik mindkétszer befizették a belépési díjat - így egy harmadik érdeklődő. - Felmutathatna végre a cég valamit, például próbaidőre adóközpontot telepíthetnének. A gázvezetés is lassan készült, mint a Luca széke, de a végére értünk. Ilyenek az emberek: ha a szomszédja csinál valamit, utánozzák.
Kevés előfizető
A Tele-Coop Kft. Turkus László ügyvezető személyében új szakembert nevezett ki a Békés megyei térség szervezési munkálatainak végzésére, aki így látja Gyomaendrőd és környéke kábeltévés esélyeit:
- Egyelőre nincs meg az induláshoz szükséges 300 előfizető, de ősszel elmozdulhatunk a holtpontról. Nem titok, eddig száz befizető gondolta úgy, hogy csatlakozik hozzánk, előszerződő felünk - vagyis aki csekken is teljesítette befizetési kötelezettségeit - ennél is kevesebb van. Ezért kérjük partnereinket, segítsenek a szervezésben, agitálják rokonaikat, szomszédaikat... A beruházás tízmilliókba kerül, hét év a befektetés megtérülési ideje. Kelet-Magyarországon 78 településen szeretnénk regionális kábeltelevíziós rendszert kiépíteni, amelyek összekötésére később mód nyílna. A műholdas programok vételi lehetőségén túl ebben a rendszerben elhelyezhető egy helyi stúdió, amelyben műsorokat szerkeszthetnénk a gyomaendrődi közéletről. Erről a stúdióról üzemeltelési díj fejében később lemondanánk. Előzőek miatt a szervezési időt november elsejéig toljuk ki. Sikeres előmunkálatok után következhet a fejállomás elhelyezése, aztán a kábelhúzás.
Turkus László ezek után a kábeltelevíziózás előnyeit, majd a műholdvevő hátrányait részletezi. Elmondja, hogy a kivitelezés cége feladata lesz, s a csatlakozó aljzatig a javítás, szerelés is. Érződik, még a megjelenteket sem győzi meg igazán, mert egyre többen érdeklődnek befizetett pénzük kezelése után. Egy úr megjegyzi, kezdetben 7 magyar adóról volt szó, most pedig csak háromról. Az ügyintéző 500 forint jutalékot ajánl fel a megjelenteknek minden további szerződésért - a tolongás elmarad. „Befürdünk ezzel a csillagpontossal!" - súgja egv asszony élete párjának.
Kiaknázatlan lehetőség
Knapcsek Béla képviselő-testületi tag részt vett az előző önkormányzat munkájában is, ezért koronatanúnak számít abban a kérdésben, miért a kábeltelevíziósok vesszőfutása. Vaszkó László a idén újjáéledt remények hangadója, hivatásos szervező. Mindkettőjükhöz ugyanazokat a kérdéseket intézem.
- Úgy néz ki, másodszor megy csődbe a gyomaendrődi kábeltelevíziózás terve. Miért?
K. B.: - Az előző szervezésben odáig jutottunk el, mint most, amikor a Tele-Coop készfizető kezességi garanciát kért az önkormányzattól. Ez a kérés akkor nem kapta meg a megfelő támogatottságot. Hogy aztán a városatyák miért döntöttek így? Nem tudom. Hogy egy gazdasági-politikai lobbi dolgozott volna azon. hogy ne tehessék be a lábukat a városba a szolnokiak? Cáfolom, erről nem tudok.
V. L.: - Három eve úgy nézett ki. Németországból egy mikroadót kaphat a város. Olcsósága miatt a képviselők inkább ezt az ötletet támogatták, mint a szolnokiakét. Aztán nem lett belőle semmi... Az utolsó döntés előtti testületi ülésen jelentkezett egy mezőberényi vállalkozó, hogy ő feleannyi pénzért megvalósítja a tervet, mint a Tele-Coop. Később kiderült, blöffölt a vállalkozó, ő is az önkormányzat pénzére utazott. Akkoriban a szolnokiak nem voltak ilyen tőkeerősek, mint most.
- Azt beszélik, különféle érdekcsoportoknak nem érdeke, hogy egy „idegen" társaság vegye kezébe a Hármas-Körös partján a vagyon egy részének működtetését.
K. B.: - Ez spekuláció, de elképzelhető. Fogalmam nincs, milyen lobbisták működhetnek a háttérben. A testületi ülés anyaga utólag fellapozható és ellenőrizhető, ki szavazott az elképzelés mellett és ki  ellene. Utólag nem érdekes ez, az a fontos, hogy most sikeresek legyünk.
V. L.: - Emlékszem, a nemmel szavazók arra hivatkoztak, hogy minden jobban kell, mint a kábeltévé. Ha a mostani iskolaegyesítésre gondolok, igazuk lehetett... Nem hiszem, hogy az anntennaárusítók, műszaki cikkekkel kereskedők, tévészerelők nem látják be a kábeltévé előnyeit. Ismerősöm videotékás, aki ugyan hirdeti magáról, hogy saját üzleti érdeke ellen tesz, de szervezőm. Mondták, a televízió megöli a mozit, aztán kiderült, hogy nem eszik olyan forrón a kását. Ha a helybéli vállalkozók nem látják be a kábeltévében rejlő, naponta változtatható tartalmú reklámlehetőséget, nem látnak tovább az orruknál. Békés megyében egyre több település büszkélhedhet kábeltévével, Gyomaendrőd és szűkebb körzete fehér folt ebből a szempontból. Ez a tény nem lehet a véletlen műve...
K. B.: - Meggyőződésem, hogy a második menetben a Tele-Coop-nak több kockázatot kell vállalnia. Óriási lehetőség rejlik a kábeltelevíziózásban, ez számos helyen bebizonyosodott. Ki ér rá manapság lakossági fórumokra, önkormányzati ülésekre járni? Alig néhányan. Ha a cég forgalmas helyszíneken, iskolákban, üzletekben bemutatná, mire képes a technikája, felgyorsulna a szervezés.
V. L.: - Nem hiszem, hogy összeesküvést sejthetünk a háttérben, az ellenünk gáncsoskodó vállalkozók aknamunkáját. Kondoros, Hunya, Szarvas, Szeghalom vezetői korábban ébredtek, amikor még  luxusra is tellett. Egyre bizonytalanabbak az emberek, megnézik, kinek adnak a kezébe akár húszezer forintot is. A Mobilmédia és a Lánchíd 2000 esetei után szükségtelen megmagyarázni: jogos a gyanakvás.

 

Nagy álmok a Kisréten

Meghiúsulni látszik a Nagy Körös-parti Álom, a Kisréti Gyógyszálló terve. Pedig a rendszerváltás idején néhány fellelkesült amatőr idegenforgalmi szakértő és egy-két profi azt ígérte a gyomaendrődieknek: 2-3 milliárd(!) forintot érő gyógyszálló épülhet a Hármas-Körös partján, az endrődi közúti hídtól (Mezőtúr felé haladva) balra, a spárgaföld helyén.
Tamáskodók már a kezdetek kezdetén akadtak, hiszen az 1989-ben várossá avanzsált Gyomaendrőd éves költségvetése a mesés beruházás államköltségeinek mindössze harmada-negyede, olyan 800-900 millió forint. A kibicek azt is sejtették: a Körös természeti adottságai valóban kiválóak, de a hazai és külföldi tőke nem olyan természetű, hogy az isten háta mögötti helyszíneken palotát emeljenek belőle. A gyógyszálló tervének gondozói és gazdái nem törődtek a „rosszmájúak" kötckedéscivcl: alapítványt hoztak létre, később részvénytársaságot, amelyek számláira a jóhiszemű polgárok megtakarított fillérjeit és forintjait is elvárták. Ebből lett aztán a baj... Az alapítvány kasszájában ugyan gyűltek a milliók, de az elképzelés kivitelezése az évek haladtával messzebbre került, mint Makó Jeruzsálemtől. Az ügv pikantériája, hogy a háttérben az endrődi származású, ismert üzletember, dr. Gellai Imre áll. Dr. Gellai Imre a Casinos Hungary, az Első Magyar Játékkaszinó Kft. vezérigazgatója, a Magyar Sportszövetség elnöke. egy a tamáskodók közül
Egy fórumon Jenei László, a gyomaendrődi Iparker Kft. vezetője kíváncsiskodott az alapítvány után. Jenei László nem tagja sem az alapítványnak, sem a részvénytársaságnak, mégis úgy érezte, mint lokálpatrióta joggal érdeklődik a közügyek iránt.
- Tisztelem azokat az embereket, akik - ha ábrándozóak is kissé - előre mennek, alkotni akarnak - fűzte a szót Jenéi úr. - Mégis, komolyan gondolják egyesek, hogy ez a milliárdos gyógyszálló ilyen sanyarú gazdasági helyzetben megvalósulhat? Pletyka szintű információból tudom, szűkebb családi körben maga Gellai úr is elszólta magát. Az ismert üzletember állítólag azt mondja, nem lesz az ötletből semmi, ő sem hisz immár benne. Ismerve Békési László pénzügyminiszter meghirdetett „nadrágszíj-összehúzó" politikáját, teljes képtelenség az egész. Dr. Gellai Imrének biztosan van még pár ilyen alapítványa az országban, amelyekben úgymond közreműködik és valószínűleg nem jár rosszul. Igaz, kívülállóknak semmi köze egy alapítvány belső ügyleteihez, de mégis fúrja az oldalamat a kíváncsiság. Érdekelne, a város önkormányzatának kasszáját terhelik-e az alapítvány kiadásai, illetve a kezdeményezés kurátorai és irányítói részesülnek-e a milliós nagyságrendű adakozás, a tőke hasznából?
Jenei László felvetésére Dr. Frankó-Károly (volt) polgármester válaszolt, aki leszögezte: neki is van véleménye, és akadnak félelmei a gyógyszállóval kapcsolatban, de nem szívesen hangoztatja.
- Ha egy vállalkozó 2-3 milliárd forintot beruház, amelyből kétszázötven szobás, ötszáz ágyas szállodát akar építeni az endrődi holtág mellett, előbb körülnéz ezen a környéken - osztotta meg a közzel nézeteit mégis a polgármester. - Egy nyugati tőkés szétnéz városunkban, majd a valóságot konstatálva szépen hazaballag. Egy városnak egyszerre, együtt kellene felkészülnie egy ilyen hatalmas feladatra. A szervezők jó szándékú pogárok, nem rosszat akarnak, nem szabad egyértelműen ezt a kezdeményezést elvetni. Úgy tudom, a kuratórium tagjai anyagi haszonban nem részesülnek, ezidáig egy fillért sem kaptak, ingyen, lelkesedésből dolgoznak. Az önkormányzat igazán nagy összeggel nem szállt be, de nem tagadom, segítjük a hivatalon keresztül a szervezést. Az önkormányzat az alapító tagok között szerepel, szerintem ez alapvető kötelessége volt a testületnek.
Gyógyszálló helyett spárga
Az alapítvány intézőbizottsága mögött egyébként több éves előkészítő munka áll. A szálló helyszíneként kinézett terület, az egykori spárgaföld majd teljes egészében a birtokukba került, azóta megvásárolták a hiányzó részt is. A szervezők szerint az elkészült termálvízelemzés igazolja, hogy van elegendő mennyiségű, megfelelő hőmérsékletű és ásványianyag-tartalmú gyógyvíz, a makettet több alkalommal bemutatták. Az alapítvány bálokat szervezett, ahol a tánctól kipirult mulatózok adakoztak is. Idézet egy műszaki jellegű leírásból:
„A tájba illő, négyszintes, kupolavilágításű, belső függőfolyosó-sorral rendelkező épületegyüttes 174 szobát tartalmaz. Az egész épületiig)- készül, hogv benne és környékén a mozgássérültek is akadálytalanul közlekedhessenek. Rendkívül sokféle gyógyászati szolgáltatást, számos vendéglátóipari-, sport- és üzleti vállalkozást ajánlhatnak majd az ideutazó vendégeknek. A komplexum - elkészülte után - mintegy nyolcszáz helybélinek nvújthat közvetve vagy közvetlenül munkaalkalmat."
Az igazsághoz tartozik, hogy Dr. Gellai Imre mindig is hangsúlyozta: nem közadakozásból akarják felépíteni a szállót. Az alapítvány pénze a terület megvásárlásához, a tanulmány- és a kiviteli terv elkészítéséhez, a folyamat elindításához, a feltételek megteremtéséhez kellett (volna). A Casinos Hungary vezérigazgatója már az induláskor kijelentette: a továbblépéshez egy magyar részvénytársaság szükséges, amelyet azóta megszerveztek. Ellenben világos, hogy sehol a bankok, pénzintézetek, vállalkozók készpénze, a nemzetközi méretűvé szélesedő gazdasági társaság, a tőkében gazdag részvénytársaság. Halvány remény sincs arra, hogy központi pénzügyi forrásra tegyenek szert, hiszen Békési pénzügyminiszter a sokat hangoztatott takarékosság jegyében a fogához ver minden garast. Rózsaszín álom a Kisieti Gyógyszálló befejezése – ha csak csoda nem történik...
Mese - trükkel
A rendszerváltás környékén úgy nézett ki. többé nem lehet az ország polgárait valóságtól elrugaszkodott, gigantomán elképzelésekkel traktálni. A gyomaendrődi példa viszont azt bizonyítja, ennek az ellenkezője igaz, vagyis lehet, mindazonáltal szabad. Mint annyi más alföldi, mezővárosi rangra ácsingózó, megerősödő polgárságban bizakodó településnek, Gyomaendrődnek sem kacsalábon forgó cifra palotára volna szüksége, hanem munkahelyekre, szilárd burkolatú utakra, járdákra, kevesebb sárra. Trükkös ez az alapítványi forma: nem káefté, betéti társaság vagy géemká, benne a pénz jön-megy, eltünedezik, mint a lyukas zsákban, majd újra előbukkan. A nagy mozgás közben a sápot valakik, valahol valószínűleg lehúzzák, a hiszékeny önkéntes adakozók pedig továbbra is a megváltásban bíznak.

 

Kismamák a hobók útján

A cím némi magyarázatra szorul, mert olcsó poénként nem Kerouac regényét utánozza. Az viszont valós veszély, hogy a Békés megyei anyajelöltek tekintélyes hányada rövid időn belül az út vándora lesz. Tavaly Békés, idén Gyomaendrőd és Szarvas szülőotthona zárta be kapuit - jövőre a szeghalmi intézmény következhet... Olyan mély az egészségügy (és a társadalom, gazdaság) válsága, hogy évtizedes vívmányokat, hovatovább alapvető emberi jogokat vagyunk kénytelenek feladni.
A január elsejével megszüntetendő gyomaendrődi szülőotthont hatalmas fák rejtik a Hősök útján. A szomszédos Kner Nyomda és motormúzeum egyelőre marad, az egészségügyi intézmény napjai, hetei viszont megszámláltattak. Kint borongós, esős időjárás, odabent borús hangulat. Kismamák sétálgatnak feszült várakozásban, a szülészek, az ápolók, alkalmazottak dolgukat teszik - még egy ideig. Nyílik az ajtó, bent szülés előtt álló anyajelöltek fekszenek, ülnek az ágyakon.
- A kilencvenes évek eleje óta tart az ágyszámcsökkentési mizéria, amely most ért el bennünket - fogad Dr. Csaba Kálmán főorvos. – A bibi ott van, hogy nem az ágy, hanem a rajta fekvő beteg után fizet a társadalombiztosítás. Tehát szó sincs megtakarításról, ha felszámolják a kis intézményeket. Szektorsemleges támogatás? Lózung... Amíg egy kórház, x forintot kap támogatásként egy- szülészeti esemény lebonyolításáért, addig a szülőotthon ugyanezért a töredéket. Mi cz, ha nem az állampolgárok, adófizetők aszerinti megkülönböztetése, hogy hol laknak, milyen társadalmi környezetben jöttek világra?
- A kormányzat, az illetékes minisztérium politikájából, megnyilatkozásaiból következtethető, hogy a vidéki, kisvárosi szülőotthonokat előbb-utóbb letörlik a térképről. A helyi önkormányzatra sem számíthatnak? - teszem fel a kérdést a szülésznek, aki közel négy évtizede tartó pályája során hatezer gyermeket segített világra!
- Az önkormányzatunk, miként az országban sok sorstársra, elszegényedett, csődközeli helyzetbe került. Mellesleg ilyen finanszírozási körülmények között csöppet sem csodálkozom rajta! Számunkra ebből az következik, hogy egyetlen fillérre sem számíthatunk a testülettől. Szomorú, hogy a 17 ezres kisváros egyetlen fekvőbeteget is ellátó egészségügyi intézménye ilyen véget ér. Nem járok az elöljáróságra pénzért kuncsorogni, mert nem látom értelmét. Saját adósságaikat sem képesek rendezni, ezért reménytelen vállalkozás tőlük kérni.
- Az ország némely településén a tüntetéstől sem riadtak vissza, mikor megtudták, hogy elveszik a szülőotthonokat. Gyomaendrőd népe hogyan fogadja az immár hivatalosan is bejelentett változást?
- Nincs tudomásom róla, hogy zendülés készülne. Mit tehetnék? Évek óta azt hallják, látják tévében, rádióban, olvassák az újságban, hogy a szülőotthonok nem működnek gazdaságosan, csökkent a szülések száma. Nincs jó véleményem a történtekről, szakmámra nézvést gusztustalan hitelrontási kampánynak tartom. Tisztább eljárás lett volna, ha három-négy éve közlik velünk, hogy befellegzett, ne számítsunk semmi jóra, nincs pénz. így viszont a propagandával megfertőzöttek azt hihetik, gazemberek vagyunk, nem értjük választott hivatásunkat. Egyesek majd megmagyarázzák a magyar asszonyoknak, anyáknak, hogy egészségüket veszélyesztették nálunk. Holott nem igaz, a kisvárosi szülőotthonok kiváló eredményeket mutathatnak fel. E helyen régi, rutinos szakemberek tették a dolgukat, vigyáztunk, véletlenül se hibázzunk. Most beindulhat a bűnbakkeresés, amelynek végeredményeképpen ránk kenik az igaztalan vádakat. Itt évtizedek alatt nem akadt botrány, innen minden páciens egészségesen távozott.
Fokozatosság önkéntesség nélkül
Tavaly bezárták a békési szülőotthont, idén a gyomaendrődin a sor, Szarvason csupán „ápolási osztály" maradhat. Sokak szerint jövőre a szeghalmi intézmény következik - talán ezt hívják a fokozatosság elvének. Kovács Pál ex-miniszter legutóbbi, a környéken tett látogatásakor kijelentette: a folyamat megállíthatatlan, ez a sötét jövő. (Lehet, hogy ezért mondott le?) A szeghalmi önkormányzat most még pótolni képes az OEP módjával csordogáló apanázsát - újra adódik a fenti kérdés: vajon meddig? De lássuk közelebbről az idei veszteséges gazdaságossági mutatókat! Utolsó felméréseik szerint kiadásuk és bevételük egyensúlyban áll, ami elég szép teljesítmény egy egészségügyi centrumtól. Tízmillió forint az egyik oldalon, ugyanannyi a másikon, kiadásuk kétharmada bérjellegű. S az egészen „friss" számok, a millecentenáriumi esztendő első felének statisztikája: négy és félmillió mutatkozik bevételként, közel négymilliót vitt el a bér és a társadalombiztosítás - cirka egymillió jutott gázra, vízre, villanyra, egyszóval rezsire. Az önkormányzat 1 millió 800 ezer forinttal szállt be - summa summárum, alig több, mint egymilliós mínusz termelődött a vizsgált időszakban. A szarvasi önkormányzat ez elmúlt öt esztendőben 120 milliót fordított erre a célra, ott a minisztériumoktól 30 milliót könyvelhettek el pluszban, vagyis az ápolási osztály cím megtartása önmagában sokba került.
- Ha jól értem, lehet a szülőotthon felszámolásának valamiféle „személyes leszámolás" jellege is?
- Nincs erről szó. Csak arról, hogy a kórházi lobbi sikeresebben működik nálunk. Nyugaton régen az otthoni szülés, a Klinikák-hoz hasonló gondozás divatos - mi ettől messze állunk! Szarvason szintén megszűnt a szülőotthon, helyette ápolási osztály lesz. ahol idős, magatehetetlen betegek találhatnak gyógyító kézre. A szeghalmi szülőotthon földrajzi helyzete okán maradhat meg egyelőre, hiszen 40 kilométeres körzetben nincs hozzájuk hasonló. Utóbbi két településen az önkormányzat gazdagabb mecénás, mint a miénk, mert tízmilliókkal segítik kollégáinkat. Ráadásul velük a minisztérium is kesztyűs kézzel bánik.
Dr. Csaba Kálmán nem lenne orvos, ha nem a kóros helyzet gyógymódján törné a fejét. A cél egy új rendelőintézet, egészségügyi beruházás, ahol a terhes anyák is (legalább a szülésig) nyugalomra lelnének. Ennyit a szakmai oldalról, viszont megválaszolatlan a legfontosabb kérdés: mire számíthatnak a terhes anyák? Eddig nem fizettek a terhességi gondozásért - hogy ezután is így lesz, valószínűtlen. Gyomaendrődön sok kismama már nem kéri a szolgáltatást, tudván, hogy nem a lakhelyükön szülnek. Belülről ismerkednek a magánrendelőkkel, ahol az alany annyira kedves, amennyire pénztárcája vastagsága lehetővé teszi. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a helybeliek felháborodottan fogadták a nyugalmas sziget mesterséges csöndjének hírét. Társadalmi akció egyelőre nem szerveződik, aláírásgyűjtés sem folyik a megmaradásért. „Ha utazni kell, utazunk - mit tehetnénk?" Észak-Békés jövendő gyermekei Békéscsabán, Gyulán, Szeghalmon, Mezőtúron születnek majd - ha megszületnek.

 

Ugarrá válhat a Virágzó Föld

Idén tavasszal Gyomaendrődön egy Munkáspárthoz közeli társaság termelő típusú szövetkezetet alapított, amelyet Virágzó Földnek neveztek el. Úgy gondolták, két lábon állnak, ipari és mezőgazdasági tevékenységet űznek majd. A szót tett követte, kibérelték a felszámolandó cipőipari szövetkezetet, az ENCI -t, és paradicsomot szedtek bérmunkában. Szerették volna, ha jelentős
földterületre tesznek szert, de számításaikban csalatkoztak. Nem kaptak bankhitelt, közben a cipőgyártás befuccsolt, a keleti piac nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Úgy néz ki, indulás után néhány hónappal becsődölnek, hacsak... Hacsak a nemrégiben beharangozott, bújtatott mezőgazdasági kormányprogram nem segít rajtuk, amelyet a „bábolnás" Burgert Róbert és csapata dolgozott ki - csekély 16 millióért.
Béke, Lenin, Győzelem
A gyomaendrődi téeszeknél rigy két-három évé derült ki, hogy a régi módon nem mehet a mezőgazdasági termelés, az új gazdálkodási féltételek pedig még nem alakultak ki. Béke, Lenin, Győzelem - a nem túl nagy fantáziával adott nevek töröltettek a mindennapos szóhasználatból. A történet abban egyedi, hogy a csődbe jutás, felszámolás nyomán a Hármas-Körös partján - más vidékkel ellentétben - írmagja, vagyis káeftébe mentett változata sem maradt a szövetkezeti mozgalomnak. És abban, hogy - talán a országban is egyedülálló módon - Virágzó Föld Termelőszövetkezet néven a nosztalgiázok termelő típusú szövetkezel alapításába fogtak idén tavasszal. De haladjunk sorjában...
Gyomaendrőd termelőszövetkezetei (akár a többi az országban) a szocializmusban hitelből gazdálkodtak, s a kamatokat egy idő után nem tudták fizetni. Nem segített rajtuk, hogy ebben a térségben tíz éve aszály volt és van. Az aszály miatt központilag enyhítettek a terheken, mérsékelték például az adót, de ez nem húzta ki a kátyúban rekedt szekeret.
Miként alakult az egyik téesz, a Lenin sorsa, amely többé-kevésbé a többiét is bemutatja? A Lenin vezetői a korábban felvett hitelterheket egy pályázat benyújtásával próbálták csökkenteni, ám a rendszerváltás „közbeszólt". Az akkor újnak számító hatalom, a köznyelvben csak MDF-es kormányként emlegetett irányítás nem istápolta tovább a veszteséges téeszeket, sőt, fokozatos felszámolásukat tűzte ki célul. Fehéren-feketén: a végén arra sem jutott pénzük, hogy felszántsák a földjeiket. Nem futotta gázolajra sem, ráadásul tőlük minden üzleti partnerük készpénzt kért. Hiába kaptak a nekik tartozó állami vállalkozástól váltókat, nem jutottak ötről-hatra. A vegetálás egyik évében 1800 hektár szántó hasznosítatlan maradt. A csődtörvény értelmében eljárást kértek maguk ellen, tartozásaik visszafizetéséről tárgyaltak a hitelezőikkel, ám maradék bevételeik is elúsztak. Telepeiket akarták értékesíteni, de ez sem jött össze. Nagyobb pénzintézeteknek megvételre ajánlották a sertéstelepet, a központi irodákat, egyéb létesítményeiket - a tranzakcióval letudták adósságuk jelentős részét, viszont még mindig maradt annyi, hogy a csődegyezségben foglalt egyéb fizetési kötelezettségük teljesítetlen maradt. Várták, hogy valamelyik szállítójuk vagy hitelezőjük felszámolási eljárást indít ellenük - ezt megelőzendő, maguk kérték azt. Abban bíztak, ha a termelést a felszámolás alatt befagyasztják és csupán azokat a földeket művelik meg, amelyeket a részarány-tulajdonosok nem vettek használatba, akkor a közös vagyon ötöde megmaradhat. Másképp alakult, a két évvel ezelőtti szándékból nem lett semmi, a kisváros négy termelőszövetkezetét és egyetlen állami gazdaságát elfújta a szél. Hogy a 17 ezres lélekszámú település tsz-vezetősége miért lépett erre az útra, mikor a szövetkezés teljes felszámolása inkább olyan kisebb falvakat jellemez, mint Ecsegfalva vagy Kardos? Túl aszályon és viszályon, a nagy és a kispolitika egybecsengésén és ellentétein nyilván jól felfogott, egyéni érdekeik sem diktáltak mást. Telt-múlt az idő, elérkeztünk 1994 májusához, amikor a békát, pontosabban a tsz-világ megszűntét „lenyelni" sohasem tudók hangja felerősödött. Szárnyra kelt a hír, hogy Virágzó Föld néven termelőszövetkezet szerveződik Gyomaendrődön, amely mögött a Munkáspárthoz közeli tagtoborzók és vezetőjelöltek állnak.
Irány kelet!
Az akkoriban Körös Rádió néven futó, orosházi székhelyű, alkalmanként más településre kiránduló médium hullámhosszán Dávid István, a Munkáspárt helybeli szervezetének elnöke, önkormányzati képviselő, a termelőszövetkezet alelnöke kiáltotta világgá megalakulásukat. Dávid úr, aki az övéi között szívesebben használja az „elvtárs" megszólítást, bejelentette a széles nyilvánosság előtt, hogy közgyűlésük megválasztotta a szövetkezet öttagú igazgatóságát. Elnöknek Kovács Andrást választották. Alapszabályban rögzítették, hogy a szövetkezeti tagsághoz koponyánként 25 ezer forint szükségeltetik, amely a részjegy árának fele, a fennmaradó összeg befizetésére év végéig haladékot adtak. Induláskor 25 merész tsz-tag csatlakozott hozzájuk, ennyien gondolták, hogy fantázia lehet újra a közös földművelésben, iparűzésben. Igen, iparban, hiszen célul tűzték ki, hogy megvásárolják a felszámolás alatt álló Endrődi Cipőipari Szövetkezetet, a szocializmusban országos hírnévre szert tett ENCI-t. Nem titkolták, négyszáz cipőgyártóra számítanak, akik kiszorultak a hajdan híres üzemből, s a maszekben nem találták meg helyüket. Abban bíztak, melléjük áll az önkormányzat és elnyerik más termelő cégek bizalmát és tőkéjét, mert azzal tisztában voltak, pénz nélkül és egyedül nem megy. Elhangzott egy összeg is, nem kevesebb, mint 20 millió forintos tőkét kívántak kovácsolni a részjegyekből, önkormányzati tulajdonú földeket igényeltek, amelyeket október l-jétől akartak bérbe venni. Dávid István nyilván nem a levegőbe beszélt, mert frissiben megválasztott városatyaként úgy gondolta, 1800 hektár föld biztosítható ebből a forrásból.
- A keleti piacot kutatjuk, az oroszoknál már dolgoznak embereink - mondta. - Tárgyalásaink alapján bizton állíthatom, partnereink mindent dollárban fizetnek és azonnal. Ugyanakkor  kartell-kereskedelemben is dolgozunk. Az országból a cipőgyártáshoz szükséges nyersbőrt hozunk be, ők pedig értékesítik termékeinket.
A rádiónak nyilatkozó képviselő-testületi tag elárulta, szövetkezeti mozgalmuk megalapozásában számítanak országgyűlési képviselők, azon túl bankok segítségére. Azt tervezték, nem 30-35 százalékos kamattal megterhelt hitelt vennének fel, mert „ezt kigazdálkodni eleve lehetetlenség". Másfél hóna7pos ténykedés után, közös megegyezésben a felszámolóval, szerződést bontottak.
- Nem ilyen reményekkel indultak...
- Paradicsomot termesztettünk és cipőfelsőrész-készítést végeztünk bérmunkában. Forgóeszközhitel hiányában igyekeztünk nem tőkeigényes tevékenységet űzni. Sajnos, a bérleti díj rendezésére sem tellett. Ennek ellenére a tagság kiállt a további működés mellett.
Kovács András elnök összefoglalta a kezdés óta eltelt 9-10 hónap vesszőfutásának történetét. Kilátástalannak ítélte egy induló szövetkezet helyzetét, mert bármely pénzintézet másfél-kétszeres anyagi fedezetet kér a hitelhez, amely feltételnek egy új téesz képtelen megfelelni. Hiába ajánlottak fel cserébe saját ingatlant, beszéltek másfél milliós árbevételről - sehol semmi.
- Keleti piac, orosz kapcsolat, guruló dollárok... - vetettem fel címszavakban.
- A hitelkérelemhez üzleti tervet készítettünk, 15 új csizma rajzát tettük le az asztalra. Egy ungvári kereskedő céggel léptünk kapcsolatba, árajánlataink csizmapáronként 12 dollártól 37-ig terjedtek. Ők 15 százalékos árengedményt kértek, de az üzlet nem emiatt hiúsult meg. Kérem, Ukrajnában egyre erősödnek a vállalkozók, övéké a jövő. Arról beszéltünk velük, hogy 70 millió forintért övéké lehet a részjegyek 49 százaléka. .. Még sok minden lehetséges.
- Továbbra is úgy gondolja, hogy van jövőjük?
- Abban hittünk, hogy 1800 hektár szántó a miénk lehet. Nem sikerült. A földet a polgármesteri hivatal kárpótlásra jelölte ki. Nem adjuk fel, eljöhet újra egyszer a mi időnk. A kisparaszti gazdálkodás csődbe vezet, négy-, öthektáros földön lehetetlenség eredményesen dolgozni.
Burgert majd megoldja
Érthető, hogy optimizmusát a Virágzó Föld elnöke mire alapozza, hiszen az elmúlt idők agrárvitája fellebbentette a fátylat bizonyos készülő tervekről. A szocialisták az elképzelést „Az integrált mezőgazdasági termelési rendszerek programjának" hívják, amelyben jelenleg 15 tartós állami tulajdonban maradt volt állami gazdaság vesz részt, de már legalább 40-50 más szervezet is jelentkezett. A reformot a szocialista agrárvilág hősei, Burgert Róbert, Romány Pál, Váncsa Jenő készítik elő -16 millió forintért, az APV Rt. megbízása alapján. Az ötlet - enyhén szólva - ellenzéket és kormánypártot egyaránt megoszt. Az SZDSZ-es Kis Zoltán, az FM politikai államtitkára azt nyilatkozta, nem tud róla, hogy a kormány új agrárprogramot készített vagy fogadott el. Talán felesleges idézni, hogy Torgyán József miként minősítette az esetet - a kisgazdák vezére inkább a program készítőivel, mint annak tartalmával foglalkozott. Mindenesetre Lakos László földművelési miniszter szeretné, ha földhöz jutnának a szövetkezetek, s rövid időn Belül módosulhatna a szövetkezeti törvény. A kísérletben két Békés megyei cég, a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok Rt. és a Szarvasi Mezőgazdasági Termelő és Élelmiszer-feldolgozó Rt. (egykoron SZÁT) is részt vesz. Lehet, hogy valaha mégis fel virágzik gyomaendrődi Virágzó Föld Termelőszövetkezet?

