Sárhajók

VÁNYAI FEHÉR JÓZSEF: SÁRHAJÓK

© Ványai Fehér József; 2009 © Napkút Kiadó, 2009

KI HOZTA?

Világnagy köszörű

Nem tudhatjátok meg, milyen

volt arcom, az utódoknak

én maradjak ismeretlen.

Mint ahogy bennem sincs már meg

nagyapám képe, bár (mondják)

szeretett karján tartani.

Világnagy köszörű sikong

az űrben, felém intenek

a ködmönösi barackfák.

Múzeumi magyar hallgat

bennem, ahogy árnyékomon

ülök, és valaki figyel.

Önmagát takarja

Kezem alá dolgozik a

forma, léptem alatt meghajlik

a tánc. Másik Istent választok,

egyik másikát felülírja.

Amit felfedezhetsz: hajlék.

Az ihlet mint borgőz, elszáll a

végső, közbeni pillanatban.

Ember, válogasd meg élted!

Aki ráhajol a makacs

anyagra, jutalma lesz szívós

nem. Beszippantja a pőre sík,

önmagát takarja örökre.

Tárogató

Egy tárogató hangját hallom

gyermekkoromból, mely talán

sohasem is volt — vonatkozhat

ez hangszerre, gyermekkorra

egyaránt. Mégis, hallani

vélem egy tárogató hangját

a lélekmélyből - különös,

keserű zene, de nem enged.

Kötözni való szittya volnék

penik előtti parkolóban?

Péterfillérért kalapolok

s fújom, fúvóm a tárogatót.

Tar gyepün

Az erotika, mint lávatömeg-

búvópatak, mindent

el(d)önt. Naiv gazemberek

a hálón, hol testünk nyomát

infóhordozók vigyázzák.

Kibomlik a tudat, s a hír,

ez a pénzes csődör, minket

is átír és befal. Ámen?

Végtisztességként (már megint)

tisztességtelen szegénység

jut részül? Osztályt nem merek

írni, a szégyen (nagy tanár)

rámszól: nincs kész ez a versed!

Perverz újrael(le)osztás

uralja a mezőnyt, s tikkadt

nyáj legelész a tar gyepün.

Időkullancs

Adjon Isten, ami nincsen.

Az időre, mint egy kullancs,

ráejtem (átejtem) magam.

De hullásom haszontalan.

Ez a történet elindult.

Nem osztanak kincset soha.

A sorsfonál ellustult húr,

buta gének keresztúton.

Rés támad a múlton, s aki

önmagát keresi, kihull

az űrzsákból. Vajon lesz-e

kiengesztelés, jó pásztor?

Lárma a pusztán

(Balázsi Lászlónak)

Isten-szomjúság ez, barátom?

Szolgáló lét, szolga élet.

Magad mutatod fel a tájon,

hol Krisztus nélkül teng az ember,

Magányos pünkösdi tömegben

koppan s visszahangzik a kérdés:

mit tegyünk, atyámfiai?

ínséges, de szeretetéhes

a világ, szakad a lélek.

Itt, a mustármag, ha jó földbe

kerül, terebélyes fa lehet?

Lusta lárma lepi a pusztát.

Rosszerdő

Csapatban hezitálok, mint a varjak.

Lépesre fáj a fogam, medvetáncos.

Csak ténfergek rosszerdei csapáson,

rémisztő csönd van, hó és halál nélkül.

Tán lehetnék suták szagát vizslató,

leszegett fejű bak, százszor változó

alakban. Eszes féllényként a sárban

kihez fohászkodhatnék ítéletkor?

Pláza

Te csak tolod a bevásárlókocsit.

Itt, hol „verhetetlen árakat talál",

engem kivillanó bokád érdekel,

pedig akció, kiárusítás van.

Mint őshím nőstényt eltitkolt forráshoz,

vonszol flrjed seat ibizájáig.

Te, aki „hosszabb távon főnyeremény"

vagy, unod már a kapros kapucsínót.

Emlékszel? A tábortól a mólóig

szöktünk, szép voltál és szabad, nagyhajunk

kivágtuk a szélbe. Most másképp vagyunk

nyomorultak — de mivégre az oldás?

Prés

A kerti gyomon ahogy tükröződik

a fény, talán madár is lehetne

ott, vagy valami más. A kölyökkor

igézete suhan át a parkon,

lekváros derelye illata „száll".