 

A polgármester és a szabad sajtó

Nem szerencsés, ha a sajtó túl sokat foglalkozik önmagával, ez olyasmi, mint amikor egy férfi órák hosszat nézegeti magát borotválkozás után a tükörben. Mégis, a médiaösszeborulás idején szinte üdítő, ha egy kis perpatvar szelét hozza-viszi a légáram, ebben az esetben Gyomaendrődről. A Szó-Beszéd című független havilap rendszeresen szót ejt a kisváros panamagyanús ügyleteiről, a közalkalmazott sikkasztásáról, a mérgező víz díjának felemeléséről, etcetera. Dr. Frankó Károly polgármester megelégelte a nyers nyilvánoságot, erkölcstelennek és haszonlesőnek nevezvén a lap felelős szerkesztőjét. A szerkesztő szerint a polgármester nincs tisztában a szólás- és  véleményszabadság legelemibb szabályaival...
Szó mi szó (beszéd)
Elszoktunk a médiaháborúktól, kicsiben (vagyis helyben) és országosan egyaránt, maga a kifejezés is mintha idegenül csengene. Olyan négy-öt éve volt divatos emlegetni, amidőn egymásnak estek az akkor végtelennek tűnő történet szereplői. Mostanság hatpárti megállapodásról hallunk, vagyis várhatóan lesz médiatörvény – ha Bokros Lajos is úgy akarja. Helyben rendszerint akkor szokott „médiaháború" kitörni, ha a polgármester szembetalálkozik egy nyakas magvartanárral, aki az istennek sem hajlandó az önkormányzatot dicsőíteni, pláne nem feltétlenül. Nos, a gyomaendrődi példa kicsit más, talán ezért érdemel szót. A tizenvalahány éve egyesített, hat éve várossá „ütött" Gyoma és Endrőd az írott sajtó Mekkája: közéletében akadnak „pillanatok", amikor négy-öt, rendszeresen megjelenő helyi lap gazdája. Az önkormányzati lap a Gyomaendrődi Híradó, a kereszténydemokratáké a Városunk, a sportbarátoké a Sportbarát, a független a Szó-Beszéd. Utóbbival van a baj, legalábbis a polgármester szerint. Helyi kábeltévé, rádió nincs. Dr. Frankó Károly, a város első embere nincs megelégedve a Szó-Beszéd újsággal, szerinte ez a lap tisztességtelenül lejáratni igyekszik az önkormányzatot. Pedig „mindketten" ötödik évükbe léptek, hiszen a polgármester az 1990-es választások nyomán foglalta el székét, s a Szó-Beszéd is abban az
évben alapíttatott. Az ellenzéki újságot Hornok Ernő újságíró szerkeszti és jegyzi, aki korábban a Békés Megyei Népújságnál, a Délkeletnél, a Napi Délkeletnél, sőt - rendszerváltás előtt - a Gyomaendrődi Híradónál ténykedett, míg dr. Frankó orvosként dolgozott a településen. Szó mi szó (beszéd), az utóbbi esztendő nem telt el közöttük felhőtlenül, ám az elmúlt néhány hét során különösen elmérgesedett viszonyaik, kölcsönösen kiteregették a szennyest. A Szó-Beszéd nem hallgatott, amikor összevonták Gyoma két általános iskoláját, ha a polgármesteri hivatal alkalmazottjának sikkasztását rebesgették, midőn közpénzből kapott támogatást a városatya-fogorvos - és még sorolhatnánk. A polgármester zokon vette a nyers, kezdőzetlen stílust, saját bevallása szerint nem a tények megírását kifogásolta, hanem a módját - és hát a szerkesztőről is volt egy-két rossz szava. Ez az írás arra vállalkozik, hogy a dokumentálás eszközeivel feleleveníti a kényes eseteket és az összecsapás történéseit, többre nem hivatott, nem kíván pálcát törni a vitázok feje fölött. Hogy is volt?
Elegyes esetek
Eltűnt 1 millió 700 ezer forint, fegyelmi vizsgálat az egészségügyi gondnokság vezetője, rendőrségi nyomozás ismeretlen tettes ellen - adta hírül a Szó-Beszéd októberi száma. A városházán igyekeztek bizalmas információként kezelni a hírt, miszerint pénzügyi szabálytalanságokra derült fény. Hamarosan erről beszélt a település, s bár a gondnokság önálló intézmény, mégiscsak a hivatalban székel – mondogatták a gyomaendrődiek. Az önkormányzati lap egy hónappal későbbi, novemberi számában dr. Frankó megjegyezte: „Az egészségügyi gondnokságon történt balszerencsés ügyről csak annyit mondanék, hogy nem a polgármesteri hivatalban történt az eset, a hivatal épületében működő egészségügyi gondnokságnál voltak a szabálytalanságok. Nem keverendő a kettő össze!" A későbbi ellenőrzés megállapította: a gondnokságon úgy tűnt el 1 millió 700 ezer forint, hogy ennyit fizettek ki fiktív számlák és tevékenységek alapján. A leltározás során kiderült, hogy a szakrendelésre annyi anyagot, műszerkelléket könyveltek el, amennyi emberöltő alatt sem fogy el egy ekkora településen. Előkerült egy rejtélyes számlatömb, amely szerint több cég szállított a gondnokságnak az egészségügyben használatos anyagokat - holott erről szó sem volt. Feltűnt, hogy a tömbön belül huszonöt számla sorrendje és dátumozása nem egyezett, augusztusiakat követték tavalyelőttiek. A gazdasági vezetőt állásából felfüggesztették, menesztették...
Az elmúlt év iskolaösszevonások évadjának indult, végül nem ették olyan forrón a kását. Kivéve Gyomaendrődön, ahol a gyomai településrészen „csakazértis" összevonták az l-es és a 2-es számú iskolát. Tették ezt annak ellenére, hogy a körzet országgyűlési képviselője Szöllősi Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezete főtitkára, aki közismerten nem ismer tréfát, ha az oktatással viccelődnek. Szöllősiné nyomában fejek hullanak - lásd a kardosi polgármester és Fodor Gábor - ha körzetesítésre vagy iskolaösszevonásra terelődik a gyanú - beperelte a gyomaendrődi önkormányzatot is. A gyomai egyesítés háttérmagyarázatául tudni kell, hogy sok az eszkimó, kevés a fóka. Az endrődi 3-as, a gyomai l-es és 2-es iskolákon kívül tavaly beindult az egyházi oktatási intézmény, sőt, a gimnázium hatosztályos képzést vezetett be - a színfalak mögött munkáért, posztért dúlt a harc.
„Csakazértis" összevonták a két gyomai iskolát, tiltakoznak a szülők, a testület endrődi érzelmű képviselői igent mondjak - adta hírül a Szó-Beszéd. Aztán: „Pusztán takarékossági okokkal indokolták többen a két iskola összevonásának szükségességét, ám amikor egy másik napirendi pont kapcsán a volt endrődi községházán működő kirendeltség megszüntetése került szóba, akkor ugyanezek a képviselők nagy vehemenciával indokolták az endrődi kirendeltség szükségességét." Történelmi döntés az általános iskolákról - hozta szalagcímében az önkormányzati lap. A polgármester kijelentette, számára kudarcélmény és csalódás a határozat. „De nem akarok szembehelyezkedni a testülettel" – szögezte le. Az orvos-polgármester mellesleg a Híradó felelős kiadója...
A következő ügy fülemülepörnek tűnhet, ám a felszín alatt fecseg a méh. A Szó-Beszéd azt állította, hogy fejenként 800 ezer forint önkormányzati támogatást kap a két maszek fogorvos - egyikük dr. Valach Béla, aki a rendszerváltás utáni négy évben az endrődi oldal képviseletében számtalan lobbicsatában adott és kapott sebeket. Vállalkozói körökben felháborodást keltett a fogorvosok milliós nagyságrendű összeggel való megsegítése. Dezső Zoltán, a Fidesz-MPP helyi szervezetének vezetője tiltakozó aláírásgyűjtést szervezett, a spontán akcióban százak adták kézjegyüket. Dezső Zoltán úgy gondolta, amíg hitelből gazdálkodik a város, ne osztogassanak képviselő-orvosoknak pénzt. Másrészt a milliós értékű fogászati berendezés a lakosság nagyobb hányadának egészségét szolgálja, hiszen a kötelező ellátásra nem kötöttek szerződést. Dr. Frankó: „A két fogorvos nem önként megy vállalkozásba, ez kényszerhelyzet. Az összegben benne foglaltatik a végkielégítésük és a szigorú feltételeknek megfelelő rendelő átalakítási támogatása." Szó-Beszéd: „Érthetetlen a polgármester dühe, hiszen a képviselő-testület arról döntött, hogy nem fizet végkielégítést, hanem inkább 800-800 ezer forintos támogatással segíti a két fogorvost. A végkielégítés személyijövedelemadó-köteles, a támogatás pedig nem."
És a víz. amely a település városi rangja ellenére ihatatlan. Érthetetlen, miért feledkeznek meg a minisztériumban a 17 ezres lélekszámú kisvárosról, ha arzén-vagy jódmentesítésre osztogatnak támogatást. Az MDF-es irányítású Szarvas könnyen kapott segítséget az elmúlt kurzusban ilyen célokra, náluk Antall József megállt egy kis időre, mikor a kihelyezett kormányülést Békés megyében tartották. Másrészt az osztogatás esetleges, hiszen Körösújfalu és Dévaványa vize hamarabb lesz jó, mint a miénk - kritizáltak többször Gyomaendrőd vezetői. A tények: az ÁNTSZ szarvasi intézete megtiltotta a kisgyermekek és a terhes nők részére a városi vezetékes víz fogyasztását. -A döntés azért született, mert a gyomaendrődi víz 1995-ben egyszer sem felelt meg a szabvány követelményeinek. „Emelték a mérgező víz árát!" - tudósított a testületi ülésről a Szó-Beszéd. A hír szerint 71,60 forintra emelkedik a lakossági vízdíj köbméterenként. Ez azonban nem egészen igaz, a képviselő-testület
ugyanis 80,20 forintra emelte a csapvíz árát. Sikerült becsapni a képviselőket és a lakosságot is, a 71 forint 60 fillér ugyanis nettó ár. A lakosság természetesen a 12 százalékos általános forgalmi adóval növelt összeget fizeti januártól. Ami igaz: a nettó összeg kevesebb és jobban is hangzik.
Gyomaendrődön - mint a legtöbb településen - a képviselő-testület vezetése azt hirdeti magáról, hogy pártsemleges. (Kampányidőszakban rendszerint kiderül, mennyire nincs így.) Azonban ebben a városban - miként például Reformátuskovácsháza és anyafaluja esetében - a pártéleten kívül akad éppen elég széles és hosszú ütközőzóna: Gyoma és Endrőd gyakran ellentétes érdekei. Az újraválasztott dr. Frankó ellenfele a legutóbbi önkormányzati választáson az a Jenei Bálint volt, aki korábban tanácselnökként irányította a helyi közéletet, s akinek nevét Endrődön nem foglalták imába. Mondják, dr. Frankó Károlyt a lokálpatrióta endrődiek (plusz a szocialisták) utóbb inkább támogatták, nehogy Jenei Bálint karjába fussanak. Dr. Frankó ugyan győzött, bár korántsem
meggyőző fölénnyel. Talán nem véletlen, hogy mostanság Gyomán egyes érdekvédelmi szervezetek és egyesületek a részönkormányzat megalakításának szükségességét emlegetik... S talán nem véletlen, hogy a felforrósodott helyzetben a polgármester úr nekirontott a sajtónak, amely szerinte csúsztat, hazudik.
Összecsendül a két penge
Dr. Frankó Károly erkölcsi alapon ítéli meg az újságírókat, tőle egyes „firkászok" kaphatnak testületi ülés előtt előterjesztést, mások nem. A polgármester megkülönböztet „jó" és „rossz" nyilvánosságot – előbbi kategóriába nála azon hírek tartoznak, amelyek számára kedvező színben tüntetik fel hivatalát. Dr. Frankó szerint az egyik megyei lap munkatársa „tisztességes, tehetséges", lévén gyomai, aki szereti a városát. Megérti, hogy a másik megyei lap tudósítója otthagyta a szakmát, amin nem csodálkozik - fertelmes egy foglalkozás! -, de nagyon sajnálja.
A Szó-Beszéd értékelése következik:
- Akaratom ellenére is öt éve ez a lap belőlünk él, s talán nem túlzás, kicsit belőlem is. Nem tartom igaz újságnak. Nem felel meg az általa kitalált kritériumoknak sem! Nem független és nem ellenzéki. Ez az újság öt éve mást sem csinál, mint mocskolódik, tisztességes, becsületes embereket sároz be, félretájékoztat, csúsztat, miközben a szerkesztője jót röhög a háttérben. Az a szomorú, hogy igazán az olvasót is lenézi, mert nem tárgyilagos, mert bolondot csinál belőle, miközben ő megél ebből. Ez, és csak ez érdekli. Az ellenzékiség egy tartalommal is megtöltött politikai hovatartozást jelent. Itt csak ellenségeskedésről, emberek összeugrasztásáról. néhány örök hőbörgő piszkálódásáról. személyeskedésről szólnak az írások. Hornok úr életében soha nem volt ellenzéki, hiszen a szocializmus hűséges kis újságírócskája volt. Ma jól megél ebből a lapból és még más vállalkozásaiból. Nem irigylem érte, csak az eszköz, amellyel kenyerét keresi, és a módszer irritáló - ha az újságjára gondolok... .Azt sugallják, itt mindenki hülye, szélhámos, vagy rosszul döntött, szólalt meg. Elgondolkodott-e már valaki azon, hogy a Szó-Beszédtől mennyire félnek? Hogy mióta létezik, a közéleti szereplésről tisztességes emberek hallani sem akarnak! Mert látják, hogy a közéleti szerepléseknek csak negatív visszhangja lehet. És az áldozat tehetetlen. Hogyan védje meg magát? A Szó-Beszéd stílusa a kulturált politikai élet csíráit is tönkreteszi...
Hornok Ernő felelős szerkesztő válasza:
- A polgármester úr sem a demokrácia lényegével, sem a szabad sajtó feladatával nincs tisztában, de ezen nem is csodálkozom. Elég csak felidéznem azt az öt évvel ezelőtti pillanatot, amikor a Szó-Beszéd legelső számában interjút kértem tőle. Ki engedélyezte magának, hogy újságot csináljon? - kérdezte némi megdöbbenéssel a hangjában a frissen megválasztott polgármester, akiben még működtek a régi - kommunista - reflexek. Nem gondolta, hogy a rendszerváltás óta már nem kell engedély, párbizottsági hozzájárulás egy lap alapításához, sőt, a polgármestertől sem szükséges ehhez írásos engedélyt kérni. Lehet, hogy tudja, csak nem érti, hogy Magyarországon - bármennyire kényelmetlen is ez néhány ember számára - szabad véleménynyilvánítás van, és nem feladata a Szó-Beszédnek az önkormányzati munka dicsérete....

 

Háromezer aranykorona

Egy gyomaendrődi kárpótlási vita egyik szála a parlamentig futott. Pallag László FKgP-s honatya ennek ürügyén azzal vádolt meg illetékeseket, hogy egy szűk csoport a háttérben saját érdekei miatt fékezi a földrendezést. Hogy néz ki a kérdés közelebbről? Hanyecz Margit, az FKgP helyi vezetője eltűnt aranykoronákról, külföldiekkel kötött zsebszerződésről, tsz-lobbiról beszél.
A szűk csoport fékez
Pallag László, Békés megye FKgP-s országgyűlési képviselője a gyomaendrődi földügyben interpellált a parlamentben. A honatya nem kisebb vádat szögezett a szociálliberális kormánykoalíciónak, mint hogy egyes körei elodázzák a földkérdés megoldását. A kisgazdákat felháborította, hogy a február 19-edikei gyomaendrődi árverésen minden érintett és érdekelt hoppon maradt: a város és ötszáz helyi igénylő. Történt ez mindazoknak ellenére, hogy az árverési érdekeltségek szerint megtörtént a kettes számú kárpótlási földalap megosztása. A kisgazda politikus állítása szerint a város levélben kereste meg a privatizációért felelős tárca nélküli minisztert, Suchman Tamást, ám nem kaptak választ. Pallag László azt javasolta: állami földalapból elégítsék ki a település és a Bethlen Gábor Mezőgazdasági Szakközépiskola igényét, a kettes földalapba eredetileg kijelölt földhöz pedig a kárpótoltak jussanak. A képviselő politikai húrokat kezdett pengetni, mert megjegyezte: az időhúzás annak a szűk csoportnak kedvez, amely a háttérben fékezi a földrendezést, mert meg akarja szerezni a földeket.
Suchman Tamás tárca nélküli miniszter válaszában nem értett egyet a kisgazdával - eltérő ízlésüket, hovatartozásukat figyelembe véve ezen nincs mit csodálkozni. A privatizációért felelős miniszter elmondta: Csorba Csaba jegyzővel 1995. szeptember 4. és 1996. február 15. között folyamatos levelezésben állott. Suchman Tamás szerint Pallag László olyasmivel hozakodott elő, ami részben már pozitívan lerendeződött (az iskola megkapta, amit kért), részben pedig a jegyző késedelmes és pontatlan ügyintézése miatt kellett elutasítani. Egy fél éven keresztül több póthatáridőt szabtak meg, hogy a döntéshez szükséges iratokat a város bocsássa a bizottság, illetve az ÁPV Rt. rendelkezésére. Mivel valamennyi póthatáridő letelt, amelyek elmúltával sem küldték meg a szükséges iratokat, a miniszter nem támogathatta a város kérését – inkább elutasította. Pallag László csak kötötte az ebet a karóhoz. A természetvédelmi felügyelőség levele valóban hiányzott a dokumentációból. Ezt a tényt az országgyűlési képviselő úgy értelmezte, hogy „hivatalból fékezték az ügyet". Talán mondani sem kell, hogy a miniszter válaszát nem fogadta el, ellenben az országgyűlés igen.
Hiányos gerinc
Közelről úgy néz ki, a gyomaendrődi földkérdésben senki nem értett egvet a másikkal, képviselő a miniszterrel, a kisgazdapárt helyi szervezetének elnöke a jegyzővel, jegyző a miniszterrel - és így tovább. A „róka fogta csuka" tipikus esete közállapotainkat kiválóan jellemzi, de nem visz közelebb a megoldáshoz. Hanyecz Margit, az FKgP gyomaendrődi szervezetének elnöke például így ítéli meg a történteket - percig sem tagadva, hogy Pallag úr interpellációja panaszaikból szerkesztődött:
- Ami a kárpótlásra várókat illeti, legyen az övéké. Az iskola megkapta a harminckét hektárját, bár Suchman úr vélekedése szerint ez „más lapra tartozik". Ajegyző úr és a miniszter levelezésének eredménytelenségét kétkedéssel fogadom, sokáig nem értettem, miért nem jön válasz? A gerincet hiányolom. Az ÁPV Rt.-nél a hiányos dokumentáció miatt nem dönthettek gyorsan és helyesen. Hibáztak a földrendezők is, mert ha kijelölték a földet, a kárpótlási hivatalhoz fordulhattak volna. A határidők elcsúsztak, ezért hiúsult meg a licitálás. Nem kevés földről, 2200 hektárról van szó. Ötszáz érintett várakozott zsebében a jeggyel, mindhiába. A szükséges iratokat a városi földrendezők nem továbbították a megfelelő helyre a megfelelő időben.
- Önök mire, kikre gondolnak akkor, amikor kijelentik, hogy egy szűk csoport szeretné megkaparintani a kárpótlásra kijelölt földeket? - kérdezem Hanyecz Margitot, ki pártbéli tisztsége mellett városanya.
~ A Jegyzo" úr nyilván nem magánemberként írt a privatizációs miniszternek. Hiába mondta azt a miniszter, hogy ő nem a polgármesterrel levelezett, hanem a jegyzővel, a város vezetéséért utóbbi kettő felel.
- Nem lehetne közelebbről megnevezni azokat a gazdálkodó szervezeteket, jogi- vagy magánszemélyeket, akik szeretnék rátenni a kezüket a kárpótlási földre?
- A jegyző úrtól kell megkérdezni, hogy ő kinek szánja továbbadni a vitatott vagyont. Ugy tudom, például az egyik párt szívesen haszonbérbe venné azt a földet. A károsultak pedig kiszorultak a jóból. A város eladósodott. Ha a parlament megszavazza, hogy külföldi állampolgárok is földet vehessenek Magyarországon, vezetőink elsők között viszik piacra az árut. Hallottam, hogy egyes külföldiek zsebszerződésekkel máris tulajdont szereztek. Háromezer aranykorona szőrén-szálán eltűnt, mert olyan szerencsétlenül végezték a földek átminősítését.
Aki vet, nem arat
Hanyecz Margit a kesze-kusza kárpótlás további eseteit sorolja, amelyek azért kapcsolódnak a témához:
- Közel kétszázötvenen ki sem vették az őket megillető harminc aranykoronákat az egyik téeszből. Közülük száznegyvennek már nem is jutna" semmi, mert nincs föld. Hiába adták be a papírjaikat, csak állnak és néznek. A föld nem vész el, legföljebb rosszul dokumentálják az ügyet. Az egyik gyulai cég bérleti szerződést kötött a várossal, kétszázhetvenezer forintot kellene fizetnie a haszonbérért, ám abból csupán csak kilencvenezerrel rendelkeznek. Ilyesmihez pártom nem adja a nevét. Ráadásul az említett cégnek semmi köze a bérlethez és a földhöz, mert a tranzakció mögött egyes helybéli, volt tsz-vezetők állnak. Ők úgymond kicselezték a várost, mert a vállalkozás fizetésképtelenségére hivatkozva alig csurrantanak-cseppentenek valamit. A város nem adja a bíróságra az ügyet, hiszen az említett föld lényegében nem volt a tulajdonában.
Gyomaendrőd kisgazda képviselő-testületi tagja újabb és újabb kérdéseket tesz fel, amelyekre egyelőre nincs válasz. Hogyan számolják és könyvelik el a említett pénzeket? Mennyi az annyi, készült-e lista? Miért adták el a felszámolók a helyi kisgazdák székházát? Aztán néhány, szerinte törvénysértő eset leírása következik. Az egyik téesz rizsföldjét az egyes kárpótlási alapba jelölték, de licitáláskor nem tartottak igényt rá, hiszen sokba került. Ezen földek további sorsáról a kárpótlási hivatal rendelkezne. Ezzel szemben az történt, hogy a felszámolóbiztos adásvételi szerződéssel a polgármesteri hivatalra bízta az ingatlant. Az üzlet megköttetett, ügyvédek keze nyomát viseli a hivatalos irat. Hanyecz Margit úgy véli: jogellenesen! Akad kisgazda, akinek a hatodik dűlőben van a földje, de nem telik benne öröme. Eredetileg a tanyája mellett kérte a kimérést, ám erre nem került sor. A licitálásról elzavarták, cseréjét ellehetetlenítették. Táblája másik végét a szövetkezet iránt egykor elkötelezettek használták, akik tudva, hogy emberünk tulajdonjogát nem jegyezték be, kisemmizték őt. Üzentek neki, hogy ennyi és ennyi pénzt fizessen, különben learatják a termést, pedig ő vetett.
Azé a föld, aki többet fizet
Összegezve: a rejtélyes, szűk csoport a kisgazdák szerint Gyomaendrődön a város vezetése. Akik, miután „rátették a kezüket a kárpótoltak földjére", annak passzolják tovább, akinek akarják. A továbbpasszolás iránya vélhetően a volt téesz-vezetők azóta újjáalakult szervezetei felé mutat. „Pedig ez a föld a kárpótoltaké, a munkanélkülieké" – mondja Hanyecz Margit.
Csorba Csaba az Ország Házában és a kisgazdák kifogásaiban sokat emlegetett jegyző homlokegyenest másképpen ítéli meg a történteket. Leszögezi: szerinte nem vétett eljárási hibát a földügyben. Aztán így folytatja:
- Tavaly fordultunk a privatizációs miniszterhez. Kértük, hogy azon állami földterületeket, amelyek ingyenes és tartós használatban voltak a szövetkezetnél, adja át nekünk. A törvény úgy rendelkezik, hogy a kárpótlás során el nem kelt földek az önkormányzathoz kerülnek. Az ügyészség egyetértett az önkormányzat kérésével. Természetesen megkerestük az érintett szakhatóságokat is, amelyek közül kettő a mai napig nem válaszolt. A felelet elmaradásáról értesítettük a privatizációs miniszter urat is, mert hiszen ügyünk egy másik szála az ÁPV Rt.-nél futott.
Az önkormányzat nem hibás. Csorba Csaba nem érti, Suchman Tamás miért az ő eljárási hibájukra hivatkozva utasította el kérésüket. Ha a miniszter űr nem vonja vissza határozatát, bírósághoz fordulnak. Arra kérem a jegyző urat, mondja el véleményét arról is, amit a kisgazdák állítanak. Ki és milyen „szűk csoportok" érdekében késlelteti, hogy a gyomaendrődi kárpótoltak megkapják a jussukat? Így felel:
- Nem igaz. Ez a vélemény érvekkel és tényekkel nincs alátámasztva. Amennyiben mégiscsak az önkormányzathoz kerülnek a vitatott földek, érvényes vagyonrendelet szabályozza további sorsukat. Ennek lényege, hogy nyilvános pályázat útján kell bérbeadni ezeket az ingatlanokat. Nyilvános pályázaton pedig lehetetlen, hogy tsz-vezetőket, netalán külföldieket előnyben részesítsünk. Ilyenkor azé lesz a föld, aki a legmagasabb bérleti díjat fizeti érte..