Fér még abba a büdös bélbe?, kérdi

Hermina néni, s a nyári meleg

tarkómra települ, lehúz a vágy.

Felkínálom magamat a búskomor

ligetnek. Mint olcsó csikkre, rámtapos

az időtlenül idétlen korsors,

odapréselődöm az elmúláshoz.

Ködhalász

Pipec, fiatal a lány, mégis

kinézett arcán a halál.

Pengesárga bőre csontjához

tapadt, szeme úgy világít,

mint rostafényrc tárt vakablak.

Ki hozta ezt a leheteden

időt, mely így eszi az embert,

akár lomha lidérc ködöt?

Miféle Isten halász köztünk,

kik ósetét vizekbe fúlunk?

Gondatlan világ, gondtalan

pusztulás vár, miként miránk.

CSAHOS IDŐ

Kisded a kocsmában

Minden kocsmában ittam egy felest,

mire megszületett a Kisjézus.

Az aminosavak nem dolgozták

meg az agyalapi mirigyemet,

ezért szeretet nélkül maradtam.

Pedig az isteni gondviselés

végtére is ennyi, s nem több (volna):

porhó hull vállamra, eső esik

arcomra, s mindezt te látod, érzed.

A gyerek, aki voltam s még leszek,

kidugja arcát szőrös arcomból,

s álmában gyalulatlan faszánkon

siklik a tar vágásszéli erdőn.

Mostan fagyosan nézek az égbe,

metszőolló-kék északi szél fúj,

és koromtalan a kertalj i ég.

És mégis eljön hozzám a kisded, m

mert rég mások szenvedtek helyettem,

és mert bánatom és sorsom magyar.

Földút

Itt jövök italtól elhülyült arccal

mint paraszt, aki lehettem volna.

Szemben magammal, a szérűskert soron

rám dől a sorsom, e haláltivornya.

Sunyítva, lefelé nézek, pocsolyatükörbe.

Falum bolondja, más hőse.

Fog a múltam, zárvány az idő, kovaköve

eresz alatt ázik örökre.

Úgy jövök italtól elhülyült arccal

kilépve a képből, mely a mát fedi.

Vállamon kasza, így ballagok tova

földutamon. Isten létem feledi.

Kotús világ

Kotús világ, töviskorona

hajadon. Szári tó kötélen

leng a dal, nyitott szájad mint

imamalom. Zeng-bong az égfbld.

Fölöttediolvad a jéghold,

maga a szellem folt hátán folt.

Csupasz mellel grasszál az erkölcs,

s csak csattog Isten ostora.

Az ember magányos boglya

az űrmezőn, hol dolgozik

a rosta. A kihűlt lélek

sárcsomó, önmaga foglya.

Mélyvízi Hunnia

Alom-álom, a töltésen túl

lópaták nyoma. A múltat

vérzivatar mossa, sorompófénynél

húz a túzokexpressz.

Másnap a holnap, tegnap a ma.

Időkerék: mint bolondmalom.

Megrekedtek? Ittragadtak?

A gondolat tárgya: trágya.

Huzatolnak, vonyítanak.

Olárnyékban vacog a lét.

Karámhomályból hiába

Mozdulna a maradandóság.

Az Úristen rajzasztalán

Mint téli ország a hóból,

kivájom magam a közös,

eredendő bűnből.

Akár rozsdás ereszcsatornából

a fagyott falevelek,

kipergek a márciusi szélbe

zúzmarás karmommal - felengedek.

És leszek megint

a föld dzsungelharcosa,

kezem alatt

mocorog majd a

ritkás avar.

Első és utolsó gyűjtögető

volnék az Úristen

rajzasztalán.

Betegek kenete

Ihletből dolgozom, nálam

nem romlatlan a hozott anyag.

Kollektív bűntelenségünk

rajta az ikon, mint cafrang.

Hitem betegek kenete,

dacos, de isteni ajándék.

Szűröm csak toldozott-foldott,

és butítás ellen sincs szűrőm.

A mítosz már dirib-darab,

s a másolt Szentség sem hétszentség.

Bent rajtunk röhög a bálvány,

kint rosszhús-szagot terel a szél.

Sikertörténet

A lét puszta felmutatása:

mostanság sikertörténet.

Naponta felkelek, mint egy

csúzos, fegyvertelen partizán.

Nem működik a belső mosoly,

maradni lassú kegyelem.

Akár sokszor átírt fecnit,

odaszúrom magam a naphoz.