 

Felindult a bakterház

Bokor Endre, a gyomai vasútállomás főnöke ha mostanság bármelyik újságot nyitja is ki, azt olvashatja, hogy az általa irányított intézmény balkáni tisztátalanságban leledzik - és akkor még finoman foglaltuk össze a lényeget. A múltkoriban a Blikk bulvárlap adta hírül, hogy a kisvárosban egy-egy utas vécéfelmosásért retúrjegyet kap. Ki állhat a háttérben? Az állomásfőnök nem ilyen
dicsőségre vágyott, hiszen millió honfitársa értesülhetett a slendrián koszlottság fokozatairól, az állítólagos (valós?) lepusztultság stádiumáról. Szerinte nem ilyen vészes a helyzet, ellenben a polgármester....
- Körülnézett? - kérdezi tőlem Bokor Endre, a gyomai vasútállomás főnöke. - Mert annyira nem rossz a helyzet szerintem, mint ahogy az újságok tálalják.
Bokor úr arra céloz, hogy a gyomai vasútállomás az utóbbi időben valóságos sajtókarriert futott be, a Blikk révén kétes értékű, országos ismertségre tett szert. Pedig az egész egy ártatlannak tetsző szilveszteri tréfával indult, azonban a vicc rosszul sült el, vasutas-berkekben megharagudtak, az állomás alkalmazottai pedig kikérik maguknak. Mit is?
- Aki sokat utazik vasúton, láthatja, mit művelnek egyik-másik pályaudvaron a fiatalok - folytatja az állomásfőnök. - Ezek a suhancok ezreket költenek sprayre, aztán összevissza fújkálják a falakat. Novemberben meszeltük át a vécé falait, az ajtókat, ablakokat legletteltük, fedőfestékkel, zománccal kentük át. Pedig a költséggazdálkodó ennyit sem akart engedni... Erre járt az igazgató úr, aki felülbírálta álláspontját és kiadta a parancsot, hogy rendet kell vágni. Mondanom sem kell, saját erőből kellett kigazdálkodnunk a költégeket, meszet vételeztünk a szertártól, aztán munkához láttunk. Arra is ügyeltünk, hogy ne fehér legyen minden, mint az istállóban, szép színeket kevertünk a festékhez. Mire a hengerező végigment egy sorral, az elejét összefirkálták... Borzasztó költségek fogják le a kezünk, ráadásul kevés a pénz. A vasút anyagi helyzete ismert, nem tudunk hetente meszelni és festeni. A saját fizetésem nem költhetem felújításra!
A polgármester úr hiába teszi szóvá, hogy olyan fekete a radiátor és a cső. mint a föld, nincs keret a rendbetételére. Bokor Endre és munkatársai máig sem tudják, ki írta a Békés Megyei Hírlap 1995. december 28-ai számában megjelent kis cikket, amely aláírás nélkül jelent meg. Az állomásfőnöknek ugyan volna egy tippje, mert szerinte a szarkasztikus stílus áruló, de bizonyíték híján inkább hallgat. A szösszenetből kiderült, hogv a gyomaendrődi vasútállomás kívül-belül elhanyagolt épülete a város legutóbbi testületi ülésén is szóba került. Vagy csupán szilveszteri tréfának szánta Anonymus a vitriolba mártott tollból eredeztethető sorokat? Lássuk!
„A néhol átláthatatlan üvegtáblák, a klasszikussá öregbült falfirkák úgv tűnik, nemcsak a városatyáknak szúrtak szemet. Erről tanúskodik az a lakossági kezdeményezés, amiről a napokban kapott hírt szerkesztőségünk. Néhány lelkes gyomaendrődi felajánlotta, szívesen, bár nem önzetlenül, kivakarná az állomást jelenlegi lehangoló állapotából. Már a tarifákra is tettek javaslatot.  Ablaktisztítás - ingyen út Mezőberémig. A piktoroknak tíz falfirka-eltüntetésért jár egy békéscsabai jegy. Az clszántabbak komplett mosdótakarítással szegedi re túrt válthatnak. Az utasok és a MÁV között még tart az egyeztetés."
- Egyeseknek nincs jobb dolguk, mint leskelődni utánunk, piszkálni a vasutasokat - kommentálja az esetet Bokor Endre. - Rendben van, hogy a vasútállomás a város kapuja, ezért úgy is kell kinéznie, de az említett anyagi lehetőség határt szab. Nevetséges! Hát el tudja képzelni, hogy ingyenjegyet osztogatunk Szegedig, ha egy utas feltörli a vécét?! Az új ár szerint ezer forint odáig egy út!
Az állomásfőnök egy számára szépnek egyáltalán nem nevezhető napon felszállt a vonatra, amelyen a kollégája figyelmébe ajánlotta a Blikk bulvárlapot. Nem akart hinni a szemének. „Egy tiszta ablak egy ingy etjegyet ér - Az utas takaríthat a vasútállomáson" - olvasta az öles betűkkel írt címeket. A rövid szöveg sem nyugtatta meg, bár ismerősnek tűnt számára. „Hív a vasút - vár a rongy! Ajól ismert MÁV-szlogen mintájára talán ez lehetne a jelmondata annak a nem mindennapi akciónak, amit a viharsarki város vasútállomásán szerveznek a bakterek. A helybéli vasutasok elhatározták, hogy a több évtizede felgyülemlett otromba falfirkák és az átláthatatlanná koszolódott ablakok ügye tovább
már nem tűr halasztást, eljött az ideje egy alapos nagytakarításnak. Igen ám, de se pénz, se ember nincs a kisebb renoválások elvégzésére. Ekkor jött a nagy ötlet, hogy a probléma megoldását bízzák az utasokra.'A tervek szerint az a vállalkozó kedvű utazó, aki megtisztít egy ablakot az állomáson, cserébe ingyen utazhat a szomszédos településekre vonattal. Egy falfirka eltávolításáért már Békéscsabára, a mosdó feltörléséért Szegedre kap egy másodosztályai retúrjegyet a kedves utas. A munkaeszközöket, a felmosórongyot, a vödröt és a tisztítószereket a MÁV biztosítja, úgy hogy a leendő takarító utasnak elegendő a kasszánál jelezni a szándékát, aztán már kezdődhet is a sikálás. Aláírás: Donáth Tibor."
- Azóta többször is előfordult, hogy utazni vágyók bekopogtattak az ablakon, jegyet és seprűt kérve - mondja az állomásfőnök. - Ki hisz el ilyen hülyeséget? A két közlés ellentmondásos, egyik helyen az szerepel, hogy az utasok ötlete a takarítás, másikon pedig hogy a miénk. Itt valami nem stimmel!
- Származott kellemetlensége abból, hogy az ön által vezetett egység így elhíresült a sajtóban? Mit szóltak a főnökei? - kérdezem Bokor Endrét.
- Hétfőn azzal fogadott a vonalbiztos, hogy olvastam-e a Blikket. Mondom, nincs nekem időm ilyesmire! Felháborító és nevetséges. Arra gondoltam, hogy a polgármester úr állhat a háttérben, mert vele akadtak kellemetlenségeim más ügyek kapcsán is. Levelet írt a főnökségre, amelyben kifogásolta, hogy a hétvégi járat miért maradt el. Szerinte emiatt zsúfolt a következő vonat, az utasok állva és lépcsőn ülve bumliznak. Számomra utasszámlálást rendeltek el a kritikus időben, ráadásul vasárnap. A tőlem függetlenül felmérést végző személyszállítási vezető adatai véleményemet erősítették meg, mármint, hogy semmi szükség járatsűrítésre...
Dr. Frankó Karoly polgármester nem csinál titkot abból, hogy nincs behízelgő véleménye a vasútállomás közállapotáról. Azt sem tagadja, hogy néhány levelet megeresztett már e tárgykörben a MAV Szegedi Igazgatóságára. Kié ez a pályaudvar? - teszi fel a költőinek szánt kérdést, majd az önkormányzati lapban feleletet is ad rá. Dr. Frankó szerint az állomásfőnököt nem zavarja, hogy a várócsarnok mennyezetvilágítása legalább öt éve nem volt kitakarítva, megjavítva, csupán a sajtóhadjárat nyomán tapasztalható némi elmozdulás. „A több éves légypiszoktól, elpusztult szúnyogoktól, legyektől és egyéb rovaroktól már nem is világított a mennyezeti lámpasor. A magasan lévő ablakok légyürüléktől, pókhálótól és a ráföccsent mésztől virítanak évek óta. A falak sötétek és piszkosak. A peron falain éktelenkedő festmények változatlanul ott dísztelenkednek... Az embermagasságban lévő ajtókat kitörték és nem javították ki, az üvegek maszatosak, gusztustalanul piszkosak. A fűtőradiátorok feketéllenek, a kijavított csővezeték tíz éve festéket nem láttak... "
- Érdekes, az ellenőrzés mindig megfelelőnek talál mindent - mereng a történteken az állomásfőnök. - A firkálmányokat levakarjuk, bár nem közlekedünk állandóan mosóvödrökkel kezünkben. Gyomaendrőd vasúti csomópont, fővonal mellett található, Budapest és Békéscsaba, szárnyvonalon Szeghalom, Vésztő az irány. Ingázók és diákok tömege időzik és száll itt át, nem felügyelhetünk külön-külön mindenkire. A villányimra magasan van, villanyszerelő nélkül nem küldhetek fel takarítót. A polgármester úr régóta hívogat testületi ülésre, ám számomra első a szolgálat, a munka. Bár mostanság egyre gyakrabban gondolok arra, hogy felfutóin magam és bemegyek hozzá, beszéljük meg a dolgot...

 

Haszontalan világ, közhasznú munka

Budai János arra kért, írjak a mai magyar valóságról, a közhasznú
munka világáról. Rögtön itt van az ő esete, akit a közhasznú munkára kiszabott három hónapos idő letelte előtt néhány héttel küldtek el a polgármesteri hivataltól. így esett el a jövedelempótló támogatástól, amely egy időre legalább enyhítette volna anyagi gondjait. Budai János szerint törvénytelenül, az előírásokat felrúgva bántak el vele. Ahogy ez már lenni szokott: a munkaügyi főelőadó az érem másik oldalát fordítja felénk.
Előbb-utóbb lapát
A gyomaendrődi Budai János története így kezdődik:
- Tartós munkanélküliként havi 7680 forintból tengődtem idén február végéig. Március elsejétől a polgármesteri hivatallal 3 hónapos időtartamú munkaszerződést írtam alá közhasznú munkavégzés céljából. A jövedelempótlót hivatalból megvonták tőlem, nem pedig saját kérésemre szüneteltették három  hónapra, mint ahogy a jogszabály előírja. A határozatot azért nem fellebbeztem meg, mert mindenáron dolgozni akartam. Abban bíztam, ismét visszakaphatom a jövedelempótlót. Sajnos, nem így történt, május 8-tól nem tartottak igényt rám. Jogos járandóságomat, harmadik havi béremet elfelejtették elküldeni, júniustól a
jövedelempótló sem jár.
Kiderült, hogy Budai Jánostól egyszer már - hasonló okok miatt -
megvonták a jövedelempótló támogatást, de akkor „méltányosságból"
visszakapta. Az ügy érdekessége, hogy állítása szerint (a polgármesteri
hivatal kérésére) évekkel ezelőtt ingyen szerelte az egyik lakótelepen a
kábeltelevíziós hálózatot.
- A munkálatok nem egészen törvényesen zajlottak - frissíti fel emlékezetét. Amikor ezért a hatóságok zaklatni kezdték, a polgármesteri hivataltól hiába kért jogi segítséget és a felmerült károk megtérítését, elutasították. Úgy véli: - Kevés olyan ember van a városban, aki több közhasznú munkát végzett tartós munkanélküliként, mint én.
Budai János így folytatja: - Nem csak én kerültem lapátra, hanem sokan mások is - ki előbb, ki utóbb. Törvénytelenül ellehetetlenítették sok család megélhetési lehetőségét - miközben a polgármester és a jegyző úr (nehéz megélhetési körülményeikre hivatkozva) jelentős fizetésemelést kért és kapott. A mi  családunkban ötünkre jut annyi nettó jövedelem, mint náluk egyre. Szerény véleményem szerint, akinek kötelessége lenne a törvények megtartása és nem teszi meg, annak sem jogi, sem erkölcsi alapja nincsen mások elszámoltatására. Itt a Munka Törvénykönyve és a munkavédelemről szóló törvény megsértéséről van szó. Hiába panaszkodtam náluk, nem hajlandóak fizetni, nem áll módjukban kivételezett elbírásában részesíteni senkit.
A panaszos egyébként nem kér különleges bánásmódot, csupán annyit: neki és minden kiebrudalt sorstársának fizessék ki az elmaradt munkabért, állítsák helyre jövedelempótló támogatásuk folyósítását, térítsék meg egyéb káraikat. Mit ért az utóbbi alatt? Aki közülük vidéken vállalt munkát, annak utazási, albérleti, étkezési költségtérítés jár. Sőt, némi kárpótlás az erkölcsi károsodásért.
- Illetékesek nyilván nem olvasták el a Népszabadság június 24-ei számának hatodik oldalán megjelent Kedves fiatal barátaink! című hirdetést, amelyet a művelődési és közoktatási miniszter, valamint a munkaügyi miniszter írt alá - állapítja meg Budai János. - Ez a hirdetés a tanulók nyári, határozott időre létesített munkaviszonyáról szól. Az utolsó bekezdés a határozott munkaidőre kötött szerződés határidő előtti megszüntetésének eseteit írja le. Ebből idézek: „A munkáltató a hátralévő időre járó átlagkeresetét előre megfizeti a munkavállalóknak." Szerintem ez a rendelkezés vonatkozik a felnőttekre is .
„Indokolatlanul elhagyta munkahelyét"
A polgármesteri hivatalban Mucsi Lajosné munkaügyi főelőadó azzal
fogad: a önkormányzat a tartós munkanélkülieken kíván segíteni, amikor közhasznú munkát szervez. Másrészt a foglalkoztatási törvény is arról szól, hogy a közhasznúak számára a 90 napos elfoglaltságot biztosítani kell. Mint az előzőekben elhangzott: éppen azért, hogy a jövedelempótló támogatást megkaphassák. A polgármesteri hivatalhoz a városi munkaügyi központ közvetíti az ilyen munkavállalókat. Akik közülük vállalják a nem túl nagy társadalmi megbecsülésnek örvendő tevékenységet, azokat alkalmazzák.
- Budai Jánosra ugyanúgy a fentiek vonatkoznak, mint bárki másra -
veszi elő a hivatalos iratokat Mucsi Lajosné. - Ót valóban március elsejétől alkalmaztuk, eredetileg május végéig szólt a szerződése. Munkavezetője jelentette nekem, hogy Budai úr többször indokolatlanul távozott munkahelyéről. Ilyenkor leginkább családi ügyekre hivatkozott, ellenben orvosi igazolást sohasem mutatott be.
A munkaügyi főelőadó elmondja: fentiekről az érintettek jelenlétében jegyzőkönyv készült, amelyet aláírásaikkel hitelesítettek. Akkor és ott Budai János nem emelt kifogást a történtek ellen. Summa summárum, két egész és négyszer fél nap esett ki a munkaidejéből, távollétére nem adott elfogadható magyarázatot. A hiányzó idő igazolatlan napként jegyeztetett be.
- Dolgozónk világosan közölte velünk, hogy- nem akar tovább itt
munkát végezni - lapozgat a jegyzőkönyvekben a polgármesteri hivatal
munkatársa. - Nem tehettünk mást, mint megszüntettük munkaviszonyát. Nem szeretnék személyiségi jogokat sérteni, de Budai János erkölcsi magatartása ellen szintén kifogások merültek fel, tehát nem véletlenül került sor köztünk kenyértörésre. Brigádtársai letöltötték a törvény által rájuk kiszabott munkaidőt, melynek letelte után annak rendje és módja szerint visszakapták a jövedelempótlót. Személy szerint sajnálhatom emberünket, de aki a munkavégzéssel kapcsolatos alapvető szabályokat nem tartja tiszteletben, előbb-utóbb így jár.
Gumicsizma, pumpa, paragrafus
Budai János mondandójához törvényelemzéseket, kiegészítéseket mellékelt. Arra kér, ezeket változtatás nélkül, az első szótól a utolsóig tegyem közzé, ám erre terjedelmi okok miatt nam vállalkozhatok. Egyik paragrafus-magyarázatából kiderül, hogy a munkáltató saját jogainak gyakorlását nem tette számára lehetővé, üzemi tanácsról nem is hallott. Érdekeit nem képviselhette, zaklatták, vélemény-nyilvánításait elfojtották. Hiába kérte, nem fizették ki az őt szerinte jogosan megillető munkabért. Kioktatását, betanítását nem végezték el szabályszerűen. Később jött rá, hogy május 8-án olyan nyilatkozat megtételét kérték tőle, amely súlyosan sértette személyiségi jogait. Sérelmezi, hogy munkaviszonyát nem a paragrafusnak megfelelően, közös megegyezéssel szüntették meg. A munkaszerződés 6 nap szabadságot állapított meg részére, de a munkavezető csak 5 munkanapot ismert el. („Ő már készült arra, hogy nem engedi végigdolgozni a 3 hónapot.") Budai János azt írja: „Nem biztosítottak öltözködési, tisztálkodási, egészségügyi, étkezési, pihenési, melegedési stb. lehetőséget sem. Amikor ilyen igényeimet a közelben lévő családi házunkban kielégítettem, távollétemet igazolatlannak minősítették. Március első napjai eléggé hidegek és csapadékosak voltak, a fák még csak nem is rügyeztek - elképzelhető, társaimmal mit éltünk át a szabad ég alatt. így maradt a közelben lévő kocsma, ahol
csak fogyasztás után lehetett tartózkodni - vagy a rendszeres hazajárás.
Én az utóbbit választottam. A munkahelyi rendre sem ügyeltek. így eshetett meg, hogy kerékpárom gumiját kilyukasztották, pumpámat ellopták. Kártérítési igényemet hiába jelentettem be a munkahelyi vezetőnek, hallani sem akart kártérítésről."
És végezetül: „A május 8-i nézeteltérést az okozta, hogy előző napon árokásási munkát végeztünk, de éjszaka nagy eső esett, mindenütt állt a víz. Munkakezdéskor a munkavezető megkérdezte tőlem, miért nem gumicsizmában, vízálló ruhában, lapáttal mentem dogozni. Azt válaszoltam, otthon nem tartunk ilyesmiket, pénzem pedig nincs beruházni. Különben is, mindezeket a munkáltatónak kellene biztosítani. Arra kértem a főnököt, adjon olyan munkát, amelyet biztonságosan tudok elvégezni. Kérésemet nem hallgatta meg, hanem azonnal megszüntette a munkaviszonyomat... "
Budai János szó szerint idéz egy paragrafust: „A munkavállalót nem érheti hátrány a munkavédelem érdekében történő fellépés, illetve a munkáltató vélt mulasztása miatt jóhiszeműen tett bejelentéséért."

 

Elmentek a tankok, utánuk a bankok

A bíróság első fokon felmentette Asztalos Erzsébetet, a Gyomaendrődi Vállalkozói Takarékszövetkezet és jogutódja, az Első
Magánvállalkozói Bank (EMB) vezetőjét a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és a magánokirat-hamisítás vádja alól. Annak idején egy ország nem értette, hogyan keveredett a kis vidéki bank a pénzügyi világ cápáinak adok-kapokjába.
Írásomban annak próbálok utánajárni, az állam miért üzent hadat az intézménynek, tette lehetetlenné az évek során működését.
A Gyomaendrődi Vállalkozói Takarékszövetkezet dicsőséges menetelésnek nem nevezhető története hosszú évekre nyúlik vissza. Régen kezdődött a baj: az Állami Bankfelügyelet 1992 nyarán rendelte el bankfelügyeleti biztos közreműködését a megyénkben bejegyzett pénzintézetnél. A bejegyzetten van a hangsúly, hiszen a szövetkezet a fővárosban működött, bár jólértesültek a bank leendő székházát vélték felfedezni a Gyomaendrődön felépített, impozáns, tízmilliókat érő épületben. A botrány kapcsán két másik bankot is emlegettek a Vállalkozói Takarékszövetkezettel kapcsolatban: az Ybl Bankot és az Általános Vállalkozási Bankot. Talán nem véletlenül: a három pénzintézetet adósi és tulajdonosi viszony fűzte össze. Az Állami Bankfelügyelet a Gyomaendrődi Vállalkozói Takarékszövetkezetnél a számviteli rend javítását tűzte ki célul.
A szövetkezet „igazi" bankká szerett volna válni, amelyhez akkoriban nem kevesebb pénz, mint egymilliárd forint szükségeltetett. Szigorúbb volt a felügyelet másik két intézményhez. Az indoklás szerint az Általános Vállalkozói Banknál rendkívüli mértékben megugrott az elfogadott váltók állománya, a bankvezetés megszegte a pénzintézeti törvény nagy hitelek nyújtására vonatkozó szabályait, s nem tette meg az elvárható lépéseket a követelések behajtására. Az Ybl Banknál (a felügyelet szerint) felborult a hitelek és a betétek közötti egyensúly, és forráshiány, illetve a fizetőképesség megingásának veszélye állt elő. Utóbbi állítások miért érdekesek témánk szempontjából? Az említett tulajdonosi átfedések miatt.
Számtalan félreértésre adott okot, hogy nem pénzügyi szakemberek (többségünk ilyen) rendszerint összekeverték a két gyomaendrődi pénzintézetet, az Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezetet és a Gyomaendrődi Vállalkozói Takarékszövetkezetet. Nem volt szerencsésnek nevezhető a két név hasonlósága, ez tény. Előbbi intézmény vezetői tucatnyi tévétudósításban, újságcikkben nyilatkozták: kérem, itt két különböző pénzintézetről van szó. Valóban, a „vállalkozói" lakossági betétgyűjtéssel nem foglalkozott, és a tulajdonosi kör is más volt. Az „Endrőd és Vidéke" ismert takarékszövetkezet megyénkben, hiszen ezen a vidéken 10 kirendeltséggel működik, s mintegy 25 ezres tagsága tartja fenn. Az Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet vezetői (és tagjai) joggal aggodalmaskodhattak, hogy a „másik" intézmény kedvezőtlen hírei csökkenthetik a beléjük vetett bizalmat, a befizetők megtévedhetnek. Az idő nem igazolta pesszimizmusukat, hiszen azóta is talpon vannak, új székházat építettek, a gazdasági romlás ellenére többé-kevésbé őrzik környékünkön pénzpiaci pozícióikat.
Anno felgyorsultak az események, az Állami Bankfelügyelet megtiltotta az érintett bankok (köztük a Gyomaendrődi Vállalkozói Takarékszövetkezet) üzletvitelét. A bankfelügyelet kifogásolta, hogy vállalkozók és magánszemélyek akkor szereztek tulajdoni hányadot a említett pénzintézeteknél, mielőtt a banktörvény életbe lépett volna. Annak idején a Pénzügyminisztérium, a Magyar Nemzeti Bank és az Állami Bankfelügyelet együttesen, írásban tiltakozott, hogy az Állami Vagyonügynökség a Ybl Bankban fennálló részvényeit egy vállalkozói csoportnak kívánja eladni, ráadásul a pénzintézeti törvény elfogadása előtt. Odafönt attól tartottak: ha ajogszabály előírásaival összhangban nem álló módon, vállalkozók által birtokolt bankok jönnek létre, fennállhat a belső hitelezés és a belső kereskedelem, valamint a túlzott kockázatvállalás fokozott
veszélye. Megállapították: a három banknál részben ugyanaz a tulajdonosi kör jelent meg, egyúttal ügyfélként is. Konkrétan a Gyomaendrődi Vállalkozói Takarékszövetkezet igen nagy összegű váltógaranciákat nyújtott az Általános Vállalkozói Bank javára, s tette mindezt az Ybl Bank tulajdonosi körébe tartozó ügyfelek érdekében. A felügyeleti szerv egyre súlyosabb problémákat tárt fel, bebizonyosodott az összefonódás ténye.
Dr. Asztalos Erzsébet, a Gyomaendrődi Vállalkozói Takarékszövetkezet akkori igazgatóhelyettese nem rejtette véka alá véleményét: szerinte az Állami Bankfelügyelet szakszerűtlen, rosszindulatú és törvénysértő eljárása okozta cége csődbejutását. Dr. Asztalos Erzsébet nem titkolta: koncepciós pertől tart. Az igazgatóhelyettes felvázolta cége vesszőfutásának állomásait. Ezek szerint a Vállalkozói Takarékszövetkezetet 1991. március 29-én jegyezte be a gyulai székhelyű Békés Megyei Bíróság a cégjegyzékbe. A szövetkezet ezt követő nappal kezdte meg gyomaendrődi székhellyel a működését, az előbb sokat emlegetett Állami Bankfelügyelet engedélye alapján. A takarékszövetkezet alapítói még ugyanezen esztendőben határozták el a részvénytársasággá való alakulást,
Első Magánvállalkozói Bank Rt. cégnévvel. Azonban a bankfelügyelet vonakodott pecsétet ütni a tranzakcióra, mintegy előre jelezve a nem felhőtlen közeljövőt. Mindezek ellenére a gyomaendrődi pénzintézet a jelzett időben folyamatosan működött, az 1991 végére elért 3,3 milliárd forint mérlegfőösszeg mellett több mint 25 millió forintos nyereséget produkáltak (a vezetőség beszámolója szerint). A következő év első három hónapjára a mérlegfőösszeg 4,4 milliárd forintra, a nyereség több mint 80 millióra emelkedett. Mégis, az átalakulás cégbírósági bejegyzése késett. A bankfelügyelet rövidre zárta a kérdést: „Ilyen bank (mármint Gyomaendrődi Vállalkozói Takarékszövetkezet, illetve utódja) nincs, nem létezik, azzal ne kössenek üzletet! "
Aztán az évek szálltak, mint a percek, az Ybl Bank „mint olyan" megszűnt létezni, a megregulázott gyomaendrődi pénzintézetről itt-ott lehetett hallani. O. Nagy Imre bankfőnök egy ízben álruhában, külsejét elváltoztatva próbálta elhagyni az országot - sikertelenül. A harmadik "vállalkozói" szintén felszívódott, mint a kámfor. Így érünk lassan napjainkhoz. Váratlanul röppent fel a hír: dr. Asztalos Erzsébetet felmentették a vád alól, vagyis nem volt „hűtlen kezelés" Gyomaendrődön. A legújabb fejlemények részleteiről külön fejezetben szólunk.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokon felmentette Asztalos Erzsébetet, a Gyomaendrődi Vállalkozói Takarékszövetkezet és jogutódja, az Első Magánvállalkozói Bank (EMB) vezetőjét különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és a magánokirat-hamisíás vádja alól - adta hírül a média. Aztán: a vád szerint Asztalos a vagyonkezelői kötelezettsége tudatos megszegésével több mint 161 millió forint vagyoni hátrányt okozott a banknak, ami nem térült meg. Az 1994-ben benyújtott vád szerint 1991 végén három Hepta-cégnek - melyekben
Nagy Imre, az Ybl Bank volt elnöke és Jamniczky Zoltánné volt vezérigazgató is érdekelt volt - lejárt a hitelszerződése a Agrobanknál. A bank jelezte: nem hosszabbítja meg a visszafizetés határidejét. Ekkor Asztalos hat gazdasági társasággal összesen 150 millió forintos hitelkérelmet íratott alá és nyújtott be a Konzumbank kecskeméti fiókjához. Ezekhez az EMB nevében biztosított bankgaranciát. A Konzumbank 1991. decemberében a hat céggel megkötötte a hitelszerződést, s a pénzt átutalták az Agrobankba, a Hepta-csoporthoz tartozó három vállalat tartozásai kiegyenlítésére. A hitelek kamatait és a tartozást oly módon fizette ki a EMB a Konzumbanknak, hogy két másik jégnek is hitelt írt ki. A felmentő ítélet indoklásakor elhangzott: a EMB-ben szabályozatlan volt a hitelfolyósítás. A pénzintézetet érintő kérdésekben mindig az igazgatóság döntött, aminek Nagyék is tagjai voltak. Összegezve: mivel a bankot (a gyomaendrődit) vagyoni hátrány nem érte, s ezzel a szerződés megkötésekor sem kellet számolni, ezért nem valósult meg a hűtlen kezelés. Történtek szabálytalanságok, de ezek egyike sem von maga után büntetőjogi következményeket. Az ítélet ellen a ügyészség fellebbezett...
Hepta, Konzum, Agro, EMB, Ybl - röpködnek a levegőben a közelmúlt pénzvilágában túlontúl ismert nevek. Valljuk meg, többségünk számára ismeretlen, idegen világ ez, számunkra kínaiul hangzanak a pénzügyi tranzakciók szakmai elnevezései. Az úgynevezett köz csak annyit lát az egészből, hogy banki vezetők tízmilliós nagyságrendű végkielégítéseket kapnak, s ha valamelyiküknek elolvad a vaj a fején, jön a rendőrség, bíróság, következnek a végeláthatatlan perek. A banki világ külsőségeit üvegcsoda-paloták, nyolcmilliót érő autók jellemzik. Szilvakék zakó, rózsaszín nadrág, mobil telefon a diplomatatáskában - ilyen ez. Sokáig nem értettük, miért éppen Gyomaendrődön épül az egyik első magánbank, hiszen ebben a vízfejű országban Budapesten tartják kézben
a pénzeszsákot. Az igaz, hogy most sem értjük az egészet, de legalább négy év múltán kiderült ez-az. A kastélyt - így hívják a Körös partján az EMB elkészült, de birtokba igazán sohasem került székházát - jelzálog terhelte, szólt a fáma. Rebesgetik, az állam emberei nem véletlenül számolták fel a rendszerváltás után megerősödni látszó maszek pénzintézeteket, hiszen a központban a kasszán tartják a szemüket, nem kedvelik, ha illetéktelen kezek kapirgálnak az erszényben. Érdekek sérültek, a bejáratott, agyonreklámozott bankok elsőségüket féltették? A magánzók eldugni kívánták a vállalkozói szövetkezetet a nagyok elől, ide, az isten háta mögé, hogy ne legyen annyira szem előtt? Netalán bújtatott pénzmosásról lehetett (volna) szó. azért csapott le olyan gyorsan a hivatalos pöröly? Esetleg a takarékszövetkezeti „mozgalom" látott bennük konkurenciát? Kérdések - válaszok nélkül. Zárt világ, ahová kívülállóknak nincs bebocsáttatás.
Hogy is mondta Lengyel László? Aki nem közülük való, sohasem lesz itt abból senki.

 

Golyvafészek városi rangban

Gyomaendrőd vezetékes vize jódos, azon túl magas vas- és ammóniatartalommal bír. Ha ezt a vizet klórral fertőtlenítik, állítólag rákkeltő vegyületek keletkeznek. Máig kiderítetlen pontosan: mi az összefüggés helyben a túlzott jódtartalom és a pajzsmirigy megnagyobbodása, a golyva (avagy strúma) között. Mindenesetre a gyomaendrődiek sajátos módon védekeznek a betegség
ellen: termálvizet isznak, amely tulajdonképpen a strandfürdőben is használatos folyadék. Időnként egy felháborodott polgár bevisz a polgármesterhez egy-egy üveggel a „vezetékes vízből" és az asztalra csap: „Itt van, ez a vizünk!" Az önkormányzat beadványokkal ostromolja a magas hivatalokat, köztük a Belügyminisztériumot, ahonnan rendszerint hűvös felelet érkezik: „Nyugi".
Gyomaendrőd esztendőkkel ezelőtt úgy lett város, hogy ivóvize ihatatlan volt és maradt, s mindmáig az. Választások idején még nem akadt tanácselnök-, polgármester-, országgyűlési képviselőjelölt, aki ne ígérte volna meg az ellenkezőjét. Egyikőjük odáig merészkedett, hogy zacskós vizet ígért választóinak, a másik pesti mintára a Hármas-Körös vizéből akart szűréssel valamiféle iható folyadékot előállítani – valószínűleg nem ezért, de maradtak mindketten Parlamenten kívüliek. (Ráadásul a fővárosi szabásminta Demszky és pénz híján alkalmazhatatlan.) A Körös-parti város lokálpatriótáit bántotta és bántja, hogy az előző kormányzat csekély félmilliárdért arzénmentesítést ígért Dévaványa és Körösújfalu népének. Nem a sárga irigység ette őket, hanem az, hogy "már megint" ők maradtak ki az osztogatásból. (Sovány vigasz, hogy a ványaiak és a körösújfalusiak orra előtt elhúzott mézesmadzag sem akar varázsütésre forintokká változni, vagyis a támogatás nemigen akar megérkezni.) A gyomaendrődiek úgy érzik, rendszerváltás óta nincsenek olyan lobbizóik az ország irányításában, akikre joggal számíthatnának, mikor csurran-cseppen valami. Hol egy Pál Lénárd vagy Keserű Jánosné, akik azért mindig megtalálták a módját, hogy segítsenek a szűkebb pátrián? Sehol. Az „MDF-es Szarvas" könnyebben kapott pénzt holtágai rendbetételére, mint mi, nekünk semmi sem jut - mondogatják. Éppen ezért sokan fellélegeztek, amikor szocialista képviselője lett a választási körzetnek, hiszen a „normatív filozófia" az egyenlősdi hirdetője. Ellenben a Bokros-csomagol nem kalkulálták számításaikba, amelynek lényege talán az volt: inkább elvonás, mint juttatás - vagyis a víz jódmentesítéséből idáig nem lett semmi.
Gyomaendrődön - a városi rang ellenére - mindennapos elfoglaltság a vízbeszerzés: a lakosok kannákkal, direkt erre a célra specializált eszközökkel sorakoznak a Holler, hivatalos nevén a Körös Étterem és Szálloda oldalánál, a termálkútnál. Kerékpárokon oldalkosarak, benne műanyag edények, 5-10-20 literes flakonok. Két csapból folyik a termálvíz. Fogathajtó kocsisok, autósok, gyalogosok, biciklisek állnak meg egy percre, míg telemerítik edényeiket. Sokan átjárnak Endrődről is, ha jó vízre szomjaznak. Mit tesz négy-öt kilométer? Fő az egészség. Egy vetőgépes férfi éppen vödörből itatja a lovát, mert az állat sem bírja a
vezetékest. Franyó Györgyre hatott a tévé, a rádió, az újságok által hónapok óta kifejtett ellenpropaganda a gyomai vízről, mert leszokott róla. Kizárólag a „termált" issza. Feljavult egészségi állapotáról beszél, míg megmenti küblijét:
- Azelőtt, kérem, a szám nem állt be. Úgy értem, annyit köhögtem. Krákogtam a vezetékes víztől, állandóan itt éreztem valamit a torkomon. Mióta átálltam a termálra, kutya bajom. Hiába meleg, gyakran leküldök belőle egy-egy fedővel. Hidegen, melegen fogyasztható. Még a jószágnak sem adom azt a másikat...  Mikor a vezetékes vizet feltettük egy lábosban a kályhára forrni, olyan barna lett,  mint a szenny. Mint mikor a Körösön poklás a víz, éppen olyan volt, csak egy fokkal rosszabbul nézett ki. Ismeretlen akármik úszkáltak a tetején... Húsz évig itta a családom a vezetékest. Nem lettünk betegek tőle, csak köhögtünk, mint a
vesztés. Hogy a város kútra jár, mint ötven-száz évvel ezelőtt? Mit tegyünk? Ha Ványán volna a csap, oda is elutaznék muszájból.
I. E.-né két kisgyermek, egy fiú és egy lány édesanyja. Mindhármuk
pajzsmirigye „megnagyobbodott". Öröklés, vagy a környezeti ártalom okán? Nincs válasz, hiszen mindent átfogó, publikált elemzés nem született arról, mit okoz(hat) az emberi szervezetben a jódos gyomai víz. Bonyolítja a kérdést, hogy I. E.-né egyik csemetéjének „sok a jódja", a másiknak kevés. A kislány ihat termálvizet, a fiú még azt sem. I. E – né csak úgy hívja a betegséget: „pajzsmirigy".  Úgy tudja, ez nem golyva, mert utóbbit kimondottan a víztől kapják, előbbit nem biztos. Meghatározása: a „pajzsmirigy" egy olyan jódbetegség, amelynek elszenvedője szervezetében vagy sok az említett anyag, vagy kevés.
- Szegeden olyan gyógyszert írt fel az orvos, amely szabályozza a jódháztartást - veszi elő a receptet. - Az a gyanú, hogy ez nálunk öröklött, szervi betegség, nem a víztől kaptuk. Vérmintát vettek az egész családtól, most vizsgálják, mitől vagyaink pajzsmirigyesek.
Golyva, strúma - vagy a pajzsmirigy „sima" megnagyobbodása? A gyomaendrődiek rosszul tájékozottak a kérdésben, pedig a bőrükre megy a vásár, lény, hogy a golyva rejtélyes betegség, amelyről a szocializmusban annyi ismeretterjesztést hallhattunk: felszámolták. Az orvostudomány mindmáig nem dicsekszik vele, hogy a golyva keletkezésének végső okát nem ismerik. Az bizonyos, hogy egyes vidékeken a múltban igen gyakori volt: Magyarországon a Kárpátok lejtőin, az erdélyi havasokban, a Csallóközban, Vas megyében. Golyvafészkek - mondták tömören e tájakra. Minden valószínűség szerint az ivóvízzel kerül a szervezetbe a golyva fejlődését megindító méreg. Ezt bizonyítja, hogy bizonyos helységekben egyes kutak vizéből ivók betegednek csak meg. A
szinte járványosnak mondható golyvaképződés megszűnik, hajó, golyvát nem okozó vízvezetékkel látják el a vidéket. Kétségtelen az is, hogy a golyvaképződéshez való hajlamosság öröklékeny...
Mindenesetre biztos, ami biztos: Gyomaendrődön egy ideje a gyermekek és a várandós asszonyok zacskós vizet isznak. Az ÁNTSZ álláspontja nem szívderítő: hét-nyolc éve derült ki, hogy Békés megye térképének északi részén van egy „folt", ahol az ivóvíz magas jódtartalommal bír. (Tehát nem csupán a Körös partján gond ez.) Hozzátették: a sok jód nem mindenkire, csak az arra érzékenyekre nézvést káros hatású. Nehezíti a tisztánlátást, hogy a gyomaendrődi vízben a jódon kívül a vas is sok. A vastartalom több, mint hétszerese a megengedett határértéknek. Állítólag ez önmagában nem okozna problémát, mert a vasnak nincs egészségkárosító hatása. De: megfelelő körülmények között a két vegyiértékű vas ferrohidroxiddá alakulhat, amely anyag kicsapódva „nagyon csúnya" vörös csapadékot eredményez. Egy kis kémia: a vashidroxil-csapadékon immár a baktériumok is képesek elszaporodni. Innen aztán egyenes út vezethet az egészségkárosodáshoz... S hogy a helyzet bonyolódjék: a gyomaendrődi vízben az ammónia is több a kelleténél. Az ammónia-tartalom megengedett határértéke 1 milligramm volna literenként, ám ennél háromszor több van benne. Emiatt aztán klórozzák a vizet, minek következtében kellemetlen szagú vegyületek keletkeznek. Vas, ammónia, jód - vajon így, együtt mire képesek? Ha a jódos vizet klórozzák, talán rákkeltő anyagok teremtődnek, nem éppen a semmiből.
Dr. Frankó Károly, Gyomaendrőd második ciklusban is megválasztott polgármestere civilben orvos. Még javában gyakorló orvos volt, amikor más kollégáival észlelte, hogy „feltűnően sok a kicsit megvastagodott nyakú gyermek a településen." A tapasztaltakat hiába jelentették „felfelé", nemigen történt semmi. Annyit azért sejtettek, hogy a sok vastag nyak összefügghet az ivóvíz jódtartalmával. Hogy hosszú távon milyen következménye lehet ennek? A jövő titka. Az viszont bizonyos, hogy dr. Frankó igyekszik élére állni a helybéliek elégedetlenségének, mert hiszen helyesebb egy ügyet képviselni, mint kerékkötőnek felcsapni. A polgármester-orvos eredeti módon jellemzi az ihatatlan folyadékot:
- Időnként nagyon csúnya, téglavörös színű a víz. A kádban fürödve mintha egy afrikai mocsárban ücsörögne az ember... Olykor egy befőttes üvegben hoznak vizet mutatóba a helybéliek, aztán az asztalra csapják. Tőlünk nyugatabbra ezt a vizet tusolásra sem engedélyeznék.
A polgármesternek nincs ellenére, ha a médiumok foglalkoznak a város ihatatlan vizével, sőt, segítségnek érzi. Ennél ezért jóval többet is felvállalt: hivatalos úton kongatta meg a vészharangot. A város első embere sokat nyerhet vagy veszíthet az ügyön: ha támogatást kap, mennybe megy, ha nem... Legutóbbi beadványukra odaföntről, a Belügyminisztériumtól hűvös, tartózkodó válasz érkezett. A Kuncze-tárca azt írta: „A kormány jövő évre feltételezhető pénzügyi lehetősége figyelembe vételével állást foglalt a tervezett beruházásokról, melyek 1997. évi indításával egyetért. Az önkormányzatok jövő évi címzett támogatására fordítható központi források nagysága az 1997-es költségvetési törvény függvénye." Vagyis: hogy lesz-e iható víz Gyomaendrődön, jövőre dönti el a parlament. Magyarul: vagy lesz pénz, vagy nem...
Márpedig a településen addig is inni kell(ene) a szomjazóknak. Aztán mosni, főzni, fürdeni sem ártana. Akadnak, akik utóbbit sem a jódos nedűben gyakorolják, mert ellenkező esetben úgy viszket a bőrük éjszaka, hogy aludni sem tudnak. Egyébiránt pedig nem szabad sajnálni a helybélieket, mert feltalálják magukat. A híres Kner Nyomda Rt. vezetése például 15 liter egészséges ivóvizet ad hetente minden dolgozójának. A nyomdászok szorongatják az önkormányzatot: tiltakozó aláírásgyűjtésbe fogtak azért, hogy a város vezetése naponta minden lakónak öt liter jó vizet juttasson. A kérés nem talált meghallgatásra, hiszen teljesítése százmilliókat emésztene fel. Mindazonáltal - mint fentebb jeleztük - a gyomaendrődi probléma nem egyedi. Egy tanulmány, amely a Békési Élet 1989. évi januári számában jelent meg, leszögezte: Orosháza, Kétsoprony, Békés, Sarkadkeresztúr által határolt területtől északra az ivóvizek jodidion-koncentrációja jócskán meghaladja az előírt határértéket. A Sárrét néhány településén a megengedett szint tízszeresét találták. Információnk szerint a szakemberek nem támogatják, hogy Észak-Békés irányába a Körös-Maros hordalékkúpjáról több vízvezeték induljon, mert a készlet állítólag kimerülőben. Gyomaendrődön nem bánnák, Szeghalom vagy Mezőberény felől jönne a jó víz - csak jönne már.

 

Lányrablók fogságában

A szomorú és lehangoló, hála istennek mégis szerencsésen végződött történet ismert: négy román állampolgár - Mihály Levente, Mihály Árpád, Mihály Albert és Csendes Elemér - Budapesten elrabolta és napokig fogva tartotta a 14 éves Hornok Ildikót. Az eseményeket bőven taglalta az írott és elektronikus sajtó,
ezért ezúttal csak a gyermekrablás Békés megyei vonatkozásaival foglalkozunk. Kevesen tudják ugyanis, hogy Ildikó édesapja, Hornok Lajos gyomaendrődi származású, sokáig élt a városban, innen származott el és lett a fővárosban sikeres vállalkozó. A család összetart, gyakran látogatják meg Endrődön élő édesanyját, Hornok Lajosnét, aki összeállításunkban megszólal. Hornok Lajos hallgat, megkeresésemre sem válaszolt. Sovány vigasz, hogy fővárosi médiumokkal sem áll szóba. Igaza lehet, 14 éves lányuknak most nyugalomra, pihenésre, felejtésre van szüksége. Viszont a tájékoztatás kötelessége, az olvasók kíváncsiságának kielégítése sem másodlagos szempont. Közös reményünk: a bűnözők elnyerik méltó büntetésüket.
Emberrablók fogságában
Hornok Ildikó egy szerdai napon fél három után lépett ki az iskola kapuján, azt követően senki sem látta. Szülei este nyolcra várták haza, a lány ugyanis jelezte, hogy barátjával találkozik. Kevéssel este nyolc előtt azonban egy ismeretlen telefonáló felhívta a Hornok-családot: „Ildikót elraboltuk, jól van, a többit majd később." Csütörtök délután ismét telefonáltak az emberrablók - utasították a családot, hogy a pénzt Ildikó édesanyja vigye este hétre a Gellért térre. A bűnözők nem jelentkeztek. Egy napra rá egy törökbálinti telefonfülkéhez kérték a 10 milliót, de a randevú újfent elmaradt. A rendőrség ismét figyelőket állított az emberrablók által kijelölt hely közelébe, és rejtve figyelték az oda vezető utakat is. Kevéssel tíz óra után azonban már Ildikó telefonált a szüleinek, hogy az apja munkahelyének közelében, a IX. kerületi Üllői út 32. előtt várja, hogy érte menjenek.
Elgondolkodtató, hogy a vezető sajtóorgánumok a negatív szenzáció
tálalásának elsőbbségén összevitatkoztak, némi túlzással -vesztek. A rendőrség kezdetben szilenciumot kért. A Magyar Hírlap azonban nem tartotta ezt tiszteletben. Meg is kapták rendesen a magukét, a konkurenciától és a rendőrségtől egyaránt - utóbbiak a nyomozás érdekeire hivatkozva. Igazuk lehetett, hiszen állítólag az elvetemült fogvatartók - mikor saját szempontjukból veszni látszott az ügy - a kislány „elhallgattatását" fontolgatták. Éppen ezért érthetetlen, hogy a tettesek elfogása után a rendőrség bevallotta: Ildikó útmutatása, kiváló emlékezete alapjánjártak sikerrel...
Megszereztem Hornok Lajos budapesti telefonszámait: lakásáét és az Üllői úti HORNIMPEX cégét. Az első helyszín készüléke néhány kicsengés és egy kattanás után elhallgatott, a másikon egy titkárnő közölte: csak írásos üzenetet adhat át a főnökének, aki annak olvastán majd eldönti, visszahív-e. Nem hívott.
Az endrődi nagymamának majd kiugrott a szíve
Idősebb Hornok Lajosné Endrődön él, a lánya közelében. A baj idején a nyomozók keresték, ezért bevallja, elege van már a nyilatkozgatásból. Szóltak is egy helyi rendőrnek, nézzen utána, kik kérdezősködtek nála, válasz azonban nem érkezett.
- Ildikó unokám nyolcadikos, a héten ballag, ha addigra össze nem omlik lelkileg szegény. Összekötözték, a szemét leragasztották, pedig gyerek még... Összejár a család. Húsvétkor a Pakson élő kisebbik fiam gyermekét kereszteltük, együtt ünnepeltünk mindannyian. Mindegyik unokám olyan jó felépítésű, aranyosak, kedvesek. Ildikó testvére, Éva harmadikos gimnazista. Sokat járnak külföldön, a fél világot beutazták. Mindkettő kiválóan tanul, korukhoz képest önállóak, erre nevelik őket. Ildikót is gimnáziumba küldi a fiam... Egy hajnalban hallottam meg a szomorú hírt a lányomtól, aki a cipészetbe ment dolgozni. Ő a rádióból értesült és azonnal beszólt nekem, hogy csakis a kisunokámról, Ildikóról lehet szó. Kérdezte az egyik nyomozó, van-e nekem unokám olyan 14 éves forma, de hirtelen hang se jött ki a torkomon. Mondom neki, nincsen, úgy megijedtem... Régebben gyakran jártam hozzájuk Pestre, ám elszált az idő. Tavaly augusztusban vendégeskedtem ott utoljára, kocsival hoztak-vittek. A kislányok éppen táborban nyaraltak, ahol meglátogattuk őket... Érdekes, a szívem majd kiugrott a helyéből a baj bekövetkezte előtt három nappal. Megérzés lehetett ez, vagy mi? Aztán nem
hallottam az egyik fülemre, azóta pedig a másikra... Ildikó elrablása idején nem beszéltem a fiamékkal, pedig szerettem volna. Gondoltam, telefonálok, de letettem róla, mert a paksi fiam hívta és Lajos kérte, tegye le a kagylót, hiszen bármelyik percben jelentkezhetnek a rablók. Sokáig azt halandzsálták: Pesttől 200 kilométerre tartják fogva Ildikót, de hazudtak. Igaz, miért mondtak volna igazat?  Ilyenektől nem várhat becsületességet az ember. Betyár társaság... Szegény Ildikó, helyes, aranyos kislány, rendkívül értelmes. Húsvétkor úgy körbepuszilgatott, megszeretgetett. A fiam nulláról indult vállalkozóként, a tehetségének köszönhet mindent. Tízmilliót követeltek tőle a rablók! Mit gondoltak, hány év alatt keresi ezt meg Lajos? Nem tart annyi készpénzt magánál, szerintem baráti vagy családi alapon szedhette össze. A menyem kétszer vitte el a zsarolóknak a pénzt a megjelölt helyre, de nem jöttek érte. Ismerem a fiam szokásait, rögtön befekteti az üzletbe a hasznot. Megdolgozott a sikerért, nem hiányzott a botrány és a gond. Számviteli főiskolát és külkereskedelmit végzett, nyelveket beszél. Ildikó... Remélem, elfelejti az egészet, mint egy rossz álmot.
A gyermekkori barát azonnal rosszat sejtett
Vass Ignác, a gyomaendrődi Liget-fürdő vezetője gyermekkori barátja Hornok Lajosnak, mindmáig kapcsolatban állnak.
Így emlékezik: - Megdöbbentett és megrázott a hír. Már akkor rosszat sejtettem, amikor csak annyi hangzott el a rádióban, hogy H. Ildikó és Solymár. Nekünk, akik ismerjük a családot, elég volt ennyi információ, rögtön beazonosítottuk őket. Nemrégiben épült fel a solymári ház, a másik lakásuk Budán található. A család vagyoni helyzetét ismerve a történtek hallatán arra gondoltam, hogy olyan üzleti kapcsolatba keveredhetett Lajos, amelynek zsarolás lett a vége. Másik variációm az volt, hogy üzlettől függetlenül valaki így akar tőle pénzt kicsikarni. Emlékszem, a hetvenes évek vége felé kerültek fel Pestre, Lajost és feleségét mindenki ismerte Gyomaendrődön. Együtt nőttünk fel, fiatalként egy társasághoz tartoztunk. Mikor az NDK-ban dolgozott, egy ideig nem találkoztunk, aztán ugyanazon cégnél ténykedtünk. Őt onnan beiskolázták, főiskolára, egyetemre került. Később jött az üzleti karrier, a család. Lajos mintaszerű családapa, rajong a lányaiért. Nekem elmondta, legfontosabbnak tartja, hogy tanuljanak a gyermekei, minden lehetőséget biztosít számukra. Megtehetik, hogy az utóbbi egy-két évben a felesége otthon vezeti a háztartást, intézi a család ügyes-bajos dolgait, neveli és tanítja a lányokat. Tudtam, hogy Lajos nem adja fel könnyen a reményt, szerintem mindent megmozgatott lánya előkerüléséért. Igen, hatalmas akaratereje talán a legjellemzőbb tulajdonsága...
Ványától a HORNIMPEX-ig
Hornok Lajos a legutóbbi választáson a Konzervatív Párt egyéni képviselőjelöltje volt Békés megye 5. számú választókörzetében, Szarvas,
Gyomaendrőd, Kondoros vidékén. Próbálkozását nem koronázta siker. Szöllősi Istvánné, Bődi János és dr. Kepenyes János is megelőzte. Mégis, Gyomaendrődön sok szavazatot gyűjtött, népszerűsége ezen a településen megmaradt. Idézet akkori bemutatkozásából, amely szomorú, de végül is szerencsésen végződött történés, gyermekének elrablása után különös értelmezést kaphat.
„... 1948-ban születtem Déváványán, az általános iskolát Endrődön, a
középiskolát Gyomán végeztem el. Édesanyám ma is Gyomaendrődön él,  édesapámat 1962-ben elvesztettem. Két testvérem van, jómagam 1975-ben nősültem meg, két kislányunkkal élünk Somogyból származó feleségemmel. Jelenleg Budapesten lakunk. Szakmai alapképzettségem cipész, a  szakmunkás-bizonyítványt Martfűn, 1965-ben szereztem, 1968-ig az Endrődi Cipész Szövetkezetben dolgoztam. Az NDK-ba utaztam, ahol 1975-ig egy év megszakítással forgácsoló szakmunkásként ténykedtem és megtanultam németül. Házasságkötésem után - 1975-79 között - a TRW dolgozója voltam, közben elvégeztem a békéscsabai Vásárhelyi Pál szakközépiskolát, majd vállalatom ösztönzésére a budapesti Pénzügyi és Számviteli Főiskola nappali tagozatos hallgatója lettem. Friss diplomával kerültem az AMFORA Kereskedelmi Vállalathoz, ahol pénzügyi osztályvezetőnek neveztek ki. Egy pályázat elnyerése után - 1983 őszén - Algériába utaztam, ahol zöldmezős beruházást vezettem
egv nemzetközi tender elnyerése után. Közben a Közgazdasági Egyetem pénzügyi szakára jártam. Algériából 1985-ben tértem haza, kint megtanultam angolul. Még ebben a évben a VASÉRT Vállalat dolgozója lettem, mint pénzügyi és számviteli főosztályvezető. A vállalatnál kezdtem el másoddiplomás tanulmányaimat, s elvégeztem a Külkereskedelmi Főiskola áruforgalmi szakát. Cégemnél rövidesen kereskedelmi vezérigazgató-helyettessé neveztek ki. Vezérigazgatóm 1988-ban távozásra bírt, de munkatársaim 1990-ben visszahívtak és vezérigazgatónak választottak. Közben a SEMPERIT AG bécsi cégnél a vegyes vállalat ügyvezető igazgatói teendőit is elláttam. Jelenlegi munkámat 1993 óta végzem, pénzügyi-gazdasági menedzser vagyok egy holdingvállalkozásnál."