Ki várhat itt feltámadásra?

Lyukas zászlónk kifeszítve,

közepében űr az origó.

Kiterítve rosszabb, mint félni.

Kiskarácsony

Esik a hó, jó akarok lenni.

Kisjézuska pesztonkáját

meg-megrázogatni.

Hinni és nem inni,

narancsot és fügét enni,

későn elaludni.

Reggel a szánkómat húzni,

jégen nem elesni,

sárban sem fürödni.

Hideg templomlépcsőn térdepelni,

az Úr szavát meghallani,

és gyónni, gyónni, gyónni.

Csahos, csaus idők

emlékszel? csahos, csaus idők jártak

a hör előkapta ruszki mintájú

tányérsapkájából az acélmerevítőt

amely így méternyire ugrott

avval kutakodott a trabicseksz

testüregeiben

(még jó, hogy nem a mieinkben)

aztán benyomta MK 25-ötösünket

és bele-belehallgatott a kazettákba

van-e rajtuk tiltott mjuzik

Szörényit és a beatricét tágra nyílt

szemmel és füllel vette

majd laza csuklómozdulattal

intett: mehetünk

áthajtottunk a klóros vizesárkon

s úgy éreztük, visszafoglaltuk

Erdélyt

csahos, csaus idők jártak

páratlan napokon a páros rendszámú

autók tankolhattak, párosokon

a(z) (p)ár(t)atlanok - vagy

valami ilyesmi

töksötét fogadott minket a

partiumi éjben

Zé ismerőseinél kötöttünk ki

a körösszéli házban

adtuk-vettük a szajrét, csencseltünk

ötvenért amo, huszonötért csoki

a rágógumi után kaptak, mint

talált kincsért, ma is nehezen

fogalmazok, ha a fogamzásgátlóra

gondolok —

szégyelltem magam, mert a Csonkatorony

mutatóujja arra intett,

hogy eddig és ne tovább —

csahos, csaus idők jártak

Varadon kiröhögtük az Ady-epigont,

homlokába fésült hajjal, világfájdalmas

arccal ücsörgött

a „kávéház" teraszán, hol löttyöt

adtak koffein gyanánt

fent a Mester márványtáblája

lent a Kárpátok Géniusza plakáton

Vak Gyula síró hegedűjét véltem

hallani a Bodega mélyiből

de csak egy öreg cigány botorkált

a semmibe vivő macskaköveken —

beszöktünk a színházba, operát

játszottak, Jágó viagrát kínált

Othellónak, de én már csak téged

lestelek a zsöllyén

a szemem sarkából

csahos, csaus idők jártak

Déván a vörös drapériával

megbolondított garniszállóban folytattuk

a bizniszt, benzinjegyben utaztunk,

törökös csempészek jöttek és

levettük róluk a lóvét

három napig éltünk jól a haszonból

éttermekben ettünk s bár kissé

silány volt a koszt, az erdélyi fatányérost

nem tudták annyira elrontani, hogy

üres gyomrunkat ne töltsük meg vele —

négyen aludtunk egy szobában

a hímek és a nőstények aránya

megegyezett, ám erotikáról ott szó

sem lehetett, mert erkölcs is van azért,

ízlés, amely bénította az ösztönt -

én egyetlen percet sem aludtam,

mert nem bírok, ha csajokkal

zárnak össze, szenvedtem, mint a kutya,

dugiban borvízzel vigasztalódtam –

mégis, ahogy feküdtél a matracon

hátradöntött fejjel, barna bőröd

melegen sütötte pillantásomat

„olyan szép voltál"

olyan szép

szép

csahos, csaus idők jártak

AZ ELHANTOLT TÖRTÉNELEM FÖLÖTT

AZ ELHANTOLT TÖRTÉNELEM FÖLÖTT

SÉTÁLVA

OTT GONDOLTAM VÉGIG TÖRTÉNETÜNK

ESETLEGES

KIBONTÁSÁT, DE - MINT IZMOS

KÖANGYALOK

SÍRBOLTON - MINKET GONDOK

TERHELTEK.

MINT ÁLOMBAN ÚSZÓ KASTÉLY

KRIPTÁK,

TÚL LASSAN ÉRTEK HOZNÁD IGÉIM?

VAGY CSAK ÉN LÁTTAM MAGUNKAT

ESÉLYTELENNEK, TURISTÁNAK MINDEN

HÁZBAN?