 

Evilági indulatok az oltárkép körül

A gyomaendrődi polgármester körül felforrósodott a levegő. Hol kitiltja Thürmer Gyulát az endrődi ligetből, hol ufólátomásait osztja meg a közzel. Most például azért támadják, mert ráfestették az alakját az egyházi iskola oltárképére, amint éppen a makettet tartja a szentek között, egészen pontosan felajánlja a Szűzanyának. A másként gondolkodók zúdítottak össztüzet a polgármesterre? Ildomos-e, hogy ellentmondásos korunkban így szerepeljen egy vallásos jellegű műalkotáson valamely élő, közéleti figura? Ilyen és ehhez hasonló kérdések után kutakodtam, amikor a szokatlan freskóábrázolás nyomába eredtem.
- Polgármester úr szelet vetett, vihart aratott azzal, hogy az egyházi iskola oltárképén ábrázolták. A nyilvánosság bőségesen foglalkozott a témával. A városi
lap, a Szó-Beszéd kezdte, folytatták a megyei lapok, aztán a Kurír, a Blikk következett. Ugy hallom, a városba készül a Magyar Rádió Kossuth és Petőfi adója, a televízió „Objektív" műsora. Gondolom, nem ilyen dicsőségre vágyott.
- Való igaz, ekkora felfordulásra nem számítottam, bár aggályaim voltak. Szeptember elején, amikor először láttam meg a képet, rögtön arra gondoltam, hogy te jó Isten, mekkora ügyet csinál majd ebből a sajtó! Sajnos, az esetet nem tárgyilagosan tálalták. Arról senki nem beszél, hogy az endrődi katolikus templom mennyezete a múlt században élt Horruokok, Kovácsok képmásaival van tele. Ha ügy tetszik, az oltárkép e hagyomány folytatása, hiszen százötven évenként egyszer fordul elő ilyen alkalom. Ugyanakkor elfogadom a lakosság egy részének aggodalmaskodásait, akik szerint egy polgármester ne szerepeljen ilyen módon, bár ez a történet már régen nem erről szól. Hanem arról, hogy én nem lehetek rajta azon az oltárképen! Egyesek úgy állítanak be, mintha csirkefogó lennék, holott ez nem felel meg a valóságnak. Ki tehet arról, hogy idős emberek nem tanultak ikonográfiát, művészettörténetet? Senki, ők a legkevésbé. Gyomaendrődön semmi'sem úgy zajlik, mint más településeken, ezért talán érthetőek a felkorbácsolt indulatok.
- Az eset tálalása kapcsán felmerült, hogy önt elsősorban baloldali beállítottságú polgárok támadják a megörökítés ilyen módja miatt. Mások viszont úgy vélik, máshol a bibi. Ón lelkes támogatója a művészeteknek, képtárat avat, szobrot
állíttat Nepomuki Szent Jánosnak, a hidak védőszentjének, szponzorálja az egyházi iskola oltárképét. Ellenben kritikusai szerint a település infastruktúrája
nem fejlődik úgy, ahogy egy alföldi kisvároshoz méltó volna.
- Nepomuki Szent János szobrát ajándékba kaptuk a Közúti Igazgatóságtól, amely cég világbanki hitelből, ingyen és bérmentve újította fel műemlék jellegű hidunkat. Sokan szóvá tették, hogy minek ide szent szobor, hiszen itt mindenki református... A Magyar Televízió által forgatott, Gyomaendrődről szóló film e műalkotás képével indult, s a képtár helyszínével folytatódott. Az infrastruktúra? Nem az önkormányzat tehet róla, hogy olyan rossz, amilyen. Nem húzhatunk telefonvezetéket, hiszen az a Hungarotel dolga. A 46-os főút felújítása azért maradt el, mert a 47-esre ment el a pénz. Nincs jó ivóvizünk, harcolunk érte. Ne
vegye dicsekvésnek, de hosszú idő óta egyszemélyes háborút vívok az
egészséges vízért.
- Testületi ülésen ön állítólag azt mondta, hogy az oltárkép ürügyén hangulatkeltés folyik a városban. Kijelentette: az itt élők szellemi szintjét jelzi, hogy az elvetett méregmag táptalajra talált.
- Tévedés, nem így forgalmaztam, utána lehet nézni a jegyzőkönyvben. Nincs semmi bajom az újságokkal, bár az egyik szerkesztőségtől megkérdeztem, hogy mikor adtam nekik interjút. Egy telefonbeszélgetés hivatalosan nem tekinthető nyilatkozatnak. A Lenin-szobor példázatát szerencsétlenül idézték mondandómból, bár most is tartom, hogy ötven év műalkotásai után ránk fér egy oltárkép. Jóllehet, olykor elönt az indulat, bár ez senkit nem jogosít fel arra, hogy visszaéljen a helyzettel. Valaki felvetette, hogy időszerű lenne engem visszahívni. Némelyek azt sem tudják, hogy a polgármester nem visszahívható, viszont a képviselő igen. Ha a hivatal illegális alkoholkimérést büntet, másnap bosszút állnak rajtam. Például úgy, hogy cirkuszt csinálnak az oltárkép körül. Sértett vállalkozók, kielégítetlen politikai ambíciókat dédelgetők minden kínálkozó alkalmat kihasználnak, hogy üssenek rajtam. Evangélikus vagyok, ráadásul nem tettem semmit a parasztságért. Ezek nem érvek. Tanyasi kollégiumot hoztunk létre, ingyen osztottuk a tankönyveket, a földből élők gyermekeit buszon hordtuk iskolába.
- Tény, hogy az egyházi iskola állami támogatásból épült. Egyesek szemében visszás, hogy ön az oltárkép központi figurájaként, kezében a makettel szerepel.
- A kápolna felszentelésekor az egyház által írt imát felolvastam, így ajánlottam fel az iskolát a városnak. A Szűzanyának való felajánlás István király óta szokás Magyarországon. Az oktatási intézményt Szent Gellértről nevezték el, éppen a püspök évfordulója kapcsán, s az egész építkezés ebben a szellemben folyt. Endrőd régi iskoláit téglajegyekből, mecénási pénzekből húzták fel. A támogatókat freskón örökítették meg, ez akkor nem szúrt szemet senkinek. A hajdani egyházi iskolák árát az állam visszaadta, s az önkormányzat belement abba az alkuba, hogy átvette a rossz, elavult épületeket. Nem kívánom a szerepemet kihangsúlyozni, de nélkülem nem így valósult volna meg a terv. Ezért gondoltam úgy, hogy talán méltó lehetek a makett felmutatására az oltárképen.
- Mit gondol, polgármester úr, a kilencvenes évek Magyarországán megengedheti magának egy település első embere, hogy oltárképre fessék? A barokk messze, a rendszerváltás közel...
- Körzeti orvosból lettem polgármester. Előző életemben bűnömül rótták fel, hogy megkereszteltettem a gyermekeimet. Én nem hétköznapi értelemben vagyok vallásos. Hiszek Istenben, imádkozni is szoktam. Semleges pártállású polgármesterként az egyházat ugyanúgy kötelességem támogatni, mint másokat. Évente közel hetvenmilliót költünk az úgynevezett állami iskolára - éppen ezért nem szabadna kötözködni a félmilliós oltárképpel.
Dr. Frankó Károly 1990-ben lett először Gyomaendrőd polgármestere, 1994-ben újraválasztották. Politikai és közéleti ellenfelei úgy tartják, rendszerváltáskor egy (nem az ő szempontjából) balul sikerült, kulisszák mögött lezajlott egyeztetésnek köszönhetően futott be, mintegy nevető másodikként. Két esztendeje azzal a Jenei Bálinttal szemben győzött, aki az elmúlt rendszer utolsó éveiben technokrata-tanácselnökként irányította a települést. Mondják, dr. Frankó ezúttal az „endrődi érzelműeknek" és a szocialistáknak hálálkodhatott, hiszen a „gyomaiak" szívesebben látták volna a „földönjáró építészt" a város élén, mint az „álmodozó művészlelket". Persze - így a tamáskodók -, az endrődiek támogatásának ára volt, afféle paktum köttetett. Szerintük így maradhatott meg a polgármesteri hivatal kirendeltsége, így válhatott önállóvá az endrődi művelődési ház, így lett „odaátról" alpolgármester - satöbbi. És így lett oltárkép az egyházi iskolában, amelyen a polgármester-orvos festett képmása látható. Nincs ezen mit csodálkozni, a politikában mindennek ára van - vélik egynéhányan. Beszélik, hogy dr. Frankó nincs különösképpen jó viszonyban a kisváros vállalkozóival, akik ilyen-olyan érdekekre hivatkozva gyakran állítják pellengérre őt. Emezek azzal vádolják, hogy rossz menedzsere a Körös-parti kisvárosnak, mert a költségvetési támogatáson túl Gyomaendrőd nem kap semmit, pályázatoknál, osztogatásnál rendre háttérbe szorul. Dr. Frankó nem érzi jogosnak az ellene indított támadásokat. Nézete szerint az irányítása alatti hat esztendőben igenis gazdagodtak. Példa lehet erre a szeméttelep helyén épült
Shell-kút, a piactér, s hogy zavartalanul működhettek intézményeik. Egy biztos: ha az oltárkép mögé nézünk, elgondolkodásra érdemes társadalmi jelenségre, ok-okozati összefüggésekre bukkanunk.
- Beszélik, hogy ön rokoni kapcsolatban áll az oltárkép elkészítőjével. Igaz ez?
- A kulturális bizottság annak idején látta, elfogadta a terveket. Tudták azt is, hogy nem közeli, de vér szerinti hozzzátartozóm a képzőművész. Egyébként ebből megint csak előnyünk, s nem hátrányunk származott, hiszen a művész olcsóbban dolgozott. Nem én választottam őt, csupán ajánlottam. Képzett alkotó, a világ számos pontján fellelhetők művei. Közpénzek elherdálásával vádolnak? Az év elején fizetésem harmadáról lemondtam, a közös kalapba raktam. Majdnem kétszázezer forintról van szó, tehát adakoztam is. Sokkal fontosabb ügyek vannak a városban, mint ez a mesterségesen kavart botrány.

 

Oltárképtől a lemondásig

A közéletet figyelők ismerik a hírt: nemrégiben lemondott tisztségéről dr. Frankó Károly, Gyomaendrőd polgármestere. De vajon miért? A nagy port felvert oltárkép-ügy állhat a háttérben? Vagy valóban ez a legalkalmasabb időpont arra, hogy újra háziorvos legyen? Megromlott a viszonya a helybeli vállalkozókkal, netalán a sajtóval? Maga is belátta, hogy hétéves ténykedése nem túlságosan eredményes? Az érintett úgy érzi, most emelt fővel távozhat.
Elfelejtett menedzserré válni
Bátori Gyula, a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezetének elnöke az előző ciklusban is önkormányzati képviselő volt, vagyis van összehasonlítási alapja a mostani és az akkori helyzet között. Emlékezete szerint a rendszerváltás utáni években jobb anyagi körülmények között gazdálkodott a város. Cáfolja, hogy az infrastruktúra vagy a turizmus fejlesztésére nem akadtak elképzelések - csak nem valósultak meg. Példaként a Thermál-Invest sportpálya mellett elképzelt beruházását említi, és a Kisréti Gyógyszállót.
- Az infláció felpörgése, a gazdálkodás gondjai áthúzták számításainkat — állítja a városatya. - A szennyvízelvezetés épülő gerincvezetéke alaposan megterhelte a költségvetést, ráadásul a lakosság nem kötött rá olyan mértékben, ahogy elgondoltuk. Minket mindig Szarvassal hasonlítanak össze, holott adottságaink messze eltérőek. Jóllehet, az elmúlt hat esztendőben csak nőtt közöttünk a távolság, pedig húsz kilométer maradt. Szerencsétlenségünkre közös választási körzetbe kerültünk a szomszédos településsel, képviselőink megválasztásuk után ránk sem bagóztak. Nincs mese, erős lobbijukkal nem versenyezhetünk. Embereik otthonosan mozognak befolyásos helyeken, különféle minisztériumokban, ott. ahol a pénzt osztják. Nem véletlen, hogy támogatást kaptak holtágaik megtisztítására, pedig a természet felénk legalább olyan szép. A Pioneer-üzem náluk épült fel, bár először itt akarták tető alá hozni. Sajnos, nekünk nincs Fekete Jánosunk...
Bátori úr úgy ítélte meg, dr. Frankó Károly orvos maradt, elfelejtett politikussá, menedzserré válni - ez lemondásának egyik magyarázata. A polgármester-orvos nem mozog otthonosan a pénzintézetek környékén, pedig anélkül nem megy. Napjaink az olyan vezetőknek kedveznek, akik ismerik a mellékösvényeket, jó kapcsolatokkal bírnak. Ugyanakkor dr. Frankót meglepte a lemondatásáért indított aláírási akció. Az sem hiányzott neki, hogy egy másik orvossal „kártyacsatába" keveredett. Nagy kérdés abban a bizonyos körzetben: ki lesz a magánorvos? Talán sokkolhatta a város első emberét, hogy az ominózus lemondási ívet százak látták el kézjegyükkel. Holott polgármestert visszahívni nem lehet, ilyen esetben a népszavazás kiírásának kezdeményezését nem ismeri a jog. Nem is beszélve az oltárképről, amely olaj volt a tűzre.
„Képviseltem az elégedetlenkedőket"
Dezső Zoltánt, a Fidesz helyi szervezetének vezetőjét az általa üzemeltettet „Faló" gyorsétkezőben keresem fel. Dezső úr szervezte és irányította az elhíresült aláírásgyűjtést, amely valószínűleg komoly szerepet játszott a polgármester idő előtti távozásában. A helyzetből adódó legkézenfekvőbb kérdéssel fordulok a gyomaendrődi Fideszeshez: szerinte miért távozott dr. Frankó Károly ilyen sietősen a polgármesteri székből?
- Több oka lehet ennek - feleli. - Szerintem belátta, hogy már nem képes úrrá lenni a helyzeten. Szerepet játszhatott döntésében az is, hogy sikertelen pályázatot nyújtott be a mezőtúri kórházhoz. Annak sem örült, hogy eredeti orvosi körzetében egy másik doktor űzi foglalkozását, pedig ezzel megválasztása idején számolnia kellett. Tagadhatatlan, hogy az oltárkép körüli hercehurca sem növelte önbizalmát. A szentképes ábrázolás nyilvánosságbéli megjelenítése aláásta egyébként is ingatag tekintélyét. Magam nem tettem egyebet, mint felvállaltam az elégedetlenkedő lakosság érdekképviseletét, amely célra egy politikai szervezet kiválóan megfelel. Egyszerűen arról van szó, hogy a polgármester űr hatéves ténykedése alatt alig mutatott fel kézzelfogható eredményt. Gyengeségét rendszerint a kormányintézkedésekkel magyarázta, bár ez hosszabb távon tarthatatlan. Kritikusait azzal vádolta, hogy személyeskednek vele, pedig egy közéleti szereplőnek bírnia kell a kiképzést. Pontosan felmérte esélyeit, látta, hogy utolsó lehetőség számára az orvosi praxis.
- Ellenfelei azt terjesziik a Fidesz helyi szervezetéről, hogy az ellenzékiség jelszavával néhány itteni vállalkozó érdekeit képviseli. Miként vélekedik erről? - kérdezem.
- Az állítás minden alapot nélkülöz. A sors iróniája, hogy személyes megnyilatkozásaimat gyakran összekeverik a Fidesz véleményével, bár erről nyilván nem én tehetek. Nem fűzhetem hozzá minden mondatomhoz, hogy most magánemberként szólaltam-e meg, avagy fideszesként. Úgy érzem, az általam megpendített problémák nem csupán engem érintenek, hanem városunk lakóinak jelentős hányadát. Nem lehet a véletlen műve, hogy a polgármester ténykedése elleni tiltakozásunkkal nagyon sokan szimpatizáltak. Aláírásgyűjtő ívünket fiataloktól nyugdíjasokig kézjegyükkel látták el, függetlenül attól, hogy szimpatizálnak-e a Fidesszel, avagy sem.
- Azt is beszélik, hogy ön azért állt a tiltakozás élére, mert személyes elszámolnivalója van dr. Frankóval. Állítólag utasítására büntették meg a polgármesteri hivatal munkatársai az ön vállalkozását. Bizonyos „Megállni tilos!" tábláról is szól a fáma, amelyet a polgármester kezdeményezésére tettek ki az ön üzlete elé.
- Magánemberként az égvilágon semmi bajom vele. Azt viszont nem titkolom, hogy szerintem bő volt rá a polgármesteri mellény. Nézzen körül a városban! Mit tett itt annyi éven át a doktor úr? Szomorú lesz a kép: semmit. Régi szokása dr. Frankónak, hogy bírálóit személyes megtámadtatás címén utasítja vissza. Sajnálatosnak tartom, hogy vezetőként pitiáner dolgokra fecsérelte energiáját. Mások zrikálásával saját tehetetlenségét leplezi.
Oltári nagy botrány
Hornok Ernő újságíró nevét sokan ismerik, hiszen korábban huzamosabb ideig dolgozott a megyei sajtó különféle formációiban. Évek óta a saját útját járja, vállalkozó, aki azért nem maradt hűtlen korábbi énjéhez: Szó-Beszéd címen független városi lapot ad ki és szerkeszt. Médium szerepeltetése könyvben nem túl szerencsés, ellenben ezúttal indokolt. A Körös-parti kisvárosban ugyanis jó néhányan úgy gondolják, hogy Hornok Ernőnek nem kevés köze lehet ahhoz, milyen kép alakult ki dr. Frankóról. Először a vállalkozó-újságírótól is azt kérdeztem: szerinte a polgármester miért köszönt le tisztségéről olyan sietősen? Így válaszol:
- Lehet, hogy tényleg most a legalkalmasabb az időpont újra orvosként elhelyezkednie. Bár úgy tudom, törvény szerint mindaddig fenntartott munkahelye, amíg polgármester lesz. Beláthatta, hogy az elkövetkező két év közéleti szereplése nem kedvezne újból orvosként való fellépéséhez. Előfordulhat, hogy az elmúlt hat esztendőben végzett munkáját ő maga is negatívan értékelte. Esete az oltárképpel ürügy lehetett távozására.
- Beszélik, hogy az ön lapja nem egyszer kedvezőtlen színben tüntette fel a polgármestert. Kemény, kritikai írások jelentek meg a Szó-Beszédben dr. Frankóról és az önkormányzatról.
- Három havilap létezik a településen. Természetesnek tartom, hogy az önkormányzati szócső mellett egy magánkiadású újság feltárja a visszásságokat, kritikusan adjon hírt. Mellesleg a Szó-Beszéd évek óta csupán annyit tesz. hogy a testületi ülésen elhangzottakat szó szerint közreadja. Nem az újság tehet róla, ha a két településrész képviselői között gyakori az érdekellentét. A polgármester kapcsolatteremtő képessége köztudottan kívánnivalót hagy maga után, munkatársai, a hatóságok, intézmények vezetői nem lapom miatt nem tudtak vele zöld ágra vergődni.
- Mondják, szerkesztősége jó viszonyt ápol azzal a körrel, amely régen szívesen látná dr. Frankót a városházán kívül.
- A dolgot lehet így is magyarázni, csak nem igaz. Ugyanis az itteni vállalkozók zöme ismeri a polgármester jellemét, ténykedéseit. Közülük igen kevesen nyilatkoznak dr. Frankó munkásságáról elismerően. A Szó-Beszéd hosszú ideje annak a két és félezer családnak az érdekeit képviseli, akik megvásárolják a lapot.
- Tagadhatatlan, hogy a polgármester oltárképen való szerepléséről újságja adott először hírt. Utána országos felfordulás keletkezett.
- A Szó-Beszéd készített először interjút a freskón szereplő főalakkal, dr. Frankóval. Kérdéseket fogalmaztam, amelyekre ő válaszolt. Ami utána következett, ahhoz semmi közöm.
Felemelt fejjel
Dr. Frankó Károly polgármester a képviselő-testület ülésén bejelentette, hogy az év végén lemond polgármesteri tisztségéről Szó szerint a következőket mondotta: „1996. december 31-ével megválók a tisztségemtől és 1997. január l-jétől visszamegyek a törvény által is biztosított eredeti munkahelyemre, a körzetembe háziorvosnak. Úgy gondolom, hogy a város nem ment csődbe, tehát senki ne gondolja, hogy megfutamodok, bármennyire is különböző ügyek vannak körülöttem. Most van lehetőségem arra, hogy visszamenjek eredeti munkahelyemre. Kérem, vegye tudomásul a testület, hogy a szándékom végleges és nem megmásítható!"
Ezek után egy közleményben így búcsúzott választópolgáraitól:
„Megválok tisztségemtől, a körzetembe, háziorvosnak megyek vissza. 1994-ben megígértem, mindent elkövetek, hogy a városnak egészséges ivóvize legyen. Ezt az ígéretemet tisztességgel teljesítettem. A beruházás 1997-ben kezdődik, melynek finanszírozási ütemezését a Parlament a költségvetési törvényben határozza meg ez év őszén. Számomra a polgármesterség igen megtisztelő és nehéz feladat volt. Mindennel és mindenkivel szemben csakis a lakosság érdekeit képviseltem."
Dr. Frankó Károly az általa kiadott önkormányzati lapban cáfolta, hogy lemondása összefüggésben állna az oltárkép körül kavart viharral. Elmondta, hogy a város nehéz anyagi helyzete miatt maga is önként 670 ezer forintot hagyott a közös kalapban közpénznek. Sohasem tagadta, hogy a festőművész rokona. Nem tartja igaznak, hogy rossz viszonyban lenne a gyomaendrődi vállalkozókkal. Normális, jó kapcsolata van szinte mindegyikkel. Aggasztónak tartja a település magas munkanélküliségi arányát. Nagyon várja, hogy újra „csak" orvos lehessen.

 

Életfa egy igaz életért

Vaszkó Irén nemrégiben magas kormánykitüntetést, Életfa-díjat kapott. A nyugalmazott tanárnő alapította és vezeti az Endrődi Tájházat, évtizedekig játszott aktív közéleti szerepet településén. Az interjúban arról kérdezem, vallásos hittel hogy őrizte meg önmagát az elmúlt ötven évben, hogyan lett az Európa-szerte ismert tudós, dr. Erdélyi Zsuzsanna munkatársa és milyen esélyt jósol Gyoma és Endrőd végleges együttmaradásának.
- Ön nemrégiben kormánykitüntetést, Életfa-díjat kapott. Ezt a díjat rendszerváltás környékén alapították, évente két-három érdemes polgárt jutalmaznak vele. Az ön számára mit jelent ez az elismerés?
- Az életfa ősi magvar motívum, bár a fogalom ismert a fejlettebb vallásrendszerekben. A tájházban található láda, amelyet életfa-ábrázolás díszít. Az életfa-szimbólum hűen fejezi ki azt, amit vallok. Bővebben így jellemezném ezt a szellemiséget: Isten, Haza, Nép, ezek szolgálata. Ezért a munkáért céltudatosan áldoztam egy életet. Vállaltam a nehézséget, mert a kommunizmus éppen azon nézeteket üldözte, amelyek érvényesüléséért harcoltam. Rosszakarat gyakran nehezítette a ténykedésemet, láttam és fájt, hogy tudatosan tették tönkre a tanyavilágot. Tudtam, a parasztság őrzi ősi kultúráját, nyelvét, amely megmentendő érték. Köztük éltem. Megtapasztaltam a csodát, népművészek hogy készítenek hegedűt, citerát. Elámultam ügyességükön, az asszonyok türelmén. Ami kezükbe akadt, kinccsé vált. Szegényen, okosan, takarékosan éltek. A hit, amely a parasztságban megvolt, lassan kivész. Nem úgy hittek ezek az emberek, hogy folyton-folyvást a templomot bújták. A hit bennük élt, mondhatni életmódjuk volt. Úgy ettek, ittak, dolgoztak, hogy az mind Istennel kezdődött. Fiatalként keserűséggel tapasztaltam, hogy ezt a mély hitet Rákosi kiirtani szeretné. Lékai bíboros szerint a lenyesett fa kizöldül - igen ám, de a szocializmusban sokáig tövestül vágták. A romlást és rombolást látva néhányan mentettük, ami menthető. Gondolom, most főleg ezért a díj. A mentés nem ment könnyen, sőt, büntetéssel járt. Később ez a munka lelki ügyévé vált azoknak, akiknek volt valami a szívükbe oltva. Akadt tanítványom, aki hajnalban Hunyán
kapált, de hazafelé táskájában régészeti leleteket hozott. Sokak lelkében ébresztettem fel a szülőföld iránti szerelet vágyát, bár ez ne tűnjék dicsekvésnek. A Kádár-korban nem volt kockázatmentes vállalkozás külföldre szakadt endrődiekkel levelezni, mégis megérte.
- Tanárként indult, közben néprajzi gyűjtésbe fogott. Mi vagy ki adta az első lökést, indíttatást ehhez a munkához?
- A hetvenes években levelet kaptam dr. Erdélyi Zsuzsanna tudóstól, aki négy gyermek nevelése mellett felfedezte az archaikus imákat, amely műfaj nálunk a török által elpusztított krónikákban halt ki, szerencsére nem végleg. Zsuzsa néprajzi gyűjtésbe fogott a Trianon óta elszakított területeken, Erdélyben. Kárpátalján is, ezért szálka volt a hatalom szemében. Ő Olaszországban végezte az egyetemet, anyanyelvi szinten beszél olaszul, ezért módjában állt öszehasonlítani a honi anyagot a latin imákkal. Kérdezte tőlem, vállalom-e, hogy az ávósok utódai várhatóan nem nézik majd jó szemmel kutatásainkat. Azt feleltem, ha te mered négy gyerek mellett, akkor nekem kötelességem. Beteg, idős szüleim vártak otthon, de belevágtunk. Zsuzsa Endrődre utazott, ahol két kazettára való archaikus imát mentettünk meg. Első gyűjtését „Hegyet hágék Lőtőt lépek" címmel könyvalakban adta ki, az endrődi anyag nyomtatásra vár. Megmentettük az endrődi szent öregek kultúrájának egy darabját, akik azóta a Szarvasvégi, Gyomavégi temetőben nyugszanak. A párttitkárok nem dicsérték meg érte. De nem beszélek meghurcoltatásról.
- Vallásos hittel, katolikus meggyőződéssel nem lehetett könnyű sorsa annak, aki pedagógusként közéleti szerepet vállalt, a tiltott kategóriából olykor-olykor átkerült a tűrtbe. Hogyan tekint vissza utólag erre az időre? Megérte?
- Olykor furcsaságokat produkál az élet. Akik egykor feljelentgettek, most a damaszkuszi úton tolonganak. Sőt, a damaszkuszi úton körforgalom van. Az utóbbi években sokat szegődtek az egyház mellé olyanok is, akik valaha vörös drapéria mögül papoltak. Nekem nincs szükségem hamuszórásra, mert mindig kiálltam egyházam, vallásom mellett. A legvadabb időkben is templomba jártam, megszenvedtem a hitemért. Cserébe a tantestület amolyan hátsó kis kullogója, megvetettje voltam, gyűléseken negatív példaként állítottak a többiek elé. Fájt ez nekem, hogyne fájt volna, pláne, mikor beteg édesanyám, édesapám hírét vette  számkivetettségemnek. Nekik az esett rosszul, hogy tudták, mit adtak gyermekük szívébe, és hogy ezért szenvedni kell. Apám gyakran mondta: nem baj, odaát megkapod, amit ígért az Úr. Apám idős ember létére férfiasan kiállt mellettem, pedig ötvenhat után a barátok közül is elkerültek egyesek, úgy tettek az utcán, mintha nem látnának. Sartre-ral vallottam és vallom: „Bármilyenek is a körülmények, semmi sem magyarázza meg, hogy árulók legyünk." Én nem lettem áruló. Akadtak környezetemben, akik pénzt fogadtak el becsületükért cserébe, pedig Júdás sorsa örök példa. A júdáspénz elolvad a jós kezében, mint Madách: Az Ember tragédiája műve egyik jelenetében Luciferé. Munkámért sohasem vártam hálát, köszönetet, fizetséget. Ennek ellenére rengeteg gratulációt fogadhattam, közöttük neves emberekét, Kunkovács Lászlóét, Gergely Ágnesét, dr. Tímár Eszterét, Erdélyi Zsuzsáét. Nem kell egy kitüntetésből olyan nagy csinnadrattát csinálni.
- Az előbb Madáchot említette. Gyomaendrődön legendák keringenek egy bizonyos pártállambeli Madách-bemutatóról, amikor is egyes funkcionáriusok inkognitóban érkeztek a tájházba. Hogyan is történt?
- Az elsők között kaptunk díjat a Madách-bemutatóra a Soros-Alapítványtól, mikor az alapítvány Magyarországon egyáltalán megjelenhetett. A bemutató ürügyén híre terjedt, hogy itt mise van, jöttek is sietve az elvtársak ellenőrizni. Nem tudtunk mit tenni, Madách Imre a darabba beleírta az Urat, az angyalokat, Lucifert is. Színültig megtelt a tájház, a pártbizottságról besúgókat küldtek. Természetesen folytattuk és befejeztük az előadást, méltatlan lett volna hozzánk az ellenkezője. Ez a nyolcvanas évek közepén esett meg, vidéken még erős bástyaként álltak helyükön a politikai munkatársak. Mégis, ekkor már többet mertünk. Emlékszem, a hetvenes években szomszédom hátsó kapuján settenkedtek be hozzám idős nénik, hogy Erdélyi Zsuzsa magnójára mondják szövegeiket.
- Az Endrődi Tájház múzeumi berkekben jegyzett intézmény, amelyben pótolhatatlan értékeket halmozott fel.
- Akinek a Jóisten gondolatot, tettet adott, végre kell hajtania a parancsot. Tilos rosszul sáfárkodni adottságainkkal, mert egyszer mindenért számot kell adni. Sikerült legyőznöm a sok gonoszságot, amellyel pályám során találkoztam. Mikor szüleim elhaltak, tanítványaim álltak mögöttem. Jártak a tájházban japánok, kérték, adjuk le, játsszuk el a Háromkirály-járást. A Magyar Tudományos Akadémiáról küldték őket, nem lehetett kibújni, Hirosimából jöttek. Akkor mértem fel, mit végeztünk, mert két óra alatt előadásra készen álltunk. Angyalruhákat lepedőből készítettünk, összeállítottuk a palástokat, mindenki segített. Dallamok, szövegek, megmentett tárgyak - ez minden. Legutóbb holland
turistáknak mondhattam el, hogy szegények vagyunk, de szellemi kincsekben gazdagok. Mire megnéztek mindent, megváltozott rólunk a véleményük, ugyanis eddig azt hitték, a Balkánhoz tartozunk. Egyszerű bútorok mutatják itt a mívességet, de készítői tehetsége tagadhatatlan.
- Ha Endrőd kulturális, szellemi ereje nem is, gazdasági jelentősége némileg megcsappant. Évtizedekkel ezelőtt 14-15 ezren éltek itt, ma 6-7 ezren. Értékmentő munkája hogyan függ össze a sajnálatos leépüléssel?
- Annak idején megsemmisítették a gazdag tanyavilágot, amely a megmaradás letéteményese volt. Beszűkültek az itteni lehetőségek, a munkásvonatok elvitték a legjobb erőinket. A főváros és környéke elszívta, beszippantotta a munkabíró endrődieket. Másrészt, a pártállam helyi vezetői nem láttak tovább az orruknál. Egy művelt kulák megjegyezte, nem elvenni kellene a földjét, hanem a helybéli gazdálkodóknak kiosztani. Öregszőlő felé terjeszkedhettünk volna, hiszen a Körös gátat szab. Egyébként az elvándorlás országos jelenségnek számított, nem helyi sajátosságnak. Az is igaz, hogy Gyoma ügyesen szipkázta el az endrődieket. Ha a gyomai neveket megvakarnánk, talán egyenlő volna a lélekszám. A tanyáról beköltözők Endrődön nem kaptak portát, ezért odaát építkeztek. Hogy az elvándorlás, mint társadalmi jelenség mit okozott? Elkeseredést, alkoholizmust, gyökértelenséget. Néhány mezőgazdasági munkához való eszköz, három borotvatok, fából faragott kegytárgyak maradtak írmagnak, amelyeket elhagyott, porig rombolt tanyákból hoztunk ki. A múltat nem támaszthatjuk fel, csupán emlékeztethetünk rá. Lelkiismeretfurdalásra a felelősöknek lehet okuk.
- Gyomát és Endrődöt tízegynéhány éve egyesítették, a település több éve város. Sokáig úgy élt a köztudatban, hogy ebben a házasságban Endrőd a szegény menyasszony, ezért ennek megfelelően illik viselkednie. Mit gondol erről ön, aki ismert közéleti szereplő a városban?
- A józan paraszti ész nálunk sohasem hibádzott, csak a tulajdonosát elfelejtették megkérdezni. A két tanácselnök összedugta a fejét, de sok jó nem sült ki belőle. A nagy összevonások ideje óta számtalan, erőszakkal összeboronált település elvált egymástól, mi maradtunk. A bajok forrása, hogy nem egyforma kultúrákat kapcsoltak össze, Endrőd katolikus, Gyoma református. Ha a gazdagabb testvér mindig többet kap, a szegényebb megsértődik. Ezt nem lehet az ittenieknek megmagyarázni, az irigység, féltékenység ősi emberi tulajdonság. Mindezzel a fiatalok keveset törődnek, ők inkább házasodnak. Endrőd öregszik, tíz-húsz év, és kihalt utcák, bezárt házak jellemzik majd. Sajnálom, hogy hatalmas érték megy veszendőbe.
—Mindenesetre tény, hogy manapság is elég egy körömnyi gyufaláng, és veszélyben a puskapor. Sokak szerint a két gyomai általános iskolát endrődi városatyák szavazatainak köszönhetően egyesítették, miközben értelmetlenül ragaszkodnak a polgármesteri hivatal kirendeltségéhez. A két településrész között 66 millió forintért felépült az egyházi iskola, pedig a szegény Endrődöt a jobb módú gyomai cégek, vállalkozások, adózók tartják el. Mi erről a véleménye?
- Ezek inkább pletykák, mint valóság. A szülők beíratják az egyházi iskolába gyermekeiket, ők döntenek. Ki mit mond? Engedjünk el egy zsák pelyhet a toronyból, és kérjük meg a lakosságot, hogy szedjék össze. Nem vagyok már igazán aktív közéleti ember, ezért óvatosan bírálok. Aki tenni nem tud, ne kritizáljon. Márton Áron püspök azt mondta, Erdélyt a magyar anyák veszítették el. mert csak egy gyermeket szültek, így vagyunk ezzel itt is. Néhány éve több ezer, a válást szorgalmazó aláírást gyűjtöttünk össze, az elképzelést akkor kivitelezhettük volna. Azóta megnyugodtak az endrődiek, nem téma a szakítás. Aki szítja a tüzet, nem egyenes úton jár. Sötét fellegek gyűlnek az ország felett - nézzünk immár nagyobbra is.

 

Baseball-sapkás régészek

Baseball-sapkás régészek verik fel a csöndet - Gyomaendrőd és Nagylapos között - a kocsorhegyi dombon. Budapestről jöttek, a Bokréta úti nevelőotthonból. A csapat másik fele Szarvas és Békésszentandrás között, Furugyon kutat, leletet mentenek. A kocsorhegyiek építkezéssel kezdik a munkát, alapokat ásnak, betonoznak, készül a ház. Szeretnék, ha biztos váruk, bázisuk épülne a Körös partján, ahová gyakran kimenekülhetnének a nagyvárosi füstből és ködből: dolgozni, nyaralni, régészkedni. Tizenvalahány éve járnak erre a vidékre, negyven újságcikk őrzi ténykedésük nyomát - hiszen „csak a tetoválás több".
Harmincöt fokos melegben araszolok a Körös gátján, három kamasz jön velem szemben. Ritka errefelé a baseball-sapkás csákányos, ezért arra gondolok, biztosan a régésztársaságból valók. Nyertem.
- Alapot ástunk a kocsorhegyi iskola mellett - válaszol érdeklődésemre Benedek István (Márió). - Nemsokára betonozunk, azután következhet a régészkedés. Ha felépül a házunk, rendszeresen lejárunk a Köröshöz kutatni, itt rendezzük be a bázist. Igaz, ez még messze van, évekbe telhet.
- Pestről jöttünk, a Bokréta úti nevelőothonból, nincs ebben semmi különös - mondja Fedrenkó György (Campbell). - Nem igaz, hogy a IX. kerület csupa bűnöző hajlamú emberből áll. Ez csak szóbeszéd. Kijövünk a falusiakkal, például uborkát hoztak nekünk. Látják, hogy dolgozunk, ha köszönünk, bólintanak. Jól megvagyunk, néha dumálunk velük, de inkább a fiatalokkal. Az ország bármelyik gimnáziumából érkezhettünk volna, nincs az intézet szó a homlokunkra írva.
- Szerintem az intézetis is olyan ember, mint a többi - szögezi le Horváth Zsolt, bár nem állítottam az ellenkezőjét. - Bárki bejöhet hozzánk, megnézheti, hogyan élünk, nem eszünk meg senkit. Éljük az életünket, délelőtt meló, aztán kaja az étteremben, délután fürdés a szabadstrandon, csajok.
A fiúk elporzanak, nincs sok idejük rám. Hárman együtt nincsenek ötvenévesek, őszinték, nyersek, közvetlenek. Csak a tetoválás több, bár az új divatnak hódolva mostanság polgári miliőben felcseperedett lánykák testén is felfedezhető ilyesmi.
Az almáskert végén balra fordulok, irány a kocsorhegyi iskola. A húsz éve bezárt oktatási intézményben egy „szociálisan rászoruló" férfi lakik, aki kedvenc foglalatosságaként leginkább csirkéit legelteti. Az ideiglenes bérlőnek gyakran támad nézeteltérése a táborozókkal, attól függ, milyen passzban van. Nehezen békül ki a gondolattal, hogy három hétig az udvaron sátrazókkal köteles megosztani a birtokot, a polgármester és a jegyző kihívásával fenyegetőzik. Hiába „szabályos" engedély, pecsét a papírokon, sértődötten várja a hivatali autót.
- A Bokréta úton immár hagyománynak tekinthető a régésztábor - mutat körbe a sátrakon Árkus Péter táborvezető-nevelőtanár. - Pályázati pénzek teszik lehetővé, hogy itt legyünk, a támogatás egyre lassabban csordogál. Ezért gondoltunk egy merészet, saját házat építünk magunknak, így talán olcsóbban kijövünk. Kocsorhegyen alapozunk, a többiek Szarvas határában, Furugyon leletet mentenek.
Árkus Péter hitvallása szerint egy ilyen tábor pedagógia szempontból többet ér, mint öt Makarenko-kötet. A srácok közösséghez szoknak, kipróbálhatják erejüket, megedzik akaratukat. Úgy érzi, ha évszázados vidéki hagyományokat ismernek meg tanítványai, kialakulhat lelkükben és gondolkodásukban egyfajta kötődés. Fontos, hogy egyszerű falusi emberek által „érinttetnek meg", átlagos családi körülmények között élő fiúkkal, lányokkal ismerkedhetnek. A lányokkal való barátkozás fontosságát külön hangsúlyozza, hiszen a Bokréta úti nevelőotthon lakói kizárólag hímneműek. Ennek fényes bizonyítéka, hogy a strandra készülők éppen borotválkoznak a parancsnoki sátorban, csak úgy, lavórban, habbal és pengével. A nevelőkből, táborozókból verbuválódott beszélgető társaság a vidék dicséretét zengi. Éppen egy Békés megyéből elszármazott társukról beszélgetnek, milyen jót tenne neki a hazai levegő. Ez a fiú a gyulai GYIVI-be került annak idején, később gyomaendrődi nevelőszülők vették magukhoz. Úgy öt-hat éves koráig nevelkedett náluk, örökbe akarták fogadni. Az „igazi" anyját életében nem látta, de az akkori jogszabályok értelmében az örökbefogadáshoz az ő engedélye
szükségeltetett. Az anya nemet mondót, sőt felköltözött a fővárosba, csemetéjét magával vitte - egy másik intézetbe. A fiú mostanában eltűnt szem elől. pedig olyan éles emlékképeket őriz tanyasi gyermekkoráról, lovakról, hogy a táborban újra életerőre kaphatna. Ezzel szemben cél nélkül, jövőtlenül teng-leng a világban, mint hírlik... Néhány otthonból kikerült, időközben nagykorúvá lett fiatal fizetni is hajlandó lenne, hogy a tábor tagjaként régészkedjen.
- Jól emlékszem egy kis cigánygyerekre, akit az öregszőlői ásatásokon dobtunk mélyvízbe - idézi a közelmúltat a táborvezető. - Egyfolytában nyivákolt, kifogásokat keresett, igyekezett kerülni a munkát. Nem csoda, addig életében nem fogott ásót, lapátot, feltörte a nyél a kezét. Legalább olyan nehéz körülmények között dolgoztunk, mint most, a kukoricás közepén megfőtt a napon a tojás. Magam mellé vettem, ne sírjon annyit. Megmutattam neki, amit én is másoktól, a kubikosoktól tanultam, a mesterfogásokat, a trükköket. Elkezdte élvezni, amit csinál. Ez a srác törzstagommá nőtte ki magát, évek múltán szakmunkások mellett megállta a helyét, hat- vagy nyolcórás munkaidőben. Nem vicc, később a Budapesti Történeti Múzeum ásatásán ténykedett több száz forintos órabérért.
- Nem utolsó szempont, hogy a Körös partján nincs aluljáró - tréfálkozik Burnyóczky Tibor nevelőtanár. - Mindig irigyeltem a vidéki GYIVI-ket és otthonokat: ha az ottani nevelők képletesen szólva elültettek egy magot a gyermek lelkében, könnyebben kihajthatott, mint mondjuk a huszadik kerületben. Kisebb településeken szem előtt vannak a srácok, itt a kertész jelenti az igazgatónak, ha csínytevésből megdézsmálják a kertjét. Pesten az ellenőrzés egyaránt kényelmetlen tanárnak és diáknak, a nyomozóvá avanzsált pedagógus nem példakép számunkra. A táborban közösség formálódhat, figyelünk a másikra. Megtanulhatják az étteremben kívánatos viselkedést, étkezési szokásokat. Ez apróságnak, jelentéktelen ügynek tűnhet, de akik jártak már nevelőotthonban, tudják, miről beszélek. Nézni, hogyan megy le a Körös fölött a nap, engedélyezni a nagykorúaknak egy pohár sört - nos, az ehhez hasonló, közös élmények jótékony hatásáról keveset beszél a pedagógiai szakirodalom.
- Tegnap megtanítottam az építkezésen a fiúknak, hogyan lehet pofonegyszerűen derékszöget kitűzni - csatlakozik a beszélgetéshez egy másik nevelő, Szkladányi László. - Megismerték az alap, talaj, soványbeton fogalmakat - nem családban felnövő fiatalok számára a gyakorlatiasság életelem. Akik kihúzták velünk ezeket a heteket, sőt, éveket, talán majd a jég hátán is megélnek. A régészkedés csak hab a tortán, a lényeg a sikerélmény. Közös múzeumlátogatáson járva többször előfordult, hogy a gyerekek szakszavakat használtak a kiállított tárgyak láttán, mondván, „Ilyen késő(i) rézkori szerszámot mi is mentettünk a múltkor". A vendégek és a múzeumi alkalmazottak nem győztek csodálkozni.
A baseball-sapkás régészek - kezükben ásó, lapát, csákány - viccelődve, egymást ugratva dolgozzák meg a földet. Bezártság-érzetnek, intézeti depressziónak írmagja se, mosoly fakad az izzadságcseppek alatt. Holnap busszal indulnak Ópusztaszerre, aztán Vésztő-Mágorra kirándulnak: „szakmai tapasztalatszerzés". Horváth Zsolt - ki tudja, hányadszor - a táborvezetőt környékezi meg némi zsebpénzért. Zsolt ígéri, leszokik a dohányzásról, s ha most zsebre tehet egy általa megnevezett kisebb összeget, negyedikéig nem kér. „Majd munka után visszatérünk a kérdésre" -jön a válasz.
Árkus Péter nagyra törő terveket forgat a fejében. A helyi múzeumi kör nevében olyan centenáriumi rendezvénysorozat megtartását javasolja a gyomaendrődi önkormányzatnak, amely a honfoglalás méltó megünneplését jelentené. Példamutatónak tartja, hogy egy alföldi kisváros hat múzeumi jellegű intézményt tart fenn. Állandó régészeti kiállítást javasol, amelyre egybegyűjtenék a környékről „elszármazott" leletek jelentős hányadát..

 

Az endrődi Stadler

Az endrődi Stadlert Kovács Lajosnak hívják. Kovács Lajos cipőipari vállalkozást vezet Gyomaendrődön, lelkes focirajongó, a szurkoláson túl anyagilag is segíti a Barátság SE focicsapatát. Kovács Lajosnak Stadler úrral ellentétben nincsenek vitái az adóhatósággal, nem akar stadiont építeni a Kisréten, egyelőre beéri azzal, hogy megyei I. osztályú csapatot szponzorál. Kell-e két csapat egy városban, miért ment tönkre az ENCI, és mikor lép politikai pályára? - kérdeztem egy interjúban az endrődi Stadlert.
- Gyomaendrődön két focicsapatban rúgják a pöttyöst, a gyomaiban és az endrődiben. Mindkét társaság a megyei I. osztályban gyűjtögeti a pontokat, ön anyagilag az endrődiek mögött áll. Egy város - két csapat?
- Nincs ebből gond, sok városban nem két, hanem három csapat focizik nagyjából azonos szinten. Nagyobb baj, hogy a két együttest csak egy polgármesteri hivatal támogatja. Korábban a mi csapatunk érdemtelenül kevés pénzt kapott, idéntől elfogadható az osztozkodás. Az endrődi foci saját hamvaiból éledt újjá, külső segítség nélkül. Ezek a fiúk néhány éve a körzeti bajnokságban indultak, onnan jutottak egyre feljebb. Éppen ez ellenlábasaink baja, hiszen ők közben fentről lekerültek. Hogyan mertünk ennyit fejlődni ilyen rövid idő alatt? - kérdezik. Tavaly éleződött ki az ellentét igazán, mert - bár tavasszal a gyomai csapat kiesett az NB III-ból - az év második felében is több segítség jutott nekik. Szerencsére a polgármester azóta odafigyelt erre az ellentmondásra, idéntől egyenlő rész, másfél-másfél millió jut a két egyesületnek. A klubok működése viszont változatlanul eltér, nálunk például csak endrődiek fociznak. Ha rajtam múlik, ez így lesz 10 év múlva is, illetve addig, ameddig itt vagyok. Ez a társaság legfeljebb csak 1-2 játékost bír el idegen területről, ezért vagyok én ennyire lokálpatrióta, és gondolom, odaát is lehetnének. Nem kívánom bírálni a gyomai klubot, lényegében semmi közöm az ügyeikhez, csak érzékeltetni szeretném a kettőnk közötti különbséget: náluk sok vidéki futballista szaladgál a gyepen. Engedtessék meg, de legyünk már elkötelezett idevalósiak! A város társadalma nem azért áldoz 3-4 milliót sportra, hogy az előnyöket és áldásokat ne gyomaendrődi gyerekek és felnőttek élvezhessék. Alapvető ellentét közöttük, hogy mi nem foglalkoztatunk máshol elfáradt, 30 év fölötti játékosokat. Nálunk nincs fizetett funkcionárius sem, társadalmi munkában dolgozunk.
- Azt mondják, ön az endrődi foci Stadlerje. Ebben a megállapításban lehet valami, hiszen mindketten vállalkozók, ráadásul egyformán futballrajongók.
- A párhuzamot nem vállalom, mert tudtommal Stadler úrnak az APEH-hel akadtak nézeteltérései, én pedig mindig nagyon ügyeltem a fizetési határidők betartására. Szerintem butaság Akasztón  luxusstadiont építeni, bár ez a Stadler dolga. A sport csak olyan lehet, mint a társadalom, abszurd, természetellenes cselekedet a pusztában fociparadicsomot építeni. Valószínűleg mások a céljaink, én nem reklámot vagy magamutogatást látok a sportban. Nem hiszem, hogy Stadler Józsefnek feltétlenül üzleti sikerei megalapozásához, például a távolkeleti szeszforgalmazáshoz kell egy NB l-es focicsapat. Nálam más a helyzet: szeretném, ha 50-60 fiatal egészségesen élne, sportolna Endrődön. Régebben szponzoráltam a hadirokkantaktól kezdve a vitézi rendig mindent, elfolyt a pénz. Azután maradt a Vöröskereszt és a labdarúgás, utóbbi felkarolását hosszabb távon képzelem el. Nem állítom, hogy szponzornak lenni minden szempontból hálás szerep, elég sok az irigy ember. Azt hiszik, nem tudom legyőzni szereplési vágyamat, pedig erről szó sincs. Gyermekkorom óta rajongok a fociért, imádom ezt ajátékot. Olyan társaságra találtam a csapatban, amelynek tagjai emberileg is becsülendők. Remek közösség jói érzem magam közöttük.
- Valaha vezető beosztásban dolgozott az ENCI-ben. A cipőgyár termékeit országhatáron belül és kívül egyaránt ismerték. A gyár tönkrement, viszont néhány vállalkozó újra felvirágoztatta az ipart. Bírálói szerint éppen a kisiparosok érdekei diktálták, hogy így történjen. Mit szól ehhez?
- Ilyesmit csak egy kívülálló állíthat, nem ez történt. Először a keleti piac csúszott ki a kezünkből, későbbjöttek a politikai és a gazdasági élet változásai. Az utódom egy évig még elfogadható béreket fizetett az alkalmazottaknak, de később leszálló ágba került a cég. Néhányan előre láttuk, hogy a cipőiparban a nagyvállalatok lemaradnak a piaci versenyben. A tőkés világban sehol sincsenek ezreket foglalkoztató mamutcégek, legfeljebb csak a sportcipőgyártás területén. Ahol nyereséges ez az iparág, ott mindenhol 50-100 közötti létszámmal termelnek. Ők tudják követni a gyorsan változó divatot, a vevők kényét-kedvét kiszolgálni. Tessék körülnézni a két cipőipari nagyhatalom, Spanyolország és Olaszország háza táján, tanulhatunk tőlük. Százezres megrendeléseket a Szovjetuniótól kaptunk, de felfordult a világ, a Szovjetunió megszűnt. Ebben az összefüggésben szükségszerűen következett be az ENCI csődje. Miután a utolsó mohikánok, régi vezetők eljöttek a gyártól, nem volt megállás a lejtőn. Nem igaz, hogy belülről fúrtuk meg az elképzelést. Megszakadt a moszkvai összeköttetés, megroggyant a magyar cipőipar. A kis cégek olcsóbban termelnek és jobb minőségű árut. Hihetetlen, de a vállalkozásom a pesti tavaszi börzére 50-60 féle modellt visz. Raktáron nálunk egyetlen pár cipő sincs. Jön a vevő, kiválasztja a mintát, teljesítjük a megrendelést, szállítunk. Lessük a vásárló kívánságait, nem ismerünk teljesíthetetlen kérést. Az ENCI utánunk következő vezetősége nem fogta fel az élet diktálta parancsokat, szükségszerűen buktak meg. Igaz. egy meglévő szerkezetet lebontani, a kialakult szokásokat megváltoztatni nem könnyű. Szerettük annyira az ENCI-t, hogy sohasem fordultunk volna ellene, bár az utóbbi időben számlálatlanul nyeltük a sértéseket. Mikor világossá tettein, hogy leépítés árán is csupán az endrődi üzem maradhat meg, azt mondták rám: „Kovács már ígérni sem tud." Nem vigasz, hogy igazam lett, bár azóta sem akadt, aki beismerné. A múltkor azt mondta nekem valaki: miért nem csináltam meg a szövetkezeten belül, amit később maszekként. Azért engem sem kell sajnálni, kivágtam magam: azért, mert nem hagyták. Jöttek az ilyen-olyan testületek, ha akadt épkézláb ötletem, azonnal megfúrták.
- Nem új jelenség, hogy a gazdasági életben sikeresek a politikában is babérokra vágynak. Önt kielégíti a sportkörben végzett ténykedése, nem szeretne a képviselő-testületben, netalán a parlamentben szerepelni?
- Szinte szégyen mostanság bevallani, de az én generációm java része a kommunizmus eljövetelében hitt. Tiszta lelkiismerettel csak akkor lehet megszabadulni egy félig elrontott politikai múlttól, ha az ember bevallja saját tévedéseit. Mitagadás, legalább 20 évig a szocialista rendszer elkötelezett hívének számítottam. Aztán kinyílt a szemem, rájöttem az egyenlősdi alapon szerveződő gazdaság kilátástalanságára. A kapitalizmus vadhajtásait nehéz, elviselni, egy-két, a kilencvenes évek előtt elfogadott szokást és kezdeményezést kár elfeledni, gondolok példáid a társadalombiztosításra. A régi gazdaságból annyira hiányzott az ösztönző elem, hogy a fejlesztés, fejlődés lehetősége teljesen ellehetetlenült. Akadtunk páran, akik ennek akkoriban hangot adtunk, ezért rossz fiúknak számítottunk a helyi politikai hatalmasságok szemében. A vadkapitalizmus gyakran kegyetlen főnökhöz és beosztotthoz egyaránt, az emberséges elemeket szeretném átmenteni a félmúltból. Politizálás helyett dolgozom, s a maradék erőmmel szervezem a sportot.
- Gyomát és Endrődöt több, mint tíz éve egyesítették, Gyomaendrőd hatodik éve város. A sportéletet érintő radikális nézeteit hallva azt gondolhatja bárki, hogy ön a település egysége ellen foglal állást.
- Tévedés, a kezdetektől az egységes Gyomaendrőd gondolata mellett állok. Teszem ezt annak ellenére, hogy Endrődön kötelező volt ezt tagadni. Ezzel együtt igaz, hogy az egyesítés kivitelezésébe rengeteg hiba csúszott. Például induláskor a legtöbb boltot Endrődön bezárták, csak az annak megfelelőt hagyták meg Gyomán. Állítom, magától összenő a két község, ha hagyják. Másik oldalról nézve: minek két önkormányzat, polgármesteri hivatal, hiszen egy is elég. Gyomán a gimnázium, a fiatalság, Endrőd öregszik, ez kétségtelen. Mi lehet egy vállalkozó dolga, ha olyannyira lokálpatriótának érzi magát? Megpróbálja fejleszteni saját lakhelyét. Néhány társammal hamarosan butiksort építünk, mert igénylik az itteniek. Ezért szerveztünk focicsapatot is, amely sajnálatomra támadások célpontja. Mindegy, legalább a polgárok a meccsen kiadhatják magukból lenyelt sérelmeiket. Átjönnek a gyomaiak, vaceroznak egy kicsit, de a mi szurkolóink sem kímélik az Erzsébet-ligetben őket - na és? Gusztustalan bekiabálásokra azért nincs szükség, egy meccsen a hátam mögött engem is anyázott valaki a múltkoriban.
- Mikor lesz NB III-as csapat a Barátságból?
- A gárdában hét játékos NB III-as szinten focizik. Ha a többiek felnőnek melléjük, nem lesz akadálya a magasabb osztálynak. Az idei szezonban nem erőltetjük a feljutást, még ha elsők leszünk, akkor is eladjuk a továbblépés jogát. Egyelőre nem vállalhatjuk a magasabb osztállyal járó költségeket, terheket. Belátjuk, a polgármesteri hivataltól képtelenség kicsikarni 4-5 milliót, márpedig egy NB-s bajnokságban ennek a töbszöröse kell. Ráadásul azok a vállalkozók is egyre nehezebben bizonyítanak a gazdaságban, akik a Barátság SE mögött állnak. Nincs értelme, hogy úgy járjunk, mint a mezőberényi focisták. Náluk sem az a helyzet, hogy elfelejtettek focizni, hanem gyenge lábokon áll a szponzori háttér. Nem szeretnénk a pofozógép szerepét eljátszani az NB III- ban, inkább megerősödünk a megyei I. osztályban.

 