„VAKKÁ-SÜKETTÉ NEM ROMBOLT

A SORS",

DE LÁTÓVÁ ÉS HALLÓVÁ DÍCSÉRT

FÉNYED:

HALVÁNY CÉLOZGATÁSOKBÓL, EGY

PILLANTÁSBÓL

KISEJDÍTETTÉL ENGEMET.

Ezt a verset írtam annak hatására,

hogy a házsongárdi temetőben bolyongtunk.

Tudtad? Az írás megjelent a NAPÓRA Lap- és

Könyvkiadónál, Békéscsabán, jó Hatvani

Dániel uram szerkesztésében, és emlékezetem

szerint folyóiratban is. (A sorokat most

kicsit áttördeltem). Vagyis megörökítettelek

az irodalomtörténet számára, mint múzsát,

amiért természetesen majd még kérek

valamit, pontosabban valakit — mondjuk téged.

Hát igen, az örökkévalóságért mindig

fizetni kell... De vissza Házsongárdra!

Ott és akkor tetű lassan jártak az órák,

a pógár abban a mozdulatlan, eseménytelen,

mégis fenyegető világban egyszerűen nem

érezte jól magát a bőrében, állandó

depresszióját legfeljebb alkohollal

tompíthatta. Ez aztán félreértésre adott

okot, rólam is elterjedt például, hogy

iszákos vagyok — pedig csak búval baszott

voltam. Ráadásul Lé is állandóan körülöttünk

tötyörészett, Zé szobrász ismerősénél

kurválkodott, történetünk pedig maradt

dobozba zárva, mint a házsongárdi nagy

halottak föld alatt, koporsóban.

csahos, csaus idők jártak

te most Pannóniában élsz, én

Hunniában (ha szabad így mondani)

az internet visszaadta számba hajad

fűillatát, bár Jágó erotikus emilekkel

igyekszik összezavarni tudatomat, s

megint kettőnk közé állt —

talán jobb is ez így, ha ezt a hülye,

„elveszítve megtartani" játékot alakítjuk,

meghagyva családi nyugalmunkat.

Én szeretném hitben felnevelni fiamat,

gondolom, te saját meggyőződésed

szerint lányodat, jobb is ez így,

ha nem dúljuk fel saját kis életünket —

szellempárosunk örökre Házsongárdon

bolyong már, s történetünket

nem bontja ki többé senki, pedig ma is

csahos, csaus idők járnak

NAPSZÍTTA SÁMÁN

Szőke cigány gyöngyszamáron

Trabantot cserélsz .Suzukira:

cselédből így leszel „rádzsa".

Egymás bűneire mutatunk

mi, érzelmi terroristák.

Kinyílt az önlegendáriurn,

arcodon törékeny pírfolt.

Az utolsó utáni paraszt

vagy, ki erdőtűzzel világít.

A múlt itt csak: volt-ami-volt,

szőke cigány gyöngyszamáron.

Szavaink csinosak, üresek.

Nincs megváltás, csak Egyetlen Egy?

Utasváró radiátorán

Utasváró radiátorán

melegszem, könnyező madonna.

Itt várok rád én, soft keresztény,

hogy énértem is ejtsd egy könnyed.

Pogány a vágy, szerelmünk maga

blaszfémia, kihívja sorsát.

Szivárog rozsdás érzelem, mint

csaptelepben gumigyűrű.

A restiben nyereden gép üt

ágrólszakadtat, ki bárgyú és

bódult. Fönt hangszóróból szól a

szignál-zsolozsma: Fel! Támadunk!

Hónod alatt szép

Valóságos látszat, szabadságmegváltás:

minden napra egy tojás.

A romantikus ellenálló

ágaskodik benned,

mint rezervátumi betyárban

a postarabló ösztön.

Hódíts meg interneten

e szentség nélküli világban!

Míg szocializálod magyarságodat,

bensőddé lesz a nyomorgyönyör.

Hiába hozod hónod alatt a szépet,

ha a lényeg: pancsolt szellem a mázon.

Vírussal fertőzött honlap a holnap,

s már nem Isten tenyerén ültök.

Katicabogarak

Házunkba beköltöztek a

katicabogarak. Kitines

félgömböcskéik araszolva

haladnak szőnyegen, falon.

Gyászpöttyös szárnyaszegettek!

Úgy röpülnének a fény felé,

de viaszos félelem bénít,

virágföld-cserépnyi súly húz.

Szálljatok mézemre, piciny

katicabogaraim! Setét

a kín, vágyamat kötözi.

Én megmentlek titeket, lassan

haldokló bogárkáim!

Ujjam fönt, karom a Napban.

Napszítta sámán

(Sebeők Jánosnak)

Szürreális rémségek, forró, nedves

borzalom. Ez a világ, kifáradtak

az értelmes, felvilágosult gének.

Obszcén vágy tör elő lefüggönyözött

ösztönök mögül. Pokolbéli ősök

víg táncot járnak hátgerinceinken.

Túlélni bűn, ölni belső parancs.

Napszítta sámán a lélek, akinek

életrajza a legigazabb veszély.

Isten csak szunyókál, vagy tényleg halott?

Kizárt kizárólagosság, botránycsönd.

Fű alatt megint kövéredik a múlt.

Szülj meg nyomoromban, véres

hurkám szúrja ki a méhed —

meghalok, hogy te még élhess,

te szivárvány-szemöldökű!

Új tan sikál, el kell hinnem,

agyam mozijában kattog

a film. A fájdalom szabad

utat kap, élni: erőteljes

gyászművelet. (Nehezen jön

a vers, mocsárban szikla)

a hit fekete lobogó

gyáva és szent a félelem.

Titok a sár, gyönyörűszép

és szar lesz belőle. Mit akarsz

velem, Úristen? Várat az

értelmes meghajlás, magára.

Varázsceruza

Te mit rajzolnál magadnak,

ha varázsceruzád lenne?

(Vajon mit fog mondani? Mi

hiányozhat életéből?)

Az égvilágon semmit, mert

énnekem megvan mindenem.

De az éhezőnek sonkát,

akinek nincs háza, házat,

akinek ruhája, ruhát

rajzolnék. Hát anyukádnak?

Hogy örök fiatal legyen.

Apádnak? Tökéletes nőt,

és új szívet. Neked Tisza

Istvánt, hogy megkérdhesd: hogyan

tudta átugrani összekulcsolt

kezét ebéd után?

Holló kapar

Láss meg nagy bajomban, érted

s miattad vagyok lelki szegény.

Eleted fekete máglya,

halálod simító tenyér.

A múltban minden másképp van,

bár én még emlékszem az ízík

ízére, télen fűtötte

vele a kemencét anyám.

Kiáll a lét e sorsosságból,

mint csutkaszárból lóg ki a

túlnó'tt szál. Pernyét ver a szél.

A holló csonthalmon kapar.

Geszt

A tájra karácsony zuhan,

nyűtt ólajtót kerget a szél.

Cigányok lakják a Tiszakertet,

hová köd úszik épp.

Teli szarral budi ásít,

piros bilíaz oszlopon.

Ki szeret, gyomorforgató,

bambán idvezül a nyomor.

Akácfáról héja les ránk,

kik alant bandukolunk.

Hegyek fehér lehellete,

lomhán akózom az eget.

Embercsont-lajtorja

Mint az állatok, örökké

földre szegezett tekintettel.

Rozsdás, bárgyú mosoly az arcon,

barmok szemében látod magad.

Szókövek a múltból, a lélek

közterület-felügyelője,

örök örökmécses: a hit,

húsdaráló tengelyén forog.

Maradandó és állandó

csak a borbély hideg vasa.

Mégis felfelé vezet utad,

embercsont-lajtorja égig fut.

Ősöm küldi

Ősöm küldi rám az álmot,

idegen házban vagyok és

mégis rokonaim között,

köröttem fiam, asszonyom.

Ősöm küldi rám az álmot?

Mindeft behorpadt, elsüllyedt,

aktuális elhagyottságérzet

lett úrrá mirajtunk.

Ősöm küldi rám az álmot.

Vérem hidegül, egymagam

botolok temetősoron,

régiek intenek felém.

Beretvás legények

Élő lánc a szaporító

kolostorig, hol kérésre

ölni: napi ájtatosság.

Istent rossz színészként játszol

a boldogság-teljesítmény

csupasz hormonális csoda.

Beretvás legények jönnek

érted, s hajnalig tartanak.

Mag lesz a kiontott vér,

s elvakít a bárány szeme.

A szellem beteg hiéna,

nyomában az eltört idő.

VASKOR

Intelligens dózer

Mi, az intelligens dózer

áldozatai, országút

cselédjeiként vánszorgunk

pokoltól mennyig, s vissza.