Bőgni tudó elvont tehén

Az irodalom provinciális királycsinálói nemigen tartják számon, hogy Gergely Ágnes író, költő endrődi származású, mindmáig odajár haza, ha honvágya támad. Pedig, őt közéletünkben amolyan irodalmi fejedelemasszonyként tartják számon, Nemes Nagy Ágnes méltó utódjának nevezik. Milyen Gergely Ágnes valóságos-képzeletbeli Endrődje? A kérdés megválaszolására külön fejezeteket szentel legújabb könyvében, az Absztrakt tehén-ben.
Az író rövid életrajzából kiderül az „igazság": 1933-ban, Endrődön született, gyermekkorának egy részét Zalaegerszegen töltötte. Iskolaévei helyszíne Budapest és Szeged, aztán vasesztergályos, szakérettségis - ahogy a kor divatja diktálta, pontosabban a körülmények lehetővé tették. Az egyetem elvégzése után általános-, majd középiskolai tanár, később újságíró a Magyar Rádiónál és az Élet és Irodalomnál. Egy nemzetközi íróprogram keretében két évet tölt az USA-ban, Iowa Cityben. Szerkesztő a Szépirodalomi Könyvkiadónál, rovatvezető a Nagyvilágnál, írásaiból 1988 óta él, 1992-től megbízott egyetemi előadó. És a művek? Nagysikerű verskötetek szerzője: Ajtófélfámon jel vágy - 1963; Johanna - 1968; Azték pillanat - 1970; Válogatott szerelmeim - 1970; Kobaltország - 1978; Hajóroncs - 1981; Királyok földje - 1994, műfordításai: James Joyce, Dyian Thomas, Edgár Lee Masters, Akutagava, Yeats, tanulmányai: Költészet és a veszélytudat - 1986; Nyugat magyarja - 1991. Regényei: Glogovácz és a holdkóros - 1966; A tolmács - 1973; A chicagói változat - 1976; Stációk -1983, végül az Absztrakt tehén. Ötödik, különlegesen megszerkesztett regényét a szerző (mások mellett) Homokné Németh Eszternek, a gyomaendrődi könyvtár vezetőjének ajánlja, akinek bátorítására gyűjtötte egybe gyermekkori emlékeit. Gergely Ágnes Endrődje és Absztrakt tehene valahol a harmincas-negyvenes évek Magyarországán „terül el és fogant", annak végtelen mezején legelészget.
Horthy és Gömbös, Rákosi és Révai országlásának ideje ez. A történelmi mocsok valóságot elrondító szivárgása mégis távol áll ettől a társas-magános tündérvilágtól, napfényszínű házfalaktól, a Szarvasvégi utcák hangulatától, amelyből a regény táplálkozik. Ez nem a csendőrsortüzes, hívő, kommunista, tsz-világos, szocialista cipőgyáros, lélekszámát veszejtő Endrőd, nyögvenyelősen egyesített két falu, városnak csúfolt Gyomaendrőd múltja, hanem a személyesen megélte.
Egyszer egy lektornő szóvá tette, miféle szavakat ad az író egyik szereplője szájába: pálinkás jó reggelt, hogy ityeg a fityeg, oltvány, dugvány, stb. A lektornő úgy vélte, ezek a szavak egy „polgári" írónő tollából nem hitelesek. Mire Gergely Ágnes felfortyant, hogy nekik kertjük volt, falusi házuk, dédapjának harminckét hold földje, jószága, tehene. Ám a szigorú ítész hajthatatlan maradt: „Ágnes, neked ahhoz a tehénhez semmi közöd. Az a tehén absztrakt tehén." Gergely Ágnes évtizedek múltán megírt regénye tulajdonképpen arról szól, hogy az a tehén igenis valóságos...
Gergely Ágnes családja minduntalan elvesztette szabadságát, s nehezen nyerte vissza a biztonságos házfalakat. Születésekor már csak legenda volt a harminckét holdas kondorosi birtok (zsíros feketeföld), anyai nagyanyja három bátyja állítólag elmulatta. Az ifjak egyike földműves lett, később „gatyás Dani bácsi"-nak csúfolták, s valamikor a háború után belépett a termelőszövetkezetbe.
„A munkának ez a sötét tisztelete úgy belealvadt a családba, mint a vér. Anyai nagyapám suszter volt, szakmáját úgy tanulta ki, ahogy a múlt század végén kellett: két évig csak pesztrálta a mester gyermekeit, a harmadik évben, maga is tizenöt évesen, megkapta a segédlevelet. Jó mesterember volt, mondják róla. A fényképei tanúsága szerint rendkívüli szépségű férfi már meglett fejjel vette el nagyanyámat; a suszterműhelyben pálinkát is mért a hajnali háromkor bezörgető aratóknak, míg a család el nem unta a nyugtalan éjszakákat. Első világháborús frontképe maradt utána, és az a napfényszínű ház, amelyben anyám bátyja, anyám s aztán én is megszülettem, Endrődön, az úgynevezett Szarvasvégben,
az Andrássy út 28-ban. Az utcát azóta átkeresztelték, a falakat fájdalmasan átfestették, maga a falu is város, és Gyomaendrődnek hívják."
Gergely Ágnes annyi év múltán is megőrizte emlékezete filmszalagján a ház egykori fakerítése mögötti kertet, a sárga keramitköves utat, rózsafákat, a kerekeskút melled vörösszilvafát. A kerítés tövében szamóca, sóska, csalán zöldellt. Távolabb, a liget felé egy holdnyi konyhakert virított, mögötte istálló, benne tehén, nem absztrakt, hanem valóságos. A családi legendárium megőrizte a piacteret, s rajta a káposztáshordót, amelyre az írónő nagyapja állt fel az első világháború végeztével, s éltette gróf Károlyi Mihályt, és földosztást követelt. A família reményeit, illiúzióit a történelem sorsfordító ereje sárba tiporta: a falu szélén álló, napfényszínű házat a kommün végnapjaiban először a bőrkabátosok rabolták ki, „Kun Béláék", másodszor a fehérterroristák, „Héjjasék", harmadszor a románok - „egy román tiszt állítólag el akarta hajtani a tehenet is." Nagyanyja mindhárom rablás után újra kinyitotta a műhelyben berendezett üzletet. „Tekintetes asszony - írták a nagykereskedők -, tudjuk, az ön neve mit jelent, önnek bármikor hitelezünk." Nagyapja akkor már betegeskedet, gyomorfekélyét a híres pesti sebész, Hütl Hümér operálta, a műtétre mindenük ráment. Gergely Ágnes édesanyja tizenkét éves, annak Laci bátyja (Endrődön a Lajost Lacinak becézik) tizenkilenc éves volt, beálltak dolgozni.
„Elvesztettük a talajt a lábunk alól. A föld emlékét. A házat, a kertet. Szüleimmel a Dunántúlon, Zalában éltem, csak nyaranta, karácsonykor és húsvétkor jártunk Endrődre, mégis ez volt a HAZAMEGYÜNK, az elfészkelődés. Apámnak és nekem a Dunántúl a kalandot jelentette; apai családom a nyugati határvidék városaiban, falvaiban lakott, egyedül nagyapám nősült az Alföldre, de apám nem találta a helyét Battonyán, egy barátjával, Parragi Györggyel Győrbe szegődött újságíró-gyakornoknak... Ha Endrőd fészek volt, Battonya ekhós szekér. Apai nagyszüleim városról városra költöztek, a csomagokból kikandikáltak nagyapám foszladozó szélű könyvei..."
A második világháború idején a család Pestre költözött. Ünnepek idején továbbra is Endrődre járnak, a napfényszínű házban együtt élt a család Békés megyébe szakadt ága a fővárosiakkal. Gergely Ágnes nagymamájának halála után Laci bátyja lakta a legendás házat feleségével és kislányával, Judittal. Ha az írónő endrődi kötődéséről kevesen tudnak, még kevesebben arról, hogy ez a rokon-Judit nem más, mint a későbbi Fenákel Judit, akiből szintén író-újságíró lett... Ágnes és Judit a konyhában folytatásos játékot játszott, kettőt. Az egyik egy földalatti ország részletesen kidolgozott történelme volt, a másik a majdani férjhezmenetelük utáni életprogram... Aztán a rideg valóság: Ágnes édesapja életének harminchetedik évében éhen halt, mikor gyalogmenettel kivitték az országból. Laci bátyja is hasonló sorsot ért. Mikor az oroszok kiverték a németeket, az írónő édesanyjával hazaköltözött Endrődre. A családban soha többé senki sem beszélt arról, hol járt a háború alatt és mi történt vele. Otthon voltak a házban, de semmi értelmét nem találták annak a szónak, hogy „napfényszín"... Szegedre kerültek, hatalmas, látványos tömeglakásba, eladták az endrődi ingatlant a kerttel, az egyholdas konyhakertet és a tehenet már a háború alatt el kellett adni.
„A háború után az endrődi polgári iskolából a szegedi gimnáziumba kellett átiratkoznom, s a különbözeti vizsga tárgyai között a művészettörténet is szerepelt. Tankönyv híján hányi Gergely, a polgári iskola magyartanára, aki a vizsgára felkészített, Lyka Károly: A művészetek története című kötetéből adott föl művész-, festmény-, szobor- és épületneveket lecke gyanánt, mindennap hatvanat. Sírva olvastam a neveket az endrődi kertben, a fejem csupa ennivalón járt, kolbászon, lekváron, fél éve lett vége a háborúnak, nem töltöttem be a tizenkettőt sem..."
És a többi? A többi már egy másik történet. Az irodalomé.

 

Daimler fajárgánya két keréken

Soczó Elek, a gyomaendrődi motormúzeum alapítója és gazdája hétköznapi mércével mérve különleges ember: amit a fejébe vesz, megcsinálja. Most például  azt találta ki, hogy Európa-hírű gyűjteménye mellé megszerzi a világ első, fából készült motorkerékpárjának élethű mását. A gondolatot tett követte. Miért teszi? - kérdeztem tőle a próbaüzem után.
- Mit kell tudni a Daimler-féle gépezetről, a világ legelső, mozgó motorkerékpárjáról?
- Gottlieb Daimler és munkatársa 1885-ben konstruálta az első üzemképes motort. A korábbi 5-6 mázsás gépekhez képest a kis tömegű szerkezet újdonságnak számított, ráadásul egy felnőtt embert elbírt a nyergében. A rögzített motorokhoz, gőzgépekhez viszonyítva onnantól a mozgás forradalmáról beszélhetünk. Daimler alkotása kísérleti jellegűnek nevezhető, mert sorozatban sohasem gyártották. Eddigi egyetlen példánya a stuttgarti Mercedes-múzeum legféltettebb kincse. Az első autó egy esztendővel később, 1886-ban gördült ki a garázsból, amely ugyanilyen, csak jóval erősebb motorral futott. A Daimler-féle „famotor" minimális ereje arra alkalmas, hogy a 90 kilós járművet odébbvonszolja. Persze, nem lenne Daimler a neve, ha nem hazudtolná meg önmagát, hiszen egy átlagos testsúlyú utazó még felülhet rá. A gépezet kétsebességes, szíjáttételes járgány, a második fokozatot csak lejtőn lefelé ajánlatos bekapcsolni. Ebből következik, hogy a Daimler nem nagy barátja az emelkedőnek. A leírások szerint 15 kilométert is mentek vele annak idején egyhuzamban, korunk szakemberei utólag nagyobb esélyt adnak a pár száz méternek. A kenetlenség nagy úrnak bizonyulhatott akkoriban.
- Ennyi tömören a Daimler-famotor múltja, eredete. És mi a jelene? Hogyan jutott el ön, mint a gyomaendrődi motormúzeum legfőbb tulajdonosa és vezetője odáig, hogy márpedig beszerez egyet a motor-ősök őséből?
- Úgy telt el a több mint 110 esztendő, hogy az eredeti Daimlerre a feledés homálya borult, majdnem beszőtte a pók. Történt, ami történt, máig a Daimlert tekintik a szakemberek a motorkerékpár ősének. Ez az első szabadalmaztatott motorkerékpár. Szakmámra nézve bognár vagyok, felszerelt műhellyel rendelkezem, ezért önként adta magát a legyártási ötlet. A megvalósítás nem volt sétagalopp. Elég megjegyeznem, hogy a dokumentáció megszerzése közel egy évbe tellett. Nem olyan helyen tartják a papírokat, hogy csak úgy elveheti valaki - a német szabadalmi hivatalban őrzik azokat, Berlinben. Ha onnan kiadnak egyáltalán terveket, megfizethetetlenül drága. Ezért máshol, más úton-módon próbálkoztunk célhoz érni, a nyomozástól sem riadtunk vissza. Egy évig tartó levelezgetés után találtunk valakit Németországban, aki ismerte a titkot. Heinz Oppenlaendernek hívják, akit Raus László gyomai származású, de kint élő barátunk segített megkeresni.
- Ennyit a világ első motorkerékpárja élethű másolatáról, azonban ne feledkezzünk meg a méltán híres motormúzeumról, amely a Kner Nyomdán kívül városa világszerte ismert nevezetessége. Hogyan lett a kétkerekűek szerelmese, miért alapított motormúzeumot?
- A gyűjtőmunka idestova 14 esztendeje kezdődött, akkor vásároltunk egy szétszedett YUNAC-motort a fiammal. A gép alkatrészei szanaszét hevertek - fogtuk magunkat és összeraktuk. A négyütemű, szelepes motor hangja úgy megfogott bennünket, hogy nem hagytuk abba a gyűjtést. Másodikként egy BMW-t vettünk, amely most is látható a kiállításon. Elindultunk felfelé a lejtőn, nem volt megállás. Elhatároztuk, megmentjük a utókornak a század fellelhető motorjait. Sokat dolgoztunk, mire sikerült, egy-egy példányért elmentünk a világ végére. A múzeum anyagát 150 darab motorkerékpár alkotja, 15 oldalkocsi, 25 stabil motor, 1 tűzoltókocsi, 2 traktor. Összesen 86 motormárkáról van szó, amely annyit jelent, hogy két példány sem jut egy típusra. A Daimler a 87. a sorban, pillanatnyilag legfőbb éke gyűjteményüknek. Két év munkája fekszik benne.
- A Daimleren kívül mely járgányok legkedvesebbek a szívének?
- A német technika tisztelője vagyok, ezúttal sem csalódtam Oppenlaender úrban. Első az én képzeletbeli dobogómon a BMW - miért is ne? Zündapp, NSU, Triumph - csodálatos gépek. No, nem kutyák az angol masinák sem!
- A hatalmas gyűjteményt tartani, tárolni, javítani, kiállítani – nem kevés anyagi erőt emészthet fel. Kikre számíthat ezen a téren?
- Legfontosabb számomra a családom türelme, segítőkészsége. Szponzorok? Lassacskán elfogynak. Három évig támogatott a város önkormányzata, mára kiapadni látszik ez a forrás. Egy-két pénzintézet becsapott. Reklámoztam őket, a számlát viszont elfelejtették rendezni. Gazdagok nem áldoznak ilyen célra, közönségem sem közülük kerül ki. A múzeum kínálata hamarosan felkerül az Internetre. Szakértők úgy tartják, hogy anyagom Magyarország, sőt Európa legszebb és legnagyobb motorgyűjteménye. Oppenlaender úr kijelentette, ő bejárta az öreg földrészt, de ehhez hasonlóval sem találkozott. Nekem ez elég.

 

Határ, a Gyomai Gyom

Határ Győző nevét generációk nem ismerhették, hiszen az ötvenéves évek börtönvilága helyett az emigrációt választotta, Angliában élt és él. Rendszerváltás idején irodalmi munkásságát Kossuth-díjjal honorálták, aztán szülővárosa, Gyomaendrőd díszpolgára lett. Mit jelent a jelentékeny írónak, költőnek, filozófusnak Gyoma, a hajdani szülőfalu? - az írás ennek próbál utánajárni. Sokat, előlegezhetjük meg, hiszen az író legélesebben gyermekkorára emlékezik, s önmagát „Gyomai Gyom"-ként határozza meg.
Határ Győző számtalan életrajzi érdekű „versikét" írt, amelvek egyike 1951-ben, a börtönben keletkezett - már nem a szegedi Csillagban, hanem a Gyűjtőben. Persze, ott csak agykérgi íróhártyára irkálhatott, mert se vécépapír, se ceruzacsonk - a szocialista-kommunista kelet-európai íróélet szükséges fegyházkellékei. Börtönverseit mind memorizálnia kellett, úgy írta és tartotta meg. A vers címe Életrajz. „Apám Gyomán nyomdászkodott de katlan /elméjére Doberdó ráborult /s én kötetszám százszorszép kéziratban / maradtam kötetlen - nyomatlanul // ki váltig soványolt: kezével lázra / szemével latra Anyák-Anyja mért / elemózsiáján hízott a parázna / s ő halálig korhadt soványságomért // Balkán sártengerén elakadt a lábam / de ha a zengő Szigetre gondolok / őr és rab tégla börtönöm falában / azért a szívem - Londonig dobog."
A vers nyelvezete nem könnyű, ám nem is érthetetlen, jelentésrétegei nem megfejthetetlenek. Kicsit avantgardos, amely stílus nem számított elfogadottnak a Révai József által vezényelt kultúrharcban. Határ Győző édesapja részt vett az első világháború doberdói ütközetében, „állítólagos" farkaskalandját fia egyik művében megörökítette. Hack Vilmos, miután rokkantán hazatért, újra bejárt a nyomdába, innen a „Gyomán nyomdászkodott." (Hogy mi volt apja beosztása a nyomdában, arja az író nem emlékezik, talán raktáros.) Igen, a világhírű Kner Nyomdáról van szó, időben pedig a Trianon körüli Magyarországról. (Hihetetlen, de a gyomai nyomda akkoriban taposta negyvenedik évét, hiszen Kner Izidor alapította 1882-ben, művét fia, Kner Imre vitte tovább.) Egy régi okmány, málladozó dokumentum, szülei házasságlevele tanúsága szerint apja 1881-ben született, foglalkozására nézvést papírgyári tisztviselő. (Apai nagyszülei: Hack Ferenc és Medveczky Borbála.) Anyja/Túri Mária Margit 1888-ban látta meg a napvilágot, anyai nagyapja Túri József, nagyanyja Barna Mária. „Apai nagyapám, Hack Ferenc Temesváron volt kalapos, boltja, műhelye volt. Apám Temesvár mellett, Csáktornyán született, onnan ment Poprádfelkára, majd bécsi kitéréssel Gyomára. Hack volt a családi nevünk, szépen csengő szászgermán név."
A családi legendárium egyik kiemelt helyén foglal helyet az anyai nagymama. Barna Mária, nevéhez „igazi", „világszép" jelzők társulnak. Fiatalon elvitte a spanyoljárvány, akit az író később nagyanyjaként ismert, nagyapja második házasságának társa volt. (Az ő rémtörténetének beillő haláláról írta Határ első regényét.) Lássuk, hogyan emlékszik a legendás Barna Máriára!
„Nem tudom, hogy mennyire kell leszázalékolni a családi legendák áradozó jelzőit, s hogy igazán olyan lélegzetelállító volt a szemrevaló cívis leányzó szépsége, tény, hogy nagyapám beledermedt a látásába és ha unokát nem is, de gyermeket, képzeletben, azonnal nemzett vele, nem is egyet, s tudta, hogy elveszett. Igen ám, de időközben ő is kikupálódott, pártfogói énektanárhoz küldték, kiverték belőle hangja oroszos zengését, és olaszos tenorrá csiszolták: tenorista lett, megtanult jó tucat tenorszerepet olyan operákból, amelyek már rég kikoptak a repertoárból és felvételizett a pesti Dalszínházba... A próbaéneklés istenesen sikerült..." Ám Barna Mária nem akart komédiás felesége lenni, teátrum helyett a házasság, család következett.
Határ Győző számtalan írásában megörökítette családja tagjait, amely nem példa nélküli az irodalomban, sőt. Édesanyjának három testvére volt, közülük Sándor fogadta be a gyermekírót, amikor szülei a raktárlakástól féltették tüdejét. Lajos bátyja Anibel című regényének hőse. A történet két hadifogoly szökését kíséri végig Oroszországban, hogyan ásták ki a krumplit éjszakánként és ették meg nyersen a krumpliföldeken, hogyan vágták ki magukat orosz tudásukkal, ha igazoltatásba, falbontó tudományaikkal, ha kóterbe kerültek, és csodák csodájára hogyan vergődtek forradalmi zűrön, vérzivataron át haza, Magyarországra. A két hadifogoly egyike nagybátyja, Lajos, akinek flegma természetére, lomha járására, szűkszavú elzárkózására és vigyorkeserű, szinte öncsonkításig merev rezignációjára a magyarázat múltjában volt. Pelyhedző állal vitték az orosz frontra 1914-ben, 1915-ben fogságba esett. Elhurcolták a hátországba, ahol egy isten háta mögötti gubernyában a foglyokat kiadták a gazdaságokba, munkára. A fiatal földbirtokosnénak megakadt a szeme a nyalka legényen, kegyeibe fogadta, s minthogy férjura valahol messze háborúzott... Lajos hamar beletalálta magát szerepébe, jól sáfárkodott uradalommal, asszonyával, gyerekeik születtek, átvészelték a forradalom első viharát és a NEP-korszakban megszedték magukat. Ám a honvágy nagy úr... és ez már a regény, az Anibel.
Határ Győző édesanyja valaha Mezőtúron tanítókisasszonykodott, növendékei rajongtak érte, akadt is egy-kettő, akiből felcseperedve amolyan kis barátnője lett - meghitt barátságok voltak ezek, áldozatosak és életre szólóak. Egyiküket Bossányi Jolánnak hívták, a család csak úgy emlegette, hogy „Jolánka". Éles eszű, dekoratív, kedves nő volt, aki sokra vitte: elszármazott Ausztriába, ahol a semmeringi PANHAUS-nagyszálló direktrisze lett - az író kamasz kölyökként náluk vendégeskedett.
„1914. november 13-dikán láttam meg a napvilágot, de már 11-dikén elkezdtem a kifelefurakodást: három napig születtem, Édesanyám, kis híja, ráment. A bába, mielőtt fejjel lefelé lógatva meghintáztatott volna, hogy fejembe kergesse a vért, előbb - a jelenlévők szorongó rémületére - a köldökzsinórt az ajtókilincsre aggatta, hogy sarkonforgó legyek. Három évig várták, hogy megered a szavam. Azt hitték, mulya maradok, aztán egyszeriben cserregni kezdtem, mint a vízfolyás. Ezer mindent tudtam a körém boltozódó világról és amikor locsogni kezdtem, mindjárt ezerszavas szókinccsel újságoltam, hogy ki mi ő és mely minő sajátlag".
Határ Győző úgy tartja, anyanyelvét a szó szoros értelmében Édesanyjától tanulta, s nem a könyveknek köszönheti: ő volt, aki a legtöbbet adta számára. Anyja „félelmetes szókincsével" a szólásmondások valóságos tárháza volt, nem tudott megszólalni anélkül, hogy az ne lett volna nyomdakész irodalom. „Amilyen szenvedélyes levelező volt és dőlt betűiben gyönyörködő, önfeledt stiliszta, történetesen ha a viktoriánus időkben és az angol szigetországban talál születni jómódú polgárasszonynak, hát ma a nagy naplóírók és levelezők, a klasszikusok közt emlegetnék. Külön nyelvi bájt adott beszédének és levelezésének, hogy megtartotta a századelő magyarságát és a szecesszió hímporát."
A híres irodalmár nemrégiben járt Gyomaendrődön, felesége, Piroska asszony társaságában. Nem először tette ezt, hiszen évekkel ezelőtt - annyi idő után - már találkozott szűkebb pátriája művészetbarát közönségével. A vendégek a Szilvia Panzióban laktak, ellátogattak a képtárba és a Kner Nyomdaipari Múzeumba, másnap az endrődi tájházba és régészeti kiállításra. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy Gyomáról határozott emlékei vannak, annak ellenére, hogy elkerült szüleivel Budapestre. Ám ezt követően még 11 éves koráig minden nyáron hazajárt nagynénjéhez vakációzni. Díszpolgári címéről így vélekedett: „Minden nemzetnek olyan kormánya van, amilyet érdemel. Ezt úgy is fordíthatnám, hogy minden városnak olyan díszpolgára van, amilyet megérdemel!" És a vers, „A Gyomai Gyom" című refrénje: Garabonciáriusára / Gyomaendrőd ma nagyot igyon!/ Ihol én, ihol a Gyomai Gyom / Ihol én, ihol a Gyomai Gyom.
A világcsavargó és a szülőhely egy pillanatra újra egymásra talált.

 

Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola

A dicsőség sohasem késő: az endrődi 3. számú általános iskola felvette Rózsahegyi Kálmán, a mindmáig ismerősen csengő nevű színész nevét. Rózsahegyi (Ugrin) Kálmán e faluban született, következésképpen a népi figurák színpadi életre keltéséhez so- hasem kért a szomszédtól ötletet. Nem a véletlen műve, hogy oktatási intézmény ápolja a híres művész örökét, hiszen Rózsahegyi neves színiiskolát vitt. Márton Gábor arról ejt szót, hogy kétszáz oldalas Rózsahegyi-könyve megjelentetést érdemelne.
Endrőd szülötte, s egyik legkiválóbb büszkesége Rózsahegyi Kálmán színész, akiről túlzás nélkül állítható, hogy legendás személyiség volt.Valaha az egész ország kívülről fújta a nevét, de a művészetkedvelők népes tábora mára sem felejtette el. Márton Gábor nyugdíjas helybéli pedagógus Rózsahegyi pályájának talán legjobb ismerője. Kéziratban heverő könyvet írt a neves előadóról, amely kiadóra vár. Ennek apropóján beszélgetek a tanárral, aki a múlt század végét, e század háromnegyedét végigélt művész gyermekkorával kezdi.
- A valóságos legenda úgy indul, hogy egy budapesti asszonyság kocsmát bérelt a faluban. Ugyanezen időben élt itt Ugrin József, aki gazdálkodott. Aranyparasztnak hívták, házasságát egyházi személyek valláserkölcsi szempontból kritizálták. Ugrin legelőket bérelt a Körösön túli részen, amelyeket aztán juhászoknak adott ki. Mindig négyökrös szekérrel járt, csodálatos juhászöltönyben feszített a bakon. Egyszer a régi mezőtúri úton elakadva talált egy lovasfogatot, rajta az elején említett hölgy, Grósz Zsani, mellette lánya, a kis Zsani. A két fogat összetalálkozott, útjuk a fogadóba vezetett. Otthon hiába várta Hunya Ilona a férjét, későn érkezett haza. A 17 esztendős kis Zsani éneke és bája rabul ejtette az Aranyparasztot. Úgy esett, hogy Zsani néhány hónap után gömbölyödni kezdett, s hamarosan megszületett Kálmánka. A kisfiú cseperedett, elérte a hat esztendőt, mikor vándorszínésznek érkeztek a községbe. Zsani tehetségét felfedezte Rosenberg (Rózsahegyi) direktor, aki ráadásul feleségül is kérte a megesett lányanyát. Gyerekfejjel színészetbe pottyant Rózsahegyi-Ugrin Kálmán, ekhósszekéren járták az országot. Visegrádi előadásukat látta a színitanoda vezetője, akinek felettébb megtetszett a kamasz Rózsahegyi alakítása. Innen többé-kevésbé egyenes út vezetett a színészmesterséghez.
- Hogyan alakult Rózsahegyi Kálmán későbbi pályája, miként lett Thália országszerte nevezetes papja?
- Végzés után hívták Pestre, de úgy gondolta, vidéken sokkal több szereplési lehetőséghez juthat. A debreceni színházhoz került, ahol rögvest kegyeibe fogadta a közönség. Nagy góbénak számított, rengeteg tréfát eszelt ki. Irodalomtörténeti tény, hogy ismeretségben, sőt barátságban állott Ady Endrével, aki kritikát írt Kálmán alakításáról. Rózsahegyit Miskolcra, Kolozsvárra vetette a sors, de örömmel ment, hiszen életelemévé vált a jó értelemben vett alakoskodás. Megfordult Marosvásárhelyt, Nagyváradon, sőt, egész Erdélyt, a Partiumot bejárta. Végül mégis a fővárosba tette át székhelyét, először a Magyar Színházba, utána a Nemzetibe. Sikert sikerre halmozott, barátai között tudhatta Gárdonyi Gézát, Herczeg Ferencet, Móricz Zsigmondot, Mikszáth Kálmánt, Dankó Pistát, Jókai Mórt. Rózsahegyi csinált nagy slágert Dankó „Eltörött a hegedűm" című nótájából.
- A fiatalabbak legfeljebb Rózsahegyi filmes alakításaira emlékezhetnek. Mit jelentett Endrőd szülöttének művészetében a celluloidszalag?
- Ahogy Magyarországon beindult a némafilmgyártás, már felbukkant a neve. Szám szerint örvennégy filmben szerepelt, amely adat önmagáért beszél. Sajnos, e filmek zömének műszaki állapota igen rossz, felújítás nélkül élvezhetetlen. Amikor az endrődi iskola felvette Rózsahegyi Kálmán nevét, levetítettük A Pál utcai fiúk filmváltozatát, amely alkotás művészünk egyik kiemelkedő alakítását őrzi. Mondhatom, egyszerre volt felemelő és megható látni a három kor egybemosódását: a Molnár-történetét, Rózsahegyi szereplését, s a mát. Nem számított ő nagy filmsztárnak, többnyire epizódszerepeket játszott, de frenetikus fellépései máig emlékezetesek. Gyakran előfordult, hogy mellékszereplőként jobban méltatták őt, mint a főhősöket. A népi figurák megszemélyesítése állt legközelebb lelkivilágához. Erről ezt mondta, hogy ilyen alakokat nem kellett kitalálni, mert endrődi életében mindegyik típussal találkozott.
- Rózsahegyit talán az emelte ki a korabeli színészek közül, hogy híres színiiskolát vitt. Következésképpen tanítványai megőrizték legendáját.
- Neves művészek kerültek ki a keze alól. Többek közt Mezei Mária, Rátonyi Róbert. Növendékeit a szakma és a közönség egyaránt elfogadta. Nem árulok el vele titkot, hogy az endrődi általános iskola éppen Rózsahegyi pedagógiai munkásságára való tekintettel vette fel a színész-oktató nevét. Ugrin József fia azt vallotta, hogy hadd fejlődjenek ki a gyerekember pozitív tulajdonságai, a tehetség kibontakozása ne korlátoztathassék. Nézete szerint nem szabad erőszakot elkövetni a nevelt lelkivilágán. Csodálatos színészek sokasága tett tanúbizonyságot arról, hogy elgondolásai a gyakorlatban igazolhatók. Mint a helyi iskola tanára, vallom, hogy a tanítványokban szunnyadó tehetséget tilos korlátozni. Sőt, segíteni kötelesség. Amikor Rózsahegyit nyugdíjba küldték, újra járni kezdte az országot, szinte mindenhol fellépett. Az egész népet tanítani, szórakoztatni akarta. Nem valamiféle rosszul értelmezett küldetéstudatból, hanem szakmai elhivatottságból. Azt híresztelte önmagáról, hogy színpadon született, s majdnem ott is halt meg.
- Ön könyvet írt beszélgetésük tárgyáról, pontosabban személyéről. Híre kelt, hogy kiadói szerződéssel bír, s a megjelentetésre százezer forintos nagyságrendű támogatást kapott. Hogy áll az ügy?
- Kisgyermekként kezdődött elkötelezettségem Rózsahegyi iránt. Egy lelkes pedagógus szó szerint bevágatta velünk, mint a katekizmust: „Endrőd leghíresebb embere, községünk díszpolgára Rózsahegyi Kálmán, aki a Nemzeti Színház örökös tagja." Mindez olyan büszkeséggel töltött el engem, hogy máig meghatódom, ha rágondolok. Tízéves koromban láttam őt a Nemzeti világot jelentő deszkáin, Tiborc szerepében. Azóta sok víz lefolyt a Körösön, de művészetétől elszakadni nem tudtam, no meg nem is nagyon akartam. Fiatalon kezdtem a helyi emlékek, hagyományok gyűjtéséhez, így jutottam el a Rózsahegyi-emlékkönyv összeállításának igényéig. Úgy éreztem, tartozom ezzel a köznek. Sokat beszélgettem helybeliekkel, akik még ismerték Rózsahegyit, fel-
kerestem rokonait, tanítványait. Remélem, az összegyííjtött anyag nem
vész kárba.