Itt és így ezek a folyók,

a legfelsővé nőtt ág az én.

Beprogramozott élted

titkát megfejted magad is.

A bűn, Isten szép tervének

kiforgatása az öröm?

Kiket nem óv farkasanya,

mint szélben a polyva, hullnak.

Lovat akarhatsz

Homályból jöttél, bánt a fény.

Istent kerestél ott, ahol

csordaszellem béklyóz napot,

és édes a Sátán csókja.

Ahogy egyik táj másikba

csúszik, mezsgyén töltekezel.

Az én kínhalmán szikrázik,

tombol a dúvad, az ösztön.

Lovat akarhatsz, szántani,

érezni a nyers fbldszagot.

Barázdát kihasítani

a külcsín tejüvegéből.

Lassú tűzön

Újzöldben őzike leveli,

parkolóban kurva ásít,

szügyig ér a belvíz, tengert

félünk zátonytól a sírig.

Itt van az eljövendőnél

kevésbé jelen(valóság),

látod magad a mocsokban.

Végső, átgondolt együttlét.

Az álom alól nem kapod

el ezt a verset. Túl falun,

kívül időn, roskadásig

elvégzendő gyászmunka.

Pusztaharang kong

Mit nekem, te barokk pompa,

olcsó borok köde tompít,

ez a piszkos, fekete nyár,

én vagyok humbug hercege.

Tudatlan métely a szívben,

túlélni maga a pokol.

Jó kutyáim elengedem

csöndben, humbug hercege, én.

Lusta, esőverte álmok,

templomépítésről szó sincs,

pusztaharang kong az űrben,

temetik humbug hercegét.

Vadak sebezte berek

Örök olaj vigaszodra,

így és eddig tartott a kegy,

világárva, árva világ

mozdul s marad tevégetted.

Ezüstmetál égalj takar,

vadak sebezte berek fed.

Hitek, mi van, illúziók:

tört tükörszilánkok mezőn.

Méreg a földben, jó gyilkos

a jövő és nyomorfestő.

Identitáscserélő gép,

masírozunk veszendőbe?

Vaskor

Átadom magam a földnek,

vegye véremet, hadd legyek

áldozat, gonddal teremtett

paraszt elátkozott portán.

Mit viszek, súlytalan kereszt,

és Istenem, kiröhögnek.

Hiába feszítem magam

rögnek, nappal lehanyatlok.

Embert eszik ez a vaskor,

élni passzió, passió.

Vackor itt a fűbe harap,

s szétárad a testben mint íz.

Hun ónüst mélyen

Vékony, rőt vágás arcomon:

kiskölyökként fekete

boxosdobozra zuhantam.

A jel nem vált küldetéssé,

bíbor köd sem ült agyamra.

Helleluja,lhulla léje?

Ősök föld alatti álma

üzen kitörölhetetlen.

Vízjárta síkon teng a lét,

a lehetőség: hun ónüst

a mélyben, fekete lyuk a

mesében. Idődre várj!

Freskó, szüret

Itt jártál, érzem a „szagod".

Mint szarvas kisasszony haván,

felcsapja fejét az ösztön,

majd hosszan erdőn botorkál.

Viharban elszabadult komp

a vágy, suhan betölteden.

A beszéd szentimentális

gügyögés, hozzád hajolna.

Magyarázat, elemzés nincs.

Okápolnába menekülsz

önmagad elől, ki tunya

szellem vagy. Ősszel halok meg.

Végcél

Hol a Sárrét észrevéden

Nagykunságba megy át, ott költ

a rézfaszú bagoly fiat.

Mint a gyökereszakadt fű,

lebeg a lét élet, halál

közt, s vékbny, akár az ostya.

Szellemjárta lápon, éren

mítosz és rögvaló kereng.

Földek és vizek koldusa,

vár a lenti, fenti világ,

sűrű sors, majd a vég, mint cél.

Isten, küldj egy jó mondatot!

Temetői zaj

Mi ez a temetői zaj ?

Idő feletti a számla,

önmegemelés rítusa

dühöng a szűrt tudat alatt.

Minden szentek sorjáznak ki

a naptárból, szikkadt mezőn

téblábol a gyötrelem, gyász,

takart tükrök parádéznak.

Már nem szól a kakas, hajnal

sem hasad, hollófekete

a bánat, rikolt a madár.

Ami vár, micsoda halál!

Önbeteljesítő jóslat

A címer mint jó fegyver.

Te vendég és vándor legyél,

s ne orvos, ki Istent játszik!

Kopott csontok, rossz templomok.

Letöltendő szabadságra

ítéld magád, század papja!

Légy csillagokkal táncoló,

termékenyen bizonytalan.

Ecet és méz, olaj, rubin,

sötét. Vonzó prímek köde.

Önbeteljesítő jóslat:

mindent felfal az idő.

Rozsdahold, Hotel Silver

Beszippant az ünnep, várom,

csupasz gerinc a jelem.

Vágott malacból a rossz húst,

kivetem magamból a bűnt.

Beteg lelkek társulása,

lyukas a jászol, sír és ver,

csalánnal üthetik nyomom.

Átokháza, Hotel Silver.

Te állj mellém, ne vadulj el,

legyél élet-alom, vég-ok.

Rozsdahold tompaezüstje

hívogat, s én elindulok.

A sorsosság árulója

Kőkörök, áldozati hely.

Te csak vendég lehetsz itt, e

föld börtön annak, ki nem él.

O, lágyabb részeken támadj!

Bármennyit alszom, az arcom

már nem simul ki. Almomban

elveszett vers az én múltam,

amelyből kihulltam, mint hó.

Ölni tudnál az életért?

Hétköznapi harc dúl benned,

ki gyáva törleszkedő vagy,

árulója sorsosságnak.

Sárhajón sárkereszt

Önjövőnktől megfosztottan,

benne vagy a történetben.

Hát nincs átköltözés csak úgy

egyikből a másik létbe.

A halálból építkezni?

Vonja be finom hártyával

a jelen, ami brutális.

Csak a szenvedés állandó

a tudat hűvös ösvényén

sárhajón sárkereszt a jel.

Súlytalan jelenidejűség

lesz büntetésed, helyettem.

A MÉLYSÉG BAJNOKA

Fenyves az alföldön

Gigantikus fekete lyuk:

az ég üres, Isten néma.

Mint az Úr fenegyereke,

megértem az ítéletre.

Macskabélvarrat-fonálon

függ, kií lelke megkötözött.

Almokért civódnak titkon

a világ lusta urai.

Hol a fenyves az alföldön?

Itt áhitat nem itat át,

csak kegyetlen törvény éltet:

barbár vágy és szép homály.

Bosszú, Erény

Két lovam volt: Bosszú, Erény.

Pejnek zöld csillag homlokán,

újholdat rúgott a kese,

vakon is tudta az utat.

Mint részeg a bakon, ültem

a dolgok homályló mélyén,

arcomat véste az idő.

Szállott a por, hullott a vér.

Földemen idegen az úr,

jaj, más kurvája szeretőm.

Már minden odaveszett, de

két lovam van: Bosszú, Erény.

Vasárnapi részeg

Szombat-íze van a napnak.

A vágy, a bűn az origó.

Nem emelkedsz ki bennem sem.

Édes halott, játssz szívemen!

Létem maga volt a pokol.

Hátrafelé, dobott patkó.

Végül a világ kisimul.

Száz éve ülök a gangon.

Nem mindegy: sámán vagy sátán.

Csak utánozzátok Krisztust.

Iszonyat e derűs várás.

Árnyam vasárnapi részeg.

Szél alá kivet

Kopasz ágak kapaszkodnak

az égbe, ködöl a kökény.

Nyirkos lét szél alá kivet -

vajon hol vagy, csinos ördög?

A koronaakác-tüske

hideg csillag gömbjébe szúr.

Teveszőr ruhában jövök,

derekamon bőröv, étkem

sáska és óerdei méz.

Hamarost kész a szövetség,

rendes árulómat várom.

Saját időm gyorsan tűnik.

Álmosdomb

Ha boldog akartam lenni,

gesztenyepürére vágytam

vagy tejes dropszra a mozi

büféjében. Kőkemény faszékeken

álmodoztam, hogy

Belmondo helyére lépek

A vásznon, és nem vág fejbe

Diviki Gyurka, ha adok

neki cigire aprópénzt.

Iszonyatos bűz terjengett

körötte, mert vécét pucolt

főállásban, s náluk talán

lavór sem volt Álmosdombon.

Az erkélyről úgy megdobtak

savanyú cukorral, hogy

ájultamban elfeledtem:

hasonlítok a Dániel

Olbrychsky-re, csak ő sokkal

magasabb és főleg lengyel.