 

Pelikán József hetvenkedik

Kállai Ferenc gyomai származású színész neve egybeforrt Pelikán Józsefével, a Tanú című legendás film gátőréével, akit ide-oda vet a sors, pedig ő leginkább a víz mellett szeretne élni. A tanú mondásai ma már szlogenek: „Csapásokat adunk, csapásokat kapunk" - „Ezért majd még kérünk valamit, Pelikán elvtárs", és így tovább. És a magyar narancs: „Kicsi, savanyú, de a miénk!!" A magyar narancs azóta a Fidesz-MPP reklámemblémájává és egy fiatalos hetilap elnevezésévé vált - de nem csupán ezért szeretjük. Nemrégiben Pelikán József, illetve Kállai Ferenc leforgatta második „ilyen tárgyú" filmjét, a Megint tanú-t – és közjjen észrevétlenül betöltötte hetvenedik évét. A diszbemutató kapcsán - közel húsz év után - újra ellátogatott szülőfalujába, Gyomára (azóta Gyomaendrőd és város).
Kállai Ferenc Kossuth- és kétszeres Jászai-díjas, kiváló művész nem azért nem látogatott majd egy emberöltőig Gyomára, mert haragudott valamiért vagy valakire, elenkezőleg. Csak mert elfoglalt ember, a színháznak és a filmnek él, főleg az előbbinek, hiszen ősidők óta a Nemzeti Színház tagja, vezető színésze. Számtalan fő- és mellékszerep alakítója, a hetedik X-hez közeledve lehetőséget kapott rendezésre is. Járt ő Békés megyében az elmúlt évtizedekben, ám látogatásai során inkább Gyulára vitte az útja, a nyári színházba, szerepelni. Bacsó Péter filmrendező szerint Kállai Ferenc sűrűn emlegeti a fővárosban a Hármas-Körös mentén fekvő települést. Kállai - saját bevallása szerint - nosztalgiával gondol vissza itt töltött fiatal éveire. „Sokat él Gyomából" mini színész, ezért képes olyan sok szerepében hitelesen visszaadni a különös, helyi ízt. Amikor például a Móricz Zsigmond regényéből készült hasonló filmben, az Úri muriban Csörgő Csuli azt mondja a falusi vendéglőben a komájának, hogy „Ne mozogjék kend, mert izzad!" - nos, ez az, amit nem lehet színiakadémián vagy főiskolán megtanulni, utána pedig élethűen előadni.
Gyomához fűződő gyermekkori élményeit a televízióban, a Lehetetlen? című beszélgetőműsorban elevenítette fel. Soha nem felejti azt az emlékét, amikor majdnem vándorcirkuszos lett. A cirkusz a Vásártéren ütött tanyát, a gyomai vasútállomás melletti szabad területen, amely azóta lakótelep, épületeit láthatják a Budapest felé vonattal utazók. A cirkuszos sátorverésnek immár hatvanöt éve, a későbbi színésznek viszont meghatározó élmény. A kisfiú úgy érezte, legszívesebben örökké abban a furcsa örömben részesülne, amelyet a társulat tagjai nyújtottak számára. Másnap kiment a sáror elé, és nyakra-főre hajlongott hátrafelé, hogy felhívja magára a cirkuszosok figyelmét. Végül szóba álltak vele, azt hazudta, hogy otthon, a családdal megbeszélték cirkuszi pályafutását, szülei „beleegyeztek" a nagy horderejű döntésbe. Egykor vasutas nagyapja a háttérből, a végkielégítésként kapott restiből figyelte a fejleményeket... Elég az hozzá, a gyermek másnap hajnalban jelentkezett az akrobatáknál, hogy szívesen hozzájuk szegődne a szomszédos falut, Dévaványát megcélzó fellépés alkalmával. Persze, a szülők már akkor beavatottként követték az eseményeket, a kocsi kigördülését. Ványára érkezvén az ifjú művész tipegett-topogott a sátor körül, nem lelte helyét, némi honvágy kínozta lelkét, de a világot jelentő deszkák is csábították. Kezdésként nem számíthatott nagy szerepre, vizet árult kannából, kínálgatta az előadás szomjas közönségét. Egyszerre csak ismerős hang ütötte meg a fülét a harmadik sorból, apjáé és anyjáé. „Kisfiam, hozzál csak ide is egy pohárral!" - kérték a szülők, mire ő elérzékenyülten úgy döntött, mégis megmarad egy ideig gyermeküknek...
Abban az időben - 1930 körül, valahol a villágazdasági válság tájékán - az iskolai nevelés kötelezővé tette a templomba járást, gyónást, áldozást. Kállai Ferenc úgy emlékszik, kedvelte a ministránskodást, ínyére volt a „kosztümviselet." Lassan, méltóságteljesen vonult, a papnak sürgetnie kellett, hiszen a mise nem húzódhatott el. Különösen litánia alkalmával ministrált kedvvel, hiszen olyankor a karzaton ült a harangozó lánya, akibe gyógyíthatatlanul, menthetetlenül belészerelmesedett. Ilyenkot mindig felfelé nézett, látja-e jelmezében szíve választottja, aki talán nem is sejtette, miféle tüzek lobognak Isten házában a ministráns szívében. Utólag úgy véli, nem a vallásos áhítat lobogott benne, hanem a teátralitási vágy...
Elérkezett az áldozás ideje, gyónás másnapján nem lehetett enni. Kétszer állt sorba ostyáért, de nem az éhség vitte rá a csínytevésre, hanem a szertartás izgalma. Az ostya Isten testét jelképezi a vallásban, ezért - midőn lenyelte a tésztafélét - olyan érzése támadt, mintha „benne lenne az Isten."
A kis történet a színészet és mindenféle művészet leglényegét foglalja össze számára: ha tehetség van, úgymond benne van a szereplőkben és ajátékban az Isten... Otthon gyakran képzelte magát papnak, kísérletező kedvét leggyakrabban húga bánta. Előfordult, hogy játszásiból, a templomi szertartást utánozva nagy darab kenyeret nyomott le a húga torkán ostya gyanánt. A szülők elképedve kérdezték a kislány savanyái ábrázatát látva: mi bajod, kicsikém? Mire a válasz: fáj a hasam...
Kállai Ferenc családfája sokfelé ágbogazik, talán innen nyughatatlan, mindig újat kereső természete, művészetek iránti rajongása. Eredeti neve Kramtner, apai ágon német ősöket jegyez, anyai részről magyarokat. Apja dédnagymamáját egy török tiszt szöktette meg, nagyapja Konstantinápolyban született, de igazi nevét nem kaphatta meg, mert szerelemgyerekként látta meg a napvilágot. Erről a nagyapjáról számtalan legenda kering, amelyek terjesztője jó ideje a színész. Nagyapja bővértr-feudáltermészctű ember volt, több későbbi szerep mintája. Mint említtetett, vasutasként szolgált, de levágta a lábát a vonat, így tett szert a restire. Az ifjú Kállai egyszer vonaton utazott, szemben vele egy kis cselédlány. Jött a kalauz és kérte a jegyeket, ám kiderült, a lány tikettje három hete lejárt. Mire a hölgy kifakadt: „A fene ette vóna meg ezt a Gálost, becsapott!" Gálos (a nagyapa) így próbált hálás lenni a lánynak, mert ő kedves volt hozzá...
Másik nagyapjára is örömest emlékszik, aki Gyomán borbélymesterkedett. A fodrász nagy tréfamester hírében állott, tódultak hozzá a kliensek. Kner Izidor is megemlíti egyik könyvében, a világhírű nyomdászdinasztia alapítója személyes ismerősként tartotta számon a Kállai-rokont. Történt egyszer, hogy a vicces nagyapa a főszolgabírót pécézte ki egyik esínytevése alanyaként. Takarították a bírói rezidenciát, a hálószobát szellőztetés céljából nyitott ablakkal hagyva. Több sem kellett a borbélymesternek, harminc tücsköt dobott egy dobozban a helyiségbe. Este pedig megleste a hatást, amint a nagytiszteletű főszolgabíró úr nyugovóra tért... Máskor meg üzlete vendégeivel űzött tréfát. Kihirdette, hogy akit utoljára borotvál meg, annak fizet egy hordó sört. Talán mondani sem kell, hirtelen fellendült az üzlet, egymás kezébe adták a kilincset a fodrászat vendégei. A végén szép komótosan beállt a tükör elé az öreg, s önnön arcbőrét kezdte borotválni...
Ilyen és ehhez hasonló történeteket őriz Gyomáról Kállai Ferenc, aki maga is nagy anekdotázó hírében áll...

 

Az éjszaka festőnője

Megtaláltak három Corini-képet az eltűnt 17 közül - érkezett a Békés megyei viszonylatban szenzációsnak nevezhető hír. A hír igaz, de azzal a megszorítással, hogy egyelőre csak egy orgazdára leltek a békéscsabai illetőségű Püski István személyében, aki a fenti három képet Budapesten passzolta tovább. Lehet, hogy ezen a szálon haladva a rendőrség rábukkanhat a többi 14 Corini Margit festményre is, de az ügyben nyomozó szarvasi rendőrtiszt, Paraizs Endre egyelőre nem kíván bővebb felvilágosítást adni. A Corini-képeket éppen három esztendeje lovasították meg a gyomaendrődi művelődési közponból ismeretlen (ismert?) tettesek, ezért a közvéleményt joggal érdekelheti: ki volt Corini Margit és kik lopták el szakmai berkekban egyre többre értékelt festményeit?
Éppen három évvel ezelőtt történt: Gyomaendrődön elkövették az évszázad festménylopását - legalábbis Békés megyei mértékben. A kolozsvári születésű, 1982-ben Gyomán elhunyt Corini Margit olajfestményeiből vittek el egy eseménydús hétvégi éjszakán tizenkét képet. Amint arról akkoriban a Napi Délkelet beszámolt, a műgyűjtők csupán egy nagy méretű (160 x 85 cm) képet hagytak a falon, valamint a művelődési központ igazgatói irodájában lévő festményt sem akasztották le. A vászonra készült festményeket a betöréssel fűszerezett lopás elkövetése előtti napokban zsűriztették, ezért a kiállítóterem falán „csak" 18 kép lógott. Az intézmény ajtajait a bűncselekmény előtti estén annak rendje és módja szerint zárták. A takarítónő másnap vette észre, hogy az udvar felőli bejárati ajtót feltörték. Hamarosan kiderült az elkövetés módszere: a tettesek befeszítették az irodaajtót, megkeresték a klubterem kulcsát, aztán zavartalanul beléphettek a képtárba. A művelődési házat és a
festményeket semmiféle biztonsági berendezés, még ablakrács sem védte a betörőktől. A város tulajdonában lévő ötven Corini-festményre egyébként (1992 júliusáig) biztosítást sem kötöttek. Az ügy azért is vihart kavart, mert ebben az időben a művelődési központ szomszédságában félkész állapotban volt az új, biztonsági felszereléssel is ellátott képtár. (Azóta ünnepélyes keretek között átadták.) A Gyomaendrőd Város Közgyűjteményeiért Alapítvány 1991-ben alakult meg, de számlájára gyéren csordogált a pénz, ezért húzták-halasztották a képek végleges elhelyezését. A város akkori „pénzügyminisztere", Szerető Bálint vállalkozó nyúlt a zsebébe, hogy az elképzelés tető alá hozassék. A tervek szerint Corini Margit műveit a neves képzőművész, Vidovszky Béla képeivel együtt állították volna ki, ha nem történik meg a baj. Vidovszky Béla képeit nem veszélyeztették az enyves kezű műélvezők, mert azok közül tizenhármat a képtár átadása előtt az Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet gyomai fiókja őrzött riasztóval felszerelt épületében helyeztek el. A 17 ellopott Corini-festmény értékét mintegy 700 ezer forintra becsülték. A tettesek szagnyomot nem hagytak maguk után. hiszen a helyiségeket egy poroltóval fehérre festették. A rendőrség a tettesek felderítésére országos körözést adott ki. Azóta sok víz lefolyt a Körösökön, csak a képzőművészet barátai tették fel időnként a kérdést: hol lehetnek a Corini-képek? Választ sokáig nem kaptak, míg egyszercsak, a betöréses lopás elkövetése után három évvel felcsillant a remény. Robbant a hírbomba: a rendőrség eljárást indított Corini Margit képeinek 1992-es elrablása ügyében. Megtudhattuk: a rendőrség ismeretlen személy sérelmére elkövetett orgazdaság alapos gyanúja miat nyomozást indított Püski István békéscsabai lakos ellen, aki az ellopott festmények közül hármat egy budapesti lakosnak eladott. Az ennek során kialakult kár 150 ezer forint, míg a festmények lopási kára elérte a 600 ezer forintot.
A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság illetékese érdeklődő kérdésekre azt felelte: bővebb felvilágosítással a szarvasi rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője szolgálhat. Paraizs Endre rendőr százados azonban megtagadta a nyilatkozatot, mondván: a nyomozás nem fejeződött be, majd annak végeztével tájékoztatja a közvéleményt. A százados azt sem árulta el, melyik három kép került elő az eltűnt 17 közül, ezért csupán a korábbi lista újraközlésére hagyatkozhatunk. Tehát az ellopott képek címei (a méret cm-ben értendő): Place du Tetres (49,5x58x5) Hirdetőoszlop (58,5x45,5) Hirdetőoszlop II, (44x53,5) Utca ajtóval (53x43,5) Önarckép 50 évesen (57x48) Önarckép 80 évesen (57x48) Biztató (93 x75) Nagy virágcsendélet (92x68) Fasor (53x44) A hídon (51x43,5) A tavaszi zápor (44x53) Három torony (53x44) Nocturne (53x44) Szerelem (53x44) Lámpa alatt (58x44) Randevú (53,5x43, 5) Sikátor (58,5x48,5).
De ki volt Corini Margit? A szakértőkön és a gyűjtőkön kívül az úgynevezett nagyközönség nem, vagy alig ismeri. Corini Margit 1887-ben született Kolozsváron, 1982-ben halt meg Gyomán. A trianoni égzengés előtti kincses város pczsdítően hatott szellemi fejlődésére. Tanulmányait New Yorkban, az Art Student Akadémián végezte; az amerikai nagyvárosban élt 1923-tól 1928-ig. Ekkor Párizsba ment és ott dolgozott 15 évig. A francia fővárosban szerzett hírnevet és lett - André Salamon és André Sans kritikái szerint - a párizsi éjszakák festője, avatott mestere. Az 1930- as években rendezett kiállításai közül nevezetes a New York-i a budapesti, a párizsi. A második világháború közepén hazatért, 1952 óta Gyomán élt, teljes viszavonultságban. Művészetének témái: esős éjszakák, hajnali pirkadás, párizsi részletek és ismeretlen sikátorok. Képeinek központi eleme gyakran csak egy magasban világító ablak, egy málladozó fal, egy félig lebocsátott redőny. Alkotásain bisztrók, lokálok kiszűrődő fénye látható, az utcai gázlámpák alatt ténfergők, beszélgetők. V. Kiss Margit művészettörténész szerint Corini figuráit nem fűzi egymáshoz érzelmi kapocs: „Nem intim együttlétek ezek, s nem is szocialisztikus céllal vannak egybegyűjtve az alakok, hanem mintegy véletlenszerűen." Tehát nem a figurák hordozzák a festői mondanivalót, hanem minden képnek közös, nagy témája, az éjszaka. A figurák csak kellékei ennek a mondanivalónak - a hol kéken derengő, hol tompán, barnán sötétlő, hol varázslatosan foszforeszkáló éjszakának. Szavakkal is megfogalmazta ezt a festői célkitűzést Corini Margit, amikor arról beszélt: „Nem is olyan könnyű az éjszaka színeit a műteremben visszaadni, miután azok eltűntek és csak tenyérnyi vázlatok őrzik az élményt." A szakértők szerint ez a fény iránti delejes vonzódás elképzelhetetlen a modern művészet történetében épp Párizsban végbement festői szemléletváltozások sora nélkül. Az út az impresszionisták könnyed színharmóniáival kezdődött, dekoratív és egzotikus kompozíciókkal, törvényeket és rendet kereső programokkal folytatódott, majd az egyik állomás a fauve-oknak a színek fokozására való törekvésével ért véget. Eme utolsó szakaszhoz kötik a műértők Corini művészetét. Ebben a festői világban mindig megtalálható - ha egészen apró foltokban is - a piros szín, amelyet nem csillapít a hűvös kék, a tompa barna és szürke. A piros szín szinte miden képen megjelenik, amely ünnepélyességet és állandó parázslást okoz. Ez a szín hívja fel a figyelmet egy nőalakra, amely minden képén szerepel: piros sapkában maga a festő az. Corini Margit színészként (Sovány Margit néven) kezdte megvalósítani művészi ambícióit, a 30-as években irodalmi riportokat közölt folyóiratokban és napilapokban - legnagyobb szerelme mégis a festészet volt.
A művésznő három évtizeden át, 1952-től 1982-ig, halála bekövetkeztéig élt Gyomaendrődön, pontosabban Gyomán. A hetvenes évek közepén-végén fedezik fel újra őt, aki a századelőtől induló szellemi pezsgésnek köszönhetően Amerikáig, Párizsig, a hőn áhított Nyugatig jutott. Elete második felében több a rejtély, mint a bizonyosság, a kérdőjel, mint a kijelentés. Hogyan és miért került  1952-ben Gyomára férjével együtt - valóban csak azért, mert nyugalomra, horgászásra vágytak? Tudható, a sztálinista-rákosista idők nem a horgászásnak kedveztek igazából - egyesek eltűntek, elfeledtettek vidéken, másokat küldtek, kitelepítettek. Mi lehetett a művésznő és férje politikai értelemben vett titka - ha volt titkuk egyáltalán? Kevés a valószínűsége, hogy a kérdésre valaha választ kaphatunk. A festő 13 éve halott, s a hetvenes években, az emberarcú szocializmus, idején a bölcsebbek hallgattak, ha élni akartak. Rejtélyes múlt, titokzatos jelen - halála után tíz évvel lopták el képei jelentős hányadát, amelyekről éppen napjainkban hallhattunk újra. Sokadik virágzásában a kiszesek figyelnek fel rá, kiállítást szerveznek számára, a megyei karrier állomásai következnek: művei bejárják Békést, Gyulát, Békéscsabát. A gyomai harmincasok-negyvenesek úgy emlékeznek rá. hogy a Fészek presszó teraszán üldögélt szívesen. Talán azt képzelte: a Szajna partján... Újrafelfedezése a befutáshoz kevésnek bizonyult, bár a vidéki médiumok nem tehettek és tehetnek többet, mint amennyit. Könnyen lehet, igazán értékes művészet Corini Margité, de a „főváros + sok pénz + bennfentesség + médiumok sztárcsinálóinak ismeretsége" nem jellemezte életét és művészetét. Öröm az űrömben: ellopott képei előkerülhetnek, s akad talán egyszer egy merész vállalkozó, aki az őt megillető helyre teszi a művészt.
Hogyan gondolkodott ő önmagáról? Idézet egy régi interjúból, amely nem sokkal halála előtt készült:
„Elöregedtem. Fáradt, megtört vagyok. Csak az ágy vonz. Mit ér az élet, ha már semmi örömet nem okoz? Ősszel leszek 85 éves, azt még szeretném megünnepelni, aztán csak aludni, semmi mást se tenni. Lángoltam épp eleget, nem csoda, ha kiégett belőlem a tűz. Jó érzés, nem mondom, hogy óvnak, vigyáznak rám, de semmiféle gondoskodás nem adhatja vissza az elrohant évtizedeket... Több embernek elég lehetett volna az a sok élmény, amennyit megtapasztaltan. Bejártam szinte az egész világot. Az indiánok kunyhóitól a párizsi művésznegyedek bohémtanyáiig sokfelé otthonos voltam. Legtöbbet mégis az jelentett számomra, ha vásznaimon megfesthettem a valóságot úgy, ahogy én láttam. A Budapesti Nemzeti Szalontól New Yorkig mindenfelé voltak kiállításaim, és mondhatom, sikeres voltam. A párizsi éjszaka festője – így neveztek kritikusaim, mert számomra akkor kezdődött az élet, amikor a bulvárokon kigyulladt a fény, és sejtelmes árnyak suhantak a sikátorokban... A siker, a csillogás után életemben is fénytelen korszak következett. Párizs német megszállásakor hazajöttem Budapestre, de a borzalmak elől nem lehetett elfutni. Végigsöpört a vihar egész Európán. Gyomán találtam meg azt a csendes zugot, ahol letelepedtem, ahol élni érdemes. Igaz, úgy tűnt, a festészettel végleg szakítottam. Közel három évtizedig aludták Csipkerózsika-álmukat a vásznaim. A Békés Megyei Népújság hasábjain fedezték fel ismét. Attól kezdve újra megindult körülöttem valami. Vitray Tamás filmriportott készített velem, s egyre több helyre hívtak képeimmel együtt. Sose hittem volna, hogy idős korban is ilyen csodálatos érzés a siker. Gyomán állandó kiállítást szerveztek munkáimból, de gyakran elvitték a képeimet különböző'múzeumokba, kiállításokra is."

 

Gépfegyverrel lőttek az emberekre

Néhány éve könyvet adtak ki az 1956-os sortüzekről, melyek szerint három Békés megyei településen durrogtak a fegyverek akkoriban: Gyomán, Gyulán, Kevermesen. Utóbbi két helyszín 56-os eseményeinek irodalma mintha gazdagabb lenne, ezért ezúttal annak próbáltam utánajárni, mi történt 56 őszén Gyomán?
A hatalom haragja
A hivalatos iratok szerint Gyomán 1956. december 12-én indult akció a forradalom  utóvéd-mozgalmainak" letörésére. A településen megjelenő Békés megyei karhatalomról a harangok félreverésével kapott figyelmeztető lövést a lakosság. A hatalom haragja az ifjúsági szervezetekre irányult, amelyek aktívan szervezték a Kádár-rendszerrel szembeni ellenállást. Ez elsősorban felhívások készítésében jelent meg, falragaszokon jelentkezett. A karhatalmisták elfogták az ifjúsági szervezetek vezetőit, akiknek kiszabadítására jelentős tömeg jött össze a rendőrség épülete előtt. „Könnygázgránátok alkalmazására, majd géppisztolysorozatok kilövésére került sor", aztán Májer István (? - szerk.) hangadót „kilőtték" a tömegből, aki súlyos sérülést szenvedett. Fekete Elemér gyomaendrődi polgár viszont vitatja a nyomtatásban is megjelent állítások némelyikének igazát. Talán teheti, hiszen tizenéves fiatalemberként közelről szemlélte a történteket.
- Szerintem Gyomán egy szolid, helyi forradalom zajlott le akkor - kezdi. - Ez az állítás persze vitatható, mert a történelmet 1956-ban sem a Hármas-Körös partján írták. Egyesek arra gondoltak, hogy majd kommunista vezetőket kérhetnek számon a tetteikért, néhányan az ingujjakat gyűrték, de szerencsére a józan polgárok megakadályozták a verekedést. Itt egyébként úgy igazából csak november második felében kezdtek mozgolódni az emberek, amikor már Pesten a megszállók kezébe került a kormány... Nem mondhatom, hogy elvetemültek lettek volna a helybéli fiatalok. A művelődési házban gyűléseket szerveztek, felvonultak az utcán. Mégis, a karhatalom és a rendőrség kettőt közülük „nemkívánatos személynek" minősített: Varga Istvánt és Virág Sándort. Őket a rendőrségen tartották fogva.
GORJUNOV NEM LÉP SZÍNRE
- December 12-én piaci nap volt Gyomán - folytatja Fekete Elemér. — Először a fiatalok követelték a rendőrség előtt két társuk kiadatását, de nem találtak meghallgatásra. A bejáraton lévő kisablakon keresztül ugyan szót váltottak, ám ismét csak eredménytelenül. A nép közben gyülekezett, főleg az asszonyok jöttek a piacról. Sokan csak kíváncsiskodtak, de a legtöbben tudták, mire megy ki a játék. A harangot félreverték, ekkor már legalább 400 polgár tolongott a helyszínen. Tíz óra elmült, mire én is odakeveredtem egy barátommal, félreálltunk az utca túloldalán egy lépcsőre. Egyszer csak jött egy autóbusz Endrőd felől, amelyet megállítottak. Az utasokat kiszállították, majd arra akarták rávenni a sofőrt, törje be járművével a kaput. A buszvezető ebbe nem ment bele... Utólag annyit gondolkodtam ezen a közjátékon, de rájöttem, hogy ez az ismeretlen sofőr magatartásával emberek életét mentette meg. Rebesgették ugyanis, hogy a kapun belül egy Gorjunov gépfegyvert állítottak fel. Ha a hangadók betörik a kaput, olyan mészárlás lett volna, amelyre jobb nem is gondolni... Aztán észrevettük, hogy nyitják az emeleti ablakokat, amelyekre már 56 előtt is vasrácsokat szereltettek. Az eseményről szóló tudósításokkal ellentétben nem könnygázgránátokat dobáltak ki, hanem „puffancsokat", vagyis papírgránátokat, amelyeket ma egyszerűen csak petárdának neveznek. Az egyik ilyen petárda csak úgy öt-hat méterre esett le tőlünk, füstölt, majd a következő pillanatban puff! - nagyot „szólt". Az embereknek sem kellett több, kétfelé oszlott a tömeg, a református templom irányába és a Petőfi utca felé, az egyik orvosi lakáshoz. Ahogy eldurrantak ezek a puffancsok, már egy dobtáras géppisztolyból lőtték is a mögöttünk lévő épület cserepes tetejét. Lehet, hogy főleg a levegőbe lőttek, mindenesetre csörgött és zörgött a cserép, hullott a törmelék. Erre lent természetesen ki-ki szaporázta a lépteit, én azonban más utat választottam. Megfogtam a barátom kezét és a rendőrségi épület tövébe rohantunk, mert eszembe jutott, hogy a sűrű rácsozat között lefelé nem tudnak lőni.
KÉT PÁNCÉLOS - KUTYA NÉLKÜL
- Végül is a katolikus parókia épületénél kötöttünk ki, a kőlábazat és a vaskerítés mögé bújva kerestünk fedezéket. Kissé elcsöndesedett a fegyverropogás, majd abbahagyták. A tömeg felszívódott, csak az előbb említett orvosi lakásnál álltak kint mintegy harmincan. A barátommal átfutottunk a Mátyás király utca másik oldalára, aztán a katolikus templom főijejáratához, ahol egy széles oszlop mögé húzódtunk. Onnan láttuk, hogy Májer Ferenc bácsi terelte a népet az orvosi lakáshoz. Ő világlátott ember volt, tudta, veszélyes ez a kiszorítósdi. Szaladtunk mi is az orvosi lakáshoz, ám amikor az integető, embereket terelő Feri bácsihoz értünk, észrevettük, hogv furcsán megrándult az öreg. lövést is hallottunk. Májer Ferenc jobb lábát boka fölöt pár centiméterrel keresztüllőtték, magas szárú, fekete cipőjéből minden lépésnél fröcskölt a vér.
Később odabent ellátták. Szerencsére nem volt súlyos a sérülése. Az 56-os sortüzekröl szóló könyv hibásan említi a nevét, hiszen nem Istvánnak, hanem Ferencnek hívták. Az eset pikantériája vagy éppen tragédiája, hogy7 Feri bácsi 1919-es vöröskatona volt. Később úgy hallottam, bocsánatot kért tőle a karhatalom. „Hangadóként" tüntették fel Feri bácsit a dokumentumok, pedig nem volt az, csak nem akart rosszat senkinek... Dél körül két páncélos érkezett Békéscsaba felől, amely út akkor még macskaköves volt. A rendőrségre ment a frissen érkezett erősítés, 13 órától kijárási tilalmat rendeltek el. Később ponyvás teherautón is érkeztek karhatalmisták, majd sötétedés után elkezdték ,,begyűjteni"a nemzetőröket, a nemzeti bizottság tagjait. Csúnyán bántak a nemzetőrökkel, magyarán verték őket, mint a répát, többen közülük Kistarcsára kerültek.


„Ez a riportkötet a Gyomaendrődi olvasókönyv felcímet viseli, főcíme pedig Madártávlatból,  emberközelből a város. A névadást nem szükséges hosszasan magyarázni, a lényeget talán kifejezi. Az írások a rendszerváltás óta eltelt idő jellegzetes helyi történéseit foglalják össze, szándékom szerint egyenes tükörben, s nem elfogultan. Hogy a kísérlet sikerült-e? ítélje meg az olvasó! E riportok annak idején a Heti Délkeletben sorra megjelentek, a kiadás tulajdonképpen válogatás. Az évszámok, dátumok a mából visszatekintve itt-ott zavaróak lehetnek, de logikai okokból közlésüktől nem tekinthettem el. A hangsúlyt a dokumentálásra helyeztem."
A szerző

1 megjegyzés:

  1. Jó napot uram / asszonyom

    Hiteleket kínálunk magán- és kereskedelmi testületeknek, nagyon alacsony éves kamatlábbal, 3%, 1 év és 25 év közötti visszafizetéssel. Hiteleket adunk 5000 és 500 000 000 között. Ennek célja, hogy megszüntesse a Bad Credit növekvő történetét, és stabil nyereséget nyújtson mind cégünk, mind ügyfeleink számára.

    Elvesztette az alvást éjszaka aggódva, hogy hogyan lehet hitelt szerezni? Kapcsolat: Paul Loan Agency most e-mailben: paulhelpfund@yahoo.com vagy WhatsApp: +91 733 787 3110

    Kínálunk alacsony kamatozású 3% -os hitelt és kínálunk.

    * Személyi kölcsönök
    * Adósság konszolidációs hitelek
    * Kockázati tőke
    * Üzleti hitelek
    * Oktatási hitelek
    * Lakáshitelek
    * Hitelek bármilyen okból

    Sürgősebb információért forduljon azonnal hozzánk. paulhelpfund@yahoo.com vagy WhatsApp: +91 733 787 3110
    Üdvözlettel
    Paul Moritz úr

    VálaszTörlés