A hiányos aranycsapat

gondolatban kiegészült,

és a vetítőteremben

(a fejekben) kigyúlt a fény:

„Tükrön át való világba".

Senki a nevem

Szokom: itt senki a nevem.

(Charles Bronson a Vadnyugatban)

másik oldalon érkezem.

Ősömet piacon lesik,

(bádogkanna a kormányon)

a köszörűjét keresik.

Tudom, nekem nem jár semmi

(bundáskutyát küldtök reám)

jó szérűskerten pihenni.

A helyi krém bárgyú hóhér

(lányukat, pénzüket féltik)

pálinkától halok, ha hír.

Gödrök között hermónika,

(temetőárokban fejfa)

veszek magyar indulattal.

Hegeli gyümölcs

Csengéssel teli kút vagyok,

leköpött föld vizét szívom.

Fiatal arccal múlunk el

tükrökön át kalandozók

Csipkebogyó-pálinkából

(luxus svlzuki udvarán)

jól berúgott a sekrestyés —

árnyalakod vérét iszom.

Mindétig - még nem történt meg

veled — a halál hibás.

Körbe, körben feltámadás,

mindenki más lesz, mint ki volt.

Megszórva ezüsttel

Testünk megkötözöttsége

hús-vér, megszórva ezüsttel.

Az ónyár termőre fordul,

ég erősségei, hullunk.

Az ember világossága

elment hát a kék halálba,

és lassan bebábozódik.

Ki pök földre, nyálából nem

csinál sarat, a vak sem lát.

Lédig szeszek, esztétika.

Digitális bennszülöttek

vagyunk, sosem üdvözülünk.

Kezdődik, elvégeztetett

Múlik a kultúra-szemölcs.

Akár aszalt szilva, lehull

az ember törzséről, ágáról.

Nyomorúság méltósága

sem marad, csak a csupasz lét.

Kezdődik, elvégeztetett.

Otthon idegenség-érzet,

koszmós kozmosz, hontalan ős.

A húsvét perspektívája?

A kereszt koordinátái?

Mint akit a rémület vonz,

népek zsidaja, ó magyar!

Szépen ölni

Halott lakik a testemben,

aki ha fáj, kikiabál.

Mindig valaki más, sosem

én, drága hulla, miért nem én?

Akivel minden másképp van,

valahol minden megtörtént.

Földbe ásott harang a szív,

a lélek kolomp, nem cseng, csak bong.

Barbár utánérzés vezet,

paraszti gőg, pusztai bú:

élet-zárványból kitörni,

bűnhődni és szépen ölni.

Hosszútűrő árnyék

Most jobb lesz, ha én eltűnök,

behúzódom bokrom mögé.

Zákányos múlt igazgat, izgat,

szalmakoszorújuk díszít,

cigányhóhéruk csókolgat.

Megkövéredett szívemmel

bírom a halálos bókot.

Hosszútűrő árnyék lévén

önmagamnak lettem törvény,

vagyok vakok vezetője.

Már nem Krisztusé a sztori,

Pál hajóz Filippi felé.

A mélység bajnoka

Végül is, tenyerén hordott.

Pokol tornácán megmondta,

ki vagyok, kedves számára.

És halálból visszahívott.

Sötét út léleksírásig,

szóbűnökkel kikövezve.

Lettem a mélység bajnoka,

javait tékozló gyönge.

Te vagy, kiben meghal a múlt.

Kihegyezett idegekkel

minden élet üressége

fáj, tombol, élve elhamvaszt.

Gazdag veremből

Fájdalom-törpék a testben -

a szenvedés óriási.

Éhenkórász vágy poroszkál

rossz erek alagútján.

Szerelem-kemikália?

Gazáag veremből üzenet

jön, rostok jelentenek hírt

reménytelen, unalmasan.

Álmosdombon lefeküdnék,

végleg bambulnék a napon.

Harmatos vérrel szájamon

halott lennék, végképp halott.

Háborúból fogoly

Leghűbb lovam, a gyors halált

hívom, füttyömre felveti

szép fejét. Mint háborúból

fogoly, kertek alatt jövök.

A nyáréj lomha pamlagán

a legkisebb bizonyosság,

boldogság-dózis hívogat.

A Jóisten sakkhúzása:

bivalyháton megyek mennybe.

Hordom, mint macska a kölykét

a sorsom, míg elejt az Úr.

Rossz út, izzó csillagösvény.